bold = Main text
     Fezejet                                           grey = Comment text

   1 I      |                felül háromélű páncéltörő az oldalukon, hátul az övük
   2 I      |           páncéltörő az oldalukon, hátul az övük mellé dugva egy kurta
   3 I      |                 ilyen készülettel mennek az ellenségre. Ha azt mind
   4 I      |                fektetve a nyergébe elöl.~Az utánuk felvonuló társzekereket
   5 I      |                 kézre való nagy ostorral az ökrök mellett gyalogol,
   6 I      |                 puskával. A zsidók, akik az ablakból nézik, számlálgatják,
   7 I      |              mikkel áthajította a Dunát, az ekevas, melyet kelevézével
   8 I      |            katonái vagyunk!” Erre előjön az őrmester, s kéri az igazságot.
   9 I      |               előjön az őrmester, s kéri az igazságot. A káplár előkeresi
  10 I      |                  előkeresi a tarsolyából az iratokat, ráismer a pecsétről,
  11 I      |                melyiket adja itt át, azt az őrmester beviszi a hadnagyhoz.~
  12 I      |                 leszáll a lórul, odamegy az emlékhez, s nagyot ráz a
  13 I      |            bogumilok használtak.~Ezalatt az őrmester visszajött a kapuhoz.
  14 I      |              Micsoda cifra kolonc ez itt az útfélen? – kérdezé a lovasok
  15 I      |               kérdezé a lovasok káplárja az őrmestertől.~– Hát nem tanultál
  16 I      |               aztán hogy felejtették azt az érseket ide ki a kapu mellé,
  17 I      |                  a várban?~Nevetett ezen az őrmester.~– Hát, öcsém,
  18 I      |               egyszerre megnyílt előttük az a fölséges látvány. Fényes
  19 I      |            építmények, velencei stílben. Az utca elején roppant keményfa
  20 I      |               banderiális katonák őrzik. Az utcák mind nagy lapos kövekkel
  21 I      |                 zsellyeszékben viszik, s az ország zászlósurainak hintaja
  22 I      |         Szegénynek, koldusnak nem szabad az utcán szégyenkedni, azok,
  23 I      |               elfúvatva, sorba állíttatá az ökrös szekereket; a csapatját
  24 I      |               elhelyezte a szökőkút elé.~Az is királyi emlék, Corvin
  25 I      |             gerezdje volt, ahány megyéje az országnak, s minden gerezdbe
  26 I      |                szerencséd van. Én vagyok az a királyi várnagy. Hát téged
  27 I      |                 Hát téged kinek hínak?~– Az én nevem Martinuzzi Utyessenovics
  28 I      |           Gergelynek a fia?~– Azt mondja az anyám.~– Jól ismertem az
  29 I      |                 az anyám.~– Jól ismertem az apádat. Derék úr volt. Sokszor
  30 I      |             Derék úr volt. Sokszor ültem az asztalánál.~– Akkor jobban
  31 I      |                én; mert én sohasem ültem az asztalánál.~– De hát a Martinuzzit
  32 I      |                 scardonai püspöktül, aki az anyám bátyja.~– Azt is ismerem.
  33 I      |                 voltam egynehányszor; de az sohasem ültetett le az asztalához.~–
  34 I      |                de az sohasem ültetett le az asztalához.~– No, azt hát
  35 I      |                 színét javát kiválogatva az én uram, János herceg, a
  36 I      |                 a palotában. Ritka madár az, aki azzal a szóval jön
  37 I      |                  vagdalja le a szíjakról az odaforrasztott ólompecséteket,
  38 I      |                nem volt semmi megsértve; az én legényeim majd aztán
  39 I      |       eszterhajon megjelennek, láthassák az egész diadalmat. Egyik csoportban
  40 I      |                 Egyik csoportban lesznek az elfoglalt zászlók és lófarkak,
  41 I      |                aranyos csojtárok, no meg az ezüstpajzsok, arannyal cifrára
  42 I      |     mándruckacagánnyal. Egész határ lesz az arany-, ezüstedényekből,
  43 I      |                olvastam a szekereidet.~– Az utolsó négyre lesznek majd
  44 I      |                  Ezek mezítelen rohannak az ütközetbe, s nem adják meg
  45 I      |                kerecsentollat. Ilyen fej az valamennyi.~– No, már ilyen
  46 I      |                 számba a zsákmányt; mert az az én lelkemre van ám bízva.~–
  47 I      |              számba a zsákmányt; mert az az én lelkemre van ám bízva.~–
  48 I      |               mehetsz a király elé, mert az a misén van, s ma sok „nagy
  49 I      |          kárbunkulus a markolatja, hanem az emlékezetéért. Ez ama híres
  50 I      |                  őfelsége kevés embernek az életét fogja kioltani –
  51 I      |                 hosszú folyosón, melynek az egyik odalát veres márványba
  52 I      |             Szente uram azt állítá, hogy az volt Beatrix királyné ágyasháza;
  53 I      |         freskófestmények voltak; amiknek az allegóriai értelmét a várnagy
  54 I      |              készült tizenkét szoborral. Az aranyozott padmalyt óriási
  55 I      |           újabban épített kupolás terem, az is éppen így az égi szférát
  56 I      |           kupolás terem, az is éppen így az égi szférát ábrázolta, azt
  57 I      |               égi szférát ábrázolta, azt az áspektust örökítve meg,
  58 I      |                  A régi magyaroknál csak az a szó járta szidalmazásnak: „
  59 I      |                 Vajdahunyad várát; ahová az én uram és pártfogóm, János
  60 I      |                  oda én téged, fiacskám, az audiencia előtt nem vihetlek,
  61 I      |                   mert azt sem tudom, mi az?~– Nem ismered a bort?~–
