1-500 | 501-926
Fezejet
501 XXVI | leghatalmasabban trombitálni, s mikor azt elvégezte, fogta a hosszú
502 XXVI | beláthatta az utcán. Eleinte azt hívé, tán Juliánnának is
503 XXVI | portó. Micsoda négy garast? Azt gondolja az úr, most is
504 XXVI | mögül a nyakába ugrik, s azt mondja: „No, ugye-e megijesztettelek?”~
505 XXVI | aztán a jobbik esze csak azt mondta neki, hogy annyira
506 XXVI | még csak felbontani is, azt hitte, szemrehányásokkal
507 XXVI | elveszített.~Egyszer csak azt vette észre, hogy a Hernád
508 XXVII | az approche-okat, csupán azt a kérdést bátorkodott a
509 XXVII | igazságos az ügye, csak azt nem értem, miként jutok
510 XXVII | császárpárti Andrássyak azt szeretik, ha a rebellis
511 XXVII | kegyelmeteknek asszonyaim azt képzelni, hogy én tehetek
512 XXVII | annak minden babérjait, de azt is legjobban tudja, hogy
513 XXVII | valóban így volt.~Savojai Jenõ azt hallotta magáról elmondatni,
514 XXVII | maga magát, jobban szereti azt, mint a saját nagyjai.~Meg
515 XXVII | talán nem ismeri kegyelmed azt a borzasztó vészt, amitõl
516 XXVII | az arcáról.~- Jól tudom azt.~- Hát azt nem tudja-e,
517 XXVII | Jól tudom azt.~- Hát azt nem tudja-e, hogy elég egy
518 XXVII | kezébe adom a tollat, s azt mondom neki: Uram! egy kézvonásod
519 XXVII | gyermekére hajtott le szelíden. S azt kiáltaná fel az égre: „Nem
520 XXVII | feszíteni!”~Jenõ herceg azt mondta: „Jól van, asszonyom!”~
521 XXVII | kibékülés híve volt, aki azt magával Rákóczival is megkísérté,
522 XXVII | A halál harapós kutyái azt, aki megszalad elõlük, megmarják.
523 XXVII | Bécset is! Megmutatom én azt, hogy még két villámsugárt
524 XXVII | asszony asszonynak ígér, azt megtartja.~Csak órákra engedte
525 XXVII | asztalon állt, s odatette azt a kezébe.~Most már egészen
526 XXVIII | holt király mellett talál, azt magával ragadja.~De csak
527 XXVIII | akinek fel kelle õt váltani. Azt felkölté, s ezt súgta a
528 XXVIII | sem. A virrasztó apácának azt mondtam, hogy a király alszik,
529 XXVIII | államférfi érezni kezdé azt a meleget, ami ennek az
530 XXVIII | élõszóval, amit megtudott, és azt is, hogy egy másik futár
531 XXVIII | Adná a magasságos ég, hogy azt tennék. Vajha a bölcs tanácsuraknak
532 XXVIII | el a stafétájukat. Mert azt mondja a magyar példabeszéd,
533 XXVIII | rontottak a stratagémájukon; õk azt akarták, hogy Pálffyt rögtön
534 XXVIII | fogatot kerítettek a számára.~Azt a barátságot azonban még
535 XXVIII | valamit írt egy cédulára s azt felküldte a kocsissal a
536 XXVIII | zárva találta maga elõtt.~Azt gondolta, hogy ha nagyon
537 XXVIII | császár stafétája vagyok?~- Azt akárki mondhatná - szólt
538 XXVIII | csikorogni!~- Beszéd! Beszéd! - Azt majd mindjárt kitudjuk.
539 XXVIII | Andernach lovag hát elmondta azt az öt szót.~- Ott van ni! -
540 XXVIII | Én becsületesen ejtem azt ki, ahogy mi Stájerországban
541 XXVIII | csak hamarosan!~De bizony azt tapasztalá Andernach lovag,
542 XXVIII | a gézengúz!~Aztán mégis azt gondolta ki bosszújában,
543 XXVIII | kapuja is be van zárva. Amíg azt a kaput nagy dörömbözésre
544 XXVIII | felvert ember, haragos volt, s azt izente vissza az ezredesnek,
545 XXVIII | eressze már az útjára!~De bíz azt Alauda uram aztán el nem
546 XXVIII | között valaki elterjesztette azt a hírt, hogy õ az a császári
547 XXVIII | vesztegelt a rakamazi révben. Azt mondták, hogy elszakadt
548 XXVIII | Egy-egy súgva elejtett szóbul azt veszi ki Andernach lovag,
549 XXVIII | elõtt ott látta vesztegelni azt a bizonyos skarlátszínû
550 XXVIII | kovácsok forgolódnak körülötte; azt tatarozzák. Most már majd
551 XXVIII | tatárul beszélnek. Pedig azt teszi az, ha a szarkacsergést
552 XXVIII | asszonyság, aki rajta utazott? Azt nekem látnom kell.~- Hát
553 XXIX | keresztül ezzel a szekérrel, azt én meg nem mondom.~A nap
