bold = Main text
     Fezejet                                      grey = Comment text

1001 13  |               feleletül nyakába borult az édes ifjúnak; megölelék
1002 13  |        megölelék őt mindketten: forrón az egyik, gyöngéd szorítással
1003 13  |           rájok: erőszakos koccantások az ablaktáblákon verték fel
1004 13  |                 Ne szóljatok! Ki lehet az?~– Bocsáss be, akárki lakol
1005 13  |                ütések csattogának újra az ablaktáblákon.~A peregrinus
1006 13  |               s magánkívül szakítá fel az ablaktáblákat, s azokat
1007 13  |                feltárva kikiálta~– Hát az ablakon akartok bejönni,
1008 13  |                mennykő?~– Nem találjuk az ajtót – hangzék künn.~–
1009 13  |                   Hát micsoda gondolat az?~– Csak olyan, hogy nekem
1010 13  |            tanyák valamelyikéből, azon az egyik, kire a sor esett,
1011 13  |                 s bátran nézett szembe az érkezőkkel. Háta mögött
1012 13  |          történendőket, tehát elővette az ítéletet, s elsőben azt
1013 13  |       kárhozatos szavakat.~– Volt-e ez az ítélet közölve az alperesnővel? –
1014 13  |            Volt-e ez az ítélet közölve az alperesnővel? – kérdé flegmatice
1015 13  |         tudhatja, hogy audiatra bíztam az exhibíciót, s most nekem
1016 13  |             István áll ön előtt, ki is az eljárás hiányos volta miatt
1017 13  |         bármelyik szekéremelőrúdtól.~– Az ellenállás a törvények értelmében
1018 13  |        fogadtatik – mondá ünnepélyesen az esküdt úr, még ünnepélyesebben
1019 13  |          pillantásokkal pandúrjai mögé az emelt bot ellen.~– Rezisztálok!~–
1020 13  |                 segíts Jankát feltenni az ágyra; igen rosszul van.~
1021 13  |               ágyra; igen rosszul van.~Az ifjú odaugrott, karjaiba
1022 13  |             odaugrott, karjaiba ölelte az elsápadt leánykát, s felfekteté
1023 13  |        elsápadt leánykát, s felfekteté az ágyra; az embertelen fenyegetések
1024 13  |                 s felfekteté az ágyra; az embertelen fenyegetések
1025 13  |       elkölteni… Aztán ismerjük mi jól az ilyen ájuldozó természeteket…~–
1026 13  |                 Vén róka vagyok én már az ilyesekben, nem szed engem
1027 13  |                nép! – kontrázott közbe az esküdt úr. – Nem elég neki
1028 13  |                a halál kezeiből, enyém az Isten előtt.~– No, úgy hát
1029 13  |                mi szívesen odaengedjük az utóbbit az elsőbbiért.~–
1030 13  |        szívesen odaengedjük az utóbbit az elsőbbiért.~– Megteszem;
1031 13  |                volt.~– Igen-e? – szólt az esküdt úr gúnyosan. – Nem
1032 13  |              ezzel egy gyertyát levett az asztalról, s azzal a szoba
1033 13  |               tőled.~Pista pedig nézte az embert, s ismét testvérére
1034 13  |          testvérére függeszté szemeit; az is reá tekinte, mindkettőjök
1035 13  |                egy fekete láda mellett az amazoni alak, fekete szemeiben
1036 13  |          szemeiben megölő tűz, kezében az iszonyatos halál a lobogó
1037 13  |              azon betörtek, felhányták az egész tanyát, összekutatták
1038 13  |              re ügyvédét felkeresendő. Az éppen nem vala otthon, hanem
1039 14  |          ennyire figyelmezteti őket:~– Az üvegeket össze ne törjétek!~
1040 14  |              de ő egy kezével átölelte az alélót, másikkal a két paripa
1041 14  |               rá; úgyis megfizeti majd az öreg harang! – válaszolt
1042 14  |                a csaplárné, odaállítva az itce bort a suhanc elé.~–
1043 14  |                haragos! Bizony kinézné az embört a szobából; már minek
1044 14  |           embört a szobából; már minek az a nagy harag, no? Nem élünk
1045 14  |        makrancos csárdásnét.~– Hallja, az az embör muzsikál – mond –,
1046 14  |               csárdásnét.~– Hallja, az az embör muzsikál – mond –,
1047 14  |              kettőt, azt is hanyatt és az asztal alá, míg kalapja
1048 14  |               ismét visszaült helyére.~Az asztal végén azonban egy
1049 14  |             megérdemli a figyelmet; ez az úgynevezett szalmahegedű.~
1050 14  |           adják.~Eleinte a szívét érzi az ember ezektől a bánatosan
1051 14  |         hatását a zenehangok mivoltán.~Az említett két betyár közelebb
1052 14  |                rá.~– Magával beszéltél az ifjú úrral?~– Igen ám; azt
1053 14  |          eleget; alacson ragyás ember, az álla be van törve, mindig
1054 14  |            elbánjunk vele! – fejezé be az utóbbik bicskás, s jelentékeny
1055 14  |                pedig azt mondják, hogy az epileptikus lázban sínlődők
1056 14  |         kocsmai zsivaj és szalmahegedű az oka, hogy a jöttét megelőző
1057 14  |        szegletbe.~Dömsödi úr ránézett; az is Dömsödi úrra, s nehéz
1058 14  |              másiktól erősebben.~Pedig az életben először látták egymást.~–
1059 14  |                egymást.~– Hah! Hah! Ez az… ez itt… ez az ember! –
1060 14  |                 Hah! Ez az… ez itt… ez az ember! – rikoltá a hegedűs
1061 14  |              nagy ijedelem hangja – ez az ember itt… ma… még ma… éjfél
1062 14  |    összekulcsolódott, szemei kidűltek… az embert a nehéznyavalya ütötte
1063 14  |           Dömsödi úr.~– Nem látott még az úr nyavalyatörést?~– De
1064 14  |           vigyétek ki a szobából, hisz az undorít; ördög pokol! –
1065 14  |                a nyavalyástól.~Eközben az iszonyú láz teljes mértékben
1066 14  |             nem töri.~A betyárok pedig az ajtón át jól hallottak minden
1067 14  |         kicepelték a szabadba, mialatt az folyvást borzasztóan fütyült,
1068 14  |                rángatózott.~Dömsödi úr az egész dolgot igen furcsának
1069 14  |          számításán kívül esett.~Ha ez az ember nyavalyás, miért hogy
1070 14  |             nem is félt senkitől, csak az emberektől; de hogy e szokatlan
1071 14  |            csekély körülmény egyenesen az ő rémítésére látszott megszületni.