  62 I      |             vettem volna? Tíz esztendeig az oláhok között, kettőig a
  63 I      |                   hogy bolond lesz attul az ember. Nem kérek én abbul. –
  64 I      |                 Mátyás királynak, aminek az egész világra elterjedt
  65 I      |         eresszenek innen! Elveszek ebben az erdőben!~– Azt szeretném
  66 I      |           melynek doha jelzé, hogy ennek az ajtaját ritkán szellőztetik,
  67 I      |                nyomtatvány még ritkaság. Az ablakok előtt roppant nagyságú
  68 I      |                és csillagszféra. Szemben az ablakokkal egész falat eltakaró
  69 I      |                  elefántcsontból, melyen az életnagyságú Megváltó-alak
  70 I      |                angyalos faragványaikkal. Az ablakfülkék a lemásolók
  71 I      |                székekkel és asztalokkal. Az öles vastagságú falban valódi
  72 I      |   helyettesíttetett, s Szente uram ebben az egy opusban volt csupán
  73 I      |               glóriával, mindkét lábával az elesett bolgár vezér tetemére
  74 I      |                emelve.~A fiatal vitéznek az tetszett legjobban a képen,
  75 I      |               levágni, inkább ő vágja le az ellenséget.~– Ez Szent István
  76 I      |             katona szeme láttára előhúzá az oldaltarsolyából a nagyítóüvegét,
  77 I      |  oldaltarsolyából a nagyítóüvegét, s azt az írott betűknek szegezve,
  78 I      |                 egymás után leszótagolta az írott mondatot; csakhogy
  79 I      |                 írott mondatot; csakhogy az latinul volt, György nem
  80 I      |                 kegyelmed, hogy mit tesz az mind?~– Minden bizonnyal.~
  81 I      |      megfestették, akkor hasonlónak kell az utódokkal is történni. Hisz
  82 I      |                    Dehogy jön! Nem olvas az egyebet, csak pénzt – de
  83 I      |                 csókolni.~Azalatt eltelt az idő, az audiencia óráját
  84 I      |                   Azalatt eltelt az idő, az audiencia óráját hirdette
  85 I      |            óráját hirdette a csengettyű; az őrök rivallása jelzé, hogy
  86 I      |               özvegyasszonyon kívül csak az ajtóőrök, a bekiáltó s a
  87 I      |                két kezével, s elfoglalta az ajtó melletti helyet.~–
  88 I      |                    Aztán majd ha kijössz az audienciáról, odajöjj hozzám
  89 I      |            bakatorra – monda Szente uram az ifjúnak, s nem lévén több
  90 I      |                   Nemsokára aztán jöttek az előkelő uraságok. A bekiáltó
  91 I      |           bekiáltó egymás után üvölté be az ajtón a neveiket és a rangjukat –
  92 I      |                szám alá tartozik. – Első az esztergomi prímás, második
  93 I      |             második a nádorispán; azután az érsekek, megyés püspökök,
  94 I      |           felejtett el közülük egyet is.~Az alakjaikat is mind elevenen
  95 I      |                is mind elevenen benyomta az emlékezetébe. Mennyi pompa!
  96 I      |               jobbágyaik odahaza!)~Elébb az egész fényes társaságnak
  97 I      |           társaságnak ott kell várakozni az előteremben, amíg a királyi
  98 I      |          előteremben, amíg a királyi pár az elfogadási terembe megérkezik;
  99 I      |           igazolva látszik a királynénak az a mondása, hogy „az én férjem
 100 I      |          királynénak az a mondása, hogy „az én férjem valóban a királyok
 101 I      |                    Tarkabarka világ volt az, jellemezte az egész kort.
 102 I      |                világ volt az, jellemezte az egész kort. Törvényt, tekintélyt
 103 I      |             tetején meghagyva egy üstök. Az egyiknek hosszúra eresztett
 104 I      |                 bajusz végére. A kezében az egyik tollas buzogányt,
 105 I      |             aranyozott, vert ezüstből. S az egyházi nagyokat is alig
 106 I      |           mindenki viselt, még kardot is az oldalán; háború idején a
 107 I      |                  dandárjának a vezetője. Az egyetlen esztergomi prímás,
 108 I      |                  egymás tetejébe hágott. Az alantas közönségtől nem
 109 I      |             lármáztak, mintha övék volna az egész királyi vár.~György
 110 I      |                egész királyi vár.~György az alatt az egy óra alatt mese-nagy
 111 I      |             királyi vár.~György az alatt az egy óra alatt mese-nagy
 112 I      |              bebocsátott a rovatoló diák az elfogadási terembe, annak
 113 I      |                 király elé járulásra. Ez az intézkedés egyrészt jó volt,
 114 I      |            némelyiknek mégsem elég, s ha az ilyennek az utánanyomakodó
 115 I      |            mégsem elég, s ha az ilyennek az utánanyomakodó a sarkantyújára
 116 I      |    utánanyomakodó a sarkantyújára tapos, az nem marad visszatorlás nélkül.
 117 I      |                  azon fokban szaporodott az elfogadó-teremben, a bebocsátottak
 118 I      |              hónaljáig felkötött karddal az oldalán, vidám, kihívó tekintettel;
 119 I      |                  kihívó tekintettel; aki az első belépésénél úgy tett,
 120 I      |          belépésénél úgy tett, mintha ez az egész társaság csupa régi
 121 I      |          lengyelül. Azzal, hogy értett-e az üdvözölt abból valamit,
 122 I      |                  nem törődött, folytatta az ismerkedést. Föl sem tehette,
 123 I      |               aki nem tudja azt, hogy ki az a „Pan Tomiczky”.~György
 124 I      |           megeszelte, hogy Ambrus mester az újon érkezettnek a nevét
