|
Hogyan miképpen történt, hogy Andrássy István
tábornok úr ily szokatlan késő éjjeli órában talpon volt, azt most ne
kutassuk, hanem elégedjünk meg azzal az adattal, hogy egy negyedóra múlva e
történtek után már ott volt a városházánál, a tanácsteremben, Fabriczius uram
előtt. A teremben mások is voltak.
- Nemes főbíró úr - mondá a tábornok. -
Megengedjen, hogy ilyen szokatlan órában háborgatom; de szokatlan az eset maga
is, ami idehozott. Kérem a többi lábatlankodó embert küldje ki innen; négyszemközt
akarok kegyeddel beszélni.
- Ezek itt nem lábatlankodó emberek, hanem az
ítélő törvényszék bírái. Beszélhet előttük nagyméltóságod. Eskü köti
őket a titoktartásra. Tessék mellém ülni a főhelyre.
- Tehát elmondom a dolgot. Most éjjel egyszerre
nagy világosságra ébredek fel az álmomból, mi az ablakomon besüt: kitekintek s
látom, hogy a ketterhäuschen mellett őrtüzek égnek, strázsák állnak, s
benn a kalitban egy nőszemély kucorog. Nemsokára egy városi hajdúhadnagy
jön be hozzám, s ezt a két kulcsot adja a kezembe, hogy őrizzem. Mit
jelent ez?
- Bocsánatot kérek, hogy helyreigazítom
nagyméltóságod előadását, de a kulcsokat elébb vitte fel a hadnagy
kegyelmességedhez, s csak azután gyújtották meg az őrtüzeket - jegyzé meg
a bíró.
- No az irrelevans dolog. Én rögtön uniformisba
vetem magamat, sietek le a piacra, kérdem a strázsákat, mi történt; azok azt
mondják, az éjjel egy kóborló leányt fogtak el az utcán s azt a rendelet
szerint a pellengérkalitba bezárták - s hogy az a hajadon - kegyelmednek a
leánya, bíró uram.
- Íme tehát már most tudja nagyméltóságod, hogy
mit jelent ez, amit az imént kérdésbe tett. Minthogy az in flagranti kapott
delikvens az én családomhoz tartozik: én nem őrizhetem a ketterhäuschen
kulcsait, s minthogy hatalmas pártfogói lehetnek, másra nem bízhatom, mint
arra, aki mindnyájunk fölött áll, a felséges fejedelem hadparancsnokára.
- Jól van, jól, bíró uram. Hagyjuk ezeket az
allotriákat! Én tisztelem a Brutusokat és Foscariakat, akik a saját
gyermekeiket elítélik. De a lőcsei bíró ne paródiázza se ezeket, se Péter
cárt, se spanyol Fülöpöt, hanem ha valami ballépést tett a leánya, vigye haza,
térdepeltesse borsóra, koplaltassa meg kenyéren, vízen; virgázza meg: ez az
ő dolga, nem a közönségé. Az obsoletum statutumokat hagyjuk a lomtárban;
holmi pellengérre kiállítás vagy hajlevágás ócska szokásai kimentek már a
divatból. - Itt vannak a kulcsok, vitesse haza kegyelmed a leányát.
Fabriczius csendesen végighallgatta a főurat
(aki csak úgy familiáris leereszkedéssel beszélt hozzá), s mind a két kezét
összedugta a bő szenátori palástja ujjaiba.
- Hát mondok én kegyelmességednek, generális uram,
egy más újságot. Az éjjel Blumevitz ezredes megszökött a városból.
Ez meglepte a tábornokot.
- Ezt valóban nem tudtam.
- Akit a császári tábornok, báró Löffelholtz,
túszul ideküldött, amíg a város és a fejedelmi hadsereg ultimátumát megviszi a
német főhadiszállásra a mi küldöttünk, Czelder Orbán ezredes, hogy
addig helyette itt nálunk a fejével kezeskedjék.
- De hogyan szökhetett meg?
- A kegyelmességed karabélyosai elaludtak az
őrszobában, amin keresztül szépen kijött a kapun, s aztán valaki kivezette
a groszscherfeldi torony mellékkapuján, ahol nincs vízárok: s ennek a
kijáratnak a rejtekútját csak olyan személy ismerheti, aki nagyon be van avatva
a város titkos építészetébe. S ilyenek kevesen vagyunk.
Az utóbbi szavakat nagy hangsúlyra érdemesíté
Fabriczius.
Andrássy tábornok vállat vont.
- Hát ha elszökött a német, akkor egy némettel
több van odakinn: ez az egész.
- De meg egy magyarral kevesebb van
idebenn. Mégpedig olyan magyarral, mint Czelder Orbán, aki a lelke a szepesi,
sárosi hajdúságnak. Azt most a császári hadvezér ott fogja tartani
fogolyképpen, miután a kezesül cserében itt hagyott ezredes tõlünk
visszaszökött.
- Nem hiszem, hogy azt tegye.
Löffelholtz tábornok gavallér ember, a katonai parolát meg nem sérti.
- Lehet, hogy úgy van. Nem ismerem
azt az urat. Hanem a feleségét, azt ismerem. Azonban hát ez még mind nem nagy
baj. De van annál egy nagyobb veszedelem. A Bercsényi által Lengyelországon
keresztül számunkra küldött élelmiszereknek és lõpornak holnap este kell a
határon átjönni.
