II. FEJEZET
Német magyarok
1710. Szilveszter napján a
szokottnál is nagyobb vásár volt Lõcse piacán.
A tágas négyszögû tért minden
oldalról emeletes paloták sorai foglalják rámába, barokk stílben épült
homlokzatokkal, kõbõl kifaragott címerekkel a kapuív felett, latin
emlékmondatokkal a párkányzaton, az egész piacnégyszöget mind patríciusok
lakják, akik a nemességüket Ulászló, Corvin Mátyás, Zsigmond, IV. Béla
királyokig fel tudják vinni. Hanem azért e nemesi paloták mindegyikének az
elejét a földszint hosszában árucsarnokok foglalják el, az építészet minden
ötlete szerint alakított oszloptornácok, az egyiknek az oszlopai harántul
dûlnek a háznak, mint egy egyiptomi gúla szelvénye, a másiké tömör kapunyílások
rendét mutatja, úgy hívják õket, hogy „lábas házak”. A tér legnagyobb részét
elfoglaló városháza maga is ily oszlopcsarnokkal van befoglalva, mely kettõs
boltíveken nyugszik.
Ezekben a csarnokokban van
felhalmozva a világ kereskedelmének és iparának minden közszükségre és úri
fényûzésre szolgáló cikke. Lõcse város a közvetítõ a kelet és nyugot között.
Karavánjai Smyrnától Danckáig járnak szakadatlanul. A szaracén sejkekkel éppen
úgy egyezségük van, hogy õket rablótörzseik ellen védelmezzék a pusztában, mint
a hajdemákok harambasáival, akik a Kárpátok közt uralkodnak. Három világrész
terménye és gazdagsága váltakozik e csarnokok alatt. Amellett a saját ipara is
versenyez a külföldével. Hírhedettek a harangjai, mik a legkisebb csengettyûkig
sorba állítva láthatók a bazár árkádjai alatt; a halmaza a posztó és len
kelmének, amiknek a nevei hosszú sorban olvashatók felírva a bolt tábláján az
áraikkal együtt, hogy a vásáros tudhassa, mit fizet; itt alkudozás nincs, az
árakat a tanács állapítja meg; ennyi denár, ennyi forint a kamuka, a tabit, a
fajlondis, a remek, a saffór, a rázsa, a perpeta, a hernász, a kvinet singje, s
az árak mellé ki van az is függesztve, hogy melyik kelmét szabad viselni a
nemes, a polgár, a paraszt férfinak, asszonynak, a ruházati rendszabály
szerint! Ott láthatni a mesterséges óramûveket, miket lõcsei mûvészek alkottak;
egész boltok ragyognak a felhalmozott ezüst ötvösmunkáktól; aranymûveseik magyar
zománc mûveit meg éppen nem is tudják utánozni a külföldön. A drága prémek
halommal állnak a kis szekereken; felaggatva a fogasokra a sokféle subák, a
legkeresettebb árucikkek a téli évadban; csamlottbul és csimazinbul a közrendû
népnek, sójaposztóbul gereznák a polgárasszonyoknak; tarka selyemmel
hímzett szedrázsiából a patríciusnõk unnokái.
Újesztendõ napján minden ember siet
bevásárolni; az oszlopcsarnokok alatt rajzik a nép zsinóros mentékben,
sarkantyús csizmákban; a férfiaknak hegyesre kipödrött bajuszai, vállaikra omló
hajuk nyusztkalpaggal leszorítva, a nõk fátyollal lekötött, arany csipkés
fõkötõkben, a hajadonok gyöngyös pártával a fejükön, leeresztett, pántlikás
hajjal, bogláros palástokkal a vállukon, miknek gallérjai drága csipkékkel
vannak díszítve.
A nagy tolongásban zsinóros
egyenruhájú hajdúk tartják fenn a rendet, s a perlekedõket viszik fel egyenesen
a vásárbíróhoz, ki a nagy „kereskedõház” nyitott tornácában szolgáltat
igazságot; ez egyúttal a börze, ahol a nagykereskedõk szerzõdéseiket kötik; a
tornác alatt mindjárt a pénzváltók padjai, ahol a világ minden pénznemeit meg
lehet találni.
