Tisza Kálmán II.

Oh, hogy nekem kell a Te ravatalodra koszorút letennem! Neked nyílt meg előbb az ég, én kereslek hiába a földön.

Még most is álomrémnek tetszik az a hír, mely azt súgja, hogy „nincs többé Tisza Kálmán…”

Hát nincs már szüksége a sorsnak nagy emberekre?

Mekkora űr támad a ledőlt alak helyében, amit nem lehet betölteni! Hányszor fogjuk szellemét látni előttünk, midőn már élő alakja nem jár közöttünk. Hányszor fog méla hangja megcsendülni lelkünkben, midőn már ajkai zárva vannak!

Én tudom, hogy ki volt Tisza Kálmán, a nemzet ébredése óta, végig a nemzet tetszhalálán és újra életre támadásán, a nemzet megerősödéséig; hisz mindenütt hű fegyverhordozója voltam: ő volt a vezér.

Meg vannak örökítve Tisza Kálmán érdemei a história érctábláján; nem szavak hirdetik azokat, hanem tettek. Irigység, rágalom rozsdája azokat onnan le nem törülheti.

Magyarországnak hatalmi állása, jólétének megszilárdulása, állami háztartásának rendezése, nemzeti és kulturális kifejlődése, szabadelvű intézményeinek hódítása: minden, ami egy nemzet életében új és dicső korszakot teremt elő, Tisza Kálmán nevétől elválaszthatatlan.

Mennyi küzdelem volt ez óriási feladat közben! A mitológia minden szörnyeivel szembe kellett szállnia. A legrettenetesebb volt ezek között a népszerűtlenség Medúzája.

S ez a Medúza-fő nem változtatta Tisza Kálmánt kővé, hanem acéllá.

A parlament, a sajtó, az utca ellene zúdult a török–orosz háborúban, az áramlat ragadta volna magával a magyar nemzetet egy végeláthatatlan háborúba: Tisza Kálmán a mellét szegezte ez áramlat ellen, s megőrizte az üdvös békét. Minő támadásokat kellett kiállnia a boszniai megszállás idején! És minő hatalmas ellenfelektől! Az ő messzelátó lelke felismerte annak üdvös voltát: nem ingadozott, a távol jövőbe látott, mely tetteit fényesen igazolta. Minő meghurcoltatásokat kellett kiállnia a véderő-törvény megalkotásánál, amit ő szükségesnek talált Monarchiánk haderejének tökéletesítésére. (Ahogy a damaszki acél közé aranyat olvasztanak, úgy kellett országunk haderejébe beolvasztani az arany fiatalságot, az értelmiséget.) És mind e küzdelmekben nem használta fel a vas államférfiak eszközeit: a parlament, a népgyűlés, a sajtó megrendszabályozását, puszta kézzel, tiszta kézzel végezte nehéz munkáját.

És emellett mennyit alkotott, ami a késő kor üdvére szolgál: reformokat a közigazgatásban, a főrendházban, a vallásfelekezetek egyenjogúsítását, a jegybank javítását, a magyar rente érvényesítését, az állami háztartás rendbehozatalát.

És mégis el kellett hagynia vezéri helyét.

Ne szellőztessük a kárpitot, mely ennek titkát takarja.

Mikor egy tetterős férfi kezéből kicsavarják a munka eszközét, a győzelemhez szokott fegyvert: az egy halál.

Nem halál annak az államférfinak, aki vezéri székéből kiszállva, helyet ád az ellenkező elvek zászlóvivőjének, s szembe ül vele az ellenzék padjára, s vállalja a küzdelmet. Ez csak egy új élet. De aki, mint Tisza Kálmán, mikor titáni helyét elhagyja, abba nem ellenfeleket, nem pigmaeokat, hanem vele egy elvért küzdő, vele tehetségben, honszeretetben, alkotóerőben egyenlő titánokat lát beülni, kik az általa megkezdett feladatot nem hátravetik, de előreviszik, akkor ezeknek a háta mögé állni mint köztriáriusnak, pajzzsal, dárdával védeni a vezérutódot: ez már megdicsőülés! Ez a Csaba királyfi regéje, ki szorongatott utódainak megvédelmezésére halottaiból is újra előtámad.

És mikor végre maguk a honfiak el tudják felejteni a nagy államférfi honfiérdemeit, el tudják felejteni a dicsőséget, melyet annyi időn át rájuk különösen, de egész nemzetére árasztott (a háladatosság nem magyar erény), és kiveszik kezéből még azt a tiráriusi pajzsot és dárdát is: hát ez is egy halál.

Bizonyára nekünk, apró embereknek elég lesz egyszer meghalnunk; de a nagy embernek háromszor kell meghalni, hogy átmehessen a halhatatlanságba, hogy meg legyen dicsőítve (még régi ellenfeleitől is), meg legyen siratva.

Ámde maga előtt láthatta feltámadását is: derék fiaiban, akik bizonyára örökölték atyjuk szellemét, s az általa megkezdett munkát folytatni fogják. Ez a feltámadás.

…Örök világosság fényeskedjék fölötte.