554 XXIX | szekere túljutott a hídon, azt mondá a vén hajdúkocsis:~-
555 XXIX | írt egy darabka papírra, azt összehajtotta, lepecsételte,
556 XXIX | kezében, a másikban pedig azt a húsz fontos láncos golyóbist,
557 XXIX | ki belõlem.~- Nem is kell azt titokban tartani, de bár
558 XXIX | írta meg a levélben? Na, ha azt tudom, magam megyek a szekérrel,
559 XXIX | szekérrel, s úgy elviszem azt a másik ifjasszonykát, hogy
560 XXIX | akar itt maradni?~- Hát azt is megmondom. Azért, mert
561 XXIX | császár hírmondója, aki azt hozza a pecsétes levélben,
562 XXIX | biztatást nem kapnak.~- De hát azt megkapják; már arról felelek.
563 XXIX | megkapják; már arról felelek. Azt a kurírt meg úgy lesomodorintjuk
564 XXIX | sem ugat többet felõle.~- Azt nem jó lenne tenni, mert
565 XXIX | a sodrófa, mintha mindig azt forgatta volna. Olyan hamar
566 XXIX | teremtette pogány országotok. Azt hittem, sohasem jutok el
567 XXIX | korcsmáros albumát, már ti. azt a hosszú keresztlábú asztalt,
568 XXIX | aztán ki legyen az a ló, aki azt a lovat elhozza?~- Kelmed
569 XXIX | tejfeles levében, odaállította azt bográcsostól a lovag elébe.~-
570 XXIX | mesterség. Amit Isten adott, azt el kell fogadni.~- No hát
571 XXIX | horkoljon. Én viszem el azt a lovat.~- Hogyan?~- Hát
572 XXIX | rá, hogy „ennek” szabad azt felfedezni.~- Tíz arany
573 XXIX | vármegyébõl a másikba áthajtani azt a lovat, azt a marhát, ami
574 XXIX | másikba áthajtani azt a lovat, azt a marhát, ami gazdát cserélt -
575 XXIX | bürü következik; így hiják azt a nádgyökerekbõl, zsombékból,
576 XXIX | én az én díjamat elõre: azt a kilenc aranyat, de fölváltva:
577 XXIX | húzta elõ a nyeregkápából azt az egyik pisztolyt, s odairányozva
578 XXIX | legény villogó szemének, azt mondá neki nagy szelíden:~-
579 XXIX | asszonyt! - dörmögé a csikós. - Azt gondoltam, hogy fenékig
580 XXIX | tornácba.~- A tornácba? Akkor azt a kantárt, nyerget úgy híják
581 XXX | embere volt, tehát nemcsak azt tudta jól, hogy mit tartalmaz
582 XXX | kézre jár, õ is átveszi azt azokkal a visszahajló végû,
583 XXX | rózsaszínbe játszó ujjaival, s azt kérdi a mellette álló dámától
584 XXX | odaléptetett hozzá.~A lovag azt gondolta, hogy no most mégiscsak
585 XXX | csalafinta akart lenni, azt gondolta, hogy erre a névre
586 XXX | kértem a számára. Rémületemre azt a hírt kellett meghallanom,
587 XXX | kapitány urat megelõzni, mert azt hittem, hogy kegyelmed hozza
588 XXX | Hoztam a gutát. Eladtam én azt még Szathmárban.~- A lócsiszárnak?~-
589 XXX | nyereg akad a kezébe, akinek azt a nyakába veti, a hátára
590 XXX | az is elrepül vele, csak azt mondja: hipp-hopp! Ott legyek,
591 XXX | szép tündérré, az ember azt hinné, hogy farsangi új
592 XXX | kétfelé törülve a bajuszát. - Azt mondja az úr, hogy meglopták?
593 XXX | kiáltá mérgesen a lovag.~- Azt sem lopták el! Minek adta
594 XXX | Dehogynem! - allegált a lovag. - Azt az átkozott zsivány figuráját
595 XXX | figuráját tette a helyébe, azt húzta ki a borítékból a
596 XXX | éppen befelé volt tárva.)~- Azt a verses képet innen az
597 XXX | gazda.~- Hát persze, hogy azt az ebszülöttét!~Most már
598 XXX | Azalatt Pálffy és Károlyi azt tehetik, amit akarnak. A
599 XXX | egész Nagy-Károlyig; ez azt jelenti, hogy a két meghatalmazott
600 XXX | küldve volt. Juliánna átadta azt Pálffy bánnak. Abból megértheté
601 XXX | izenettel, hogy õ kész aláírni azt a békeokmányt, amit együtt
602 XXX | fog elõle visszahúzódni.~Azt is tudatta Károlyival, hogy
603 XXX | dühében.~- Ha én egyszer még azt az asszonyt a tõrömnek a
604 XXX | nyitott ajtóknál felolvasták azt a korszakalapító okmányt,
605 XXX | helyén egész országszerte.~Azt a tizennégy napot, ami alatt
606 XXX | geodémon is megörökítette azt a maga hozzájárulásával.
607 XXX | sérelme van a nemzetnek, ott azt mind megorvosolják.~És végtére