1072 14  |               Odament.~Mikor belépett, az istálló túlsó ajtaján két
1073 14  |                nyomai látszottak.~– Ez az ember meghalt! – rikoltá
1074 14  |         ostorhegyre vették volna. Künn az udvaron zsíros subákban
1075 14  |         Dömsödi urat nagyon megzavarta az eset.~Azonnal kiüzent a
1076 15  |          erdőben járok egyedül,~Rajtam az isten sem könyörül.~Népdal.~
1077 15  |   kártyaasztaloknál mutatni. S hát még az olasz énekesnők, kiknek
1078 15  |           mennyi minden kell? Azt csak az annyi sok között egyedül
1079 15  |       kísérleteket tesz velök, minőket az egyszeri cigány tett a lovával,
1080 15  |              sátorfával, minek értelme az, hogy nyakába ölté az országutat,
1081 15  |          értelme az, hogy nyakába ölté az országutat, vagyis hogy
1082 15  |             saját személyében kikullog az istállóba, s miután széttekintvén,
1083 15  |               volna, lovait megitatja, az el nem fogyott abrakot zsákra
1084 15  |             ugyan meg kell engedni azt az egyet, hogy hatalmas kocsis
1085 15  |               volt, virtuóz kocsis. Ha az utcán jövő-menők elgázoltatására
1086 15  |                úr ritkítá párját; csak az az ördögség, hogy K…-től
1087 15  |                ritkítá párját; csak az az ördögség, hogy K…-től H*-
1088 15  |              től H*-ig nincs kikövezve az út, azaz ennyit mégis apodiktice
1089 15  |       megöröködött szemet kihordatván, az alatt a legdíszesebb kövezet
1090 15  |             akar jutni, azonfelül hogy az égi csillagokkal jó ismeretségben
1091 15  |       bizonyomra úgy talál járni, mint az Egyiptomból szaladó zsidók,
1092 15  |          nélküli térjmeg utcáknak, mik az alföldi kerékvágta, s hozzájok
1093 15  |             szomorúan tapasztalá, hogy az amily hosszú, éppoly széles
1094 15  |              mint azt húzni; minek oka az lehetett, hogy a lovak száján
1095 15  |         cserélgetve; következése pedig az lőn, hogy Dömsödi úr hintaja
1096 15  |       törökösen fel nem pofozhatja azt az élhetetlen semmirekellőt,
1097 15  |            mert magát csak nincs kedve az embernek felpofozni.~Szegény
1098 15  |               nap H*-ra jusson. Később az is hihető lőn előtte, hogy
1099 15  |            próféta szamarával; továbbá az is rémlék agyában, hogy
1100 15  |                a legistenesebb szándék az, mely őt H*-ra vezérli…
1101 15  |               a világon, hogy ránézzen az ember! Ej, hány embert tettem
1102 15  |       életfilozófiája van, mellyel, ha az Isten sokáig élteti, elébb
1103 15  |                 Azonban száz szónak is az a vége, hogy Dömsödi úrnak
1104 15  |         kantárnál fogva vezetni; minek az a kívánt eredménye lőn,
1105 15  |        megszaggatott bőgés hallatszik; az ég mindig sötétebb lesz,
1106 15  |           egyáltalában nem látni, mert az embernek be kell csukni
1107 15  |              úrnak szűk a világ.~Ekkor az átfeketülő látkörön nyugottól
1108 15  |              százszorosan verve vissza az ég sarkaitól.~Erre sötét
1109 15  |        tetszett a zuhanyolás.~Kalapját az óperenciákra vitte a szél;
1110 15  |               hogy hátát vethette neki az ember; a villanások s a
1111 15  |                három nap óta nem ettem az Isten igéjén kívül egyebet,
1112 15  |               s Dömsödi úr kiszökkenve az útra, egyedül maradt a nem
1113 15  |               éppen karjaiba fog futni az alaknak, és csendesen viselte
1114 15  |                négykézláb mászva félre az útból és fejét vállai közé
1115 15  |              Éppen nem úgy van – szólt az alak. – Méltóságos báró
1116 15  |               fogvacogva emlékezzék rá az ember.~Víztől ázott göndör
1117 15  |          összenyomva.~Almaiban szokott az ember ilyen arcot látni;
1118 15  |                husáng.~Úgy hasonlított az ember ama nyavalyatörőshöz
1119 15  |                magára hagyva, ki kapva az alkalmon, futott, futott,
1120 15  |                ha soha nem is, de most az egyszer tökéletesen el van
1121 15  |               tehát három éjfél előtt.~Az eső szűnni kezdett, a felhők
1122 15  |                félelmei közbe meglepte az álom, elaludt, és álmodott
1123 15  |                nagyságos uram! – szólt az ember.~Dömsödi úr azt hitte,
1124 15  |             Dömsödi úr azt hitte, hogy az ördögökkel van dolga; az
1125 15  |               az ördögökkel van dolga; az eszébe sem jutott, hogy
1126 15  |              majd én hajtom a lovakat, az idő szépen kitisztult, egy
1127 16  |                       A félelmes tanya~Az a fa is száradjon ki,~Amely
1128 16  |           Amely alatt meg fogsz állni.~Az a csárda gyulladjon ki,~
1129 16  |               Páros késed kiforduljon,~Az is a szívednek álljon.~Népdal.~
