Fezejet

  1 2 |           hogy énutánam jöjj? Mi? – szólt tompa, vallató hangon az
  2 3 |          elsőszülöttem! – Pihenj! – szólt az öreg, s gyöngéden megcsókolá
  3 3 |             fejét.~– Te Pistikám! – szólt erre nyájas hangon az öreg,
  4 3 |        jószántából mondtam én azt – szólt fejét vakarva az öreg, s
  5 3 |      mindjárt!~– Köszönöm alássan – szólt Pista, zsebjeibe tömve a
  6 4 |            vagy a hátadhoz üssem? – szólt roppant konfidenciával vigyorogva
  7 4 |            rázta előtte. Többet nem szólt, hanem egy gyűlölettel és
  8 4 |               Óh, irgalmas atyám! – szólt riadtan az ifjú, s sebesen
  9 4 |            ők ütni tudtak? Verni? – szólt az ifjú hévvel, s karjai
 10 4 |      fájdalom.~– Ne sírj, ne sírj – szólt a fiú a zokogó lyánka hajfürteit
 11 4 |          oly melegen!…~A lyánka nem szólt, hanem némán inte, s karjait
 12 4 |         kívüle az életben.~– Lásd – szólt kihűtve keserveit az ifjú –,
 13 5 |            más, mint saját fia; nem szólt, hanem így gondolkozott: – „
 14 5 |             kegyednek, drága apám – szólt ez, félig felülve az asztalra
 15 5 |               Kár lett volna érte – szólt közbevetőleg Gábor úr –,
 16 5 |            inkább nagyon elhiszem – szólt kötekedve Leander –, mihelyt
 17 5 |       diákok.~– Alázatos szolgája – szólt elfojtott sérelmes érzettel
 18 5 |            Ez elég borzasztó eset – szólt közbe a gróf.~– Óh, a borzasztója
 19 5 |        számlálja.~– Vádol a lélek – szólt arcára tapasztva kezét az
 20 5 |                Ön erről nem tehet – szólt közbe Rónai –, legalább
 21 5 |           az isten tudja.~– Lehet – szólt elhatározott erővel Leander,
 22 6 |           azt mondta. – Eredj már – szólt az ifjút gyöngéden eltolva
 23 6 |             szót fogadni.~– Leány – szólt az ifjú összefont kezeit
 24 6 |          magához szorítá.~– Nézd! – szólt a leány szokatlan, vad,
 25 6 |     imakönyvet adott kezembe és így szólt:~– „Semmitől se félj! Hol
 26 7 |            körülötte.~– Hallgass! – szólt a halvány arcú, s mérgesen
 27 7 |             ám több egy nyakamnál – szólt a hegyes ormányú. – Ha akarja
 28 7 |             rejthette magát senki – szólt, s nyugodtan kerülték meg
 29 7 |      meresztgette.~– Rád bízom őt – szólt Leander Góliáth kezeit hátrafacsarva
 30 7 |        életre feszültek.~– Ember! – szólt erősült hangon hidegvérű
 31 7 |     szoborrá merevült.~– Barátom! – szólt egy lépést téve Pista felé.~
 32 7 |           kínvonaglásait.~– Ugye? – szólt képéből kikelve Bálnai. –
 33 7 |          Minő hideg van!~Többet nem szólt, hanem igen-igen halavány
 34 7 |             kemény határozottsággal szólt:~– Ezen ég alatt mi nem
 35 8 |            hangja. – Kedves anyám – szólt s gyöngéden a beteg fölé
 36 8 |            törésen.~– Ugyan Zsáni – szólt visszasietve az ajtóbul –,
 37 10|             Dömsödi úr egy szót sem szólt többet, hanem kalapját vévén,
 38 10|           mégpedig ma vagy holnap – szólt a főnök, egyikét a báró
 39 11|      kérdené:~– Ki vagy te?~Sohasem szólt még előtte az ifjú szerelemről.~
 40 11|           kezét.~– Fázol, szívem? – szólt a gyöngéd kezet leheletével
 41 11|         üldözők keze el nem érhet – szólt biztatóan hozzá az ifjú. –
 42 12|             hadd aludjék el tőle! – szólt a másik némber, szalmába
 43 12|          dörzsölni.~– Segítsetek! – szólt könyörületet esdő pillanatot
 44 12|     baromarcok.~– Ühüm, ez ám az! – szólt ürgefejét a többiek vállán
 45 12|              Pedig úri kisasszony – szólt egy másik bekötött fejű
 46 12|          volna.~– Látod-e ezt ni! – szólt a betyár szétválasztva fejebúbján
 47 12|           az ifjú úrnak a nyakát! – szólt fejét hányva-vetve, s mint
 48 13|           visszateszi.~– Istenem! – szólt felsóhajtva. – Már a virágok
 49 13|      virágok?~– Óh, nagyon szépek – szólt magasztalón Lilla –, a kis
 50 13|    meggyógyulok.~– Még nem szabad – szólt aggodalmasan Bálnai –, a
 51 13|       barátomon, az orvoson kívül – szólt a peregrinus –, s neki megígértem,
 52 13|             kezéből megválthatlak – szólt elfogódott hangon az ifjú,
 53 13|     végigolvasni.~– Sohase bántsa – szólt Pista –, tudom könyv nélkül.~
