III.

Most jutottam hozzá az 1866-iki országgyűlési tudósításhoz, s ezek szerint helyreigazítom a cikksorozatomba becsúszott emlékezeti tévedéseket.

A „közös viszonyok” elintézésére (és csak erre) kiküldött bizottságba március 5-én a képviselőház megválasztott 52 tagot, 15 hely a főrendieknek hagyatott fenn.

Szavaztak összesen 252-en.

Legtöbb szavazatot nyertek: Deák Ferenc 244, Andrássy Gyula gróf 242, Ghyczy Kálmán 242, Jókai Mór 240, Tisza Kálmán 239, Bónis Sámuel 238, Szentkirályi Móricz 238, Nyáry Pál 237, Eötvös József báró 239, Csernovics Péter 236, Podmaniczky Frigyes báró 235, Várady Gábor 235, Klauzál Gábor 239, Ivánka Imre 233, Joannovics György 233, Simonyi Lajos báró 232, Trefor Ágoston 231, Gozsdu Manó 230, Somsich Pál 229, Horváth Boldizsár 229, Lónyay Menyhért 228, Csáky László gróf 227, Szontagh Pál 227, Csengery Antal 226, Kautz Gyula 225, Bezerédy László 224, Madocsányi Pál 221, Hollán Ernő 220, Lónyai Gábor 220, Somossy Ignácz 218, Komáromy György 218, Rajner Pál 218, Sárközy József 216, Ujfalussy Miklós 216, Fest Imre 215, Tóth Lőrinc 215, Kubicza Pál 214, Gorove István 214, Justh József 213, Kemény Zsigmond báró 213, Szapáry Gyula gróf 213, Kandó Kálmán 213, Mocsonyi Antal 214, Prónay József báró 206, Orczy Béla báró 200, Keglevich Béla gróf 200, Milutinovics Szvetozár 199, Széll József 193, Bittó István 189, Bartal György 164, Zsedényi Eduárd 160, Apponyi György gróf 156.

Eszerint a bizottságnak ma is életben levő tagjai a következők: Tisza Kálmán, Podmaniczky Frigyes báró, Szapáry Gyula gróf, Szontagh Pál, Tóth Lőrinc, Várady Gábor, Kautz Gyula, Joannovics György és Jókai Mór; számra kilencen. Közülük három most is képviselő, öt főrendiházi tag.

A szavazás megejtése után élénk parlamenti vita támadt azon kérdés fölött, hogy a bizottság ülései a nyilvánosság mellett vagy annak kizárásával tartassanak-e meg?

Perczel István formulázott indítványt tett le a Ház asztalára a nyilvános ülések tartása mellett.

Kállay Ödön a nyilvánosságot csupán a képviselőház tagjai számára kívánja fenntartani.

Böszörményi László a teljes nyilvánosságot követeli. Zsedényi ellene mond a nyilvánosságnak.

Deák Ferenc nyomban az indítványtétel után kifejti nézeteit a nyilvánosság megtartása ellen. A nyilvánosság kizárja a kölcsönös kapacitáció lehetőségét. Megeshetik, hogy egy tag a felhozott okok által más véleményre téríttetik, mint amit előzőleg magával hozott; de ha ma az elmondott véleményét már minden hírlap közzétette, holnap lehetetlen neki a jobbnak találtat elfogadni. Az országnak az fekszik érdekében, hogy ily nagyérdekű kérdésben megállapodás jöjjön létre, nem pedig az, hogy a vita fázisaival megismerkedjék.

Kettévágja a vitát Nyáry Pál, a házszabályokra hivatkozással, melyek szerint afölött, hogy egy indítvány tárgyaltassék-e, vagy sem? előleges szavazással dönt. Hozzájárul e nézethez Tisza Kálmán is.

Elnök erre felteszi a kérdést: Akarja-e a Ház tárgyalni a Perczel-féle indítványt? A Ház nagy többsége tagadólag szavaz. És ezzel a bizottság kezébe lett letéve a határozás a nyilvánosság kérdése fölött, az pedig egyhangúlag a teljes titokbantartást mondotta ki.

Deák nagy beszéde után (jegyzeteim nyomán):

Apponyi György azon álláspontra helyezkedik, miszerint az Ausztriával való kiegyezés érdekében minekünk okvetlenül áldozatokat kell hoznunk.

Deák Ferenc: Én csak kétféle áldozatot ismerek: pénzt és vért; de

jogokat feláldozni nem fogunk soha. Mi felelősséget csak olyan dolgokért vállalhatunk, amik saját magunktól függnek; de itt a felelősségnek hiányzik a korpusza. Én ezt azért nem akartam a vázlatomba behozni, nehogy rekriminációkra adjak alkalmat.

Apponyi: Mind a két félnek volna joga a rekriminációkra.

Deák Ferenc: Tagadom, hogy a másik félnek joga volna rekriminálni.

Apponyi: Hát a 48? S ami arra következett?

Bartal (csillapítólag lép fel) kéri Apponyi György grófot, hogy indítványát vonja vissza.

Jókai Mór (szót kér): Arról van szó, hogy ez a monarchia nagyhatalom legyen-e, vagy sem. Az uralkodó azzá akarja tenni. De államférfiai, kik országát kormányozzák, erre a leglehetetlenebb utat választották. Ők e birodalomból német nagyhatalmat akarnak alakítani. Mi megmutatjuk az utat a nagyhatalmi állás elérésére. Szabadelvű alkotmány helyreállítása Magyarországon, szabadelvű alkotmány inaugurálása Ausztriában. A szabadságukra féltékeny népek lesznek erős oszlopai a trónnak. Nem kibékülésről van közöttünk szó, hiszen nem vagyunk hadban álló ellenségek, Magyarország és Ausztria, hanem közösen érdekelt felek, akik anyagi gyarapodásban, művelődésben, kölcsönös védelemben egymás támogatására vagyok utalva. A múltakra nézve kimondtuk, hogy vessünk rájuk fátyolt. De nem vethetünk fátyolt a jelen állapotainkra. Belügyeink tarthatatlanok. Ezeket teljesen összekuszálja a februári pátens. Nemzetünk belső élete van megbénítva. S e megbénított nemzettel akcióképtelenné válik kifelé a monarchia. Az uralkodó kormánya megpróbált már a magyar nemzet lelkesedése nélkül európai akcióba lépni, s végezte a kísérletet egyetlenegy győzelem kivívása nélkül. Most újabb sötét fellegek tornyosulnak Európa egén. S az uralkodó kormányférfiai még most is ahelyett, hogy ébren látnák az előttük levő nagy feladatot, a monarchia országainak, Magyarországnak alkotmányos kiépítését, ehelyett a nagy német hegemónia álomképe után futnak. Adja isten, hogy rossz próféta legyek; de tartok tőle, hogy a monarchiát újabb katasztrófába fogják belevinni.¹ Az uralkodó jogait az 1848: III. tc. 8. §-a teljesen biztosítja. Ekörül építsünk.

Még ezután Lónyay Menyhért és Ivánka Imre tettek indítványt aziránt, hogy az osztrák államadósságok egy részének elfogadása vétessék be a tervezetbe, ami ellenvetés nélkül elfogadtatott.

Erre Apponyi György gróf visszavonta az ellentmondó indítványát. Deák Ferenc tervezete egyhangúlag lett elfogadva.

És így fényesen bebizonyult annak az igazsága, hogy a nyilvánosság kizárása mellett (in camera charitatis) a legszembeállóbb politikai nézetek is kiegyenlíthetők.

Eddig tartanak följegyzéseim.