Fezejet

 1 II    |           tartó marok; - a mezítelen gyermek a kivont karddal; - a fanyûvõ
 2 III   |               III. FEJEZET~A kétfejű gyermek - Az irámszarvas és a százszorszép
 3 VI    |            Hát mit mondott a kétfejû gyermek? - kiálta rá csúfondárosan
 4 X     |          karddal, akár pépet fõzni a gyermek számára, akár ellenség megszállta
 5 X     |             könny lett utána.~Amíg a gyermek reggelizett, a nõ hátravonult
 6 X     |         dolgot, amihez nem kell ez a gyermek itt a közelemben.~- Én sem?~-
 7 X     |               Jaj de szép maskara!~A gyermek elkezdett kacagni, vége-hossza
 8 X     |          beszélt Pelargussal, hogy a gyermek ne értse.~- Vigyázz a gyémántomra
 9 XIII  |              az öregember is, mint a gyermek. Recommendálhatom kegyelmednek.~-
10 XIX   |               Mikor aztán berohant a gyermek szobájába, körülnézett,
11 XIX   |       megkérdje az asszonytól, hol a gyermek? Ha kínozzák, majd csak
12 XXII  |              a kezeivel takarta el a gyermek fejét, a kebléhez szorítva
13 XXII  |          uram, fedezd be ez ártatlan gyermek fejét! Ne hagyd kárhozatra
14 XXII  |            akinek a képmása ez a két gyermek itten, ha azt a szíve ide
15 XXII  | diadalmaskodó csoportot, amint a két gyermek dicsõségtõl ragyogó anyjának
16 XXIII |             meg akarná õt fojtani. A gyermek megijedt, s menekülni akart.~
17 XXIV  |           halott, s nem viszonozta a gyermek hízelkedõ gyügyögéseit.~
18 XXIV  |              miért akartad te azt?~A gyermek odahúzta magához az anyja
19 XXIV  |              együtt, kezdé magában a gyermek zila beszédének összefüggését
20 XXIV  |              a célba, kisfiacskám?~A gyermek, aki már eldugta a fejét
21 XXIV  |         szívdobogások közt Zsófia.~A gyermek nagy lélegzetet vett.~-
22 XXIV  |             amit mondtam! - rebegé a gyermek.~- Nem. Nem. Jól tetted
23 XXIV  |              elmúlik.~S az anya és a gyermek szíve addig dobogott egymáson,
24 XXIV  |            írószereimet az ágyhoz.~A gyermek kereste az írószereket.
25 XXIV  |            az arcát. Emlékezett rá a gyermek, hogy azt így tették máskor
26 XXIV  |         nekem, hogy azt megteszed?~A gyermek csak a szempilláival intett.~-
27 XXIV  |             Zsófia levelét tartva.~A gyermek rémült tekintettel nézett
28 XXIV  |          félj, anyácskám - suttogá a gyermek, mikor a cseléd kifordult -,
29 XXIV  |         engem többet.~Erre a szóra a gyermek megbánta, amit elõbb mondott.~-
30 XXIV  |              amíg alszom - köté ki a gyermek.~- Aludjál csak. Én virrasztok.~
31 XXIV  |               Én virrasztok.~Azzal a gyermek álomnak ereszté a fejét.~
32 XXIV  |             a közbejött gyászeset.~A gyermek mélyen aludt. Miklós rátakarta
33 XXIV  |            Ferkó bátyám? - kérdezi a gyermek, széttekintve a sokaság
34 XXIV  |              õsi vér káposztalévé.~A gyermek felöltözött, s aztán követte
35 XXIV  |                A fanatizmus lángja a gyermek lelkét is õrjöngésbe hozta.
36 XXIV  |              el nem fut elõled.~De a gyermek nem tette azt, amit mondott
37 XXIV  |              érve már összerogyott a gyermek, s nem bírt odább menni,
38 XXIV  |           utána fanyalogtak.~Amint a gyermek meglátta a templom közepén
39 XXX   |              a könny.~Sírt, mint egy gyermek.~Azután dühöngeni kezdett: „
40 XXX   |            menekült néppel, asszony, gyermek, öreg ember, aki a visszavonuló
41 XXXI  |             akit a szíve jóságánál a gyermek is megfoghat, míg Illésházy
42 XXXI  |           ígért kincseit kergette, a gyermek nagy teher lenne. Egyre
43 XXXI  |           egy kis sziget - amit az a gyermek játékszereivel körülrak;
44 XXXII |           csak az Úristentől, ~s egy gyermek, aki semmitől sem fél, még
45 XXXII |           gyümölcs: mit vágyna ide a gyermek?~Megállt a csalánnal végignõtt
46 XXXII |            ott belül.~Mivé lett az a gyermek, amióta nem látta! Hogy
47 XXXII |             a ragyogó szemek? Most a gyermek olyan sápadt, az arca majd
48 XXXII |               csak csodálkozást; s a gyermek nem ugrik fel a földrõl,
49 XXXII |         palánk szögletében épített a gyermek mindenféle tarka kövekbõl,
50 XXXII |          apró kis koporsók, amiket a gyermek maga faragott zsindelybõl.~-
51 XXXII |             szörnyedt el Juliánna, a gyermek mellé telepedve a pimpimpárévirágos
52 XXXII |      elmulasztott éjszakáért a beteg gyermek kórágya mellett?~Juliánna
53 XXXII |         homlokát verte a kezeivel. A gyermek pedig nem segített neki
54 XXXIII|            nõ folytatta csendesen. A gyermek hallgatva bámult, s azt
55 XXXV  |     emlékezteti.~Hát még aztán a két gyermek?~Még azokat is meg kellett
56 XXXVI |            kertész látta õt és a két gyermek. Egyik se beszélt a cselédséggel
57 XLII  |                Imádkozás egy megholt gyermek mennyei üdvéért.”~Megholt
58 XLII  |          mennyei üdvéért.”~Megholt a gyermek!~Ez volt az utolsó fonál,
59 XLII  |        magában végigolvasá a megholt gyermek mennyei üdvéért könyörgõ