 125 I      |               egy sorral alább jegyzi be az ő neve és címe után. Ambrus
 126 I      |             mester pedig alaposan ismeri az udvar körüli dörgést.~György
 127 I      |            leányát feleségül megkérje. – Az urak azonban nem akartak
 128 I      |                 a trónterembe, künn csak az instans plebs maradt még.
 129 I      |                  mellől, s odalépegetett az ablakhoz. Arról is értesülni
 130 I      |           utasította.~György alig talált az ajtóra, pedig ugyancsak
 131 I      |                  alabárdos állt kétfelől az ajtófélnél. Ambrus mesternek
 132 I      |              útba igazodjék.~Mikor aztán az ajtó kitárult előtte, csaknem
 133 I      |         mennyezetes trón két karszékkel, az egyikben ült a király, a
 134 I      |                 kisleány, a királyleány. Az lehetett háromesztendős.
 135 I      |              gondolat egészen megzavarta az agyát.~Egészen elkábítá
 136 I      |                  agyát.~Egészen elkábítá az eléje táruló látvány. Magyarország
 137 I      |              kövérnek látszik; de ez nem az egészség duzzadása rajta,
 138 I      |                 véve.~– Felséges király! Az én uram, Corvin János herceg
 139 I      |          ajándékot kellőleg appreciálni. Az meg odaadta azt a kis királyleánynak.
 140 I      |                azt a kis királyleánynak. Az aztán nagyon megörült neki.
 141 I      |                 e névvel hallotta György az ajtónálló által bekiáltani:
 142 I      |           Utoljára erőszakosan berontott az ajtón, mielőtt az öt perce
 143 I      |              berontott az ajtón, mielőtt az öt perce betelt volna, s
 144 I      |                  volna fel erre a szóra: az ő vére egyszerre lehiggadt,
 145 I      |           fejével, s onnan nézne le erre az egész társaságra.~Hát csak „
 146 I      |                Szemügyre vette egyenkint az alakokat. Egyszerre tíz
 147 I      |                valamennyinek emlékezett. Az ott a király mellett jobbrul
 148 I      |             Tamás, a prímás. Innen rajta az a nagy fekete szakállú,
 149 I      |                  György, a pécsi püspök. Az a daliás alak, aki a trón
 150 I      |           szavakat suttog, Perényi Imre, az új nádorispán. A királyné
 151 I      |             fekete szemekkel, mik fölött az egyenes szemöldök csaknem
 152 I      |            szemöldök csaknem összeérnek, az álla szív alakú, és kétfelé
 153 I      |                 magasra emelve, megkezdé az üdvözlő szónoklatát a királyhoz.~
 154 I      |             beszélt. Ez volt a királynak az anyanyelve.~Annálfogva György
 155 I      |             Annálfogva György megértette az egész előadást. Jobban,
 156 I      |                volna; „Quid dixit ipse?” Az megmagyarázta volna neki,
 157 I      |              való volna ez a házasság?~– Az ország nyugalma kívánja.
 158 I      |              latine!” – kiabáltak közbe. Az ungvári unitus püspök, aki
 159 I      |                 számára. Mit tartozik ez az országtanácsra? Ez családi
 160 I      |                  mégis megértette. Annak az arca is beszélt. A versailles-i
 161 I      |                 Meg lehetett azt érteni. Az anya is kikosarazza a kérőt.~
 162 I      |                  főurak sorából kilépett az a fekete szakállú püspök,
 163 I      |                 s haragjában belemarkolt az útját álló főpapnak a szakállába.~
 164 I      |                  püspök úgy ütötte fejbe az öklével, hogy a halászgyűrűjének
 165 I      |  belekapaszkodtak, s kihúzták-tuszkolták az elfogadási teremből aki
 166 I      |              országnagyon, pattogott még az előteremben, míg néhány
 167 I      |                  betűit nem ismeri, csak az illusztráló képeket látja
 168 I      |         illusztráló képeket látja benne.~Az egész hátramaradt társaság
 169 I      |                 megáldva a természettől. Az ő emlékezete megkapaszkodott
 170 I      |               ezüst ajándékról beszéltek az imént előtte, amíg ez az
 171 I      |                 az imént előtte, amíg ez az alkalmatlan közbe nem rontott
 172 I      |            beszéljen.~Ő aztán beszélt.~– Az én uram, János herceg, színét
 173 I      |               halomra rakták a kincseket az én katonáim itt a vár udvarán,
 174 I      |                 felől, a palotanagy jött az aranyozott kulccsal, s felnyitá
 175 I      |          aranyozott kulccsal, s felnyitá az ajtót, az apródok kétfelé
 176 I      |           kulccsal, s felnyitá az ajtót, az apródok kétfelé tárták az
 177 I      |                az apródok kétfelé tárták az ajtószárnyakat, s arra a
 178 I      |                  pár megindult a tróntul az erkély felé. A király jobbján
 179 I      |                 hárman léptek ki először az erkélyre.~A király kihajolt
 180 I      |              erkélyre.~A király kihajolt az erkélyen, s meglátva a kincsek
 181 I      |            karjára emelje: ő is lelásson az udvarra.~Ámde a királyné
 182 I      |               leomló fátyollal betakarta az ölében tartott gyermek arcát.~–
 183 I      |                 infernal!~Azzal kirohant az erkélyről. Megpillantá Györgyöt.
 184 I      |            teremből.~A király ott maradt az erkélyen, s gyönyörködött
 185 I      |        indulatkitörésén. Nem értette azt az Úr színeváltozását. Csak
 186 I      |                 Kergessétek el innen ezt az ördöngöst!” S a vállára