1130 16  |              Kendőruhád meggyulladjon.~Az ég téged meg ne áldjon!~
1131 16  |                csak egyet talált, mint az elébb látott, s egy iszonyú
1132 16  |           átkok hangjait kiáltozák fel az égre; gomolygó füstalakok
1133 16  |         rikoltása csöndült meg, melyet az erős vihar fészkéből levetett.~
1134 16  |         odaérkezve; idő múlva megnyílt az sarkaiban csikorogva, a
1135 16  |              alkatúak jártak fel s alá az érkeztek körül.~A peregrinus
1136 16  |                jöttek helyettök; végre az ifjú nyakába borulva, azt
1137 16  |              fehér ágyon fehér halott; az a fehér halott ismerős volt
1138 16  |               peregrinus magukra zárta az ajtót, azután holt kedvesére
1139 16  |                könny nem jött belőlök; az ilyen fájdalom enyhülés
1140 16  |               tesz-e ily remekművet is az isteni újra teremtő erő,
1141 16  |               mint a tavasz ibolyája…?~Az ifjúnak eszébe jutottak
1142 16  |        remények és a múlt idők emléke, az édes órák, a kedves kezek
1143 16  |               kedves kezek szorításai, az édes mosolygás a kék szemekben
1144 16  |               homlokára, hítta esengve az életbe vissza, … a hölgy
1145 16  |                volt, néma és halavány.~Az ifjú kereste a vigasztalást;
1146 16  |                kereste a vigasztalást; az nem jött.~Kereste a kétségbeesést;
1147 16  |               Kereste a kétségbeesést; az eljött.~Felállt.~Odahurcolta
1148 16  |               ennyi iszonyút nem adhat az ébrenlét.~– Ez a halott
1149 16  |          halott Zilányi Janka – susogá az ifjú –, hát engemet ismersz-e,
1150 16  |                 Góliáth jól megismerte az ifjú arcában azt, kit ő
1151 16  |        kiáltással tántorgott a falnak; az ájulás környékezé.~– Én
1152 16  |           kiálta haragja teljhangjában az ifjú, s megfogva az ember
1153 16  |      teljhangjában az ifjú, s megfogva az ember két kezét, sokáig
1154 16  |              térdre! – rikoltá őrülten az ifjú, s vaskezei alatt ropogva
1155 16  |               Olyan szép, mint amilyen az egész föld, az egész világ
1156 16  |            mint amilyen az egész föld, az egész világ nem lesz többé.
1157 16  |                folyik rajta keresztül, az is vérpatak; csak egy domb
1158 16  |                egy domb van közepében, az is sírhalom! Átkozott a
1159 16  |             mely fejemre süt, átkozott az emberi hang, mely megszólít,
1160 16  |               mely megszólít, átkozott az áldás, mely nekem van szánva!
1161 16  |                irgalmas neked, mint én az leszek! – Szállj alá pokolra!!~
1162 16  |                csimpajkodott.~Betörték az ajtót; a nekikábult ifjút
1163 16  |             vérében heverő Dömsöditől.~Az atlétatermetű férfi odament,
1164 16  |            neki! – szólt csillapítólag az említett magas férfi a peregrinushoz. –
1165 16  |             találni, te ne piszkold be az ő vérével lelkedet, nem
1166 16  |               Dömsödi úrhoz fordult.~– Az úr pedig, bármi utálatos
1167 16  |             pedig felemelvén, megrázta az ég felé tompán, ünnepélyes
1168 16  |             várták szavait.~– Esküszöm az egy élő igaz Istenre, kinek
1169 17  |               napig nézték, szemeiktől az álmot, szájuktól az ételt
1170 17  |         szemeiktől az álmot, szájuktól az ételt és italt tagadva meg,
1171 17  |                halaványság, megütközés az arcokon, ez elmerülés, annál
1172 17  |          Egyszerre tíz kar ragadta meg az eszméletlen Góliáthot, ki
1173 17  |                 mint a hajón szomjazók az utósó csepp édes vízért,
1174 17  |             erővel vetette magát közbe az atlétai ember, a pusztabíró,
1175 17  |               a szent könyv behozatik.~Az alföldi magyar valláson
1176 17  |            kijelenteni azokból, melyek az éjjel itt történendők lesznek,
1177 17  |           rátéve nagy átkokat esküdtek az áruló szó kimondójának fejére,
1178 17  |               nagy csend közepett csak az Isten tanúhívása, az „engem
1179 17  |              csak az Isten tanúhívása, az „engem úgy segéljen!” szó
1180 17  |            volt erős, dörgő hangjaiban az átok, melynek elnémulása
1181 17  |        élvezettel legelteték szemeiket az aléltan szegletbe vetett
1182 17  |        martalékon, ki szemeit befogva, az egész eskületétel alatt
1183 17  |                 Éppen vacsoránál ültek az uraim, még tudom, túrós
1184 17  |                csak kinéz a kis ifjúúr az ablakon, de bizony mégsem
1185 17  |              ablakon, de bizony mégsem az nézett ki, hanem a nemzetes
1186 17  |            nemzetes asszony, de nem is az, hanem a kosztosdiák. Ugyan
1187 17  |              tovább.~– Hát amint kinéz az ablakon, egyszer csak elrikoltja
