Fezejet
1 IV | bor akár fel, akár le, ez engem még nem confundál. Mégis
2 IV | roppant nagy summa pénz hoz engem indulatba, ámbár annak is
3 X | most!~- Hát bizony, édesem, engem nemigen küldenek diót kopácsolni;
4 XII | kértelek, hogy rajzolj le engem is - monda Andrássy.~- Hát
5 XIII | keresztül távozott el, s engem halálos betegen hagyott
6 XVI | tiroli fogolynak az ígérete. Engem pedig addig vissza nem eresztenek. -
7 XXII | énekelték tovább: „És vezérl engem igaz ösvényében!”~Miklós
8 XXII | kísértettõl! Hiszen csak engem jönne egyszer ijesztgetni
9 XXII | fogni kezedbe s visszaversz engem férfikézzel. No hát, én
10 XXIII | Zsófia elbámulva.~- Nem biz engem. Csak megerõsít abban a
11 XXIV | szitkozódtak a hadnagyok!~- Engem szidtak érte? Megmondhatod.
12 XXIV | itthagynál? Sohasem látnál engem többet.~Erre a szóra a gyermek
13 XXIV | anyám! De te se hagyj itt engem!~- Nem fiacskám. Bizony
14 XXVII | Kormos!”, s elkotródnak. Engem ne félts! Ha felfordítottam
15 XXVIII| mint a császári uniformis. Engem nem bántanak se a hajdúk,
16 XXVIII| Figyelmeztetem az urat, hogy amikor engem letartóztat, a fejével játszik!~-
17 XXX | nekem, miért igyekezett engem olyan halálos sietséggel
18 XXX | vagyok. Bocskai nemese! Engem ne merjen dehonesztálni.
19 XXX | Akkor ördög volt, ha engem meg tudott elõzni!~- Jól
20 XXXI | akart menni Krasznahorkára. Engem hagyott hátra a szomszéd
21 XXXII | azt ragasztja a legény „engem kendnek!”, s a „dicsértessék”
22 XXXII | ölelést.~- Hát nem szeretsz engem? - kérdé Juliánna, nyugtalan,
23 XXXII | Nem? Te nem szeretsz engem?~- Senki sem szeret téged.~-
24 XXXII | Magamtól tudom. Szeretnek engem a selyembogaraim. Rámásznak
25 XXXII | mikor etetem õket. Szeretnek engem a fecskék. Odajönnek énekelni
26 XXXII | hozzám az ablakvasra. Szeret engem a Cicke kutyám. Odafekszik
27 XXXII | Tudom én, hogy ki szeret engem!~Juliánna szemei megteltek
28 XXXIII| mindent elmondok elõtted, te engem élve nem hagysz; s ha magad
29 XXXIII| bolondságim, én sûrû vétkeim, engem kárhoztatnak el; de amibõl
30 XXXIII| Hallod, hogy dörög odafenn! Engem már lesújtott egyszer az
31 XXXIII| fejezheti ki azt a félelmet, ami engem kínoz. - Minden villámlás
32 XXXIII| kapaszkodom. Nem bánt senki, ha engem meglátnak.~Ez a szó megolvasztá
33 XXXIV | tartson meg és úgy veszítsen engem, ahogy esküvel bizonyítom,
34 XXXV | szépen skártba tette.~- Engem! Skártba! - kiálta a fõúr,
35 XXXIX | leszek, hogy te is szeress engem.~S azzal az ölébe vonta,
36 XXXIX | azért kerestél csak fel engem, mivelhogy összeesküvõ társaid
37 XLII | bizony megbüntetett érte engem az én lelkem.~- El fogom
|