 54 13|          elébbre léptek.~– Bátyám – szólt suttogva Lilla –, jer, segíts
 55 13|            Lilláé volt.~– Igen-e? – szólt az esküdt úr gúnyosan. –
 56 14|              Nem élünk abból meg! – szólt erre a másik bicskás félrecsapott
 57 14|             undorít; ördög pokol! – szólt toporzékolva Dömsödi úr,
 58 15|            kezét, majd felemelem! – szólt fölötte a hang.~Dömsödi
 59 15| kocsiscseléd.~– Éppen nem úgy van – szólt az alak. – Méltóságos báró
 60 15|         felkelni, méltóságos uram – szólt a peregrinus a holtra ijedt
 61 15|            hintó, nagyságos uram! – szólt az ember.~Dömsödi úr azt
 62 16|           Vendéget hoztam, bátya! – szólt rekedt hangon a peregrinus
 63 16|            Te jöttél, édes öcsém? – szólt a férfi, s hangján elfogódás
 64 16|            ölted meg őt, tudod-e? – szólt rémarcot vetve a térdeplőre,
 65 16|            ifjút, józanító szavakat szólt hozzá:~– Térj magadhoz,
 66 16|        menni.~– Hagyj békét neki! – szólt csillapítólag az említett
 67 17|          azok.~– Meg, de nem így! – szólt a pusztabíró csendet intve. –
 68 17|             húzni…~– Megálljatok! – szólt ez, izmos karjaival feltartva
 69 17|       Bibliát.~Ez ünnepélyes hangon szólt szavak kissé lecsillapíták
 70 17|       mosolygó.~– Vigyétek félre! – szólt a pusztabíró Dömsödire mutatva,
 71 17|             vagyok, nemzetes uram – szólt tolakodó merész szemekkel
 72 17|           Ne félj semmit, leányom – szólt szelídebb hangon a pusztabíró –,
 73 17|           van, leányom, elmehetsz – szólt a pusztabíró –, csak ennyit
 74 17|                Semmi kétség többé – szólt felegyenesedve a pusztabíró –,
 75 17|           kezét Dömsödi fejére téve szólt~– Négy év előtt egy tehetős
 76 17|            ember világát!~Egy másik szólt újra:~– Ekkor veszett el
 77 17|       mellett maradott.~– Énnekem – szólt legvégül a pusztabíró kezét
 78 17|                Én megszabadítalak – szólt az összetépett arcú iszonyúan
 79 17|       felrázta őt kábultából, s így szólt hozzá:~– Ember, te sokat
 80 17|           őt!~– Én kétannyit adok – szólt a fiú.~– Ne higgyetek neki,
 81 17|      halotti öltönyöket vásárlani – szólt megütközve az öreg Rónai –,
 82 18|            az, a csavargó.~– Ugyé – szólt ez tört, alászállott hangon –,
 83 18|               Gyermekéi az örömek – szólt közbe Leander –, mi vén,
 84 18|            kéz, Leanderé.~– Ugye! – szólt keserű szemrehányással. –
 85 18|           te ki tudsz gondolni is – szólt Bálnai. Nem védte, nem mentegeté
 86 18|        beteg vagyok.~– Itt van ni – szólt Rónai úr a cigányt megállítva
 87 18|              Hagyjanak békét neki – szólt közbe Rónai –, különben
 88 18|             és kovácseszközöket!” – szólt. Én az egész alkotmányomat
 89 18|             megbecsülhetlen kincs – szólt Leander Bálnai kezét megrázva;
 90 18|           találkozunk. – Többet nem szólt, hanem vette vándorbotját,
 91 19|          lekönyörgendő.~– Legyen! – szólt öccse, s a szalmapárnát
 92 19|               No most fektess rá! – szólt, s arcát a halál szeplői
 93 22|              anélkül, hogy egy szót szólt volna, féltestével az ágyról
 94 22|            meg, ne kínozz sokáig! – szólt Góliáth.~– Tehát magad is
 95 22|          sejtve.~– Szerencsétlen! – szólt Bálnai, s a kisgyermeket
 96 23|             követve.~– Ez meghalt – szólt a férfi. – Vérzel? – kérdé
 97 23|           Maradj itt a csónaknál! – szólt az előbbi, s köpenye alul
 98 23|        földet söpri.~– Enyém vagy – szólt elégülten Leander –, ha
 99 24|          mosolyogni, s töredezetten szólt~– Én is laktam ott valaha
100 25|        akarta itatni.~– Nem iszom – szólt az esküdt úr –, hiszen bornemissza
101 25|            mindig üres.~– Az igaz – szólt az esküdt úr, igen engedékeny
102 25|              Ejnye, nagyuracskáim – szólt Jancsi a szánból kifordultakat
103 25|           Jól van no, ülj fel hát – szólt közbe a táblabíró úr jégcsapos
104 25|             szebb szó ez az utósó – szólt a barna művész a kulacsra
105 25|       könnyebben csússzék a szán! – szólt a táblabíró úr Jancsival
106 25|          tudom én, nagyasszonykám – szólt Jancsi, ki eszének jelenleg
107 25|     kenyeret? Edd meg ezt itt ni! – szólt az alvó esküdtöt tolva előre. –