Fezejet

 1 I   |        mert én soha életemben sem tudtam kitalálni egy rébuszt sem.
 2 I   |       Bocsánatot kérek. - Ezt nem tudtam. ~Rettenetes ez az ember
 3 III |  megtűrheté? ~- Azt érti ön, hogy tudtam és nem adtam föl? ~- Nemes
 4 IV  |        hozott ide. ~- Kaptam. Nem tudtam, hogy cseléd; azt gondoltam
 5 IV  | taníttatták volna. ~- Óh igen is, tudtam valaha. Sőt igen nagyra
 6 IV  |     magamat benne; még azt is meg tudtam mondani, melyik szakma micsoda
 7 IV  |        kell" felejteni! És én el "tudtam" felejteni. Valaha gazdag
 8 IV  |           már felejteni; és én el tudtam felejteni. Voltak rokonaim,
 9 IV  |          őseim örökéből; és én el tudtam vesztett jótetteimet felejteni.
10 IV  |          hogy őt lássam, és én el tudtam e bánatot felejteni. Uram,
11 IV  | szégyenemet, dicsőségemet; hogyne tudtam volna hát elfelejteni azt,
12 V   |        megáldj! ~Teringettét! Nem tudtam, hogy ez "point d'honneur" -
13 VI  |  bevezethet; én csak a ház számát tudtam. 'Sz én is éppen ide indultam.
14 VIII|         valahára hát megérkeztek! Tudtam én, hogy nem nyeli el őket
15 X   |           beszélgetve találta. ~- Tudtam én, hogy megjön ma Aladár
16 X   |           volna az? ~- Persze. Ha tudtam volna, hogy ön csak egy
17 XII |           Mondhatom, hogy nehezen tudtam kapacitálni - szólt a doktor,
18 XII |       elővonta tárcáját. ~- Előre tudtam. Gondoskodtam újabb utalványról,
19 XV  |           egy hétig. ~- Ha én azt tudtam volna, hogy ön ily nagylelkű
20 XV  |          A folyosóra csónakot! ~- Tudtam én, hogy ez lesz a vége -