XXXVII. FEJEZET
Az első bankó

A szultán visszatért Sztambulba, pusztulást, ínséget hagyva maga után mindazon a vidéken, amelyen táborával végigvonult. Pesten és Budán háromezer janicsárt és besliát hagyott a török nagyvezér, Kászon vajda és Momyn vajda vezérlete alatt, akik fölött parancsnokolt a szultán kegyence, Gritti Alajos.

Ezek pedig olyan istentelenül viselték magukat a városban, hogy asszonynak, leánynak veszedelem nélkül nem lehetett kimenni az utcára fényes nappal. A templomokat és a temetőket is megfertőztették.

Ezeknek a barátsága miatt olyan gonosz híre futamodott János királynak és a pártjának, hogy a pápa exkommunikálta mind a királyt, mind a vele tartó magyarokat.

– Így mi nem öröködünk meg Magyarországon – monda Fráter György a királynak, midőn egy este egyedül maradának.

– Hát mit cselekedjem?

– Gyűjts hadsereget a magyarok közül, hogy a magad erejével védhesd meg magadat, s a törököket hazaküldhesd.

– Ahhoz elébb országgyűlés kell, mely a nemesi fölkelést elrendelje.

– Ne várj te a nemességre, azzal már megpróbáltad a harcot Ónodnál, Tokajnál, Szinnánál. Fordulja parasztokhoz, akikkel bejöveteled napjaiban győztél.

– A parasztnak meg zsold kell. A kincstár üres. Az arany-, ezüstbányákat az ellenkirály bírja. Adót, füstpénzt senki sem fizet, mert senki sem jár utána. A sóbányák Athinay Diák Simonra vannak bízva, de az csak ad calendas graecas biztat a jövedelemmel. A harmincadok jövedelmét Gritti veszi által, de annak a kasszájában alig gyűl össze annyi, amennyi az ő saját pompás udvartartására s a török had zsoldjára elég: annak is a nagy része hamis pénz.

– Bízd rám a kincstartást, s én megtöltöm a hadipénztáradat.

A király rábízta Fráter Györgyre a kincstartóságot, teljes hatalmat adott neki a király nevében intézkedésre.

Fráter György azon kezdte, hogy lement Kolozsvárra, ahol már volt egy könyvnyomtató intézet, s ott nyomatott sok százezer forintra menő papirosjegyeket: aranyra és ezüstre szólókat. Kétféle pénzjegyeket nyomtatott. Külön a pápistáknak, külön a kálvinistáknak. Amazokét díszíté a kereszt, emezekét a kakas jelvénye; mind a kettőt Magyarország címere. Az egyiken felyül ez állt: „Dicsértessék a Jézus Krisztus”, alul: „Minden lélek dicséri az Urat.” A másikon pedig felyül: „Az erős Isten uraknak Ura!”, alul pedig: „Erős várunk nekünk az Isten”.

A jegyek szóltak aranyakra és forintokra, és ki volt rajtuk írva, hogy azok minden adófizetésnél elfogadandók, s a harmincadoknál és sóhivataloknál kész arannyal és ezüsttel beváltandók.

Akkor aztán szétküldé a biztosait Fráter György bort, búzát vásárolni.

Azon évben ugyan meghallgatta a teremtő azt a zsolozsmát, hogy:

„Ez esztendőt megáldjad!
Bő zsírral ékesítsed!”

Olyan termés volt búzában és rozsban a Tisza és Temes közt, hogy nem győztek elég vermet ásni az áldásnak. A gerezd is ontotta a levét: hitelben is adták a bort.

Fráter György potom áron felvásárolta a fölösleget.

Lengyelországban pedig ugyanazon évben nagy volt a szárazság. Magas ára volt az életnek. Fráter György nagy társzekerekkel hordatta át Halicsba a magyar terményeket, s ott készpénzt kapott értük: teljes értékű, jó lengyel aranyat és tallérokat.

Rövid időn megtelt a király hadipénztára. Zápolya azonnal megbízta Nádasdy Tamást és Czibak Imrét a hadtoborzással. Volt ember elég, aki fegyvert fogjon, csak fizessék a zsoldját. Nádasdy a Dunán túl, Czibak Imre Erdélyben gyűjté a zászlóaljakat; maga János király Pesten, Budán alakított magyarokbul, rácokbul derék csapatokat. Nem nézték már le a királyt; mert tudott fizetni.

De annál nagyobb volt a morgolódása a két kincstárnoknak: Diák Simonnak és Gritti Alajosnak, mikor a kasszáikat tele látták keresztes és kakasos papirosokkal. A nép fizette már az adót nagy buzgósággal, csakhogy szabaduljon a cédulájától; vették a sót mázsával, akiknek máskor fonttal mérték; rengeteg jövedelme lett a sóbányáknak. Csakhogy az mind papiros volt.

Azt ugyan Fráter György megint mind átvette készpénz gyanánt, s aztán ismét bort, búzát, vágómarhát, posztót, sáfránt, fűszerszámot vásárolt rajta: maga volt pék, kocsmáros, szatócs, olajkáros. S az üzlet pompásan sikerült. A király hadipénztára mindig arannyal, ezüsttel volt tele, a tavernicus, pisetarius, kamarás és bérlő ládája pedig töltekezett cédulákkal. Ezek aztán kénytelenek voltak az ország jövedelmével beszámolni, mert a papirospénzből nem csináltathattak kelyheket, tálakat, miként a hajdani boldog időkben. S ez volt a fődolog: hogy Fráter György rendszere mellett nem lehetett lopni! Az ércpénzt ő vette át a terményekért, s azt a király fordította az ország céljaira. Ők ketten nem loptak.

Hullott is a szidás a barát fejére, mint a jégeső.

Hanem János királyon segítve lett.