bold = Main text
     Fezejet                                              grey = Comment text

3501 XXXII  |                      az övéké a patronátus, az egész helység fölött lármázó
3502 XXXII  |                  varjú-hollósereg zavarog – az övéké az allodium. – A neve
3503 XXXII  |         varjú-hollósereg zavarog – az övéké az allodium. – A neve nincs
3504 XXXII  |                     piac közepén elkezdődik az a buja rekettyebozót, úgy
3505 XXXII  |                   levő vasbányákat.~Ez volt az utolsó falu, nem emberlakta
3506 XXXII  |                    Juliánna atyja nem abból az ágából volt a Ghéczy családnak,
3507 XXXII  |                    a Ghéczy családnak, mely az ősi predikátumos birtokot,
3508 XXXII  |               alkalma volt összetévesztetni az unokabátyjával, Zsigmond
3509 XXXII  |                  ugyan ki nem fogták onnan.~Az elpusztult falutól kezdve
3510 XXXII  |                   fenekén, egyenlő magasban az úttal, tátong egy természetalkotta
3511 XXXII  |                keresztülszaladnak a felhők, az érzékcsalódás azt hiteti
3512 XXXII  |                     fel a fejeiket, akiknek az orcáikba nem láthatott a
3513 XXXII  |                    fel oda?~Ez a vidék volt az ő szomorú hazája.~Sohasem
3514 XXXII  |                     itten lakni, olyan volt az, mint egy természetalkotta
3515 XXXII  |               természetalkotta börtön, ahol az emberek nagy része a föld
3516 XXXII  |                     és a vadkan tanyázik, s az ez örökös dobogása az érczúzó
3517 XXXII  |                     s az ez örökös dobogása az érczúzó kallónak; mely a
3518 XXXII  |                    kínos beszédjével, és ez az egész összeszorított vidék,
3519 XXXII  |                   ahol már ebéd után beállt az est, s a nyári gyümölcs
3520 XXXII  |                 Talán a viharos jelenetekre az apa és anya között? Aztán
3521 XXXII  |            poroszlók jövetelét lesték, akik az összeesküvőket elfogdosni
3522 XXXII  |                    elfogdosni jönnek, s még az asszonyok szobáit is felkutatják.
3523 XXXII  |                 készen kellett lennie, hogy az apja, amint eléje lép, az
3524 XXXII  |                   az apja, amint eléje lép, az első dühében fog egy pisztolyt
3525 XXXII  |                 elkezd rá puskázni.~Kitelik az attól, amilyen hevesvérű.~
3526 XXXII  |                     meglásson, akit szeret, az akkor nem becsüli semmire
3527 XXXII  |                     a veszedelmeket: átmegy az a borotvahídon is! Hát még
3528 XXXII  |                     őt magától hagyni, amíg az aranyos hintót hajtotta
3529 XXXII  |                    akarta látni, bármi lesz az ára.~Eszébe jutott, hogy
3530 XXXII  |                       tán most is tenyészik az ottan? Egy kis ruhaszaggatással
3531 XXXII  |                   megtette, felkapaszkodott az ismerős sziklafalon, s rátalált
3532 XXXII  |                    gyopárra, éppen virított az.~Sok időt is el talált ezzel
3533 XXXII  |                     Kocsisa, akinek ezalatt az úton várni kellett, figyelmezteté
3534 XXXII  |                várni kellett, figyelmezteté az égen tornyosuló felhőkre,
3535 XXXII  |               zivatar jön, nehogy itt kapja az útfélen. Azt mondá neki,
3536 XXXII  |                      hogy csak menjen előre az országúton; amíg a hintó
3537 XXXII  |                    országúton; amíg a hintó az egész völgyet körülkerüli,
3538 XXXII  |                völgyet körülkerüli, addig ő az ismerős helyi ösvényen gyalog
3539 XXXII  |             nyomásától oly forró lett a lég az összeszorult völgyben, mint
3540 XXXII  |               háromszázadlátott bükkfákból; az be sem volt kerítve; annak
3541 XXXII  |                     sem volt kerítve; annak az oldalában volt a palánkkal
3542 XXXII  |           pisztrángokkal, csak alább került az ércmosók közé, amiket a
3543 XXXII  |                   egy szem se volt a fákon; az első májusi fagy itt is
3544 XXXII  |                    a nyakát ebben a kertben az az átkozott, méregszőrű
3545 XXXII  |                   nyakát ebben a kertben az az átkozott, méregszőrű féreg.~
