A markotányosnék
A
markotányosnék eredeti kiegészítő része egy hadseregnek, kiknek
pálinkáshordója gyakran egyenlő szolgálatokat tesz a csatában a muníciós
szekerekkel.
Bár
nem vesznek részt a csatában, nekik is ott kell lenniök, ahol legnagyobb a
veszély, mert hisz az ágyútűz meleg, a katona megszomjazik benne, s ha
ilyenkor egy ital frissítőhöz juthat, új erőre kap tőle.
A
schwechati csata idején egy markotányosné ott forgolódva a huszárok körül, hol
legsűrűbben hullottak a golyók, figyelmeztették a jó hadfiak, hogy
menjen az útból, mert még valami éri.
S
íme, alig mondá, hogy „nem megy”, jön egy hatfontos golyó, s éppen a háta
mögött esik le a földre.
A föld akkor éppen rendkívül sáros
volt. A puha földrétegből nem ugrott fel oly erővel a golyó, mintha
kemény földre esett volna, de annyi demonstrációt mégis tett, hogy a
markotányosné háti kosarát meglökve, azt kosarastól vagy háromlépésnyire
eltaszította.
– Ejnye! – kiált fel az, szidva a
tovaguruló gömböt –, inkább magamat ütött volna agyon, minthogy valamennyi
pálinkásüvegemet összetörte.
Kívánsága nemsokára
betölt. Ugyanazon huszárok, akik akkor figyelmeztették, mikor egy óra múlva
visszavonultak, az árokban látták fetrengeni a markotányosnét. Egy golyó
mindkét lábát elszakította. Könyörgött nekik, hogy öljék meg s harminc
pengő van a keblében, azt vigyék el, nehogy üldözőinek maradjon.
|