LIX. FEJEZET
Hetven napig temetetlen

Eljött a december. Az erdélyi hadsereg hazaoszlott. Castaldo és Sforza Pallavicini hadaikat téli szállásaikra küldék Erdélyben. Fráter György a saját testőrezredét is szabadságra küldé: a hadviselés télen pihent.

December 12-ikén, András napján érkezett meg Fráter György alvinci kastélyába, tábori fáradalmait kipihenni.

A krónikás feljegyzi e napról, hogy azon szokatlan természet csodái voltak; zivatar volt, villámlott, mennydörgött, sűrű zápor esett, délután fényes szivárvány ragyogott az égen, mely után kemény északi szél támadván, egyszerre átcsapott az időjárás csikorgó hidegbe. Luca napjára jéggé fagyott minden folyó.

Castaldo és Pallavicini nehány nap múlva Fráter György vendégei voltak a kastélyban, s vacsoránál együtt mulattak vele.

Fráter György annyira gyanútalan volt, hogy még a rendes testőreit is előreküldé Gyulafehérvárra: nem tartott maga mellett mást, mint Vas Ferenc apródját és Ferrari Márk olasz titkárját.

Szent Özséb napján, Luca után harmadnapra, korán reggel kopogtatott a kardinál ajtaján a titkárja, Ferrari Márk.

Fráter György éppen a hóráit végezé, az imazsámolyrul kelt föl. Pongyolaruhája, egy drága prémes kaftán volt rajta. Kinyitá a titkárjának az ajtót.

Ferrari egy levelet adott át a kardinálnak, amit az felbontott, s elkezdett olvasni. A titkár ruhaujjából markába csúsztatá a gyilkot. De nem volt bátorsága a rémtettet végrehajtani: visszahúzódott. Ámde az ajtóban állt Pallavicini, az visszalökte, s az ajtót behúzta előtte.

Ekkor Ferrari odaszökött a kardinálhoz, s tőrével a nyakába döfött.

– Mi ez? – kiálta föl Fráter György, visszafordulva. A gyilkos még egyszer a nyakába szúrt.

De a hatalmas, erős férfi egy ökölcsapással leteríté a nyomorultat, s kicsavarta kezéből a gyilkot. Ekkor berohant a mellékszobában rejtőző többi orgyilkos, köztük Pallavicini, s karddöfésekkel, pisztolylövésekkel leteríték a kardinált, aki „Jézus Mária!” kiáltással rogyott össze, s kiadta lelkét.

A kiáltására elősiető apródját, Vas Ferencet is hét sebbel átszúrva leteríték, s halottképpen otthagyták az ura mellett.

Azután levágták a kardinálnak azt a fülét, melyről híres volt, hogy születése óta szőrös, s hőstettük tanújeléül elküldték Ferdinándnak.

Azzal otthagyták a halottat. A kincsein megosztoztak.

Az alvinci várkastélyból mindenki elfutott.

A sebeiből felocsúdó apród a gyilkosok eltávozta után felvánszorgott, s a faluba menekült: ott ápolták a jobbágyok rejtegetve, míg magához tért.

A nagy ember pedig ott feküdt a tornác márványán hetven napig temetetlen. Senki sem kérdezősködött utána. Csak amidőn a felépült apródja hírt vitt a gyulafehérvári barátoknak ura haláláról, azok mentek érte, s eltemették a kolostorukban. Sírkövén ez epitáfiummal: „Omnibus moriendum est.” (Mindenkinek meg kell halni.)

A francia közmondás így szól: „C’est plus qu’un crime; c’est une faute!” (Ez több mint bűn, ez hiba!)

A bűnért fölmentést adott a pápa a gyilkosoknak; de a hibát megbosszulta a nemezis. Fráter Györgyöt elveszítve, elveszté Ferdinánd Erdélyt.