A felszabadult felfogadás (1901)
I.
Ezelőtt harmincöt
esztendővel őfelsége, a király legmagasabb trónbeszédében felszólítá
az egybehívott magyar országgyűlést, hogy formulázza a nemzet kívánalmait,
amelyek szerint Magyarország és Ausztria között az alkotmányos kiegyezés
létrehozattassék.
Mindkét országban csak ideiglenes
kormány volt, mely az adminisztrációt vezette olyan közegekkel, amilyeneket
éppen elöl-utol talált. A magyar országgyűlésre volt bízva a
kezdeményezés.
Az országgyűlés egy hatvanhét
tagból álló bizottságot választott meg, melynek feladata volt az alkotmány
alapszervezése.
Engemet is beválasztottak e
bizottságba.
A bizottság üléséből ki volt
zárva a nyilvánosság. A tagokon kívül senkinek sem volt szabad megjelenni a
tanácskozóteremben, s azok becsületszóval köteleztettek a titoktartásra.
Mikor a helyeinket elfoglaltuk, én
magam elé tettem egy nagy csomó papirost meg egy szál plajbászt.
Deák Ferenc odaszólt hozzám:
– Mit akarsz azzal a sok papirossal?
– Jegyzeteket csinálni a mai
tanácskozásról.
– Tudod jól, hogy az
itt elmondandókról nem szabad semmit nyilvánosságra hozni. Felfogadtuk.
Én erre az
egész gyülekezethez fordulva azt kérdezém, hogy meddig tart a felfogadás záró
ideje? (Azt hittem, legfeljebb egy esztendő
lesz.)
Deák azt
mondta, hogy harminc esztendeig.
Nyáry könnyíteni akart, az mondta: legyen huszonöt esztendő. Apponyi
György harmincöt esztendőt javasolt. Az
ő javaslatát fogadta el a bizottság.
Erre én azt
mondtam:
– Jól van, hát majd közölni fogom
ezeket a lapomban – harmincöt esztendő múlva.
Általános
derültség fogadta e humorosnak látszó kijelentésemet. Hát persze, hogy humoros volt.
Harmincöt esztendő múlva! Hisz
ez még embernyi embernek is nagy idő. Szürkül a szakállunk! De hát még egy
hírlapnak? Hogy akar egy magyar újságlap még harmincöt esztendő múlva is
élni?
És íme, a harmincöt év letelt, és én
még mindig főszerkesztője vagyok annak a lapnak, mely ma is, mint
akkor, segít építeni a hangyamunkát a nemzeti lét és szabadelvűség nagy
gúlájának emeléséhez.
Abból a hatvanhét emlékezetes
politikusból csak öten vagyunk még életben: Tisza Kálmán, Podmanczky Frigyes,
Falk Miksa, Szontagh Pál és magam. A többi erős munkása az alkotmány
építésének mind hazatért már az ő atyáihoz.
Most tehát, a
harmincöt év lefolyása után, felszabadítva érzem magamat a felfogadás alól; s
előkeresem a megfakult papírokat, s igyekszem az odavetett kusza
betűkből (plajbásszal) kihüvelyezni a tartalmat. Hogy jegyzeteim
hívek, hogy hozzájuk semmit nem tettem, rajtuk semmit nem módosítottam, arról
igaz hitemmel kezeskedem. Jegyzeteimnek értéke egyes-egyedül a közvetlenség.
|