3546 XXXII  |                 kert egyik szögletéből jött az.~Arrafelé törtetett a bokrokon
3547 XXXII  |                     olyan nagyot ütni, mint az a szív ott belül.~Mivé lett
3548 XXXII  |                   szív ott belül.~Mivé lett az a gyermek, amióta nem látta!
3549 XXXII  |                     megváltozott! Hová lett az a piros almakép: az a nevető,
3550 XXXII  |                    lett az a piros almakép: az a nevető, fecsegő, csókosztó
3551 XXXII  |                     a gyermek olyan sápadt, az arca majd átlátszik; halántékain
3552 XXXII  |               halántékain keresztülkéklenek az erek, ajkai elvékonyultak;
3553 XXXII  |                    akkor is bámulnak, mikor az édesanyát látják, olyan
3554 XXXII  |                  valóságos kis remekmű volt az; de milyen szomorú ötlet!
3555 XXXII  |              csókolta annak halovány arcát; az csak tűrte, de nem adta
3556 XXXII  |                    vissza sem a csókot, sem az ölelést.~– Hát nem szeretsz
3557 XXXII  |                   selyembogaraim. Rámásznak az ujjamra, mikor etetem őket.
3558 XXXII  |                   Odajönnek énekelni hozzám az ablakvasra. Szeret engem
3559 XXXII  |                  országról? Hol a vásárfia? Az „aranyos hintó”? Elrepültek
3560 XXXII  |                 Juliánna kivette a kebléből az ezüstgyopár csokrot, s azt
3561 XXXII  |                    kisfiának.~– Hm! – mondá az, azzal a bölcs bíráló tekintettel
3562 XXXII  |                   tekintettel szemlélve meg az ajándékot, amilyennel a
3563 XXXII  |                kapott kincs értékét: igaz-e az, vagy hamis?~Aztán csendesen
3564 XXXII  |                szépen. Ez éppen jó lesz ide az én kriptámhoz koszorúnak
3565 XXXII  |                    én kriptámhoz koszorúnak az én kis halottaim számára.~
3566 XXXII  |                      Azután sokáig feküdtem az ágyban. De sokat kiabáltam
3567 XXXII  |               tornácban. Nem olyan rossz ám az! Mikor halva voltam, nem
3568 XXXII  |              amelyik kárpótlást adjon azért az aranyhajért, ami e gyermekfőről
3569 XXXII  |                     nagy okosan rátámasztva az állát az öklére, ilyen bölcs
3570 XXXII  |                 okosan rátámasztva az állát az öklére, ilyen bölcs reflexiókkal
3571 XXXII  |                   bölcs reflexiókkal oktatá az anyját:~– Én nem félek a
3572 XXXII  |                 félni. Akkor ő fél. Bebújik az üvegkalitkába. Én meg nevetek
3573 XXXII  |                    esetben, felkéredzkedett az anyja ölébe, s átkarolta
3574 XXXIII |                   FEJEZET ~A dühös oroszlán az üvegkalitban~Az öreg Ghéczy
3575 XXXIII |                    oroszlán az üvegkalitban~Az öreg Ghéczy Zsigmond kastélya
3576 XXXIII |                     térddel egyet taszítani az ajtón, hogy felnyíljék.
3577 XXXIII |              tányérokkal és csészékkel. Azt az ember becsukja, s békét
3578 XXXIII |                   szűk lépcső, azon fölmegy az ember, talál maga előtt
3579 XXXIII |                     lemehet s ott van, ahol az előbb volt, a bejáratnál.
3580 XXXIII |                   akkor kimozdul a sarkából az egész tányéros állvány,
3581 XXXIII |                   tányéros állvány, s annak az üregében következik egy
3582 XXXIII |          csapóajtóval meg tudott alkudni, s az üres, lakatlan szobák, tornácok
3583 XXXIII |                   kerek toronyszobára, ahol az öregúr megtalálható – ha
3584 XXXIII |                tárnáiba, s azokon keresztül az erdők mélységeibe.~Zsigmond
3585 XXXIII |                    fontos utasítások voltak az idebenn bujdosó kuruc vezérekhez.
3586 XXXIII |                     ellenállásra biztatták, az orosz cár, I. Péter és a
3587 XXXIII |             ígérhetett. Több volt mindennél az elkeseredés idebenn, amit
3588 XXXIII |                   fejedelmet.~Királya sincs az országnak ez idő szerint,
3589 XXXIII |                    ez idő szerint, fejetlen az ellenfél.~Az új összeesküvésnek
3590 XXXIII |              szerint, fejetlen az ellenfél.~Az új összeesküvésnek minden
3591 XXXIII |                     kihaltnak látszik, csak az udvar hátulján levő ispánlakban