608 XXX | várossal odább. S amint azt megszállták, megint hamar
609 XXX | szekerét, s a kocsisának azt mondá, hogy jó lenne ezt
610 XXX | mintha beszélne. Mintha azt mondaná, kaszájával arra
611 XXX | kérdé Juliánna.~- Kit?~- Azt az embert, aki idejött a
612 XXXI | hintajukhoz.~Nem is hagyták azt ott.~Hanem a lovag dühös
613 XXXI | Korponaynéra.~- Én nem úgy értettem azt, mikor kegyelmedre bíztam
614 XXXI | meg a szeretetet, amikor azt gyûlölettel viszonozzák.~-
615 XXXI | pisztoly ravaszán tartva azt a szép rózsaszínû ujjacskáját,
616 XXXI | venni, vagy komolyan.~- Hát azt mi tudjuk ketten - szólt
617 XXXI | ezentúl féltékeny. Hanem azt el kell mondanom, hogy ennek
618 XXXI | annak az írásnak, ahogy azt azzal a másik úrral együtt
619 XXXI | szemembe, hogy kegyelmed azt a mostani nagy lófuttatást
620 XXXI | Árulás volt az! Hogy ismerné azt el a közkatona, hogy õ kapitulált!
621 XXXI | beszédes doktor Cornides azt is elmondá Korponaynénak,
622 XXXI | halálos veszedelembe került, azt nem tudta elhagyni.~Nem
623 XXXI | gavallérja fejét.~- Inkább azt kérem, hogy hagyja meg neki!
624 XXXI | csúf madárijesztõn?~- Hát azt én tudom.~- Furcsa gusztus! -
625 XXXI | megkegyelmezéssel.~- De azt a tábornok úr nem fogja
626 XXXI | úr. Kegyelmességed tudja azt jól, hogy ennek az embernek
627 XXXI | Nem fog nyugodni, amíg azt viseli. Ezúttal hadd köszönje
628 XXXI | semmiféle találkozót.~- Azt se tudassam vele, hogy én
629 XXXI | éppen senkivel se tudassa ön azt. Nem lenne hasznára. Kegyelmednek
630 XXXI | kegyelmet, majd egyszer azt veszi észre, hogy nagyon
631 XXXI | megállhatta volna, hogy mikor azt mondják neki valamire, hogy „
632 XXXI | egyél, mert megárt!”, hát azt meg ne kóstolja.~Neki látnia
633 XXXI | kóstolja.~Neki látnia kellett azt, hogy az õ pártfogoltja
634 XXXI | lécalakjával valósággal azt a figurát képezve, mint
635 XXXI | mikor a régimódi távírókelep azt jelzi: „fegyverbe az õrség!” -
636 XXXI | mustármag, amirõl a biblia azt bizonyítja, hogy pálmafa
637 XXXI | csak úgy körüle kóvályog) azt súgdosta neki, hogy nagy
638 XXXI | papiros nem sokat ér, ha azt az, akinek a kezébe kellene
639 XXXI | Juliánna, elszalasztotta azt az idõt, amíg hatalmas két
640 XXXI | így festve is elárulják azt a nagy bûverõt, ami ezt,
641 XXXI | üléssel, Juliánna megköszönte azt.~- Kérelmezõ vagyok, állnom
642 XXXI | Ami a bárói címet illeti, azt gyermekeknek nem szokták
643 XXXI | pedig nagyon kétségesek. Azt az uradalmat pedig hárman
644 XXXI | a Pethõ család, melytõl azt Rákóczi elkobozta, azután
645 XXXI | birtok azé marad, akinek azt a király legutoljára adományozta,
646 XXXI | János jogtalanul kötötte azt meg, s a diéta meg fogja
647 XXXI | Andrássy István csak azt kapta vissza, ami az övé
648 XXXI | csonttól megszabadította, azt válaszolja a megmentett: „
649 XXXI | nagyasszony a tett szolgálatért azt az összeget? - kérdé a kancellár. -
650 XXXI | lerakott fegyverek soraival, és azt a kaszás embert, aki átkozódik,
651 XXXI | szemeit, hogy hagyják ott azt a kaszált tarlót, azt az
652 XXXI | ott azt a kaszált tarlót, azt az átkozódó rémet, s lássák
653 XXXI | átkozódó rémet, s lássák meg azt a másikat, azt a mosolygót.~
654 XXXI | lássák meg azt a másikat, azt a mosolygót.~A fõúr most
655 XXXI | Hanem a szempillák nem azt a mozdulatot tették, de
656 XXXI | tudta kiszakítani szívébõl azt a nyilat: „Meg lettél fizetve!”
657 XXXI | a kancellárral szemben.~Azt tudta jól, hogy ezek ellenfelek,
658 XXXI | szövetségére apellálhatni.~Csak azt kellett még megtudnia magas
659 XXXI | bán? S miféle eszközökkel? Azt nem mondták meg Korponaynénak;
660 XXXI | ezalatt? Csak egyet nem, azt, hogy kitérjen az útjából,
661 XXXI | ennél meg is találhatná azt a hatalmas pártfogót, aki
662 XXXI | asszonynak. Inkább higgye róla azt, hogy amidõn õt szerette,