1188 17  |            pofoztak, azzal kiszaladtam az utcára, még akkor egy lélek
1189 17  |               egy lovas ember nyargalt az utca közepén; amint a kis
1190 17  |                nyeregből, erre azonban az is előrántott, honnét, honnét
1191 17  |          eszünkbe sem jutott, hogy azt az embert el kellene fogni,
1192 17  |                sokára mondta meg, hogy az az ember volt, aki – ő saját
1193 17  |             sokára mondta meg, hogy az az ember volt, aki – ő saját
1194 17  |             azóta!~– Ráismernél-e arra az emberre, ha most elébed
1195 17  |             csúnya ripacsos képe volt, az állának fele le volt vágva,
1196 17  |                  mondá a pusztabíró, s az áldozat mellényét feltépték,
1197 17  |               egyszersmind kimondjátok az ítélt büntetést.~Legelsőbb
1198 17  |            cselekedni! Vérét igyák fel az ebek, egyék őt meg elevenen
1199 17  |          karjának nem volt keze, hanem az csonkán hadarászott a levegőben.~–
1200 17  |             nem sokat vesztettem, csak az egyik szememet és a jobb
1201 17  |               és a jobb kezemet, amint az égő háztető, mely alól házam
1202 17  |     fájdalmasan adták elő panaszaikat.~Az ingerlő fájemlék iszonyú
1203 17  |        boldogságával, senki örömeivel; az enyém királlyá tett volna
1204 17  |                megszabadítalak – szólt az összetépett arcú iszonyúan
1205 17  |                Elismeré mindenki, hogy az ő vesztesége nagyobb, mint
1206 17  |             széjjel!~– Most siessetek, az udvar közepére egy szobrot
1207 17  |           külön szobába zárni, ahonnét az udvarra nem láthatnak; azután
1208 17  |          nélkül. Én addig őrzeni fogom az elítéltet.~Perc múlva a
1209 17  |                a szerencsétlen Dömsödi az ifjú térdeit átölelve, mintha
1210 17  |             elkárhozott könyörögne fel az éghez iszonyú kínjai előérzetében
1211 17  |     előérzetében semmire egyébre, mint az Isten végetlen irgalmasságára
1212 17  |               keresem kenyeremet, csak az életet ne hagyd elvenni
1213 17  |            szobornak könyörgött volna… Az ifjú némán játszott holt
1214 17  |              fogsz meghalni addig, míg az én házamon belől vagy. Nem
1215 17  |             leszesz s megszabadítalak: az Isten keze majd úgyis utolér;
1216 17  |                keze majd úgyis utolér; az enyém megmutatja, hogy merre
1217 17  |           találsz a gerendákon, siess!~Az ember anélkül, hogy megköszönné
1218 17  |        becsapva, a résen át kibújtatta az elítéltet.~Azután kilépett
1219 17  |              balra és halálra keresnék az elszököttet.~Végső erejével
1220 17  | szentjánosbogár fénye világított néhol az árokparti bokrokból elő;
1221 17  |            mászott, mászott meglapulva az árok fenekén, hirtelen előrenyúló
1222 17  |          Rémülten hökkent vissza tőle. Az egy farkas volt. Ijedten
1223 17  |              volt. Ijedten szökött fel az is fekhelyéből, s nagyot
1224 17  |                kisebbedni kezdett; túl az árkon pedig üldözés rémszavait
1225 17  |               magát, fulladtan gázolva az árok hosszában, melynek
1226 17  |              Alig eszmélt már magáról; az égen a felhők rongyai közül
1227 17  |         kezével megtapintandó, hogy mi az.~Irtózat!~Egy holttest volt,
1228 17  |       hurcoltak ide.~Riadva ugrott fel az árokból a szerencsétlen
1229 17  |                közepén a lidérc.~Amint az üldözött meglátta világítani
1230 17  |         meglátta világítani a távolban az ablakot, utósó életerejét
1231 17  |              össze annak ajtaja előtt. Az eszmélet kezde elmaradozni
1232 17  |             egyhangú dalában hírül adá az éjszakának, hogy „Tizenegyet
1233 17  |      éjszakának, hogy „Tizenegyet vert az óra”.~Tizenegyet vert az
1234 17  |               az óra”.~Tizenegyet vert az óra!~– A nyavalyatörős azt
1235 17  |               Haja szálai állottak fel az égre.~Reszketve zörgetett
1236 17  |        alacsony ajtaján, nyögve feküdt az ajtónak, és szavakat beszélt,
1237 17  |               Bocsássatok be! – susogá az ajtót rázva és kaparva.~
1238 17  |                ajtót rázva és kaparva.~Az ajtó megnyílt, az ember
1239 17  |             kaparva.~Az ajtó megnyílt, az ember beesett rajta. Egy
1240 17  |        Dömsödire célozva suttogá:~– Ez az, ez az!~A többiek is felkeltek
1241 17  |           célozva suttogá:~– Ez az, ez az!~A többiek is felkeltek
1242 17  |              tüzet gázolta el, miáltal az parázzsá válva, vöröses
1243 17  |                körülállókra; egy másik az ajtóra állt, egy harmadik
1244 17  |         Dömsödihez szótlanul közelíte.~Az embert megnémította a félelem.~
1245 17  |            Védelmezz, mit akarnak ezek az emberek? Óh, mennyit szenvedtem!
