Fezejet

 1 I   |         mert én soha életembe sem tudtam kitalálni egy rébuszt sem.
 2 I   |       Bocsánatot kérek. – Ezt nem tudtam.~Rettenetes ez az ember
 3 III |   megtűrheté?~– Azt érti ön, hogy tudtam és nem adtam föl?~– Nemes
 4 IV  |         hozott ide.~– Kaptam. Nem tudtam, hogy cseléd; azt gondoltam,
 5 IV  |   taníttatták volna.~– Óh igenis, tudtam valaha. Sőt igen nagyra
 6 IV  |     magamat benne; még azt is meg tudtam mondani, melyik szakma micsoda
 7 IV  |        kell” felejteni! És én el „tudtam” felejteni. Valaha gazdag
 8 IV  |           már felejteni; és én el tudtam felejteni. Voltak rokonaim,
 9 IV  |          őseim örökéből; és én el tudtam vesztett jótetteimet felejteni.
10 IV  |          hogy őt lássam, és én el tudtam e bánatot felejteni. Uram,
11 IV  | szégyenemet, dicsőségemet; hogyne tudtam volna hát elfelejteni azt,
12 V   |         megáldj!~Teringettét! Nem tudtam, hogy ez „point d’honneur” –
13 VI  |  bevezethet; én csak a ház számát tudtam. ’Sz én is éppen ide indultam.
14 VIII|         valahára hát megérkeztek! Tudtam én, hogy nem nyeli el őket
15 IX  |  nyugodtan beszélgetve találta.~– Tudtam én, hogy megjön ma Aladár
16 IX  |       lett volna az?~– Persze. Ha tudtam volna, hogy ön csak egy
17 IX  |           Mondhatom, hogy nehezen tudtam kapacitálni – szólt a doktor,
18 IX  |        elővonta tárcáját.~– Előre tudtam. Gondoskodtam újabb utalványról,
19 XV  |    maradok egy hétig.~– Ha én azt tudtam volna, hogy ön ily nagylelkű
20 XV  |           A folyosóra csónakot!~– Tudtam én, hogy ez lesz a vége –