Több ész kell, mint erő

Egy osztrák tábornok egyikére a legnépesebb magyar városoknak egy peremptorius parancsban ráizent, hogy számára legrövidebb idő alatt hatvanezer részlet szénát s annak megfelelő zabot készen tartson.

A polgármester legnagyobb utánjárás mellett sem bírt a kitűzött időre ötezer részletnél többet kiteremteni, s egész deferenciával tudósítá a tábornokot, hogy a tervezett és effektuált számok közt rettenetes nagy a különbség.

A tábornok azt izente vissza, hogy ha a kívánt mennyiségből csak ötven részlet fog is hiányzani, a polgármestert felfüggeszti, s a várost megsarcolja.

A népség, megértve e vigasztalást, azt mondta rá, hogy miután a hatvanezer részletet semmi esetre sem lehet előállítani, s eszerint a város úgyis mindenesetre megbüntetik, tehát már most a meglevő ötezer részletet sem küldik el, mert úgyis mindegy.

Azonban a polgármester okosabbat gondolt. Megtudta, hogy a szomszéd városban a horvátországi bán állomásoz, egy deputációval átment hozzá, s igen nyájas üdvözlettel kívánta nála tiszteletét tenni. A bán éppen jó kedvében volt. Megtetszettek a zsíros szájú magyar emberek neki. Sokat beszélgetett velök, egészen megszerette őket.

– Csakugyan egyedül azért jöttek önök – kérdé –, hogy velem találkozzanak?

– Sőt, még valami másért is. Vagy ötezer részlet szénát készítettünk össze excellenciád hadserege számára, azt kívántuk átajánlani.

Az altábornagy még kellemesebben lőn meglepetve e megelőző kedveskedés által, most már még barátságosabban marasztotta látogatóit; de azok már akkor kászolódni kezdtek, kalapjaikat vették.

– Hova sietnek olyan nagyon?

A deputáció úgy tett, mintha átallaná megmondani, végre nagy unszolásra a polgármester így szólt:

– Már csak nem akartuk megmondani, de ha excellenciád parancsolja, hát legyen: – ide kellene mennünk a szomszéd városba; ez s ez a tábornok úr el akarja tőlünk magának vitetni azt a szénát, amit mi ide szántunk. Elmegyünk hozzá – akárha becsukat bennünket, nem tehetünk róla, de mi egyszer azért zsugorgattuk, hogy ide adjuk.

Az altábornagy nem bocsátotta őket: „csak menjenek haza, semmitől se féljenek, monda, majd elvégzi ő azt maga a tábornokkal.”

Csakugyan fel is küldé a tábornokát Budára, s azóta mindég őszinte pártfogója volt a barátságos magyar városnak.

Ezen jelenet ugyan költőibb végű lett volna, ha a polgármester az egész várossal kaszára kapva, magát leapríttatta és a várost felgyújtatta volna, s voltak nevezetes emberek, kik apprehendálták tőle, hogy ezt nem tevé, én azonban ezen eljárását sokkal eszélyesebbnek találom.