1246 17  |               már elmúlt tizenegy óra!~Az egyik zsivány egy szőrkötélt
1247 17  |             Egyetlenegy fiam! – hebegé az. – Mit akartok, fiam, gyermekem?~–
1248 17  |               hóhéraidnak panaszkodol!~Az apa szívében fenekestül
1249 17  |         Tízezer forintot adok – kiáltá az apa –, holnap mind kifizetem,
1250 17  |              gazdag vagyok, dúsgazdag, az én halálomat nem fogja bosszúlatlanul
1251 17  |            fogja bosszúlatlanul hagyni az ország, míg erről itt senki
1252 17  |                Péter pedig felszakítva az ajtót, elrohant; perc múlva
1253 17  |                Egy közülök megpillantá az üldözöttet a földön fekve,
1254 17  |             fekve, odament, felemelte. Az ember nem félt tőlök többé,
1255 17  |           benne tört; ezüst nyelű volt az, és vasára a tulajdonos
1256 17  |           őrizet alá tették, kik közül az egyik, Telezsák azt izené
1257 17  |                a szél üti meg.~– Isten az égben! – fuldoklá fájdalmasan,
1258 17  |                ordítá tébolyodottan, s az ajtónak rohant; annyira
1259 17  |          annyira magánkívül volt, hogy az ajtót nem tudta kinyitni,
1260 17  |           vásárlani – szólt megütközve az öreg Rónai –, azóta nem
1261 17  |             Ugyé, gróf Szilárdy?~– Nem az, báró Dömsödi Péter raboltatta
1262 17  |         sebével fut, mit oldalába fúrt az éles acél, kirohant hajadonfővel,
1263 17  |              irányban indultak keresni az elrablott leányt; maga a
1264 17  |              napvilága kezdett besütni az ablakon, hajnalfényét két
1265 17  |              kezeit mossa a vértől; de az apa vére fekete volt, nem
1266 17  |           kiáltja szolgájának. – Nyomd az evezőt! A hajnal kezd hasadni.
1267 18  |            beszélék, hogy korán reggel az orgoványi puszta felől láttak
1268 18  |             addig, míg szürkülni kezde az idő, amidőn egy másik lovag
1269 18  |                amint leugrott lováról, az felfordult, szétnyújtá négy
1270 18  |                és kimúlt; mire a lovag az összekötött csónakba beleugrott,
1271 18  |           sehol sem találta; vándorolt az ország egyik szélétől a
1272 18  |             kenyere a vadgyümölcs, mit az erdők mélye terem, és a
1273 18  |         megkérde testvére felől; végre az emberekre is rászorult,
1274 18  |              anyjának egyetlen leánya; az övé Bálnai Körmös Pista,
1275 18  |              búra, bánatra és reményre az élet, neki csak szelídebb
1276 18  |               derülhetett, borulhatott az ég, ő változatlan maradt,
1277 18  |                 és gyógyíthatlan, mint az; oly becsületes szándék
1278 18  |            elszenvednie! Mártírja volt az őszinteségnek, egyeneslelkűségnek,
1279 18  |           kiújuló szívbetegség, melyre az egyetlen ír, a feledés,
1280 18  |            Este volt.~A szél esőt vert az ablaktáblákhoz üvöltve kedve
1281 18  |               kér.~– Bocsásd be! – lőn az egykedvű válasz.~Egy magas,
1282 18  |         tetszék előtte, mintha ismerné az alakot, de nem merte ráfogni,
1283 18  |             kicsoda.~Bálnai Pista volt az, a csavargó.~– Ugyé – szólt
1284 18  |              fogta, s bámulva közelíte az ifjúhoz. Megismeré, megfogta
1285 18  |           megfogta kezét.~– Bálnai, ön az? Hozta önt az ég!~– Nem
1286 18  |               Bálnai, ön az? Hozta önt az ég!~– Nem hozott, hanem
1287 18  |              nagyon régen.~– Gyermekéi az örömek – szólt közbe Leander –,
1288 18  |             meg, én nem bántalak téged az enyimmel, te se oszd meg
1289 18  |             vagy. Lám engem kötve tart az enyim. Alig mozdulok ki
1290 18  |            Igen, halálra ítéltetett, s az ítélet a főtörvényszékektől
1291 18  |            Bálnai. – Kézrekerült-e már az apagyilkos?~– Sikertelen
1292 18  |           Hagyd a nyomorultat, bízd őt az egek büntető kezére! Énellenem
1293 18  |                habár oly mély volna is az, mint a sír, melybe kedvesem
1294 18  |                bezúzta, nem érzé, hogy az üvegdarabok kezét összemetélték.~
1295 18  |        keblemről? Kiszakítád szívemből az övét? Enyim volt és elvetted
1296 18  |            legundokabb gyanúval, pedig az tiszta volt és becsületes!
1297 18  |         átkozott légy, átkozott légyen az a perc is, melyben nevedet
1298 18  |             kereste, azalatt esett meg az, mihez képest a halál minden
1299 18  |             fejemre a követ; te voltál az egyetlen, kiben bíznom kellett
1300 18  |           sorsom átka elől futok, mint az üldözött vad, kinek egy
1301 18  |              naponnan imádkozom; egyik az, hogy te elfelejthess, másik
1302 18  |            hogy te elfelejthess, másik az, hogy ha megtalálom testvéremet
1303 18  |             aki egyetlen barátom volt, az megátkozott; még azt kell
1304 18  |                 Ezzel megindult; amint az ajtón ki akart lépni, Rónaival
1305 18  |                szoba közepén, s mintha az illetők kötelesek volnának
1306 18  |               Bélaborába tavaly nyáron az a fekete képű tatár meg
1307 18  |                a fekete képű tatár meg az a halavány úr, akinek szemei
1308 18  |              forrott a vér.~– Hát hogy az elején kezdjem, megkövetem
1309 18  |      levélhordozó, aztán meg muzsikus; az én apám is ott halt meg,
1310 18  |              három faluban, mint ő; no az egy Gyurcsóné, aki Lápfalván
1311 18  |       Gyurcsóné, aki Lápfalván lakott, az is tőle tanulta…~– Ne beszélj
1312 18  |         mellette, ki volt nyújtóztatva az asztalon, aztán nézdegélem,
1313 18  |              olyan marék pénzt nyomott az asztalomra, amekkorát még
1314 18  |         kovácseszközöket!” – szólt. Én az egész alkotmányomat nyakamba
1315 18  |           látni, egyebet semmit, hanem az a sziget ugyan fel volt
1316 18  |           amelyiknek vasajtaja volt, s az a vasajtó be volt zárva.
