Fezejet
1 I | keletû. Ott is ugyanaz a nõ, fehér pongyolában, amint
2 I | Azt beszélik, hogy ez a nõ elárulta a nemzetét.~Az
3 I | különbségû ellenmondás között egy nõ jellemében?~Két lelke volt-e
4 I | Hogyan lehet az, hogy egy nõ, aki egyszer egy csókért
5 X | hozni! Ezt nem tûröm.~A nõ engesztelõen lépett hozzá:
6 X | már kuruc lovashadnagy.~A nõ egyszerre abbahagyta a kávédarálást,
7 X | mint „fõstrázsamester”.~A nõ nagyot tapsolt erre a két
8 X | hogy miket álmodoztunk.~A nõ arca e szóknál egyszerre
9 X | a gyermek reggelizett, a nõ hátravonult Pelargussal
10 X | számításaikon keresztül.~A nõ szeme olyan csodálatosan
11 XI | elnyerni. Végül a magyar nõ marad: ezt megnyeri az „
12 XI | kívánsága? Csakugyan az-e?~A nõ vállai vonaglottak a kacagástól.~- „
13 XI | kívánt tõlem.~- Meglesz? (A nõ arcán kitört az öröm ragyogása.)
14 XI | rettenetes viszontlátásig.~A nõ visszavonult a dûlõrácsból,
15 XI | gelapatirt werden”). A kitett nõ arra sem mozdult meg.~-
16 XI | belépett az ajtón, már akkor a nõ kínoktól vonaglott az ágyán.~
17 XI | odakopogva a nyoszolyához.~A nõ válasz helyett nevetett.
18 XI | kiáltá dühösen a beteg nõ, s õrjöngõ indulatában mindent
19 XII | sugárzanak a szemei e szóra.~De a nõ ajkpittyesztve fordítja
20 XII | ez a kisbíró? - mondá a nõ, ujjai hegyét a férfi szíve
21 XII | Csitt! Hallga! - súgá a nõ, kerekre felnyitva szemeit,
22 XII | az én kezemmel össze.~A nõ a jobbja öt ujját a lovag
23 XIX | elszörnyedve a megátkozott nõ férje.~- Tiszta már! Világosan
24 XIX | nézhessen.~- Mért tetted ezt?~A nõ összetette kezeit a keblén,
25 XIX | Korponay erõszakkal tépte le a nõ karjait magáról, s aztán
26 XXII | annak a vitézi munkáját. A nõ küldetése az, hogy nevelje
27 XXII | hanem aki által imádkozik a nõ.~Mit is hihetett volna egyebet,
28 XXII | osztályrészem, aki, amióta nõ vagyok, azóta mindig özvegy
29 XXIII | aki fel mer ébreszteni.~A nõ egész testében megrázkódva
30 XXIII | világon! - suttogá elámulva a nõ.~- Kell, hogy történjenek!
31 XXIV | már, hogy apánk megjött?~A nõ szíve nagyot dobbant.~-
32 XXIV | irgalmazz! - sikolta fel a nõ kétségbeesetten, s oly erõszakosan
33 XXIV | összeölelkeztek, együtt sírtak.~A nõ pedig érezte már, hogy jön
34 XXIV | összeborzadt. Hisz õneki mondá az a nõ: - „Meggátolom az istentelenséget...
35 XXVI | sorait.~Elgondolta, hogy az a nõ, akit õ annyira elkárhoztatott,
36 XXVI | halálomon vagyok.” És a nõ, aki már hetek óta halva
37 XXX | kéz tünemény.~S ez az egy nõ nem nevet Andernach lovag
38 XXX | általános derültségben. Instans nõ volt! Kiderült abból, hogy
39 XXXI | bizonyítja, hogy pálmafa nõ fel belõle.~Juliánna hátravetette
40 XXXI | igézõ, hanem fenyegetõ.~A nõ felállt, és fejét büszkén
41 XXXIII | öregember ökleivel a homlokát. A nõ folytatta csendesen. A gyermek
42 XXXIV | vissza.~- Hogyan? - kérdé a nõ, elsápadva szörnyen.~- Hogyan?
43 XXXIV | tanúbizonysága a hideg megvetésnek; a nõ megszûnt sírni, fölállt,
44 XXXV | vannak benne.~- Fiatal az a nõ?~- Én bíz a képét elfelejtettem
45 XXXV | innen, jerünk - unszolá a nõ a férfit, mintha attól tartana,
46 XXXV | legféltõbben õrizni - súgá vissza a nõ.~- Láthatja, hogy szigorúbb
47 XXXV | szólt kitörõ fájdalommal a nõ. - A kis szoba ajtaja be
48 XXXV | a legszebbnek - mondá a nõ a kertésznek.~- Valóban,
49 XXXV | felfeszítve? - A meghalt nõ valószínûleg idemenekült,
50 XXXV | helyen hagyatott, ahol a nõ ottfeledte, semmihez azóta
51 XXXV | Azok maradjunk - mondá a nõ. - Talán tehetek is kegyelmednek
52 XXXV | hiú-csalóka ábránd után -, az a nõ nem érez mélyen.~Hanem azt
53 XXXVIII| sûrû fenyõerdõ között. A nõ leszáll a szekérrõl, hagyja
54 XL | szemekkel, s megragadva a nõ kezét, azt kiáltá a szeme
55 XLI | szárnycsapása elûzte a rémet.~A nõ fogta az elsõ levelet, Andrássy
56 XLII | alatt folyvást kacagott a nõ.~Akármit kérdeztek tõle,
57 XLII | üvegrámában.~Az elítélt nõ nem állhatta meg, hogy bele
58 XLII | élni fognak, hírük magasra nõ, családfáik szerteágaznak
59 XLII | hozott.~Akkor felállt a nõ térdérõl, s odafordult a
|