3592 XXXIII |                 volt valami élet. Ott lakik az öreg Ghéczy Juliánna, Zsigmond
3593 XXXIII |                     fekszi már, hanem azért az esze most is helyén van,
3594 XXXIII |               nyoszolya dunnái közül vezeti az egész gazdaságát az öccsének,
3595 XXXIII |                  vezeti az egész gazdaságát az öccsének, aki azzal nem
3596 XXXIII |                   úr számára, ha eszébe jut az ebéd ideje, de sokszor elfelejti,
3597 XXXIII |                    kezéből kollációzgatott, az éles görbe késsel nyiszálva
3598 XXXIII |                  nem bírja kivenni, hogy mi az, kocsizörej-e vagy égdörgés
3599 XXXIII |                  dübörgés. Hintó gördült be az udvarra.~Zsigmond úr az
3600 XXXIII |                     az udvarra.~Zsigmond úr az ablakhoz rohan, s kikémlel
3601 XXXIII |                  ablakhoz rohan, s kikémlel az udvarra. – Nem akar hinni
3602 XXXIII |                     a leánya hintaja! – Nem az ő leánya, az ördögé! A kocsisára
3603 XXXIII |                 hintaja! – Nem az ő leánya, az ördögé! A kocsisára is ráismer. –
3604 XXXIII |                   ráismer. – Ide mert jönni az átkozott! A „lőcsei fehér
3605 XXXIII |                   egyszerre eldobta kezéből az öreg azt a kést, azt villámvonzó
3606 XXXIII |                  zöldes fakó színre sápadt; az ajkai még ismételték a szitokneveket,
3607 XXXIII |                  ami ércféle volt: zsebéből az órát, derekáról az ezüstcsatos
3608 XXXIII |                 zsebéből az órát, derekáról az ezüstcsatos övet, saruiról
3609 XXXIII |                  hidegleléstől rázott beteg az ágyba, a maga menedékébe,
3610 XXXIII |                    visszhangozzák a bércek.~Az a rettenthetetlen szívű
3611 XXXIII |                  reszkető gyermeknél, amint az égdörgést meghallotta. Már
3612 XXXIII |           meghallotta. Már egyszer megkapta az ütését ennek a rettentő
3613 XXXIII |                     a lapjával ütött rá. De az ütésnek emléke, a vakító
3614 XXXIII |                    már a túlvilágra mentek, az ismeretlen régiókba, s ott
3615 XXXIII |           ismeretlen régiókba, s ott állnak az örök ítélőbíró előtt; csakhogy
3616 XXXIII |                 magát a tudomány pajzsával. Az üvegen nem tör keresztül
3617 XXXIII |                    mennykő.~Ott kuporog már az üvegketrecben, mikor a leánya
3618 XXXIII |                 erőt vesz a bőszült indulat az ösztönszerű félelmen. Közel
3619 XXXIII |                   hogy szétrúgja maga körül az egész üvegkalitkát, s nem
3620 XXXIII |               villámlással, rárohanjon erre az asszonyra, s kitépje belőle
3621 XXXIII |               igézet alatt tartják ilyenkor az idegei: felhasználja azt
3622 XXXIII |                    idegei: felhasználja azt az órát, amikor az apját erőtlenné
3623 XXXIII |            felhasználja azt az órát, amikor az apját erőtlenné teszi az
3624 XXXIII |                    az apját erőtlenné teszi az Isten haragjától való félelem,
3625 XXXIII |                    Még jobban elkeserítette az, hogy a gyermekét az ölében
3626 XXXIII |          elkeserítette az, hogy a gyermekét az ölében hozza. Hát nem eléggé
3627 XXXIII |             meggyűlöltette ő ezzel a fiúval az anyját? Nem mondta el neki,
3628 XXXIII |                   kígyó, micsoda boszorkány az ő anyja, számtalanszor?
3629 XXXIII |                    villám, egyszerre kioltá az öreg haragtüzét. Az egész
3630 XXXIII |                  kioltá az öreg haragtüzét. Az egész épület rengett, amíg
3631 XXXIII |                érctárgya a szobának; és még az is, ami nem volt ércből:
3632 XXXIII |                  ami nem volt ércből: annak az asszonynak az alakja.~Olyan
3633 XXXIII |                 ércből: annak az asszonynak az alakja.~Olyan volt, mint
3634 XXXIII |                   gyermekével karján, ahhoz az elszigetelt asztalhoz, ahol
3635 XXXIII |                 elszigetelt asztalhoz, ahol az a félő öregember, azzal
3636 XXXIII |                     a félő öregember, azzal az öreg Istent ábrázoló tiszteletreméltó