 187 I      |                hát mármost csak hordd el az irhát!~S azzal a nádor intésére
 188 I      |                fel a királyhoz, melyeket az ő vitézkedése is öregbített,
 189 I      |               azt mondja neki: „Hordd el az irhát!” Legalább az urának
 190 I      |             Hordd el az irhát!” Legalább az urának izenhettek volna
 191 I      |                 aki a győztes hadjáratot az ellenség tartományában befejezte:
 192 I      |             főpapok! Emlékezett rá, hogy az urának, János hercegnek
 193 I      |              kellett megostromolni, mint az ellenséget. – A hideg harag
 194 I      |              akiknek a nevét most hallá, az arcaikat megfigyelte. –
 195 I      |                  királyi trónra. – Ebben az emberben van szív! – Hogy
 196 I      |                nevét? – Zápolya János! – Az apjáról elég rosszat hallott!~
 197 I      |              veled? De hamar végeztél!~– Az történt, hogy kidobtak.~–
 198 I      |            király meg egy királyné ülnek az aranyos zsellyeszékben,
 199 I      |              levagdalni a többit.~– Hja, az régen volt. Az a királyné
 200 I      |            többit.~– Hja, az régen volt. Az a királyné Vak Béla felesége
 201 I      |               Soha.~(Igazat mondott. Még az anyjával sem beszélt, mert
 202 I      |               anyjával sem beszélt, mert az csak olaszul tudott, ő pedig
 203 I      |           egyenest a pajtásaimmal vissza az én uramhoz, János herceghez,
 204 I      |             elmondom neki, hogy fogadták az ajándékait fényes Budavárban.~–
 205 II     |            megtöltöttek bükkfaparázzsal, az sugárzotta ki a meleget;
 206 II     |           meleget; azonkívül a királynak az ülése alá, aki nagyon fázékony
 207 II     |            anélkül is elég meleg támadt.~Az erkélyajtók felnyitása által
 208 II     |           Ulászló köhécselve tért vissza az erkélyről, s midőn ismét
 209 II     |              egyedül, a királyné nélkül: az udvarnokával előhúzatta
 210 II     |                Aztán következett volna – az urak el levén látva – a
 211 II     |                rögtön kitalálta, hogy mi az. Levél a pestises tartományból!
 212 II     |                   hogy Mátyás király fia az alulírt napon, a halotti
 213 II     |                  csendesen elszunnyadott az Urban.~Mély csendesség támadt
 214 II     |             hátul levő rézkatlanba, ahol az lobot vetett.~Az udvarmester
 215 II     |       rézkatlanba, ahol az lobot vetett.~Az udvarmester ezután azt mondá
 216 II     |                  szekereket felkísérték, az uruk meghalván, lovaikról
 217 II     |                napig árestomba tétetvén.~Az utóbbi parancsot Szente
 218 II     |               nem használ semmit. Inkább az után kell látnunk, hogy
 219 II     |            szeretném tudni, hogy ki lesz az, aki nekem parancsol; mert
 220 II     |               gróf: Zápolya János.~– Ah! Az a fiatal főúr.~– Még gyerekebb,
 221 II     |               gyerekebb, mint te vagy. S az is éppen olyan válogatós
 222 II     |          válogatós a szolgákban, mint te az urakban. Kezemben a commissiója,
 223 II     |               becsületes, rá lehet bízni az egész házat; nemes származású,
 224 II     |               Magister kaminarius”.~– Mi az ég csodája az?~– Majd megtudod,
 225 II     |          kaminarius”.~– Mi az ég csodája az?~– Majd megtudod, ha benne
 226 II     |                   Zápolya Jánosnál!~– Ez az én jövendő uram király akar
 227 II     |                beszélte a király előtt – az, akit kidobtak.~– Tomiczky?
 228 II     |                   igen kicsiny volt még: az ország rendei hétfelé kapkodtak,
 229 II     |                  nem felejtette el, amit az apja mondott.~– Szolgálatába
 230 II     |                  ketten vagyunk: én, meg az én kardom!” Nézze meg az
 231 II     |                 az én kardom!” Nézze meg az élét kegyelmed: egy csorba
 232 II     |               meg a kardomat azzal, hogy az ellenség csapását felfogjam
 233 II     |        Visszajövök én még egyszer valaha az én jó kardomért.~Azzal leoldotta
 234 II     |               kardomért.~Azzal leoldotta az övérül a kardját, s megcsókolta
 235 II     |               ehelyett más oldalfegyvert az új gazdádnál.~Ez egy kissé
 236 II     |                főképpen azért nem akarok az ő kíséretében kocsin utazni,
 237 II     |          kíséretében kocsin utazni, mert az nekem nagyon sokáig tart.
 238 II     |                sokáig tart. Tudom én, mi az a kocsival döcögés. Egy
 239 II     |             gyalogsorban lábam alá kapom az ösvényt, három nappal hamarább
 240 II     |            Zápolya János tiszttartójának az ajánlólevelet; azt átadta
 241 II     |         döcögtette volna magát, ahol még az a mulatsága is meglett volna,
 242 II     |           meglett volna, hogy ahol dűlős az út, le kellett volna szállnia
 243 II     |                 melledző parasztviselet. Az úri rend a nevét sem ismeri.
 244 II     |           szorosan a derekához csatolta. Az övnek volt egy nyújtványa,
 245 II     |                 van a bőröveken, amelybe az egyenes kardot vagy a vadászkést
 246 II     |                   Fát felaprózni? Hát mi az én hivatalom?~– A te hivatalod?
 247 II     |               kaminarius. Hát mit jelent az?~– Azt jelenti, hogy a te
 248 II     |                 megrakott tűz.~– Ez lesz az egyik kandallód – mutatá
 249 II     |                    üdvözlé a sáfár tótul az ajtónállót –, odabenn van
