Az eldugott kéz

A hadfogó térparancsnoknál egy szép fiatalember jelenti magát, bé akar állni köztüzérnek.

A magyaroknál nem voltak igen válogatósak a katonák elfogadásában, az assentálandónak nem kellett levetkeznie, kivált oly esetekben, midőn az ajánlkozó egyéniség külseje elég izmosnak látszott.

A toborzóparancsnok befogadta a fiatalembert, mire az arcán rendkívüli vidámsággal hirtelen távozni akart.

A parancsnoknak csak ekkor tűnt fel, hogy a fiatal önkéntes egyik kezét szüntelen zsebében tartja.

– Hol tanulta ön ezt? Feljebbvalója előtt zsebre dugott kézzel jelenni meg?

A fiatalember eltitkolhatlan zavarba jött e szavakra.

– Tegye ön a kezét a zsinórra, tanuljon emberséget! Az önkéntes egyik kezét a zsinórra tette.

– A másikat is!

A fiatal csak nem akarta a másik kezét eléhúzni, végre a jelenvolt káplár vonta azt ki zsebéből.

Azon a karján már nem volt keze. Még Mórnál elvágták azt a viadalban, s elfogván, Pozsonyba vitték; ott, alig hogy kigyógyult, rögtön megszökött, s újra felkereste a magyar tábort, azt hitte, hogy mint tüzér, félkézzel is tehet még szolgálatokat.