|
A dobsinai jégbarlangba leütött
istennyila nem gubahította meg jobban a követfújó urakat, mint ez a nem várt
ökölcsapás. - Erre az egyre nem volt senki készen. - Hogy a bûnbánó Magdolna
egyszerre vad fúriává alakuljon át, ez mesemondásba való képtelenség. Mert
hiszen azt mindenki érthette, hogy biz az elég sértõ szó volt Korponaytól, hogy
a feleségét úgy meggyalázta ennyi férfi elõtt, hogy amidõn az elõtte térdepelt,
és igazán nagyon megérdemelve a bûnbocsánatot, azt a jutalmát várja önfeláldozó
tetteinek, hogy a férj kezét nyújtsa neki, felemelje, s tán meg is csókolja,
hát akkor az ki akarja õt fizetni aprópénzzel. Mert hát egy várva-várt csók még
ezer aranyra felváltva is csak aprópénz. - Biz ez kegyetlenség is volt Korponay
János uramtól, meg bolondság is volt; ha ez a mód kapna divatra, gyõznék azt
Magyarország aranybányái! Nem kellett volna az asszonyt (és méghozzá a hû szolgálót)
így megsérteni. S ha a megbántásért az asszony záporkönnyekre fakad vala, a
haját tépi, a világot átkozza vala, vagy hogyha még úriasabb szokást követve,
ott menten elájul, s egy óráig engedi magát vízzel locsoltatni, míg feléled,
hát ez egészen rendén következõ jelenet lett volna, de ilyen vastag végén
kezdeni a dolgot, mégiscsak olyan megfoghatatlan eset, hogy az embernek a
szeme-szája eláll bele.
Azt persze az urak közül senki sem
tudhatta, hogy ennek az asszonynak a lelkében ott bujdosik már régóta egy
veszett manó, egy másik „kifizetett ezer arany” emlékében, s ezt a nyugtatványt
az ezer aranyról régen ott hordja már a markában, s csak az alkalomra vár, hogy
kifizesse annak, aki rá talál duplázni, ha mindjárt a „kegyelmes” uram lesz is.
Hát éppen a kegyetlen uram
duplázott rá. Meg is kapta.
A nagy ijedtségben senkinek sem
jutott eszébe, hogy ezzel az asszonnyal valamit kellene tenni. - Csak akkor ocsúdtak
fel az elhüledezésbõl, mikor a vágtató kocsi zörejét meghallák.
Legelõször Korponaynak jött egy
gondolatja. Ez a gondolat az volt, hogy lekapott egy puskát a szegrõl, s utána
akart szaladni az asszonynak.
Hanem Pelargus útját állta, s a
hátát az ajtónak vetve, megragadta a férj kezét.
- Mit akarsz, cimborám?
- Eredj az utamból. Meg akarom ölni!
Erre a szóra többen is odaugrottak
melléje, s ráncigálni kezdték, hogy ilyet ne tegyen.
A kocsi is jó messze zörgött már,
azt a golyó nem éri utol.
Korponay halálsápadt volt a dühtõl.
Pongrácz ezredes átölelte két
karral, s úgy vonszolta el az ajtótól.
- Nehogy utána lõj, cimbora, mert
akkor elárulsz bennünket csoportostul.
- Ha most nem ölöm meg, késõbb kell
õt megölnöm. Tehetném hazai törvényeink szerint is. Szent László szabadságot ad
a sértett férjnek, hogy hûtelen nejét megölheti. De nem azért. Nem is azért az
ütésért itt, akit soha életemben halandó ember csatán kívül meg nem ütött; még
az édesapám sem. - Nem azért! Hanem hogy el ne árulhasson bennünket. - Minden
titkunk a kezében van. - Nemcsak a mienk: fél Magyarországé. Az egész
összeesküvés kapcsai, szálai: minden részvevõnek a neve. Ha ez az asszony élve
marad, mi ne az Istenhez imádkozzunk többé, hanem az ördögökhöz, hogy el ne
vigyenek bennünket.
- Ezt akkor gondoltad volna meg,
édes cimborám - szólt közbe Pelargus -, amikor ily kegyetlenül megsértetted. Ne
azt nézted volna, hogy a feleséged térdepel elõtted, hanem azt, hogy a mi
leghasznosabb szolgálattevõ közbenjárónk kéri tõled a jutalmát. - Mit fecsérled
te a mi aranyainkat, amire olyan nagy szükségünk van, holott õ csak egy csókot
várt tõled, s bizony nem tört volna ki bele a fogad, ha megadod neki.
- Kölyök! Ne tarts nekem leckét.
Fabriczius a huzakodók közé veté
magát.
- Azt mondom, cimborák, hogy a
veszekedést halasszuk holnapra, most pedig szedjük a sátorfát, s igyekezzünk a
lovainkhoz eljutni, mert Kézsmárk ide csak egy óra járás, s két óra múlva a
nyakunkon lehetnek a Löffelholtz dragonyosai.
- A biz igaz! - monda Pongrácz -,
hogy a szemeit szikrázni láttam, alig hiszem, hogy ez az asszony le hagyja
menni a napot anélkül, hogy minden dolgunkat elárulja a labancnak.
- De nem fogja elárulni! - kiálta
Pelargus. - Azt már én fogadom.
- Te? - ordított rá Korponay. -
Hogyan állsz jót érte?
- Megmondom. Nem hiszem, hogy ez az
asszony el tudja a rábízott titkokat árulni valaha! Bármilyen haragért. Hogy
egyenkint akármelyikünket lekéselni képes, azt nagyon elhiszem. A sárgarépához
sem ülnék le vendégül többet, amit az õ keze fõzött. De hogy elárulja, hóhér
pallosának adja a tulajdon édesapját, pedig annak a feje van legfelyül, azt nem
hiszem. Sohasem hiszem el.
- Én arra is képesnek tartom - hörgé
Korponay.
- Teneked szabad õt nagyon rossznak
tartanod, mert te tudod, hogy milyen jó volt; nekem semmi okom sincs rá, hogy
szeressem; tehát nem is gyûlölöm. - Lehetetlennek tartom, hogy egy asszony
vérpadra vigye mindazokat, akiket szeretett. - Ez egy rémalak volna, amilyent a
mithológia sem bírt kitalálni. Hanem ez hát csak hit. Én bizonyosságot akarok
tinektek nyújtani. Magamra vállalom, hogy utánamegyek ennek az asszonynak.
Kísérni fogom õt nyomrul nyomra, mint a véreb. Se éjjel, se nappal egy
lépést nem fog tenni, hogy azt meg ne tudjam. Nekem mindenütt vannak jó
cimboráim, akik segítenek. Úgy körülfogom õt, mintha hálóban volna. És ha
egyetlenegy lépést talál tenni, ami azt mutatja, hogy ügyünket elárulni készül,
esküszöm az élõ Istenre és apám, anyám örök lelki üdvösségére, hogy akkor én
viszem halálra azt az asszonyt, mielõtt az árulást elkövethette volna. Ti
járjatok a magatok útjain, én megyek az enyimen. Mától fogva nem vagyok ember,
csak a szegõdött árnyéka egy másik embernek. Ti gyûlöljétek õt, féljetek tõle,
piszkoljátok a nevét. Én szeretem õt, ragaszkodom hozzá, s lemosom a nevérõl a
szennyet; ha kell, a saját vére hullásával.
- -
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Ráhagyták, hogy
fusson hát utána; õk, a többiek, futottak a lengyel határ felé.
|