Fezejet

 1 2 |          a következés.~Az apa nem szól erre semmit; ajkait összeharapja,
 2 4 |           mint a hold, s biztatva szól hozzám, és szavainak mindegyike
 3 5 |           te fekszel a helyébe! – szól a végrehajtó igazság. –
 4 5 |            a többit elengedjük! – szól az esküdt úr végre, miután
 5 6 |      légyen, ki oly világrendítve szól; tudja, miért sárgul meg,
 6 7 |          közel.~– Minő csalódás – szól magában, s fürkészve félelemtelenül
 7 9 |     imposant árnyékokat bocsát és szól, amennyire lehet az orrán
 8 12|        szedjétek fel magatokat! – szól az érkezett. – Szánkóm beledőlt
 9 12|   hozzájuk.~– Mi hoz téged ide? – szól álmélkodva az ifjúhoz.~Ez
10 12|            Ne félj, nem hal meg – szól nyugodtan –, elgyalázta
11 15| tekintetes uraz engem kegyelmed – szól nyöszörgő nevetéssel a látatlanhoz –,
12 21|      kényeskedő beszédes sírással szól bele a csendbe.~Azt állítják,
13 21|          piciny ujját, s eszmélve szól egyes szótagokat: a! …apa!
14 21|          édesem? Úgy felijedtél – szól hízelgő simulással a férj,
15 23|       hajtva, hízelgő édes hangon szól:~– Szerelmem!~A hölgy összerezzen,
16 24|          él!~Melyre a remegő hang szól:~– Adjon az ég hosszú életet
17 24|         benne.~– Góliáth Péter! – szól méla, illetődött hangon
18 24|         kínzasz engem?~– Eredj! – szól ez a sírót elrúgva magától. –