Fezejet

 1 2 |   irgalomért – az ő irgalmáért.~– Óh! Kín! Örökkétartó kín reád! –
 2 3 |     becsülő nép kezeibe jutnátok… Óh… óh… szerelmes gyermekeim,
 3 3 |         nép kezeibe jutnátok… Óh… óh… szerelmes gyermekeim, mosolygó
 4 3 |           több ízben ismételve: – Óh, az a Pista! Az a Pista!~
 5 3 |        gyere csak… hallgasd csak… Óh… óh… bárcsak meg ne szólalna!~–
 6 3 |          csak… hallgasd csak… Óh… óh… bárcsak meg ne szólalna!~–
 7 3 |         ebből a sok zsacskóból.~– Óh, hiszen csak régi kétgarasosok
 8 3 |         tuskó kiabál, s pénzeim…! Óh, hogy akkor láttalak volna,
 9 4 |          könnyei meghazudtolák.~– Óh, irgalmas atyám! – szólt
10 4 |       magát attól, kinek hóhérja? Óh, higgy nekem, higgy nekem,
11 4 |     felfogni e gondolat értelmét; óh, magyarázd meg ezt nekem,
12 4 |         ifjú feltekinte az égre: „Óh kedves szellem! Míg egedből
13 4 |         is ismered őt? Kicsoda ő, Óh, vezess el hozzá engemet
14 4 |        napjaira apám sírja előtt… Óh, bízzál bennem!~E szavak
15 4 |          kimondtad: Isten velünk! Óh, ha tudnád, milyen göröngyös
16 4 |           tapasztaltam a sorsnak! Óh, annyit nem szenvedett sok
17 5 |    kulcslyukat rejtő cifraság; de óh, váratlan bosszúság! A kulcslyuk
18 5 |         ma neked, holnap nekem.~– Óh, óh, óh, óh, óh…~Az óbégatás
19 5 |        neked, holnap nekem.~– Óh, óh, óh, óh, óh…~Az óbégatás
20 5 |           holnap nekem.~– Óh, óh, óh, óh, óh…~Az óbégatás talán
21 5 |       holnap nekem.~– Óh, óh, óh, óh, óh…~Az óbégatás talán végtelenig
22 5 |          nekem.~– Óh, óh, óh, óh, óh…~Az óbégatás talán végtelenig
23 5 |         csalogány hangjától is.~– Óh, éppen nem oly utolérhetlen.
24 5 |            ő tudja, hogy miért.~– Óh, de hisz ezekről magyar
25 5 |         ön, két papirossárkány.~– Óh, barátom, ez régi találmány;
26 5 |  tudományokra nem volna teremtve, óh, éppen nem, hanem az, hogy
27 5 |             szólt közbe a gróf.~– Óh, a borzasztója még ezután
28 6 |       tudnál emlékezni felőle?…~– Óh, mintha most is előttem
29 7 |          de nem általa bíratni.~– Óh, ha ez mind igaz! – hörgé
30 8 |         szemfedőt is kell vennem… Óh, ezer lesz ma a dolgom…
31 11|      széles földön, aki szeretne. Óh, bízzál bennem, én oly szerencsétlen
32 11|          ijedten reá tekintett.~– Óh, én álmos vagyok – suttogá
33 11|     Karjaiban érzé őt haldokolni.~Óh, ez a természet, ez a zivatar
34 13|   pacsirta, később a csalogányok; óh, akkor már nagyon kellemes
35 13|       nagyon kellemes idő lesz.~– Óh, mint szeretném látni a
36 13|       ugye itt is szép virágok?~– Óh, nagyon szépek – szólt magasztalón
37 13|            hol vadrózsa virágzik… Óh, csak egy tekintetet a szabad
38 17|     Beszéld el, mit tudsz róla?~– Óh, bíró uram, úgy emlékezem,
39 17|        volna legtöbb bizodalma. – Óh, szabadíts meg! Meg kell
40 17|      megölni! Meg akarnak égetni! Óh, ne hagyj, ne hagyj! – rikolta
41 17|           ne hagyd elvenni tőlem! Óh, védelmezz! Ne hagyj meggyilkolni!!~
42 17|          akarnak ezek az emberek? Óh, mennyit szenvedtem! Mit
43 18|        Nem pihenni jöttem hozzád; óh, nekem a zivataros éjben
44 18|             Hát te még nem tudod? Óh, várj! Mondok én neked egy
45 18|          vérbűnösnek lett ágyasa! Óh, átkozott légy, átkozott
46 18|           sem beszéli ki magát.~– Óh, szólj, szólj! – sürgeté
47 22|       alja.~Népdal.~Szép vagy te, óh termőfölde a töltött káposztának –
48 22|           mocsáraidban nád terem! Óh, te szép vagy, s nem is
49 22|       mintha szeretnélek megenni, óh, hazám!Szívem elég tág számodra,
50 22|            nem olyan nagyravágyó. Óh, hiszen téged tizenhárommillió
51 22|      Álljunk csak ide a közepébe. Óh, nem kell azért a sárba
52 22|         sokat vétettek énellenem; óh, annak csak az Isten lehet
53 22|  keresztül; ennyit nem akartam.~– Óh! – ordítá Góliáth felszökve,
54 24|       hite, vallása, bizodalma; s óh, mikor a szívnyomó álmok
55 24|           Péter, és élj sokáig!~– Óh, jaj! – ordíta föl egy emberkívüli
56 24|           gyermek vérit nyalja. – Óh, iszonyú, iszonyú élet!~–
57 25|           emberre nem találunk.~– Óh, sz’ nem ember ez, hanem
58 25| huszonöttől, s tovább működött.~– Óh! Te, akasztófáravaló! –