S ez a sok mindenféle tarkabarka
nép, ami külsõ viseletére nézve Árpád és Tuhulum ivadékaihoz hasonlít, csupa
merõ német.
Még az elsõ magyar keresztény
királyok alatt telepedtek ide. A nyelvüket megtartották, minden más egyébben
magyarokká lettek.
Elõkelõik nem nyárspolgárok, hanem
magyar nemes urak, kik magukat tekintik a tõsgyökeres arisztokráciának, s
félvállról néznek le a „kivételképpen” közéjük települt egynéhány magyar nemes
úrra. S a kispolgárság sem az, ami más német városok alsóbbrendû népe. Ez egy
harcban edzett, fegyverhordó osztály; mind a harmincnyolc céhnek a céhmestere
egyúttal hadnagya is; s az elsõ ágyúszóra mindenik céh tudja, melyik toronyban
kell megjelennie, fegyverestül.
Soha még ellenség az õ kapujokon erõvel
be nem tört.
Még a nagy tatárdúlás keserves
korszakában is ez az egy hely dacolt Batu kán minden csordáival. Itt volt a
Lapis refugii (a menedék sziklája), mely oltalmul szolgált az egész ország
bujdosóinak. Annak a kövei vannak beleépítve ezekbe a templomokba, palotákba.
Annyi viszontagságon századok során
át ezek a német magyarok mindig a legtántoríthatatlanabb hívei voltak a nemzeti
szabadság ügyének. Nem hajlongtak soha se a török császár, se a német császár
elõtt. Ha nem volt nemzeti fejedelem, megtették a városukat respublicának, s
éltek, mint Velence vagy Ragusa a saját kormányuk alatt, s verettek pénzt a
saját városuk címerére, ami Magyarország címerének egy kiszakított darabja: a
hármas halom, tetejében a kettõs kereszttel, amit két ezüst oroszlán tart fenn.
Ennek a címernek a monogramját viseli minden házajtó, minden kapubolt és minden
férfi a pecsétnyomó gyûrûjében, aki nem a patríciusok osztályához tartozik.
Ezeknek saját címereik vannak. Némelyik mutatja a polgári pályán szerzett
érdemeket. Kalapács, patkó, harapófogó; - szõlõtaposó kád, a benne táncoló
martiális, kalpagos daliával; egy koszorúzott vasmacska; - egy olajütõ sajtó; -
egy medve, aki könyvbõl olvas; - egy gyalu és cirkalom; - egy szivattyús kút
oroszlánnal; - egy cirkalmas férfi templommal és toronnyal; - három kalász és a
pelikán; - egy mérleg, egy olajághozó galamb; - de vannak aztán más címerek,
amik a harcmezõn nyert diadalokra utalnak: az oroszlánon nyargaló páncélos
lovag; - a három nyilat tartó marok; - a mezítelen gyermek a kivont karddal; -
a fanyûvõ vadember; - kardfogó saskesely; - medve a pallossal; meg mások, amik
vértanúi emlékeket örökítenek meg: egy halálfõ letört gyertyával; - két
átlyukasztott kéz; - egy címer pedig magát az ördögöt ábrázolja, szarvakkal és
hosszú farkkal: az a Täufel családé. És a többiek is, kiket a magyar
királyok mint kiváló híveiket tüntettek ki, csupa német nevek fölött pompáznak:
Zecher, Perner, de Schacher, Fabriczius, Alauda, Engelmayer, Cornides,
Kramerius, Ursinus, Lateiner, Pfannschmidt, Rhael, Richthauser, Gosznovitzer,
Amman, Lang, Rholler, Rompauer, Hain, Plasinger, Gräff, Buchwald, Engelhard;
Tribel, Raicheburg, Borad, Zabeyer és a többi: egy egész tömeg õsrégi
patriciatus, mely erõs helyet foglal a magyar történelemben; de különösen a
magyar szabadságharcok történetében.
lI. Rákóczi Ferenc korszakában Lõcse
fontosságát az is emelte, hogy itt volt a fejedelemnek a második ágyúöntõ
mûhelye. Ha egy elveszett csatában ott maradtak ágyúi a kurucoknak: a lõcseiek
rögtön elõállították az újakat, s Antaeusnak megint vissza lett adva az
elvesztett ereje. Aztán, ha szakadóban volt a hadsereg mundérja, csak Lõcsére
kellett izenni: onnan elõkerült az új.