663 XXXI | vétkezõ volt, mintsem megtudja azt, hogy minden ledérségeinek
664 XXXI | tõled, s kiszabadíthassam azt a leányt, aki Lõcse föld
665 XXXI | Talán õ az? - Talán ez is azt a hintót nézi, mely a fehér
666 XXXI | alak is visszaintene rá. Azt sem tette, kiverte a fejébõl
667 XXXI | hyppogryphoktól röpítve; néha már azt hitte, hogy elérte, megfogta,
668 XXXI | vágó eszközt hoz magával, azt a kaputornácban lerakatják
669 XXXI | Hej, hogy én nem láthatom azt a cifra dolgot.~„Nagy parádé!
670 XXXI | fejét levágják, mint hogyha azt halljuk, hogy egy hajós
671 XXXI | hánytorgatott írást, marokkal szórja azt arra felé, ahol az õ hatalmas
672 XXXI | daliáját, maga az a Pálffy, aki azt az országos szerzõdést aláírta,
673 XXXI | az a telefirkált papiros?~Azt ugyan Korponayné megtudhatta
674 XXXI | amidõn a börtönajtóban azt kiáltá a hintajában ülõ
675 XXXI | Tizenkét esztendeig mind azt tanulta. Hol õt kergették
676 XXXI | számították el magukat: azt nem vették eszükbe, hogy
677 XXXI | melléállnak, a labancra másznak: azt is csak eljöttek megnézni,
678 XXXI | feje fölött a pallost, s azt mondták rá: „Ugyan jól leütötte!”~
679 XXXI | hallotta, érezte maga körül, azt képzelte, hogy neki ebbe
680 XXXI | boldogságot, lángoló szerelmet, azt is utánadobta... okos emberekbõl
681 XXXII | huszonegyedik, ha rátalálnak.~Azt mondta rá: „Csigavér!” Amint
682 XXXII | Báthory György ellen, s azt Turalukán félholtra verette.
683 XXXII | azokkal megrohanva Árva várát, azt nagy hirtelen elfoglalta,
684 XXXII | megkaphatott, õ sem sajnálta azt válogatott halálnemével
685 XXXII | szemrehányást tettek neki, azt mondá: „Hát mikor az oláh
686 XXXII | utánament a hûtlen jóbarátnak, s azt Tállya körül utolérve, megtámadta,
687 XXXII | elrejté valahová úgy, hogy azt meg nem tudta senki. Mivelhogy
688 XXXII | verejtékes” ezüst kancsók, azt hitte mindenki, hogy a bor
689 XXXII | a rettegett kupákból, s azt fenékig ürítse a jó barátságra.
690 XXXII | Ghéczy Zsigmond csinálta meg azt a tréfát, hogy amely városból
691 XXXII | semmi teremtett lélektõl, azt a két háború közti interregnum
692 XXXII | Juliánna, Korponay Jánosné.~Azt sem tudni hová lett az asszony,
693 XXXII | szó sincs róla.~Ellenben azt tudni, hogy Juliánnát kora
694 XXXII | együtt a saját leányukkal; azt az apja, saját veszedelmes
695 XXXII | a kezét.~Ghéczy Zsigmond azt a föltételt szabta a kérõ
696 XXXII | átpártolt a fejedelemhez, azt szó nélkül megmagyarázzák
697 XXXII | úr ült, hogy õ már csak azt a recsegõ hangot hallotta,
698 XXXII | valami zivatar közeledett.~Azt õ elõre meg tudta érezni.
699 XXXII | istennyilától félni.~Még akkor azt hitték, hogy a villám afféle
700 XXXII | mindennek. Újra is lehet azt kezdeni.~A kibékülhetetlenek
701 XXXII | mellé a szép asszonynak azt ragasztja a legény „engem
702 XXXII | dicsértessék” után a fogai közt azt mormogja: „a szép asszony”. -
703 XXXII | házaikat is úgy építik, hogy azt a kert meg a felfutó tök
704 XXXII | közepére, a kocsijárás kikerüli azt kétfelõl, mint egy közben
705 XXXII | rekettyebozót, úgy folytatja azt a mezõ, egy elsemlyékesült
706 XXXII | felhõk, az érzékcsalódás azt hiteti el a feltekintõvel,
707 XXXII | kapu õrei volnának. Mikor azt látták, hogy a hintóban
708 XXXII | keresztüllövi, vagy még azt sem várja, hogy belépjen
709 XXXII | amilyen hevesvérû.~S magában azt mondta, hogy meg is érdemli,
710 XXXII | nehogy itt kapja az útfélen. Azt mondá neki, hogy csak menjen
711 XXXII | keresztül halálos útja is lehet, azt sejtette, de nem gondolt
712 XXXII | de nem gondolt vele.~Csak azt fõzte magában, hogy láthassa
713 XXXII | szeretsz senkit.~- Ki mondta azt neked? Nagyapád mondta?~-
714 XXXII | könnyel.~- Hogy mondhatod azt nekem, hogy én nem szeretlek
715 XXXII | az ezüstgyopár csokrot, s azt nyújtá a kisfiának.~Hm! -
