Fezejet

 1 1 |            Gyermekeim!…Templomaink!…Isten segíts!… – hallatszának
 2 2 |          bábruha! – és még tudja az Isten mit nem, míg csak a verésbe
 3 3 |          aranybeszédet.~– No de, az Isten irgalmáért! Honnét vegyem
 4 3 |           előbb! Mióta te itt vagy, isten csodái s mindenféle ördögségek
 5 4 |         gyermek keze vérzik.~– Uram isten! – kiálta – mi történt veled?~
 6 4 |            hagyhatnám el apámat? Az Isten is megverne érte, ha azt
 7 4 |            foglak, testvéred leszek Isten és ember előtt, és védeni
 8 4 |           csak egy atyjok van, az – Isten. Volt, ki téged is gyöngéden
 9 4 |      magához.~– Sorsodat kimondtad: Isten velünk! Óh, ha tudnád, milyen
10 4 |      kevéssel megelégedéshez, és az Isten jó.~– Hanem az emberek rosszak.
11 4 |          szavakat és ütéseket. Adja Isten, hogy sohase ismerj rosszabbakat!
12 5 |      jellemminőségére.~Azonban a jó Isten könyörülőbb atyja lőn a
13 5 |       Elhagyták mindketten a hazát; Isten ótalmába ajánlották kedveseiket,
14 5 |          tenni lehetséges-e, azt az isten tudja.~– Lehet – szólt elhatározott
15 6 |    kísértetek ellen pedig megvéd az Isten.” Midőn egy este remegve
16 6 |              s ha tükrébe letekint, Isten képét látja benne saját
17 6 |          nem látogatja más, mint az Isten szeme és az álom.~Minő lehet
18 6 |        mintha akkor került volna ki Isten teremtő kezéből, tiszta
19 7 |      nyakatlan pőre fickó –, az nem isten állatja –, a kutyát akarván
20 7 |         jőnek boldogabb idők, mikor Isten és világ előtt ótalmazód,
21 7 |       megnyomorított megátkoz, azon Isten betölti az átkot? Ne szólj!
22 8 |           vállát érinté.~– Hatalmas isten! – kiálta ez rémülten felszökve,
23 8 |           megijesztett, hihi, hozta isten, méltóságos úr!~            ~
24 9 |         tógája zsebjébe vész. Tudja isten, miről gondolkozik!~– Pistikám! –
25 9 |     átnyalábolja annak nyakát –, az isten áldjon meg, mért vagy oly
26 9 |             A két keddjét! Ez nincs isten hírével – dörmögi egyike
27 9 |        kentek rá, hogy valahányszor Isten neve fordul elő, sohasem
28 10|          nem akart a spektábilissel isten igazában megértetni.~Végre
29 10|            ember, kibe a lelket még Isten lehelte – s a második a
30 11|            sugdosva fülébe:~– Él az Isten, hogy az én kezeim megvédnek
31 11|         mikor szült, megátkozott az Isten, mikor az életet adta, és
32 11|            annak keblére rogyott.~– Isten! Isten! – kiálta az ifjú.~
33 11|           keblére rogyott.~– Isten! Isten! – kiálta az ifjú.~A szép
34 12|             te loptad el?!~– Bizony isten nem loptam én, pusztabíró
35 12|               Már most, édes öcsém, isten velünk; fogd a szegény gyermek
36 13|        engem féltetek. A levegő, az Isten ege, a napvilág, hogy árthatnának
37 13|            sem jöhet be hozzánk, az Isten egén kívül senki sem lát
38 13|            halál kezeiből, enyém az Isten előtt.~– No, úgy hát fizessen
39 13|       álltak, s szoborrá ijedtek.~– Isten segíts! – kiálta beteg kedveséhez
40 15|            járok egyedül,~Rajtam az isten sem könyörül.~Népdal.~Nagy
41 15| életfilozófiája van, mellyel, ha az Isten sokáig élteti, elébb vagy
42 15|          három nap óta nem ettem az Isten igéjén kívül egyebet, legyen
43 16|        nélkül meg foglak gyilkolni. Isten úgy legyen irgalmas neked,
44 16|         úgysem lehet, s bosszúállás Isten dolga, nem emberé; hagyd
45 17|         nagy csend közepett csak az Isten tanúhívása, az „engem úgy
46 17|     üthettük bottal a nyomát, tudja isten, hol s merre jár azóta!~–
47 17|      esztendei fáradságaim szerezte Isten áldását egy nap megemésztette;
48 17|            semmire egyébre, mint az Isten végetlen irgalmasságára
49 17|       leszesz s megszabadítalak: az Isten keze majd úgyis utolér;
50 17|          mindjárt a szél üti meg.~– Isten az égben! – fuldoklá fájdalmasan,
51 17|            halálod még ehhez képest Isten áldása!” azután felszökött,
52 17|              Elrabolták!~– Irgalmas isten!~– Kicsoda? – kiáltának
53 18|          szaladt keresztül a falun, isten tudja hová.~Bálnai arcát
54 18|           kellett volna lenned! Kit Isten, természet, sors nekem jegyeztek
55 18|         halál minden kínszenvedései isten áldása; de hallgatott, talán
56 18|        állottak egymáshoz, mint más isten emberének; azt kérdezte
57 18|           volt ott összerakva! Uram isten! gondoltam magamban, mennyi
58 19|              Köszönöm, köszönöm, az Isten áldjon meg érte! De mégis
59 21|            Mintha nem is volt volna Isten az égben!~Ki áldotta meg
60 22|        énellenem; óh, annak csak az Isten lehet megbüntetője! De lesz
61 22|           és átkozd meg magadat, az Isten igaz. Te becsületemet, apád
62 22|           vagy átkozva, Góliáth. Az Isten kivette kezemből a bosszút.
63 24|          föl érzeni!~Megverte őt az Isten keze, mert neki sem múlt,
64 24|          saját kezeiddel ver meg az Isten; nem egyszer halsz meg,
65 24|          sokáig az erős, bosszúálló Isten! Amen.~Ezzel ismét csónakába
66 25|       közepett belesóhajtott, amint isten tudnia engedé a kecskebőrbe,
67 26|           monda: „Bocsáss meg neki, Isten, mint én is neki megbocsátok!”~*~