II. FEJEZET
Német magyarok

1710. Szilveszter napján a szokottnál is nagyobb vásár volt Lõcse piacán.

A tágas négyszögû tért minden oldalról emeletes paloták sorai foglalják rámába, barokk stílben épült homlokzatokkal, kõbõl kifaragott címerekkel a kapuív felett, latin emlékmondatokkal a párkányzaton, az egész piacnégyszöget mind patríciusok lakják, akik a nemességüket Ulászló, Corvin Mátyás, Zsigmond, IV. Béla királyokig fel tudják vinni. Hanem azért e nemesi paloták mindegyikének az elejét a földszint hosszában árucsarnokok foglalják el, az építészet minden ötlete szerint alakított oszloptornácok, az egyiknek az oszlopai harántul dûlnek a háznak, mint egy egyiptomi gúla szelvénye, a másiké tömör kapunyílások rendét mutatja, úgy hívják õket, hogy „lábas házak”. A tér legnagyobb részét elfoglaló városháza maga is ily oszlopcsarnokkal van befoglalva, mely kettõs boltíveken nyugszik.

Ezekben a csarnokokban van felhalmozva a világ kereskedelmének és iparának minden közszükségre és úri fényûzésre szolgáló cikke. Lõcse város a közvetítõ a kelet és nyugot között. Karavánjai Smyrnától Danckáig járnak szakadatlanul. A szaracén sejkekkel éppen úgy egyezségük van, hogy õket rablótörzseik ellen védelmezzék a pusztában, mint a hajdemákok harambasáival, akik a Kárpátok közt uralkodnak. Három világrész terménye és gazdagsága váltakozik e csarnokok alatt. Amellett a saját ipara is versenyez a külföldével. Hírhedettek a harangjai, mik a legkisebb csengettyûkig sorba állítva láthatók a bazár árkádjai alatt; a halmaza a posztó és len kelmének, amiknek a nevei hosszú sorban olvashatók felírva a bolt tábláján az áraikkal együtt, hogy a vásáros tudhassa, mit fizet; itt alkudozás nincs, az árakat a tanács állapítja meg; ennyi denár, ennyi forint a kamuka, a tabit, a fajlondis, a remek, a saffór, a rázsa, a perpeta, a hernász, a kvinet singje, s az árak mellé ki van az is függesztve, hogy melyik kelmét szabad viselni a nemes, a polgár, a paraszt férfinak, asszonynak, a ruházati rendszabály szerint! Ott láthatni a mesterséges óramûveket, miket lõcsei mûvészek alkottak; egész boltok ragyognak a felhalmozott ezüst ötvösmunkáktól; aranymûveseik magyar zománc mûveit meg éppen nem is tudják utánozni a külföldön. A drága prémek halommal állnak a kis szekereken; felaggatva a fogasokra a sokféle subák, a legkeresettebb árucikkek a téli évadban; csamlottbul és csimazinbul a közrendû népnek, sójaposztóbul gereznák a polgárasszonyoknak; tarka selyemmel hímzett szedrázsiából a patríciusnõk unnokái.

Újesztendõ napján minden ember siet bevásárolni; az oszlopcsarnokok alatt rajzik a nép zsinóros mentékben, sarkantyús csizmákban; a férfiaknak hegyesre kipödrött bajuszai, vállaikra omló hajuk nyusztkalpaggal leszorítva, a nõk fátyollal lekötött, arany csipkés fõkötõkben, a hajadonok gyöngyös pártával a fejükön, leeresztett, pántlikás hajjal, bogláros palástokkal a vállukon, miknek gallérjai drága csipkékkel vannak díszítve.

A nagy tolongásban zsinóros egyenruhájú hajdúk tartják fenn a rendet, s a perlekedõket viszik fel egyenesen a vásárbíróhoz, ki a nagy „kereskedõház” nyitott tornácában szolgáltat igazságot; ez egyúttal a börze, ahol a nagykereskedõk szerzõdéseiket kötik; a tornác alatt mindjárt a pénzváltók padjai, ahol a világ minden pénznemeit meg lehet találni.