716 XXXII | kisleánynak öltöztettél, azt mondtad, maskarába megyünk!
717 XXXII | rossz dolog volt! Ha te azt megtudnád! Majd megfagytunk;
718 XXXII | Aztán csak elpihentem. Azt mondják, meghaltam. Már
719 XXXII | gyilokdöfések, amik keresztüljárják azt a dölyfös, nagyravágyó lelket;
720 XXXII | vigyázz magadra. Nagyapó azt mondta, hogy amikor meglát,
721 XXXIII | erőműtani szabályoknak: azt ki kellett tanulni, hogy
722 XXXIII | a közepén van egy ajtó. Azt ki lehet nyitni. Van benne
723 XXXIII | tányérokkal és csészékkel. Azt az ember becsukja, s békét
724 XXXIII | fúriájában ökölre fogja azt a görbe kést, s úgy szaladgál
725 XXXIII | eldobta kezébõl az öreg azt a kést, azt a villámvonzó
726 XXXIII | kezébõl az öreg azt a kést, azt a villámvonzó vasat; elkezdett
727 XXXIII | kitépje belõle a lelket! - Azt hiszi, ez most õt bosszantani
728 XXXIII | az idegei: felhasználja azt az órát, amikor az apját
729 XXXIII | gyermek hallgatva bámult, s azt gondolta magában, milyen
730 XXXIII | Juliánnának, hogy nem bírta azt végig elmondani. Ha csak
731 XXXIII | felgyújtott fenyõfák lobognak, s azt az istenharagot, amitõl
732 XXXIII | Akarod visszafizetve látni azt a nagy tartozást, amivel
733 XXXIII | alól elkergettek? Megalázni azt a dölyfös hadat, amelyiknek
734 XXXIII | dolgot.~- No hát „édes”? - Azt szeretem. - Belehalhatsz,
735 XXXIII | a halált sem adják. - S azt, hogy hol van elrejtve az
736 XXXIII | ebben az órában kellene azt nekik megmondanom. Õk nem
737 XXXIII | Emberi szó nem fejezheti ki azt a félelmet, ami engem kínoz. -
738 XXXIII | is levetette a nyakáról, azt is rátakarta az üvegkalitra.
739 XXXIII | privilégiumnak hítták valaha azt a köpönyeget, amin semmi
740 XXXIV | rég ismerték a dobsinaiak. Azt is tudták, hogy ott jég
741 XXXIV | beduinsátornak” hívják azt a jéggrottát.~Az urak, untokban,
742 XXXIV | mindegyikhez pénz kellett. Azt pedig honnan venni? A „libertás”
743 XXXIV | fiacskám? - kérdezé Korponay.~- Azt számítom össze, hogy a jelenlevõ
744 XXXIV | elõvették a tûzszerszámaikat; azt mindenki magával hordta;
745 XXXIV | hajnallana fel.~Pelargus vette azt legelõször észre:~- Világosságot
746 XXXIV | venni az emberalakot, mely azt magával hozta.~Férfialaknak
747 XXXIV | amit a bõrövre akasztanak, azt megmagyarázta a sûrû elõre-hátra
748 XXXIV | leoldott a derekáról, s azt a végére kötött vaskapoccsal
749 XXXIV | kötélért, annál fogva elkezdte azt felfelé vontatni.~- Ez nem
750 XXXIV | sem tett a védelmére.~Ha azt a kezében tartott süveget
751 XXXIV | hoztam izenetet. Hallgassátok azt meg, aztán tehetitek velem,
752 XXXIV | szorított hurkot.~- De biz azt a bolondot nem teszed! -
753 XXXIV | eléje, saját testével védve azt mindenki ellen. „Hozzá ne
754 XXXIV | az ország ellen Lõcsén, azt bevallom. Hogy vétkemet
755 XXXIV | Hogy vétkemet megbántam, azt bizonyítja az, hogy itten
756 XXXIV | állok. Hogy helyrehozhatom-e azt, ítéljétek meg, ha azt,
757 XXXIV | helyrehozhatom-e azt, ítéljétek meg, ha azt, ami rám lett bízva, átadtam
758 XXXIV | balra-e, lefelé vagy fölfelé? Azt csak Isten tudja meg.~A
759 XXXIV | a jó Pelargus nem hagyta azt megtörténni, hogy ítéletet
760 XXXIV | magyarázza, nem tagadja. Azt mondja, amit tettem, megtettem.
761 XXXIV | Nem! Százan, ezeren tették azt, amit õ. Hittek a csábító
762 XXXIV | fejedrõl fenyegetõ kezemet, s azt mondom, senki se bántson.
763 XXXIV | úton jöttél, s vidd el neki azt a levelet, amit neked adok,
764 XXXIV | volt. Pelargus odaadta neki azt a darab pergament, amire
765 XXXIV | pergamen elejére felírta azt a három szót.~A pergamen
766 XXXIV | asszony.~Szava nem volt, csak azt tette, hogy az összefogott
767 XXXIV | örömhír lesz rám, ha azt hallom, hogy meghalt.~-
768 XXXIV | az apja birtokából; pedig azt császári tiszthez adtad,
