Fezejet

 1 3 |                úr egy falatot sem vett magához belőle, hanem átengedte
 2 4 |              Az ifjú hévvel szorítá őt magához.~– Sorsodat kimondtad: Isten
 3 6 |          gyöngéden, térdeire emelte és magához szorítá.~– Nézd! – szólt
 4 6 |               karjával ifja fejét voná magához, másikkal a csillagosodó
 5 6 |             mellyel a telehold szédíti magához a föld lakóját, s a nap
 6 7 | magaviseletével, majd a leányét hódítá magához, ki is ifjú ártatlanságával
 7 8 |               a jutalmat. Mióta Jankát magához vevé, messze városokból
 8 11|              ez erősen és hévvel ölelé magához a pihegő keblet, és arra
 9 11|               hanem még közelebb vonta magához, ily szókat sugdosva fülébe:~–
10 12|         vetkőztetni, majd úgy hamarább magához jőne – tanácsolá egyike
11 16|              ifjú nyakába borulva, azt magához ölelé, megcsókolta, s rebegve
12 16|             kezeket hidegen, fagyosan; magához ölelte a letört virágot,
13 17|                 sok unszolásra azonban magához bocsátá a rablót, ki kezeinél,
14 19|               pecsétes iratcsomót vett magához, s a szekrényt újólag bezárva,
15 21|        szemeibe, s azután vadul ölelte magához annak szőkefürtös fejét:~–
16 22|         elájult; nagy sokára téríté őt magához Bálnai, s folytatá:~– Te
17 25|          testeket erőnek erejével ránt magához.~Ott a földön aztán összeölelkeztek;
18 25|       keresztül lelkesülten szorította magához, részvétében erősen végigsodorva