Fezejet

 1 I    |   Andrássy család õsanyja, Serédy Zsófia, Andrássy Istvánné.~Valóban
 2 XXI  | üvegfedéllel. Ottan alszik Serédy Zsófia, Andrássy Istvánné. Még
 3 XXI  |     szobácskát nevezte a magáénak Zsófia. Egy része a falaknak Istené
 4 XXI  |           a hátuk mögött, azalatt Zsófia azt mívelte, hogy összeszedte
 5 XXI  |           kérni irgalomfalatot. - Zsófia nem hagyott egész uradalmában
 6 XXII |           év óta nem látta férjét Zsófia.~Az a kegyetlen hadjárat
 7 XXII |     lõcsei szomszéd házak között?~Zsófia belenyugodott e távollétbe.
 8 XXII |   tartották hõsi önfeláldozásnak: Zsófia az ellenkezõt tette, s az
 9 XXII |         Odanyújtá neki a levelet.~Zsófia megismerte a férje írását,
10 XXII | meghallják, hogy mit beszél!~Csak Zsófia értette meg a dühöngést.~
11 XXII |      azért ez a féktelen indulat.~Zsófia elhagyta az imaszékét, s
12 XXII |     magasabbnak látszott, mint õ.~Zsófia halavány arca fehér lángban
13 XXII |           nagy csendesség támadt.~Zsófia csengõ hangon, mintha arkangyal
14 XXII |        kiáltá:~- Nincs már Isten!~Zsófia összerendülve bocsátá el
15 XXII |        fel, halálérzõ fájdalommal Zsófia.~- Elárulta! Eladta a németnek!
16 XXII |  Folytassátok az éneket! - kiálta Zsófia a gyülekezetnek.~S a nép
17 XXII |           várbéli népség számára.~Zsófia megszokta már Miklós úrnak
18 XXII |           fiam? - kérdé elbámulva Zsófia.~- Hogy úgy meg tudott ijedni
19 XXII |     többet elhagyni a koporsóját!~Zsófia odalett az elszörnyedéstõl.~-
20 XXII |         emberek voltak, mint más.~Zsófia a kezeivel takarta el a
21 XXII |         meg kellett benne fagyni.~Zsófia a tekintetébõl sejtheté,
22 XXII |           azt, amit ma beszélünk.~Zsófia ösztönszerûleg szorítá a
23 XXII |          szembe minden ránézõvel.~Zsófia, érezve a kettõjük közötti
24 XXII |           bátya? Rólad beszélnek.~Zsófia haraggal állt föl helyébõl.~-
25 XXII |            Mért nevetsz? - rebegé Zsófia, összeborzadva ez eszelõs
26 XXII |      volna veled négyszemközt is.~Zsófia még mindig nem értette,
27 XXII |   mennyország, akkor is kizárnám!~Zsófia látta, hogy a józan Miklós
28 XXII |        már akkor meg is van téve.~Zsófia, amint fölismerte a rögeszméjét
29 XXII |         sietteti hazavágyó lelke?~Zsófia ártatlan, semmit nem értõ
30 XXIII|           szót kiejtené a száján, Zsófia csak szótlanul bámult rá
31 XXIII|       szenvedéseidet és a hazáét!~Zsófia, mint az álomból felriasztott,
32 XXIII|          meg két erõszakos kézzel Zsófia a nagyobbik fiát, mintha
33 XXIII|    indulatosan felugorva helyébõl Zsófia, s azzal megragadva mind
34 XXIII|          Gömörnek a Szepességbõl.~Zsófia azonban a maga mindennapos
35 XXIII|     közepett hazaérkezett a várba Zsófia, alig váltott más ruhákat,
36 XXIII|        fakó már, mint az irhabõr.~Zsófia nem tudta neki azt mondani,
37 XXIII|          ez tégedet bánt? - kérdé Zsófia elbámulva.~- Nem biz engem.
38 XXIII|          tartson meg asszonyának.~Zsófia büszkén emelé föl fejét.~-
39 XXIII|       apjukhoz hasonlók legyenek.~Zsófia szívében feltámadt a harag
40 XXIII|        árulás! Ennek útját állom!~Zsófia megrettent. Elállt a szava
41 XXIII|      fordul. Ez a te munkád volt.~Zsófia elszörnyedve hátrált vissza
42 XXIII|         írhatott többé a férjének Zsófia. Ez a könnyebbülés is el
43 XXIV |        lármája mindennap behatolt Zsófia szobájába. Termek, tornácok
44 XXIV |           tudomány.~Nem csoda, ha Zsófia nem folyamodott a szarvas
45 XXIV |           gyermekeit imádkoztatta Zsófia, az ágya mellett térdepeltetve,
46 XXIV |       Azért, mert hazaáruló lett.~Zsófia arcra fordult az ágyában,
47 XXIV |    odakérezkedett az anyja mellé.~Zsófia nagyon odavolt már a testi-lelki
48 XXIV |         egyszer a bátyja helyett. Zsófia szótlanul feküdt, mint egy
49 XXIV |           Anyácskám! Ne halj meg!~Zsófia hirtelen fölnyitá a szemeit
50 XXIV |       hagylak elmenni.~Most aztán Zsófia kezdte el a gyermeket becézni.~
51 XXIV |        nem akart tovább beszélni.~Zsófia azzal az éleslátással, ami
52 XXIV |          heves szívdobogások közt Zsófia.~A gyermek nagy lélegzetet
53 XXIV |           mindjárt az apja is az!~Zsófia reszketett a láztól.~- Látod,
54 XXIV |        nekem jó kisfiam - suttogá Zsófia.~- Az leszek, anyácskám.
55 XXIV |   elvitette Miklós egyszer, mikor Zsófia aludt, a cselédjével, hogy
56 XXIV |     imádságos könyvemet - suttogá Zsófia.~Abból még kitelt egy levélnek
57 XXIV |           az aranyakat elrejteni.~Zsófia hálát emelt az Istenhez,
58 XXIV |        karjánál fogva, a másikban Zsófia levelét tartva.~A gyermek
59 XXIV |      apagyilkosságra, istentelen!~Zsófia úgy állt ott az ablakban,
60 XXIV |  megfordult és elhagyta a szobát.~Zsófia kimerülten rogyott az ágyára.
61 XXIV |           a gyóntatóját kérte fel Zsófia, hogy beszéljen a lelkére
62 XXIV |       rendeleteket adni.~Miklós a Zsófia szobaajtajában találta a
63 XXXV |           a hálószoba, hol Serédy Zsófia tanítá gyermekeit Istent
64 XXXV |       egyszer harmadszor - Serédy Zsófia még akkor is mosolygott
65 Uto  |          kis szobáig, ahol Serédy Zsófia egykor a kisfiával levelet