 250 II     |                jelentsd be, hogy itt van az új magister kaminarius.~
 251 II     |                   A sáfár nem ment vele. Az ajtónál azt mondá neki,
 252 II     |                  Komor, sötét szoba volt az, falai faragványos tölgyfa
 253 II     |                 kerevetek a fal mellett, az asztal körül alacsony támtalan
 254 II     |                alacsony támtalan ülőkék, az ablakkal szemben sötét rámában
 255 II     |             nyírva viselte.~Kezében volt az a levél, melyet a budai
 256 II     |             Martinuzzi György? – kérdezé az előtte álló ifjútól.~– Nemes
 257 II     |             György – ismétlé kiegészítve az ifjú.~– Igen. Nemes. Úgy
 258 II     |                 után nem tudtam, hogy mi az. De kegyelmes uramnál bármely
 259 II     |                  Nincs is semmi panaszom az alacsony sors ellen, amibe
 260 II     |                attól vagyok idegen, hogy az én oldalamon ezentúl baltát
 261 II     |           fegyvere, a pakulároké; én azt az övemben nem hordozom.~Zápolya
 262 II     |                Zápolya meglepetve nézett az ifjú arcába, s aztán a vállára
 263 II     |                ütött.~– Ember vagy, fiú! Az én emberem vagy! Ilyent
 264 II     |           odanyújtá Györgynek.~Györgynek az arca lángvörös lett egyszerre.
 265 II     |                melle, mikor azt a dákost az öve tokjába illeszté.~–
 266 II     |                uradhoz, János herceghez?~Az ifjú felelni készült; de
 267 II     |             Azért, mert… – akkor a görcs az állkapcájába állt; a két
 268 II     |             akárhogy szorította is össze az ökleit, nem bírta visszatartani,
 269 II     |                  e szóra összevillámlott az a kettős világítás: a tűz
 270 II     |            valami a rémületből, s valami az örömből.~– János herceg
 271 II     |                  hogy alacsony szolgálat az, amit kastélyomban elvállaltál.
 272 II     |       kandallóinkban. Aki azt teljesíti, az minden órában bejáratos
 273 II     |              ébren vagyok, ha alszom, és az anyám és a húgom termeibe;
 274 II     |               anyám és a húgom termeibe; az egész ház rá van bízva,
 275 II     |                   hogy kik járnak hozzám az urak közül; meghallja, mit
 276 II     |            arannyal vásárolta volna meg. Az egyik ifjú bele volt vonva
 277 II     |               feltalálta első pillanatra az előtte álló ifjúban azt
 278 II     |           tüneményt: egy hűséges szívet. Az a könny, mely Corvin János
 279 II     |             sorsra kényszerítve, sőt még az apád nevét sem viseled,
 280 II     |              főispánnak. Vára igenis van az Unna partján éppen a törökjárás
 281 II     |                harcos dandára maradt meg az apámnak. Azzal ő és a felnőtt
 282 II     |                   abbul éltek. A bátyáim az apám első feleségétül születtek.
 283 II     |               másodszor is megházasodott az öreg, elvett egy velencei
 284 II     |             Bátyáim sanda szemmel nézték az apám új nászát. Egyiknek
 285 II     |              parancsolt a háznál. Nálunk az a szokás, hogy ha több asszony
 286 II     |            asszony kerül össze a háznál, az ifjabbnak nyolc esztendeig
 287 II     |                 hallatni. Csak akkor, ha az idősebb megszólítja. Az
 288 II     |                  az idősebb megszólítja. Az anyám még azonfelül nem
 289 II     |                  ángyom haragudott azért az anyámra, amiért engem a
 290 II     |          megtiltotta a cselédeknek, hogy az apám nevén híjanak, aminek
 291 II     |              aminek szégyenére váltam, s az anyám neve maradt rajtam: „
 292 II     |            olvasni?~– Más sem tanult azt az egész vidékünkön, hisz nem
 293 II     |                 hisz nem volt egy iskola az egész vármegyében; az anyám
 294 II     |             iskola az egész vármegyében; az anyám sem tudott. Pedig
 295 II     |               homlokomban, nem tudom, mi az? Valami másra akartam jó
 296 II     |       verekedésre. Szüntelen ösztönöztem az anyámat, hogy vigyen el
 297 II     |             keresztapámhoz, a püspökhöz, az neki édestestvére. Nagy
 298 II     |                 magával a templomba. Ott az oltár közelében, ahol a
 299 II     |              való kérdezősködésért, amit az anyámhoz intéztem: „Mért
 300 II     |              Tetszett a ceremónia. Végre az anyám azt súgta fülembe,
 301 II     |                  számat, mert aki odalép az oltár elé, az az én nagybátyám
 302 II     |                 aki odalép az oltár elé, az az én nagybátyám és keresztapám,
 303 II     |                  odalép az oltár elé, az az én nagybátyám és keresztapám,
 304 II     |                  aztán egyenesen mentünk az anyámmal a püspöki palotába.
 305 II     |          palotába. A cifra portás, amint az anyám nevét meghallotta,
 306 II     |                Csak a szaga csiklándozta az orromat, arról gondoltam,
 307 II     |           orromat, arról gondoltam, hogy az valami jó lehet. Az anyám
 308 II     |                 hogy az valami jó lehet. Az anyám odavezetett hozzá,
 309 II     |          felhúzta a kezére. A kesztyűnek az ujjairól gombok fityegtek
 310 II     |            nekünk a kézcsókolásra. Azzal az anyámnak intett, hogy üljön
 311 II     |              álltam.~– Hát nem hívta meg az anyádat az asztalhoz? A
 312 II     |                 nem hívta meg az anyádat az asztalhoz? A testvérét?~–