769 XXXIV | Velünk egy úton futsz most, azt látom; el is hiszem; belekerültél
770 XXXIV | elsápadva szörnyen.~- Hogyan? Azt te tudod! Ugyanazokkal a
771 XXXIV | ahova te viszed. Vedd elõ azt az arany hajszálat, mivel
772 XXXIV | szükségünk van, s adjuk érte azt, amiért az megkapható. Nekünk
773 XXXIV | fölállt, összefonta karjait, s azt mondá: „Jól van, odamegyek!”~-
774 XXXIV | vidi”.~S aztán odanyújtá azt a nõnek.~- Mármost - ki
775 XXXIV | megöleli, megcsókolja, s azt fogja mondani: „Nem mégy
776 XXXIV | útjain!” - De csak nem tette azt a férj. - Azután alácsüggeszté
777 XXXIV | halál országába!” - De csak azt sem tette.~Nemsokára elérte
778 XXXIV | Nemsokára elérte lábaival azt a keskeny párkányt, mely
779 XXXV | békekötést, s meg eldobhatták, azt sem bánta.~Bécsben, Pozsonyban
780 XXXV | látogatóba Krasznahorkára, azt a szokott szívességgel fogadták
781 XXXV | Mivel tölti hát az idejét?~Azt mondják: filozófiai munkán
782 XXXV | szakítani két szál szegfût, s azt magával viszi. Az egyik
783 XXXV | misét mond a kápolnában, azt az úr az elrácsozott erkélyrõl
784 XXXV | Már kértem, de nem adja. Azt mondja, fél, hogy valami
785 XXXV | megnézni. (Kitelt tõle!) Hanem azt hiszem, hogy öreg lehet,
786 XXXV | jégpólus alá távozik tõle. Nem, azt nem vette elõ. Hosszan elhallgatott,
787 XXXV | nem is sejti, hogy mit? Azt mondá kegyelmed, egy kísértõ
788 XXXV | kísértetemmel.~- Hogyan tehetem azt?~- Volt kegyelmednek egy
789 XXXV | vandalizmus is volt, hogy azt tette? Hasonlatos ahhoz,
790 XXXV | üvegkoporsóban.~Mikor idejött, talán azt hitte, hogy majd beszélni
791 XXXV | kezekkel, s elnézte hosszasan azt a kiszenvedett alabástrom
792 XXXV | kegyelmed - suttogá a férfi.~- Azt fogom legféltõbben õrizni -
793 XXXV | értékét nem lehet felbecsülni, azt viszonozni kötelességem.
794 XXXV | valahol elrejtve tartogat. Én azt sem fogadtam el. Most átadom
795 XXXV | levelet hazaviszem az apámnak, azt fogja kérdeni, mi áron kaptad
796 XXXV | kérdeni, mi áron kaptad azt te, s még majd rosszat gondol.~
797 XXXV | hozzá. Azután folytatá:~- Azt meg nem mondhatom el neki,
798 XXXV | óhajtott megkapni.~- Jó lesz. Azt megtehetem.~A levéltárhoz,
799 XXXV | egy kinyílt virág volt, azt leszakítá a kertész, s kedveskedett
800 XXXV | látogatónõnek.~Juliánna úgy vette azt reszketõ kezébe, mintha
801 XXXV | reszketõ kezébe, mintha azt nézné utána, nem vérezte-e
802 XXXV | lopva odatûzte a rámához azt a fehér „Rose blanche”-t. -
803 XXXV | körültekintésre felismerte azt a változást. A hõsbõl anachoréta
804 XXXV | játsszanak inkább tekével.~Azt nem mondta nekik, hogy mikor
805 XXXV | Andrássy hamis nyomon járt.~Azt ugyan föltette errõl az
806 XXXV | itt kellett neki keresni azt a közbenjáró szentet, aki
807 XXXV | nem a szerelmi epekedés, azt elhitte Andrássy. Aki ott
808 XXXV | nõ nem érez mélyen.~Hanem azt hitte felõle, hogy ez most
809 XXXV | ügyétõl eltántorította, még azt is szeretnék, ha rábírná,
810 XXXV | beszélgetõ társat. Tudom én azt, hogy mikor a fájó szív
811 XXXV | Parancsol nekem valaki?~- Azt hiszem, hogy olyan ember,
812 XXXV | Szentháromság úgy segéljen! Azt õk nem érik meg! - ordítá
813 XXXV | indulatában.~Juliánna véghez vitte azt, amiért ideküldték.~ ~
814 XXXVI | István csakugyan beváltotta azt a szavát, amit sértett szíve
815 XXXVI | Bercsényi Lengyelországból azt izente a Rákóczi-párti fõuraknak
816 XXXVI | Jó asszony, szerethedd.~Azt a világért sem tette volna,
817 XXXVI | kunkora bajuszos dali legény, azt ne hidd valahogy, hogy csak
818 XXXVI | most a férje után vágyott, azt kívánta visszahódítani.~
819 XXXVI | ne mozdítsák a helyébõl azt az üvegfedelû koporsót,
820 XXXVI | Asszonynak megbocsátják ezt. Azt mondják: gyöngeség a neved.~- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -~- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -~
