Több ész kell, mint erő
Egy osztrák tábornok egyikére a
legnépesebb magyar városoknak egy peremptorius parancsban ráizent, hogy számára
legrövidebb idő alatt hatvanezer részlet szénát s annak megfelelő
zabot készen tartson.
A polgármester legnagyobb utánjárás
mellett sem bírt a kitűzött időre ötezer részletnél többet
kiteremteni, s egész deferenciával tudósítá a tábornokot, hogy a tervezett és
effektuált számok közt rettenetes nagy a különbség.
A tábornok azt izente vissza, hogy
ha a kívánt mennyiségből csak ötven részlet fog is hiányzani, a
polgármestert felfüggeszti, s a várost megsarcolja.
A népség, megértve e vigasztalást,
azt mondta rá, hogy miután a hatvanezer részletet semmi esetre sem lehet
előállítani, s eszerint a város úgyis mindenesetre megbüntetik, tehát már
most a meglevő ötezer részletet sem küldik el, mert úgyis mindegy.
Azonban a
polgármester okosabbat gondolt. Megtudta, hogy a szomszéd városban a horvátországi bán állomásoz, egy
deputációval átment hozzá, s igen nyájas üdvözlettel kívánta nála tiszteletét
tenni. A bán éppen jó kedvében volt. Megtetszettek a zsíros szájú magyar
emberek neki. Sokat beszélgetett velök, egészen megszerette őket.
– Csakugyan egyedül azért jöttek
önök – kérdé –, hogy velem találkozzanak?
– Sőt, még valami másért is.
Vagy ötezer részlet szénát készítettünk össze excellenciád hadserege számára,
azt kívántuk átajánlani.
Az altábornagy még kellemesebben
lőn meglepetve e megelőző kedveskedés által, most már még
barátságosabban marasztotta látogatóit; de azok már akkor kászolódni kezdtek,
kalapjaikat vették.
– Hova sietnek olyan nagyon?
A deputáció úgy tett, mintha
átallaná megmondani, végre nagy unszolásra a polgármester így szólt:
– Már csak nem akartuk megmondani,
de ha excellenciád parancsolja, hát legyen: – ide kellene mennünk a szomszéd
városba; ez s ez a tábornok úr el akarja tőlünk magának vitetni azt a
szénát, amit mi ide szántunk. Elmegyünk hozzá – akárha becsukat bennünket, nem
tehetünk róla, de mi egyszer azért zsugorgattuk, hogy ide adjuk.
Az altábornagy nem bocsátotta
őket: „csak menjenek haza, semmitől se féljenek, monda, majd elvégzi
ő azt maga a tábornokkal.”
Csakugyan fel is küldé a tábornokát
Budára, s azóta mindég őszinte pártfogója volt a barátságos magyar
városnak.
Ezen jelenet ugyan
költőibb végű lett volna, ha a polgármester az egész várossal kaszára
kapva, magát leapríttatta és a várost felgyújtatta volna, s voltak nevezetes
emberek, kik apprehendálták tőle, hogy ezt nem tevé, én azonban ezen
eljárását sokkal eszélyesebbnek találom.
|