 313 II     |               Folytatta nagy kényelemmel az étkezést – egyedül, ivott
 314 II     |        mindenféle színű borokat. Azalatt az anyám alázatosan esedezve
 315 II     |            vagyok. Végre mikor elkészült az étkezéssel a keresztapám,
 316 II     |               tréfát.)~– Tudom már, hogy az volt, megtanított rá a korbács.
 317 II     |                 rác kápolna volt csupán, az is fából, abba meg nekem
 318 II     |                 Annak meg kellett gyónni az egész háznépnek. Én is meggyóntam
 319 II     |                 a füstölt kalbászt, amit az ángyomtul kapott.~– No,
 320 II     |                 püspök, nem tette meg?~– Az kikergetett a palotájából,
 321 II     |               málnával, mogyoróval, amit az erdő adott. Éjszaka odvas
 322 II     |         lapockája között egy nagy púp.~– Az egy bölény volt!~– Az ám.
 323 II     |                    Az egy bölény volt!~– Az ám. Megmondták később. Ott
 324 II     |                 elkezdte a fát döngetni. Az éhségemet csak elvertem
 325 II     |          estefelé puskadurranás hangzott az erdőben, erre a vadállat
 326 II     |                  fárul, s futottam abban az irányban, ahonnan a puskalövést
 327 II     |                 nyárson forgó pecsenyére az alatta levő teknyőben meggyűlt
 328 II     |              meggyűlt forró zsírt; attul az porhanyóbb lesz. Azalatt
 329 II     |             meglátod Lepoglava várát.”~– Az volt Corvin János herceg
 330 II     |                 eleibe fognak vezetni, s az engem ezért jól meg fog
 331 II     |               bölény olyan ritka vad már az országban, hogy kevés vadász
 332 II     |                  vadászkíséretével lejön az erdőbe a bölényt keresni,
 333 II     |                 mondám neki, hogy láttam az erdőn a bölényt. De csak
 334 II     |                 Aki nem látta a bölényt, az nem tudja elmondani, milyen
 335 II     |              fizettessenek érted.”~– No, az becsület volt tőled.~– Meg
 336 II     |                vadászkísérettel elindult az erdőbe az én vezetésem mellett,
 337 II     |      vadászkísérettel elindult az erdőbe az én vezetésem mellett, de
 338 II     |               valamennyit felakasztották az erdő szélében az út mellé.
 339 II     |          felakasztották az erdő szélében az út mellé. Engemet aztán
 340 II     |          Erdélybe egy muskétás hadammal, az én vajdahunyadi váramba,
 341 II     |            lengyelül, oláhul beszélni.~– Az is szép tudomány.~– Egyszer
 342 II     |             herceg hadaihoz csatlakozni. Az én uram megkezdte a Dunán
 343 II     |        összeszorítá a torkát a keserűség az ifjúnak. Egész gyermekes
 344 II     |                szíve van, hogy nem tudja az ellenség levágott fejét
 345 II     |                  hát nem soká fájt nekem az, hogy a királyi várból kitették
 346 II     |                   mert nyomba jött utána az a hír, hogy az én jó gazdám,
 347 II     |                jött utána az a hír, hogy az én jó gazdám, a dicső János
 348 II     |            bevezetlek a hivatalodba. Itt az én szobámban csak egyszer
 349 II     |            asztalnál ül, s azoknak eddig az volt a szokásuk, hogy kockát
 350 II     |                 akad. Azután a hercegnő, az anyám szobájában kell befűtened
 351 II     |               háromszor kell kopogtatnod az ajtón, s addig várnod, amíg
 352 II     |              fraj, aki felnyitja előtted az ajtót. Mikor belépsz, semmi
 353 II     |               szobán keresztül elvezette az új szolgát a nagy címerteremig.~
 354 II     |                  komor, sötét terem volt az, ódon freskó-festményű falakkal
 355 II     |            megrakva, többnyire műremekei az olasz ötvösművészetnek.
 356 II     |             Adjon Isten, ami nincsen!~Ez az igazi magyar üdvözlet.~A
 357 II     |                 üdvözlet.~A válasz pedig az rá, hogy „Vegye el, ami
 358 II     |                  örömriadal támadt erre. Az urak a billikom fenekével
 359 II     |               billikom fenekével ütötték az asztalt: „De már erre nagyot
 360 II     |               előtt, s magyarázatát adta az örömnek.~– Már tudniillik
 361 II     |                     Már tudniillik annak az örömére, hogy van már magister
 362 II     |                 Valamennyi arcon olvasta az igazságot, írásból nem tudott,
 363 II     |                 tudott olvasni, hogy nem az az oka ennek a diadalmas
 364 II     |              tudott olvasni, hogy nem az az oka ennek a diadalmas hálálkodásnak,
 365 II     |                ami legjobban útban volt, az igazi, törvényes és méltó
 366 II     |             hivatalos feladatához; rakta az új hasábokat a lankadozó
 367 II     |             hasábokat a lankadozó tűzre. Az urak folytathatták az eddigi
 368 II     |             tűzre. Az urak folytathatták az eddigi beszélgetést, aminek
 369 II     |               diákul mondogatott valamit az uraknak, amiből néhány szó,
 370 II     |              uraknak, amiből néhány szó, az oláhhoz hasonló, megragadta
 371 II     |            írástudatlan): őróla beszélt. Az urak meg lettek nyugtatva,
 372 II     |            beszélgetést.~– Most átmegyek az anyámhoz, e gyászhírt tudatni
 373 II     |             tudatni vele – mondá Zápolya az uraknak, s aztán Györgyhöz
 374 II     |               szépséget. Tán még most is az?~Csalódott azonban: a bevezetés
 375 II     |                  értve; hanem csak annak az udvari frajja, aki a kopogtatásra