1317 18  |          mennyi kenyeret lehetne ennek az árán venni! Hanem volt ott
1318 18  |             azonnal felkerekedett, s – az ingoványban – úgymond –,
1319 19  |               hideg, fogai vacognak, s az ágya fejénél virrasztó halál
1320 19  |              előtt, ki zavaros szemeit az örök álomra lefogná, még
1321 19  |            éjjelenkint ablaka alatt, s az halálos ellensége volt,
1322 19  |               Ember, bírjad a földet!” Az enyészet ezt mondja: „Föld,
1323 19  |              ezt mondja: „Föld, bírjad az embert!” És az ember szegényen
1324 19  |            Föld, bírjad az embert!” És az ember szegényen megy ki
1325 19  |             volna azon aranyaknak, mik az ige hirdetése közben elszéledvén,
1326 19  |          hirdetése közben elszéledvén, az ábrahámiták tíz körme között
1327 19  |             között fennakadnak.~Gáspár az ilyen kezek közé jutott
1328 19  |              úgy rémlék előtte, mintha az uzsorás pokoli gyönyörrel
1329 19  |          szemeit aranysárga arcán, őt, az aranyat, körül akarná faragni!~
1330 19  |               kísértetes hosszúságában az ajtóig elér, arról a keresztvasat
1331 19  |        félrehúzza, s ismét visszavonul az ablakon.~Az egy horogcsáklya
1332 19  |                visszavonul az ablakon.~Az egy horogcsáklya volt.~–
1333 19  |         testével akarná azokat védeni.~Az ajtó megnyílt, s a kimúló
1334 19  |             derék, jólelkű fiú vagy! – Az öreg hosszú, száraz karjait
1335 19  |             azóta felszaporítottad azt az ötszáz forintot, amit tőlem…
1336 19  |               amit tőlem… No de hiszen az már elmúlt; majd úgyis visszaadod
1337 19  |             magad!~– Nem, nem – hebegé az öreg –, nekem semmi bajom
1338 19  |            halottnak – suttogá magában az ifjú, s az öreget ellenkezése
1339 19  |             suttogá magában az ifjú, s az öreget ellenkezése dacára
1340 19  |            őtet.~– Köszönöm, köszönöm, az Isten áldjon meg érte! De
1341 19  |            velem aludjanak a sírban. – Az öreg lankadtan voncolta
1342 19  |               lankadtan voncolta magát az ifjú lábaihoz, s reszketve
1343 19  |           szalmapárnát fölfejtve, abba az erszényeket egyenkint átürítette.~
1344 19  |                hátha még meggyógyulsz?~Az öreg szemei üvegesedni kezdtek,
1345 19  |               Boldog vagyok! – sóhajta az elevenen lezárt, s lelkét
1346 19  |            lelkét koporsójába lehelte.~Az ifjú egy ideig némán bámult
1347 20  |               nem fog virulni; le lesz az tapodva s benőve vad tövisekkel,
1348 20  |               Eltemetik-e a bosszút? S az üldözés ellen biztosít-e
1349 20  |         látogatni megy vállán kapával.~Az éj embergyűlölő, az eső
1350 20  |           kapával.~Az éj embergyűlölő, az eső szakad, a szél zúg,
1351 20  |          farkas berke bozótjai közé, s az ember tűzhelye mellé.~Örül,
1352 20  |          fordulnának meg koporsóikban. Az ákászok vagy tán a holtak
1353 20  |           Végre egy letapodt sírhoz ér az éj madara, s ott megállapodik.
1354 20  |             sírt ma hányták föl, de ha az eső úgy akarja, holnap nem
1355 20  |    hallgatózott; tompán ugatva közelge az eb, s jól ki lehete venni,
1356 20  |         kutyáját hítta, s később, hogy az nem szűnt meg ugatni:~–
1357 20  |              oltotta el lámpáját.~– Ki az? – kiálta újra a hang.~A
1358 20  |             azonban megfordítá irányát az eb, dühös csaholással csapott
1359 20  |               dúlt sír mellett, s egy, az árokparton álló ákásznak
1360 20  |           utána nézett a sírkerülőnek.~Az eb folytonosan ugatott egy
1361 20  |      nyomatékos okkal oldalba hajítván az ebet, az vonítva szaladt
1362 20  |              oldalba hajítván az ebet, az vonítva szaladt haza, a
1363 20  |               roppant ellenszenve volt az ebek iránt, kivált most,
1364 20  |                hangról azt hitte, hogy az ő árulója.~Ismét meggyújtotta
1365 20  |          halottrabló ajkán. Ellensége, az eltemetett kinyílt szemekkel,
1366 20  |            hitte a kegyes férfiú, hogy az ember él, oly valami túlvilági,
1367 20  |     ijedtséggel kapott annak melléhez.~Az a hörgő halotthang, mely
1368 20  |              mint egy elmaradt utóhang az elköltözött élet szavaiból,
1369 20  |               meggyőződék felőle, hogy az ember meg van halva, s iparkodék
1370 20  |            halottnak a szeme kinyílik, az még valakit vár maga után.~
1371 20  |              visszarántja a koporsóra…~Az embert ott ütötte meg a
1372 21  |          boldog ember~Magamban nevetem az egész világot.~Népdal.~Hol?