S ez a sok mindenféle tarkabarka nép, ami külsõ viseletére nézve Árpád és Tuhulum ivadékaihoz hasonlít, csupa merõ német.

Még az elsõ magyar keresztény királyok alatt telepedtek ide. A nyelvüket megtartották, minden más egyébben magyarokká lettek.

Elõkelõik nem nyárspolgárok, hanem magyar nemes urak, kik magukat tekintik a tõsgyökeres arisztokráciának, s félvállról néznek le a „kivételképpen” közéjük települt egynéhány magyar nemes úrra. S a kispolgárság sem az, ami más német városok alsóbbrendû népe. Ez egy harcban edzett, fegyverhordó osztály; mind a harmincnyolc céhnek a céhmestere egyúttal hadnagya is; s az elsõ ágyúszóra mindenik céh tudja, melyik toronyban kell megjelennie, fegyverestül.

Soha még ellenség az õ kapujokon erõvel be nem tört.

Még a nagy tatárdúlás keserves korszakában is ez az egy hely dacolt Batu kán minden csordáival. Itt volt a Lapis refugii (a menedék sziklája), mely oltalmul szolgált az egész ország bujdosóinak. Annak a kövei vannak beleépítve ezekbe a templomokba, palotákba.

Annyi viszontagságon századok során át ezek a német magyarok mindig a legtántoríthatatlanabb hívei voltak a nemzeti szabadság ügyének. Nem hajlongtak soha se a török császár, se a német császár elõtt. Ha nem volt nemzeti fejedelem, megtették a városukat respublicának, s éltek, mint Velence vagy Ragusa a saját kormányuk alatt, s verettek pénzt a saját városuk címerére, ami Magyarország címerének egy kiszakított darabja: a hármas halom, tetejében a kettõs kereszttel, amit két ezüst oroszlán tart fenn. Ennek a címernek a monogramját viseli minden házajtó, minden kapubolt és minden férfi a pecsétnyomó gyûrûjében, aki nem a patríciusok osztályához tartozik. Ezeknek saját címereik vannak. Némelyik mutatja a polgári pályán szerzett érdemeket. Kalapács, patkó, harapófogó; - szõlõtaposó kád, a benne táncoló martiális, kalpagos daliával; egy koszorúzott vasmacska; - egy olajütõ sajtó; - egy medve, aki könyvbõl olvas; - egy gyalu és cirkalom; - egy szivattyús kút oroszlánnal; - egy cirkalmas férfi templommal és toronnyal; - három kalász és a pelikán; - egy mérleg, egy olajághozó galamb; - de vannak aztán más címerek, amik a harcmezõn nyert diadalokra utalnak: az oroszlánon nyargaló páncélos lovag; - a három nyilat tartó marok; - a mezítelen gyermek a kivont karddal; - a fanyûvõ vadember; - kardfogó saskesely; - medve a pallossal; meg mások, amik vértanúi emlékeket örökítenek meg: egy halálfõ letört gyertyával; - két átlyukasztott kéz; - egy címer pedig magát az ördögöt ábrázolja, szarvakkal és hosszú farkkal: az a Täufel családé. És a többiek is, kiket a magyar királyok mint kiváló híveiket tüntettek ki, csupa német nevek fölött pompáznak: Zecher, Perner, de Schacher, Fabriczius, Alauda, Engelmayer, Cornides, Kramerius, Ursinus, Lateiner, Pfannschmidt, Rhael, Richthauser, Gosznovitzer, Amman, Lang, Rholler, Rompauer, Hain, Plasinger, Gräff, Buchwald, Engelhard; Tribel, Raicheburg, Borad, Zabeyer és a többi: egy egész tömeg õsrégi patriciatus, mely erõs helyet foglal a magyar történelemben; de különösen a magyar szabadságharcok történetében.

lI. Rákóczi Ferenc korszakában Lõcse fontosságát az is emelte, hogy itt volt a fejedelemnek a második ágyúöntõ mûhelye. Ha egy elveszett csatában ott maradtak ágyúi a kurucoknak: a lõcseiek rögtön elõállították az újakat, s Antaeusnak megint vissza lett adva az elvesztett ereje. Aztán, ha szakadóban volt a hadsereg mundérja, csak Lõcsére kellett izenni: onnan elõkerült az új.