- Tudom, a hírt kegyelmed hozta meg,
s én rögtön intézkedtem, hogy holnap reggel az egész lovas hadunk induljon ki a
városból, s a köd oltalma alatt törje keresztül a megszálló ellenség sorait,
vegye fedezet alá a küldeményt és erõt erõvel verve vissza, hozza be azt a
kapun.
- S ez a feladat Korponay Jánosra
van bízva?
- Igen. Õ a lovasság elsõ kapitánya,
miután a fõstrázsamester elesett.
- S megbízható ember Korponay
János?
- Felelek róla.
- És a feleségérõl is?
Andrássy István arca egyszerre
lángba borult.
- Mit tartozik énrám az asszony! -
szólt felindultan.
- Nem úgy értettem. - Nem fogja Korponay
János elmondani a feleségének? - Nem mondta-e el már eddig, hogy minõ
kiküldetés van rábízva? A feladat elég fényes arra, hogy egy férfi a szeretõ
asszonya elõtt eldicsekedjék vele, és elég veszedelmes, hogy búcsúzás közben
egy gyöngéd szóval megérintse, miként ez utolsó ölelkezésük lehet.
- Hát én azt nem tudhatom. Én nem
strázsálom se a kapitányt, se a kapitánynét - szólt nyersen a tábornok,
nevetésbe döccenõ hangon.
Fabricziusnak éppen nem volt kedve e
nevetésre visszhangot adni.
- Meg fogjuk ezt tudni bizonyosan -
negyvennyolc óra alatt - mondá hideg, halk hangon. - Ha Korponay nem mondta el
az asszonyának a rábízott feladat titkát, akkor az sem közölhette azt egy
harmadikkal, az a harmadik meg egy negyedikkel, aki aztán adott szavát
megszegve, megszökött, hogy hírt vigyen a császári táborba. Ha nem történt így,
akkor szerencsésen vissza fog térni Korponay János kapitány, az átvett
küldeménnyel együtt, s meg fogja kapni a jutalmát: a várostól száz aranyat érõ
menteláncot, a fejedelemtõl fõstrázsamesteri, sõt talán ezredesi rangot is. - Hanem,
hogyha kinn reked Korponay János, a lovassággal együtt, vagy ott hagyja veszni
Bercsényi convoi-át s üres kézzel cafol vissza: akkor bizonyos lesz, hogy õ
elfecsegte a titkot a feleségének, az pedig megizente azt a szökni kész
császári tisztnek, s aki az izenetet vitte, senki sem volt más, mint az a
fehérszemély, akit az éjjel a piacon elfogtak, éppen az én házam, a
Thurzó-palota, Korponayné szállása kapujában. - Mindenrõl bizonyosat fogunk
tudni negyvennyolc óra alatt. - És ha Korponay szerencsésen visszakerül,
végrehajtva a rábízott feladatot, akkor az elfogott személy nem vétett más
ellen, csak a jó erkölcs ellen; akkor az történik vele, hogy haja levágatik, s
maga a városból kitiltatik. De hogyha Korponay járása meghiúsul, ha odavész a
jövõ éjjel, vagy õ, vagy a küldemény, akkor az elfogott leány áruló volt: akkor
a feje lesz levágva, s holtteste a vesztõhelyen eltemetve!
Fabriczius ezeknél a szóknál egy
fejjel látszott egyszerre magasabbá lenni; míg a kuruc tábornok csak a bajuszát
pödörgeté némán.
- És mivelhogy én apa vagyok -
folytatá Fabriczius -, s õ nekem egyetlen leányom; nehogy azokból a rossz
szellemekbõl, amik az ember szívében lakoznak, elõjöhessen egy, amikor nincs
zárva az ajtó, s még rábeszélhessen, hogy elfeledjek minden törvényt, amit a
város, a haza és a becsület diktált, s megszabadítsam a vérembõl való vért,
kegyelmet osszak ott, ahol sújtani kell; azért kívánom azt, hogy a vaskalit
zárának kulcsai ne álljanak nálam, ne is egy polgártársamnál, akinek a szíve
talán érzékeny, talán megvesztegethetõ, hanem kegyelmednél, aki a felséges
fejedelemnek híve, s tudni fogja a kötelességét. Kegyelmed látott már sokaktól
és nagyoktól megsiratott fejeket a porba gördülni. Kegyelmed ott volt, mikor
Bezerédy fejét levágták, azért, mert áruló lett. Látta térden állva könyörögni
Bezerédy õsz anyját, ifjú feleségét, apró gyermekeit. Nem kért számukra
kegyelmet. - Jól tette. Acélszíve volt. - No hát tartsa meg ezt az acélszívet
majd akkor is, hogyha engemet lát maga elõtt térdepelni és esedezni a gyermekemért;
mondja nekem is azt, amit azoknak mondott: „Az áruló számára Istennél sincs
kegyelem!”
Azzal visszaadta a vaskalit kulcsait
a fõparancsnoknak.
Andrássy a keblébe dugta azokat, s
maga elé dörmögé:
- No ez bolond egy história.
|