1373 21  |                 ki e boldogság helyett az ég minden csapásait érdemelte
1374 21  |                nem is volt volna Isten az égben!~Ki áldotta meg őt?~
1375 21  |              nem járnak semmi alakban; az ablakokra kívülről a jerikói
1376 21  |          ismeretlen dalműveket zeng le az érchenger, mik úgy hangzanak,
1377 21  |              csendesen álló tó vízébe.~Az ablakfüggönyök félig le
1378 21  |              keresztül hat a napvilág, az illatos nyugágy forró leheletétől
1379 21  |             vállakon; arca alig pirul, az is az álom pírja rajta,
1380 21  |                 arca alig pirul, az is az álom pírja rajta, de annál
1381 21  |       halántékain gyöngéden átkéklenek az erek, szemöldökei, mintha
1382 21  |            csendbe.~Azt állítják, hogy az anyát és gyermekét érzéki
1383 21  |         gyermeke ébred.~És a fiatal nő az illatos nyugágyon nem ébred
1384 21  |                ébred fel.~A szegletben az ágymennyezet függönyei mögött
1385 21  |            szultánfüstölő égnek benne. Az illatos kék füst áthat a
1386 21  |         folyvást sír és nyüzsög.~Ekkor az ágyszőnyegek széjjelválnak,
1387 21  |                ember.~Íme mind ez öröm az övé, mind e virág az ő számára
1388 21  |              öröm az övé, mind e virág az ő számára nyílik, mind e
1389 21  |             lenni, mindig telve előtte az öröm pohara, ő boldog. Még
1390 21  |              Lehajlik a síró kisdedre, az megismeri őt, s sírása kacagásra
1391 21  |          lapdáz vele kezei közt, minek az szertelenül örül; majd az
1392 21  |              az szertelenül örül; majd az órazenét hallatja vele,
1393 21  |               oly módosan illesztgeti, az apa szíve megtelik az örömérzetek
1394 21  |     illesztgeti, az apa szíve megtelik az örömérzetek legkedvesebbikével,
1395 21  |              világon, kinek boldogsága az ő kezébe van letéve, kinek
1396 21  |                van letéve, kinek lelke az ő lelkéből van szakítva,
1397 21  |        szeretni fogná még akkor is, ha az egész világtól el lenne
1398 21  |             lezárja azokat s elalszik.~Az apa visszateszi őt bölcsőjébe,
1399 21  |             visszateszi őt bölcsőjébe, az ernyő fátyolhálóját összehúzza
1400 21  |               imádkozni is tud!~Azután az alvó nőhöz lép a boldog
1401 21  |             piheg, a férfi megcsókolja az alvó márvány homlokát, ez
1402 21  |               e szótalanul nyílt száj, az elmezavar misztikus jelleme
1403 21  |            lélek saját lakában idegen, az eszméknek nincsen királya.~–
1404 21  |                párosult”.~A férfi érzi az iszonyú szorítást, mellyel
1405 21  |      gerlekígyó? Szárnyas kígyó lesz-e az vagy fullánkos galamb?~A
1406 21  |           bánatos megadással hallgatta az őrült szavait.~Merően, feszülten
1407 21  |               fejét:~– Kék szemed van, az égnek is kék szeme van;
1408 21  |                a gyöngyöket szétszórta az egész szobában; a selyemzsinóron
1409 21  |             ölelésiből született leány az őrültség; ez én vagyok.
1410 21  |          ajándék meg fogja engesztelni az őrült szívében lakó sárkányt,
1411 21  |           rángások érik mind a kettőt. Az anya egy öleléssel szinte
1412 21  |             melynek melegétől irtózik, az élet első forrását.~Az anya
1413 21  |                 az élet első forrását.~Az anya mondhatlan kínok közt,
1414 21  |     félrefordulva, undorodva hányja ki az anyatejet.~*~Ez a nő Lilla.~
1415 21  |                érzé, hogy e leány lesz az, kiért élte mindenét áldozatul
1416 21  |               érezé, hogy e férfi lesz az, ki miatt élte mindenét
1417 21  |            talált szerelem helyett; de az csak forralá, nem hűté szenvedélyét.~
1418 21  |         bujdokolnia kellett és kerülni az emberek tekintetét, s e
1419 21  |          rabolni vagy megvenni készül.~Az alkalom csábító volt; ő
1420 21  |                éltében megtudták volna az illetők, hogy él-e és hol?~
1421 21  |                egy szép pórleányt, kit az afrikai szeretett, Dömsödi
1422 21  |              de nem bosszúját, s midőn az apa terveit a fiúnak felfedezé,
1423 21  |                láthatni, gyöngülni fog az ellenszenv, a nő simulni
1424 21  |          büntetést.~Elzárta magát vele az ismeretlen oázba, s ha a
1425 21  |             szerették egymást.~Ez volt az első büntetése Góliáth Péter
1426 22  |             terem rajta,~Mégis terítve az alja.~Népdal.~Szép vagy
1427 22  |              igazgatni akarnak rajtad!~Az nem jut senkinek eszébe,
1428 22  |         közepén szemei volnának, hanem az igen, hogy utaid sárosak,
1429 22  |           dombra fogunk állani, honnét az egésznek széle-hossza belátható.~
1430 22  |        úszómadarak falkái lubickolnak.~Az egészen sajátszerű titokteljes
1431 22  |               a kecskebékák brekegése, az ungok bánatos ümmögése,
1432 22  |                 jelentéstelen madárka. Az emberek között is a legcsekélyebbek
1433 22  |                egyetlen csillag ragyog az alkonyodó égen, mint olvadó
1434 22  |                szíják tele magukat, de az ember úgy látszik, hogy
1435 22  |        posványokban nyakig úsznia, hol az úszónak lélegzetet nem szabad
1436 22  |           különben a halált leheli be; az éles mosó sás hosszú sebeket
