Fezejet

 1 I      |            értett semmit). A király arcát átfutotta a láng, annak
 2 I      |           az ölében tartott gyermek arcát.~– Ah! C’est infernal!~Azzal
 3 V      |            óta nem borotváltatta az arcát. Arcszíne fakósárgás, szemei
 4 V      |             Nem is láthatta a barát arcát, inkább a lehajtott fején
 5 V      |         szemei felvillantak; sovány arcát valami ravasz mosolygás
 6 VI     |              és ismét megcsókolá az arcát. Azzal Te Deum laudamusra
 7 VI     |           megállt, és visszafordítá arcát, nagyot sóhajtva.~– Amíg
 8 VI     |             szobra előtt elment, az arcát sem fordítá felé, se a keresztjelet
 9 VII    |           esteli szabadon emeli fel arcát az ég felé.~A megérkező „
10 IX     |         kifejezéssel felelt meg rá; arcát magasan, büszkén fölemelve.
11 IX     |          hosszú veres hajzatával az arcát eltakarva, és bűnbocsánatért
12 IX     |    szerzetesnek. Azután megdicsőült arcát felemelve, hogy a feljövő
13 X      |     kristálylap, melyen át a halott arcát meg lehetett látni.~A vádlottnak
14 XIV    |           keblére borul, elhalmozza arcát, szemeit, ajkait csókjaival,
15 XIV    |             össze maszatos szájával arcát, szemét, száját a – kedves
16 XXI    |         fiatal leventék, akiknek az arcát sohasem látta, félretaszigálták
17 XXX    |            apja térdére nyugtatva s arcát kezére fektetve.~A barát
18 XXX    |      megteltek könnyel. Felemelé az arcát a királyhoz, s azt kérdé
19 XXX    |             nyúlánk gyermek lángoló arcát atyja palástjába temette
20 XXXVIII|             halott cimborák kőmerev arcát, üvegfényű szemeit, a vádoló
21 XL     |             hogy ha ő most az igazi arcát mutatja meg, a renegátot
22 XL     |           megcsókolták egymásnak az arcát.~– Mármost ismerjük egymásnak
23 XL     |        nevezi a népajk. Rém, aki az arcát nem mutatja, csak a keze
24 XLI    |        király nagyon fintorgatta az arcát.~– Nono! „Ne legyetek fölöttébb
25 XLI    |     ihlettel a tündérszép hajadont, arcát, termetét, egész megjelenését,
26 XLIII  | százötvenezer katonájánál.~A király arcát eltorzítá a nagy rémületnél
27 LIV    |            Fráter Györgynek, sőt az arcát is megcsókolta. Végre nevetni
28 LV     |           ember nyakát, csókolta az arcát; könyörögve szólt hozzá.~–
29 LVIII  |    összetépett ruháit felváltva, és arcát tisztára mosva: ott találta