 376 II     |               aki a kopogtatásra kinyitá az ajtót. A leányasszony hamis
 377 II     |          Zápolyának, mert be sem ereszté az ajtón: fogta a kilincset,
 378 II     |                  kilincset, úgy állta el az útját, s azt kérdezé tőle: „
 379 II     |               sem eresztesz? Fölkelt már az anyám?~– A hercegnő még
 380 II     |             magában György. Így beszélni az én urammal! Miért nem üti
 381 II     |               kopogtató között: Zápolyát az egyik kezével kitolta a
 382 II     |                   Györgyöt pedig bevonta az ajtón a másikkal. S azzal
 383 II     |                másikkal. S azzal bezárta az ajtót kulccsal.~S akkor
 384 II     |                  fecsegett. Még ott csak az előszoba volt, tulajdonképpen
 385 II     |            György.~– Ah! Ez szép név! Ez az én bálványom! Gyuri, Gyurica,
 386 II     |              menni a szám.~– Hát hol van az a kandalló? – Ezzel a kérdéssel
 387 II     |               fog vetni a fecsegésnek.~– Az itt van a hercegnő szobájában;
 388 II     |                  És a grófnak nem szabad az anyja szobájába lépni?~–
 389 II     |                fülét. A hercegasszonynak az arca most is olyan gyönge
 390 II     |                 vékony marhahúst tapaszt az arcára, amit rápólyáznak,
 391 II     |                  a körme hegyéig lövellt az ijedtség: azt hitte, hogy
 392 II     |                  Hisz aki ezt kibeszéli, az méltó a fejvételre!~– No,
 393 II     |                szaporán.~A fraj felnyitá az ajtót György előtt.~Rettegett!
 394 II     |      Megkönnyebbült aztán a lelke, mikor az ajtón belül került. Nem
 395 II     |                 abbul a szobábul semmit. Az ajtótul kezdve egész a kandallóig
 396 II     |                 én is meggyulladok, mint az a gyertyánfa! Olyan ember,
 397 II     |                 aki vág, lő, szurkál! Ez az én bálványom.~A hálószobából
 398 II     |                 mikor ebédre csöngetnek, az első csöngetés szól a cselédségnek,
 399 II     |              mikor másodikat csengetnek, az uraknak szól, arra se hederítsen
 400 II     |                mert kend nem szolgál fel az asztalnál; hanem mikor harmadikat
 401 II     |                   akkor tartson kend ide az én szobámba. Ekkor a hercegasszony
 402 II     |                egészen furcsának találta az állapotját.~Katona korában
 403 II     |                  ott maradt szárazon; de az is jobb ízű volt, mint ez,
 404 II     |           hercegnői asztalról, megosztva az udvari frajokkal, s akként
 405 II     |                 leányasszony szobájában. Az csak egyedül volt: a többi
 406 II     |              csalogatta oda, mint inkább az ösztön. Az urak ott a teremben
 407 II     |                   mint inkább az ösztön. Az urak ott a teremben egész
 408 II     |                 tudott, mint azok; hanem az előzményeiket nem tudta
 409 II     |                  a beszéd tárgya. György az ő gyors lábaival gyalogsorban
 410 II     |              kandallófűtőnek nincs szava az urak tanácsában.~– Jaj,
 411 II     |                    Bizony Isten elveszti az ember a lelkét ezzel a mi
 412 II     |            tarsolyomban, ahány pofont ma az öltöztető frajok kaptak
 413 II     |               amint egy hintó berobogott az udvarra, meglesnem, hogy
 414 II     |             úrnak a nevét mondtam, akkor az lett a nevem, hogy „ostoba
 415 II     |              hogy nem Tomiczky szállt ki az ekhó alul, hanem Ártándy.
 416 II     |               haját. Tudja kend, hogy ki az a Tomiczky?~– Most jövök
 417 II     |                 a várban apácák nevelik. Az csak arra való, hogy ha
 418 II     |                  ha a vén király meghal, az urunkra maradjon a koronája.~–
 419 II     |              minálunk ilyen szellet van. Az úrfi király lesz, a kisasszony
 420 II     |                  a királyleányt elhozni. Az lesz ám a dáridó! Akkor
 421 II     |           kincsem katonám?~– Jó lesz biz az. Majd ha az urunk a királyleányt
 422 II     |                  Jó lesz biz az. Majd ha az urunk a királyleányt hazahozza.~–
 423 II     |    megszaporodott a dolga. Folyvást jött az úri vendégsereg, a várkastély
 424 II     |                 előkelő uraság érkezett: az udvaron hemzsegett a sok
 425 II     |                   hajdú, kocsis, vadász, az előszobákban az apródok,
 426 II     |                  vadász, az előszobákban az apródok, íródeákok, s aki
 427 II     |             leányasszony nyitotta előtte az ajtót.~– No, lelkem katonám,
 428 II     |       hercegasszony, a kisasszonnyal meg az apácával együtt az urak
 429 II     |     kisasszonnyal meg az apácával együtt az urak asztalánál ebédel.
 430 II     |              szegfűszeget. Ilyenkor, ami az úri asztalról lekerül, mind
 431 II     |              útközben.~– Hát aztán minek az örömére lesz az a nagy dínomdánom?~–
 432 II     |              aztán minek az örömére lesz az a nagy dínomdánom?~– Mondtam
 433 II     |               dínomdánom?~– Mondtam már. Az éjjel megérkezett Tomiczky
 434 II     |             sárosi kaptatónál belerekedt az útba a hintója, a lovai
 435 II     |                  Biri leányasszony azzal az örvendetes fordulattal vigasztalá
 436 II     |                  nagy asztalhoz ültetni, az odabenn a szobájában egyedül
 437 II     |                 étkezik; a hercegnő csak az apáca kíséretében száll