1437 22  |            múlva újra felszínre jutván az összemorzsolt fejű kígyóval
1438 22  |                felvett irányú útját, s az alkony fényénél csak egy
1439 22  |               nádrengeteg körzi, s ója az egészségtelen mocsári levegőtől.~
1440 22  |              magas dombocskát képezve.~Az egész szigetet buja, másfél
1441 22  |           fürtök piroslanak, töveikben az ízletes szamóca s kövér
1442 22  |  sodronykalitokban gerlék turbékolnak, az udvar közepén pedig régi
1443 22  |                 akkora mint egy borjú.~Az idő éj, a hold teljes fényében
1444 22  |            hallatszik a nádban, mintha az emberi léptek alatt recsegne.~
1445 22  |              darab szalonnát tűzött, s az egész játékszert bedugta
1446 22  |             Perc múlva megszűnt ugatni az eb, a vidravas orrán összecsapódott,
1447 22  |            himbálózva, átvetette magát az udvarba.~A kutya szűkölt
1448 22  |               a vas erősen fogva tartá az oroszlán erejű állatot.~
1449 22  |              úgy rémlék előtte, mintha az ablak alatt valami kopogna
1450 22  |                fejszéjét, egyet vágott az ablakhoz, s a báránysipkás
1451 22  |               és belőle nem folyt vér, az csak egy óvásul bedugott
1452 22  |           világdöntő sikoltást tett, s az ablakhoz szaladva, rettenetes
1453 22  |               s szerét tehetve, bebújt az ágy alá, melyen rémület
1454 22  |               rémes lappangással, minő az anakondáé, közelített a
1455 22  |               szólt volna, féltestével az ágyról aláhanyatlott.~Kívülről
1456 22  |                hogy a gólyaláb bezárja az ajtót.~– Segítség, segítség! –
1457 22  |               segítség! – sikoltá Juci az ágy alatt.~A ház ura felébredt
1458 22  |               ura felébredt e zajra, s az ajtóhoz rohanva azt bekötözve
1459 22  |               üres volt.~Dühösen esett az ajtónak a férj, az is zárva
1460 22  |               esett az ajtónak a férj, az is zárva volt; ekkor az
1461 22  |                az is zárva volt; ekkor az ablakhoz rohant, a gólyaláb
1462 22  |               szolga is előérkezett, s az ajtót végre kivetették sarkaiból;
1463 22  |                 Utána, utána! – ordítá az úr. – Hozzatok csónakot,
1464 22  |          haladni a nád között; azonban az út, melyen a gólyaláb jött,
1465 22  |           gólyaláb jött, kivehető volt az elgázolt nádszálakról.~–
1466 22  |                  Lődd agyon! – rikoltá az úr.~Három lövés érte egymást,
1467 22  |          úszott ügyesen, mint a vidra.~Az apa utána rohant, s gyötrelmes
1468 22  |              összefont karokkal nézett az ereje fogytán kivergődő
1469 22  |        homlokára, hogy átkozott legyen az, ki őt megölendi… Tapints
1470 22  |        Körlevél van ellened kibocsátva az egész országban, s halálra
1471 22  |              énellenem; óh, annak csak az Isten lehet megbüntetője!
1472 22  |         vétkező és átkozd meg magadat, az Isten igaz. Te becsületemet,
1473 22  |            Lesz, kinek életéhez képest az enyém még paradicsom; lesz,
1474 22  |                 lesz, akinek szíve még az enyimnél is kietlenebb leszen!
1475 22  |             meg vagy átkozva, Góliáth. Az Isten kivette kezemből a
1476 22  |           akartam kiirtani családodat, az ég máskint akarta, máskint
1477 22  |             álmaidban is, egy sír lesz az, melyet naponként meg kell
1478 22  |                nyavalyogva verte magát az iszapba.~– Nyomorult vagy,
1479 22  |              holt gyermeket ölébe adta az apának, s lábtóira fellépve
1480 22  |          hosszú lépésekkel távozott el az éji félhomályban.~
1481 23  |          Hervadj, rózsa, hervadj, mert az enyém nem vagy.~Míg az enyim
1482 23  |            mert az enyém nem vagy.~Míg az enyim voltál, piros rózsa
1483 23  |             bozótból két lövés fogadta az érkezőket, s egyikök karján
1484 23  |                sebemet nadálylevéllel, az elállítja a vért.~– Maradj
1485 23  |               itt a csónaknál! – szólt az előbbi, s köpenye alul egy
1486 23  |           hosszában végignyújtózkodott az udvaron.~Benyitott a szobába.~
1487 23  |              falevél sem mozog. Alszik az egész természet, csak az
1488 23  |               az egész természet, csak az ember lelke él, bánkódik
1489 23  |            örül. Csillagok hullanak le az égről.~A hölgy márványhidegen
1490 23  |            túlvilági tűzzel sugárzanak az ifjú arcára. Levonja fejét
1491 23  |             Égető, őrült csókkal tapad az ifjú ajkaihoz. Akkor megtörnek
1492 23  |            elhalnak, karjai lebomlanak az ifjú nyakáról, s eszméletlenül,
1493 23  |             Leander –, ha törve is, de az enyém – s a hölgyet karjaiba
1494 23  |          valaki a sziget belsejéből.~– Az istenért, nagyságos uram,
1495 23  |          kriptába lépett volna, mintha az a szél, mely tán kísértő
1496 23  |             Egy széles római kard volt az. Felkapta; a kard lapjára
1497 23  |         mehetett sehova.~Felkiáltozott az égre, verte magát a földhöz,
1498 23  |               egyik végétől a másikig.~Az őrülés tűzsarkantyúját érezé
1499 23  |               változás ment végbe; nem az a vad tekintet volt már
1500 23  |               Felveté szemeit, melyben az őrültség égető tüze szelíd