Nagyon is megbecsülte ezt a várost mind a fejedelem, mind a vezérei. Ebben az esztendõben is egy egész dandár õrzi azt, a legvitézebb kuruc tábornok vezérlete alatt, aki egyúttal a kuruc sereg legdaliásabb alakja, s leventei délcegségre még fejedelemnek sem enged. Andrássy István báró uram õméltósága.

Hanem azért, hogy kuruc sereg tanyázik a városban, mégsem vegyül magyar beszéd a népsokaság zsibongása közé. Ezek itt Czelder Orbán hajdúi; szepességi fiúk, mecenzéfi huszárok; üstökbe font hajuk, felcsavart bajuszuk, farkasbõr kacagányuk azt hirdeti, hogy kurucok, hanem azért németek: német kurucok. Rákóczi Ferenc legjobb katonái.

Tíz órakor megkondul az öregharang a nagy templom tornyában, elsõ versét kongja a készülõnek a Szilveszter-napi isteni tisztelethez.

A zsibongás a fõtéren a harangszóra még nagyobb lesz, az egész vásáros nép odagyülekezik, csörgõs szánok sikamlanak végig a havon, lovas daliáktól kísérve. A vásáros nép azért folytatja a dolgot. Nincsenek itt pápisták, akik azt kívánják, hogy a mise alatt zárva legyenek a boltok. Az egész város protestáns, s nagytiszteletû Zabeyer Jób uramnak egészen mindegy, hogy mit csinálnak odakünn a piacon azalatt, amíg õ odabenn a templomban prédikál.

Ez a templom pedig a büszkesége a lõcseieknek. Tele van királyok és dynasták emlékeivel, akik itt idõztek, a várost fejedelmi összejövetelek helyéül választák, kegyeikkel elhalmozták, hamvaikat ide temettették, szobraik, sírköveik, padjaik ott pompáznak most is.

A pompás kathedrále Szent Jakab nevét viseli. Az oltár, a faragó- és festõmûvészet csodaszép remeke; az óriási tabernaculum, mely egy darab kõbül van faragva, a nagyszerû orgona, mind a régi patríciusok buzgalmáról és bõkezûségérõl tanúskodik; hanem ez idõ szerint protestáns szertartás mellett dicsérik benne az Istent. Mindent úgy hagytak benne, ahogy a katolikus világban volt, a szobrokat, a festett képeket; csupán az oltár tábláit szokták bezárni azalatt, amíg a reformált szertartás végbemegy.

Maga a környéke is a fõtemplomnak egy nagy mauzóleum. Ez idõ szerint legféltettebb helye a városnak, melynek fenntartását minden kapitulációban gondosan megõrizték. Körülveszik azt a város nagyjainak, nevezetes embereinek síremlékei. Mûvészi faragványú dombormûcsoportozatok, mik bibliai jeleneteket ábrázolnak: Jákob álma, Júdás árulása, Krisztus a Gecsemáne-kertben; az utolsó ítélet, a feltámadás, a Megváltó mennybemenetele; ez utolsónál az apostolok, kik térdre borultan bámulnak a felszálló Krisztus után, olyan derék, becsületes, zsinórdolmányos, sarkantyús csizmás magyar polgároknak vannak ábrázolva, hogy arról mindenki megtudhatja, miszerint ez hazai mûvésznek a remeke. Még jobban bizonyítja ezt a Sámson bas-relief, aki a szamárállkapoccsal filiszteus tábort fenyeget; mert ez meg tökéletes képmása I. Rákóczi György erdélyi fejedelemnek, ki Bécs elleni hadjárata alatt huzamos ideig tartotta Lõcsén székhelyét.

Azonban ide a fõtemplom falai alá temetkezni csak a patríciusok elõjoga, meg az olyan kitûnõ férfiaké, akik mint tudósok vagy lelkipásztorok kiérdemelték, hogy a hálás utókor márványemléket emeljen hamvaiknak.