821 XXXVI | munkát végzett! Elvetette azt a magot, amibõl a fegyveres
822 XXXVI | cuppant Pelargus arcára, s azt mondja neki; „Adj egy pofont,
823 XXXVI | pofont, de csattanóst!” - Azt meg is kapja. Akkor aztán
824 XXXVI | Ahány mondás, annyi csapás.~Azt is lehetett hinni, hogy
825 XXXVI | levelet utoljára, õ adta azt vissza Korponaynénak.~Azzal
826 XXXVI | egy poharat az asztalról, azt mondá:~- No hát urak, nem
827 XXXVI | mögött történik, õ csak azt a némaságot leste, ami a
828 XXXVII | képtelenség. Mert hiszen azt mindenki érthette, hogy
829 XXXVII | megérdemelve a bûnbocsánatot, azt a jutalmát várja önfeláldozó
830 XXXVII | mód kapna divatra, gyõznék azt Magyarország aranybányái!
831 XXXVII | szeme-szája eláll bele.~Azt persze az urak közül senki
832 XXXVII | is jó messze zörgött már, azt a golyó nem éri utol.~Korponay
833 XXXVII | kegyetlenül megsértetted. Ne azt nézted volna, hogy a feleséged
834 XXXVII | térdepel elõtted, hanem azt, hogy a mi leghasznosabb
835 XXXVII | huzakodók közé veté magát.~- Azt mondom, cimborák, hogy a
836 XXXVII | elárulni! - kiálta Pelargus. - Azt már én fogadom.~- Te? -
837 XXXVII | akármelyikünket lekéselni képes, azt nagyon elhiszem. A sárgarépához
838 XXXVII | annak a feje van legfelyül, azt nem hiszem. Sohasem hiszem
839 XXXVII | lépést nem fog tenni, hogy azt meg ne tudjam. Nekem mindenütt
840 XXXVII | lépést talál tenni, ami azt mutatja, hogy ügyünket elárulni
841 XXXVII | akkor én viszem halálra azt az asszonyt, mielõtt az
842 XXXVIII| Csak nem kérdezhetik tõle azt, hogy hát a szíved fáj-e?~
843 XXXVIII| milyen okos dolog lett volna azt az ezer aranyat behurkolni,
844 XXXVIII| gazdagsága ez a szekér alma. Ha azt eladja, viheti a tót parasztszekéren
845 XXXVIII| tréfálsz?~- Hogy tréfálnék? Azt tudjátok, hogy az uram birtokait
846 XXXVIII| idõhaladék engedve. A király azt óhajtja, hogy a nemzet teljesen
847 XXXVIII| kérdé Löffelholtzné.~- Óh, azt mindig magammal hordom -
848 XXXVIII| Istennek. Csakhogy ez megvan.~Azt azután nem is hagyta el
849 XXXVIII| az egész orvosi karnak; azt mondták rá, hogy az egészséges
850 XXXVIII| baziliszkszívet nem kaphatni, azt csak igen nagy urak szerezhetik
851 XXXVIII| meglátogatnod.~Juliánna azt mondá erre aggóskodva, hogy
852 XXXVIII| legcélszerûbbnek találom, ha azt a feleségének szolgáltatom
853 XXXVIII| Juliánna ismét jókedvû lett. Azt súgta Alaudának, hogy csak
854 XXXVIII| Alaudának, hogy csak adja vissza azt a láncot az ötvösnek az
855 XXXVIII| aztán fizesse ki belõle azt a tartozását, amivel egy
856 XXXIX | amnesztiában részesüljek.~- No azt nagyon bölcsen és okosan
857 XXXIX | világgá; - de nem tette azt. Valami halálmegvetõ dac
858 XXXIX | széttárta elõtte a karjait, s azt mondá neki;~- Azért jöttél,
859 XXXIX | a másikkal megcirógatta azt.~- Nem, Juliánnám. Távol
860 XXXIX | velem fogsz maradni, de azt gondolom magamban, (ne haragudjál
861 XXXIX | tervüket, s õk határozták azt el, hogy te válj ki közülök,
862 XXXIX | Ah, kérlek, hagyd el azt! Van eszében valakinek még
863 XXXIX | hajnallal Juliánna felébredt, azt hitte, hogy csak egy varázsálom
864 XL | visel. - És most csókolgatni azt a kezet, mely õt megsértette,
865 XL | kezet, mely õt megsértette, azt a kezet, mely Lõcse kapuját
866 XL | ellenségnek megnyitotta, azt a kezet, mely az árulás
867 XL | elfogadta! És csókolgatni azt a hûtelen, csalfa, szép
868 XL | elárulja a titkait! És óvni azt az embert, aki õt meggyalázta,
869 XL | meggyalázta, hogy el ne árulja azt az õ felesége, õneki õrködni
870 XL | Talán Korponay is elhitte azt a másik mesét, hogy egy
871 XL | menjek hozzájuk.~Korponay azt mondta neki rá: „Eredj,
872 XL | magából. Nekünk azonban csak azt kell belõle megtudnunk,
873 XL | dolgára kerül a sor, majd azt is elintézik.~Korponayné