Nagyon is megbecsülte ezt a várost
mind a fejedelem, mind a vezérei. Ebben az esztendõben is egy egész dandár õrzi
azt, a legvitézebb kuruc tábornok vezérlete alatt, aki egyúttal a kuruc sereg
legdaliásabb alakja, s leventei délcegségre még fejedelemnek sem enged.
Andrássy István báró uram õméltósága.
Hanem azért, hogy kuruc sereg
tanyázik a városban, mégsem vegyül magyar beszéd a népsokaság zsibongása közé.
Ezek itt Czelder Orbán hajdúi; szepességi fiúk, mecenzéfi huszárok; üstökbe
font hajuk, felcsavart bajuszuk, farkasbõr kacagányuk azt hirdeti, hogy
kurucok, hanem azért németek: német kurucok. Rákóczi Ferenc legjobb katonái.
Tíz órakor megkondul az öregharang a
nagy templom tornyában, elsõ versét kongja a készülõnek a Szilveszter-napi
isteni tisztelethez.
A zsibongás a fõtéren a harangszóra
még nagyobb lesz, az egész vásáros nép odagyülekezik, csörgõs szánok sikamlanak
végig a havon, lovas daliáktól kísérve. A vásáros nép azért folytatja a dolgot.
Nincsenek itt pápisták, akik azt kívánják, hogy a mise alatt zárva legyenek a
boltok. Az egész város protestáns, s nagytiszteletû Zabeyer Jób uramnak egészen
mindegy, hogy mit csinálnak odakünn a piacon azalatt, amíg õ odabenn a
templomban prédikál.
Ez a templom pedig a büszkesége a
lõcseieknek. Tele van királyok és dynasták emlékeivel, akik itt idõztek, a
várost fejedelmi összejövetelek helyéül választák, kegyeikkel elhalmozták,
hamvaikat ide temettették, szobraik, sírköveik, padjaik ott pompáznak most is.
A pompás kathedrále Szent Jakab
nevét viseli. Az oltár, a faragó- és festõmûvészet csodaszép remeke; az óriási
tabernaculum, mely egy darab kõbül van faragva, a nagyszerû orgona, mind a régi
patríciusok buzgalmáról és bõkezûségérõl tanúskodik; hanem ez idõ szerint
protestáns szertartás mellett dicsérik benne az Istent. Mindent úgy hagytak
benne, ahogy a katolikus világban volt, a szobrokat, a festett képeket; csupán
az oltár tábláit szokták bezárni azalatt, amíg a reformált szertartás
végbemegy.
Maga a környéke is a fõtemplomnak
egy nagy mauzóleum. Ez idõ szerint legféltettebb helye a városnak, melynek
fenntartását minden kapitulációban gondosan megõrizték. Körülveszik azt a város
nagyjainak, nevezetes embereinek síremlékei. Mûvészi faragványú
dombormûcsoportozatok, mik bibliai jeleneteket ábrázolnak: Jákob álma, Júdás
árulása, Krisztus a Gecsemáne-kertben; az utolsó ítélet, a feltámadás, a
Megváltó mennybemenetele; ez utolsónál az apostolok, kik térdre borultan
bámulnak a felszálló Krisztus után, olyan derék, becsületes, zsinórdolmányos,
sarkantyús csizmás magyar polgároknak vannak ábrázolva, hogy arról mindenki
megtudhatja, miszerint ez hazai mûvésznek a remeke. Még jobban bizonyítja ezt a
Sámson bas-relief, aki a szamárállkapoccsal filiszteus tábort fenyeget; mert ez
meg tökéletes képmása I. Rákóczi György erdélyi fejedelemnek, ki Bécs elleni
hadjárata alatt huzamos ideig tartotta Lõcsén székhelyét.
Azonban ide a fõtemplom falai alá
temetkezni csak a patríciusok elõjoga, meg az olyan kitûnõ férfiaké, akik mint
tudósok vagy lelkipásztorok kiérdemelték, hogy a hálás utókor márványemléket
emeljen hamvaiknak.
|