Fezejet

 1 V      |          ismét De Hortis uramnak szólt, aki híressé tette magát
 2 IX     |     tartozik énrám az asszony! - szólt felindultan.~- Nem úgy értettem. -
 3 IX     |    kapitányt, se a kapitánynét - szólt nyersen a tábornok, nevetésbe
 4 XI     |        volt a tudományos neve) - szólt a doktor, megfogva a beteg
 5 XII    |            Vallja meg, hogy mire szólt ez a fogadás?~- Ha megígéri,
 6 XII    |       felhalmozva látni.~- Ah! - szólt elbámulva a hölgy. - Kegyelmed
 7 XII    |      segítek az idõnek sietni! - szólt nevetve a lovag, s elõvesz
 8 XII    |     kezded a gonosz játékodat? - szólt kedvszegetten a lovag. -
 9 XIII   |         berohant a ketrecbe.~Nem szólt semmit, csak felnyalábolta
10 XIII   |       körmeik közül.~A leány nem szólt semmit; de összetapadó ajkai
11 XIII   |      felé.~- Belleville lovag! - szólt, felismerve az alakot Fabriczius,
12 XIII   |        lovag! Én a bíró vagyok - szólt Fabriczius; leeresztve a
13 XIII   |          Nos! Hát mit mondtam? - szólt triumfáló tekintettel a
14 XIII   |        csalódás. Lehet csalás! - szólt kemény hangon Fabriczius.~-
15 XIV    |            Magam is azt tartom - szólt Fabriczius. - A kapitány
16 XIV    |             Ám lássa kegyelmed - szólt Fabriczius; elég önuralkodással,
17 XV     |          nem lehet hozzáférni! - szólt nevetve Andrássy. - És így
18 XV     |      textusa Sanakerib királyról szólt; de abból õ maga sem hallott
19 XVI    |    nevetnek azon, amit mondok? - szólt szétbámulva Korponay.~Azon
20 XVI    |          fõstrázsamester uram! - szólt oda Korponaynak; - ha már
21 XVI    |     elmehet már kegyelmed haza - szólt; egész rekedt volt az éjszakai
22 XVIII  |       ellenállás, generális úr - szólt Blumevitz, kitárva az ablakszárnyakat. -
23 XVIII  |          muskétám, aki beszél! - szólt egyet intve az ajtóban álló
24 XVIII  |     beszélünk a kapitulációról - szólt úrias tempóval Blumevitz
25 XVIII  |       asszony.~- Én azt hiszem - szólt Júliánna, egész lelki nyugalommal
26 XIX    |          elõtt is újra mondom! - szólt Fabriczius, szétszakítva
27 XXII   |  Andrássy István születésnapjára szólt a várban minden harang;
28 XXII   |          ami Miklós generálisnak szólt, s lerázva a zúzmarát a
29 XXII   |          annak más módja.~Nem is szólt többet semmit; csendesen
30 XXII   |       kebléhez szorítva azt.~Nem szólt semmit; de az égre meredõ
31 XXII   |          támadást. Kemény hangon szólt rá a hatalmaskodó rokonra.~-
32 XXII   |         vár parancsnokságát, így szólt: „Édes öcsém, rád bízom
33 XXII   |      Balra dûlt az elhatározása.~Szólt.~- Te azt mondád nekem,
34 XXIII  |         kedvese iránt.~- Igen! - szólt rideg, kemény hangon; -
35 XXIV   |         imádkoztál az apádért! - szólt hozzá félig kérdezõ hangon.~-
36 XXIV   |   magához.~- Jól mondod, fiam! - szólt a pap, ki maga is reszketett
37 XXIV   |         eléje, s a nagyobbik így szólt:~- Hallod-e, te barát! (
38 XXIV   |           Hiszen nem halt meg! - szólt utána az öccse. - Nekem
39 XXV    |        Hát én leszek a „frère” - szólt Andrássy nevetve. Belleville
40 XXV    |    maleficiuma.~- Maleficiuma? - szólt a tábornok, összeráncolva
41 XXV    |        egyre nevetett.~- Az ám - szólt, odalépve ahhoz a nevezetes
42 XXV    |          báróné.~- Két báróné? - szólt megakadva Andrássy. - De
43 XXV    |   játékot nem nézhetem tovább! - szólt igaz keresztyéni elszörnyedés
44 XXV    |          indulok. De nem, nem! - szólt a kalendáriumot elõkapva. -
45 XXV    |         ellen.~Csak Andrássy nem szólt bele a vitába. Õ tudta azt
46 XXVI   |     érkezett, az Pálffy nádornak szólt, attól a bizonyos anonymustól,
47 XXVI   |   Várjunk csak! Alighanem lesz - szólt a postamester; s bürokratai
48 XXVII  |             Megvallom õszintén - szólt asszonyi színjátszásának
49 XXVII  |          várára.~- Nem tagadom - szólt meghatottan a herceg -,
50 XXVIII |           Azt akárki mondhatná - szólt Alauda uram. - Hol az írás?~
51 XXVIII |         meri.~- Még nem eléggé - szólt Alauda, s a kiterjesztett
52 XXVIII |   kegyetlenül.~- Héj atyafiak! - szólt Andernach lovag, elõvéve
53 XXIX   |        nádornak.~Azután suttogva szólt Krisztinához:~- Fogd ezt
54 XXX    |          banyáról beszélek én! - szólt türelmét vesztve Andernach -,
55 XXXI   |         Ezért fáradtunk.~- Ejh - szólt bosszúsan Blumevitz -, mit
56 XXXI   |       Hát azt mi tudjuk ketten - szólt Blumevitz, mialatt Juliánna,
57 XXXI   |     Maradjon még nagyasszonyom - szólt, nyájasságot erõltetve arcára. -
58 XXXIV  |      arcába, mint egy õrült. Nem szólt neki semmit, csak a szemeivel
59 XXXIV  |        Bevégeztem küldetésemet - szólt Juliánna, mikor a rejtekbõl
60 XXXIV  |  dolgukat.~- Kérem kegyelmedet - szólt még Juliánna -, segítsen
61 XXXV   |      térdre e koporsó elõtt.~Nem szólt, nem sírt, csak reszketett.~
62 XXXV   |    irgalmazni fog nekem „õ” is - szólt kitörõ fájdalommal a nõ. -
63 XXXV   |   futóárkot.~- Lássa kegyelmed - szólt Juliánnához, szétszórt irataira
64 XXXV   |          a kegyelmed nyugalmát - szólt mentegetõzve Juliánna és
65 XXXVI  |        egy utat kell megtenned - szólt az öreg. - Ezeket a leveleket,
66 XXXVII |       volna meg, édes cimborám - szólt közbe Pelargus -, amikor
67 XXXVIII|         mindig magammal hordom - szólt Juliánna a keblére tapintva,
68 XXXVIII|          hosszú út.~- Apropos! - szólt közbe Alauda uram. - Kegyelmednek,
69 XXXIX  |      szorgalmazza.~- Nem bánom - szólt Korponay, s még csak a homloka
70 XL     | legjobban tudja kegyelmességed - szólt keserûen -, hogy ezt az
71 XLII   |        veszélyes levelekkel, így szólt hozzá:~„Ha pedig teneked
72 XLII   |          szállja meg lelkedet! - szólt kenetteljes hangon az ifjú.~
73 XLII   |   indultál!~Juliánna a káplánhoz szólt még.~- Holnap hajnalban