874 XL | egyszer idáig jutott, hogy azt a másik dolgot is emlékezetbe
875 XL | Juliánnának fejébe futott a vér.~- Azt legjobban tudja kegyelmességed -
876 XL | csekély dolog most már, hogy azt senki fel nem veszi a földrõl.
877 XL | fel nem veszi a földrõl. Azt sem tudják már, hogy mi
878 XL | s megragadva a nõ kezét, azt kiáltá a szeme közé:~- Mit
879 XL | Ohó, kegyelmes uram! Azt nem adják ingyen. Éppen
880 XL | szolgálatomra méltóztatott azt felelni, hogy „elmúlt esõnek
881 XL | velem, hogy mire becsüli azt?~- Kívánhatsz, amit akarsz.~-
882 XL | akarsz.~- Hát legelõször is azt kívánom, hogy miután én
883 XL | tudója valami nagy dolognak, azt én már a belépésekor sejtettem -
884 XL | a fegyverlerakás óta, s azt mi jól tudjuk, hogy az öreg
885 XL | Ha õ most erre a kérdésre azt feleli: „nincsenek”, akkor
886 XL | a börtönbe fogják vinni.~Azt mondta rá: „igenis, vannak”.~-
887 XL | megírta a levelet Viardhoz, azt lepecsételték, s átadták
888 XLI | előkereste a bőröndje fenekéről azt a kis szarvasbőr vánkost.~
889 XLI | levélcsomagot.~Egyet kivéve (azt, amit Andrássy István írt
890 XLI | szép asszony. Csak oda kell azt nyújtania a táncosának,
891 XLI | idegen ajtókra.~És magát azt a csodatevõ szentet, aki
892 XLI | papír lángra lobbant, hagyta azt égni a végsõ csücskéig,
893 XLI | égni a végsõ csücskéig, azt is feldobta a tenyerével
894 XLI | egy facipõs barát, aki azt az egész jelenetet kileste,
895 XLI | csapatvezetõ.~Juliánna ismerte azt a hangot. Teste-lelke megdermedt
896 XLII | miért égette el. S mikor azt kérdezték tõle, hogy mi
897 XLII | nevetés volt a válasz.~Csak azt szerették volna belõle kivenni,
898 XLII | ismét eszméletéhez tért, azt mondá a bíráinak, hogy csak
899 XLII | diák nyelven, amirõl õ azt állította, hogy nem érti,
900 XLII | alázatossággal vegyült gúny.~Azt kérdezték tõle, akar-e a
901 XLII | kegyelemért folyamodni.~Azt felelte: „Nem”.~Akkor aztán
902 XLII | felállításához, Juliánnának lehetett azt nézni.~Hogy róják az egyik
903 XLII | hogy helyezik el a középen azt az alacsony tölgyfa széket;
904 XLII | kérdezé a fõúrtól.~- Azt nem mondhatom meg. De bizonyos,
905 XLII | megerõsítve, mégis elvetették; azt mondták, semmi az! Keress
906 XLII | megmaradtért is kérheted azt az árt, amit az elégetettekért
907 XLII | terjed a fõúr jóakarata, azt nemsokára tapasztalhatá
908 XLII | abba a tükörbe. Majdnem azt kérdezte, ki ez a szép asszony?
909 XLII | szétnyitotta, majd kiejté azt a kezébõl: a két térde megroskadt
910 XLII | akart hinni a két szemének; azt vélte, kápráznak; az ablakhoz
911 XLII | lesznek ezek kihirdetve. Azt hitte, hogy álmodik.~Talán
912 XLII | elkezdte elejétõl végig olvasni azt a talált okiratot.~Ez aztán
913 XLII | árny Juliánna elõtt, aki azt suttogja, hogy milyen édes
914 XLII | közel áll a célhoz, hogy azt már a kezével elérheti,
915 XLII | sodorta.~Vissza-visszatette azt a pecsétes írást az üvegszekrénybe;
916 XLII | Luther Márton bõ kantusában, azt az asszonyt jõ vigasztalni
917 XLII | Az ifjú aztán felnyitotta azt egy helyen, s odanyújtá
918 XLII | jajgatni sem szabad; még azt sem mondhatja; „Szegény
919 XLII | visszaadta a káplánnak. Pelargus azt mondá, hogy csak tartsa
920 XLII | mondá, hogy csak tartsa meg azt: keresse benne vigasztalását.~
921 XLII | kérdezé a fõúr.~- Annak azt izenem... - rebegé az asszony - ...
922 XLII | belõle mást imádkozni, csak azt az egyet. A többinek nincs
923 XLII | feltûzve a fején, kérte, hogy azt ne vágják el, õ maga feltûzi
924 Uto | Andrássy Istvánnak a fiát, azt a legkedvesebbet csakugyan
925 Uto | elmerült a világra nézve.~Azt a csodálatos halottat az
926 Uto | szinte fáj magamnak, mikor azt kell mondanom, hogy a történetnek
1-500 | 501-926 |