 438 II     |              füleibe venni. És így annak az ebédmaradékát szépen megoszthatják.~
 439 II     |                   Minden vendég felvette az ebédhez a legpompásabb díszruháját;
 440 II     |                  Arcbőre oly fehér, mint az alabástrom, haja szénfekete,
 441 II     |                  tiszttartói kastélyban. Az utazásban olyan defektussá
 442 II     |          utazásban olyan defektussá lett az öltözete, hogy más gúnyát
 443 II     |                  a társaság elé jöhetne. Az eltart egypár óráig.~A hercegnő
 444 II     |              hercegnő bosszúsan veté fel az ajkát.~– Még várat magára!
 445 II     |                 alkalommal. Adjanak jelt az étekfogóknak. Tomiczky helyét
 446 II     |            Amikor jön, itt lesz. Kezdjük az ebédet nála nélkül.~Azzal
 447 II     |                nála nélkül.~Azzal intett az uraknak, hogy foglaljanak
 448 II     |                 akinek kíséretében jött.~Az urak nem is kínáltatták
 449 II     |               harmadik étekfogásnál járt az ebéd (minden étekfogás háromféle
 450 II     |                  a belépőt, ki egyenesen az asztalfőhöz sietett, ahol
 451 II     |                 értette, s latinul mondá az üdvözletet: „Benedicat Deus!”~–
 452 II     |              urak. – Mi hír Budán?~– Hát az a hír, hogy engem megvertek
 453 II     |                 hangos zokogás fogta el.~Az urak felugráltak az asztal
 454 II     |                  el.~Az urak felugráltak az asztal mellől, de egyik
 455 II     |            magyar asszonyok nem ismerték az idegbajok rohamait.~A kísérőnő
 456 II     |            segíthetett a hercegnőn, mert az is görcsöket kapott azonnal,
 457 II     |                görcsöket kapott azonnal, az ilyen baj példavonó. Férfikéznek
 458 II     |             leányasszony szokva volt már az ilyen rohamokhoz, tudta,
 459 II     |                 szolgálók a hercegnőt és az apácát ki nem vitték onnan,
 460 II     |                  kandallóknál.~Akkor már az urak ismét az asztalnál
 461 II     |                  Akkor már az urak ismét az asztalnál ültek, s folytatták
 462 II     |                 folytatták a poharazást. Az összevissza kiabálásból
 463 II     |                  Tomiczky elbeszélte már az úri társaságnak, hogy mi
 464 II     |           tróntermében.~– De hát ki volt az, aki megütött? – kérdezék
 465 II     |                én? Én nem ismerek senkit az udvarnál levő urakból. Nagy
 466 II     |              szakállt, bajuszt; kard van az oldalukon. Keresztes aranyláncot
 467 II     |             Zápolya bosszúsan ugrott fel az asztal mellől.~– Akkor én
 468 II     |                  bántották ilyen galádul az én násznagy követemet!~Erre
 469 II     |               ütötte meg a lengyel urat. Az volt Georgius Szathmáry,
 470 II     |          episcopus Quinque-ecclesiensis.~Az urak mind rábámultak: „Nézd,
 471 II     |             voltam akkor én is.~Tomiczky az asztalra csapta a kést,
 472 II     |                Tomiczkynak. – Bizonyítja az a sebhely a homlokodon.
 473 II     |             nevét és címét?~– Ott vártam az előpitvarban, amint az urak
 474 II     |            vártam az előpitvarban, amint az urak egymás után megérkezének;
 475 II     |                egymás után megérkezének; az ajtónálló elkiáltá a neveiket,
 476 II     |               azt is tudod, hogy ki volt az, aki közbelépett, megakadályozva,
 477 II     |         megakadályozva, hogy Tomiczky úr az ütést visszaadja.~– Annak
 478 II     |               nádor Geréb Péter.~– Ennek az embernek igaza van – mondá
 479 II     |                   Geréb Péter meghalt, s az országgyűlés Perényi Imrét
 480 II     |                  mi ott sem voltunk ezen az országgyűlésen.~– Hívtak
 481 II     |           Utyessenovicsnak igaza van.~Ki az az Utyessenovics? Hát van
 482 II     |        Utyessenovicsnak igaza van.~Ki az az Utyessenovics? Hát van a
 483 II     |             Tomiczky úr hozzá beszélt?~– Az volt: Thomasius Bakácsius,
 484 II     |              elmondta a neveiket azoknak az uraknak sorban, akik a dulakodás
 485 II     |                szót sem tudok; csak amit az ajtónállótul hallottam,
 486 II     |                 S aztán elmondta azoknak az uraknak a neveit is, akik
 487 II     |                   monda Zápolya.~– Ennek az embernek egy kalendárium
 488 II     |                     De a legnevezetesebb az – monda Zápolya –, hogy
 489 II     |              Zápolya –, hogy ami neveket az én hívem, Utyessenovics
 490 II     |                 azokbul aki ellenségünk, az mind egytől egyig érsek,
 491 II     |            ordítani; aki távolabb esett, az hangosabban kiabált; egymásra
 492 II     |                várkastélyaikból; a másik az úton hazatérett akarta őket
 493 II     |          nekipirult arcú dalia: „eladják az országot a németnek!” Akadt
 494 II     |             indulni azonnal Budára, majd az ilyen násznép előtt Lengyel
 495 II     |                 volna a tüzeskedőket; de az ő indítványa valamennyién
 496 II     |              túlment:~– Össze kell hívni az országgyűlést s törvényt
 497 II     |        országeladás ellen!~Nem volt elég az urak lármája: a tornácokból
 498 II     |                  hallva, mind betódultak az íródiákok, fegyverhordozók,
 499 II     |                  egy ember ült nyugodtan az asztalnál. Tomiczky. Ki
 500 II     |                Ki volt éhezve: lakozott. Az embernek a szája kétféle