3637 XXXIII |                     ide? – kérdi fogvacogva az öreg. – Te bűnös asszony!~–
3638 XXXIII |                 öreg. – Te bűnös asszony!~– Az vagyok! – szólt Juliánna,
3639 XXXIII |                neked elmondani, mint amiket az ellenségeim beszélnek felőlem:
3640 XXXIII |                   foghatja még fel, mi volt az mind, amiért meg kellett
3641 XXXIII |                    mind, amiért meg kellett az anyjának halni! (Mert bizonyára,
3642 XXXIII |               másokkal öletsz meg.) De arra az egyre vissza fog emlékezni,
3643 XXXIII |                    amiből mindaz ered vala, az én végtelen nagy szerelmem
3644 XXXIII |                végtelen nagy szerelmem volt az én szegény kis árvámhoz.
3645 XXXIII |                    Odafenn a jégzápor verte az üvegtetőt, idebenn a fogoly
3646 XXXIII |                    a villámlás, milyen szép az ilyen bűnös asszony.~Az
3647 XXXIII |                     az ilyen bűnös asszony.~Az öreg a hosszú fehér hajával
3648 XXXIII |                     végig elmondott mindent az apjának, következett a befejező
3649 XXXIII |                   Ha csak színjátszás volna az, amit most művel, lett volna
3650 XXXIII |                abból. Eltakarta két kezével az arcát, s lecsüggesztett
3651 XXXIII |                    a leánya most elmondott, az mind igaz volt. Sokkal rosszabb
3652 XXXIII |                     soha.~– Soha?~– Ha csak az ítéleten keresztül nem mégy.~–
3653 XXXIII |                 keresztül nem mégy.~– Kinek az ítéletén?~– Mindenkién,
3654 XXXIII |           Mindenkién, aki csak bírád. Bírád az ország, az Isten, az apád,
3655 XXXIII |                     bírád. Bírád az ország, az Isten, az apád, a férjed –
3656 XXXIII |                  Bírád az ország, az Isten, az apád, a férjed – még a fiad
3657 XXXIII |             átkozott árulást követtél el?~– Az égbe vágytam, s a porba
3658 XXXIII |                 Engem már lesújtott egyszer az Isten haragja; pedig én
3659 XXXIII |                  árultam el a hazámat, csak az Isten nevét káromoltam.
3660 XXXIII |                     Isten nevét káromoltam. Az álnokságért harmadíziglen,
3661 XXXIII |                  álnokságért harmadíziglen, az istenkáromlásért ezeríziglen
3662 XXXIII |         Melyikünknek a bűnéért akarod, hogy az ivadékaid lakoljanak? Van-e
3663 XXXIII |                ilyen zimankó idején kimenni az erdőre, ahol most a villámtól
3664 XXXIII |                    fenyőfák lobognak, s azt az istenharagot, amitől én
3665 XXXIII |                      Most én elmondom neked az én gyönyörűségemet. Te hidd
3666 XXXIII |                    Pedig egy dolog a kettő. Az enyémet úgy hívják, hogy
3667 XXXIII |                  így szárazon egye meg, még az asszonyainknak a gyalázata
3668 XXXIII |                        Nekem ma éppen ebben az órában el kellene mennem
3669 XXXIII |               mennem egy olyan helyre, ahol az ilyenfajta új poklot készítik,
3670 XXXIII |                 közelben. – Énrám várnak. – Az én dolgom átadni nekik az
3671 XXXIII |                   Az én dolgom átadni nekik az üzeneteket a távollevőktől,
3672 XXXIII |                  azt, hogy hol van elrejtve az a pénz, ami a munka megindítására
3673 XXXIII |                  lesz elrejtve. Ma és ebben az órában kellene azt nekik
3674 XXXIII |             dragonyosaik el vannak helyezve az erdőben, szénégetők, pásztorkunyhók,
3675 XXXIII |       pásztorkunyhók, tárnabejárások közé – az én híveim a napvilágon nem
3676 XXXIII |                    pálcával összezúznád ezt az üvegkalitkát a fejem fölött,
3677 XXXIII |                  nyakáról, azt is rátakarta az üvegkalitra. Tudta, hogy
3678 XXXIII |                   selymet is perhorrescálja az égi tűz.~– Hát oda mernél
3679 XXXIII |                     egyszerre eléd toppanna az urad, Korponay János?~–
3680 XXXIII |                     urad, Korponay János?~– Az valóban rémítőbb volna rám
3681 XXXIII |               kísértő léleknél.~– Aztán meg az öreg Fabriczius, azzal a
3682 XXXIII |                  ahová küldelek, megtalálod az uradat meg az öreg Fabricziust.~
3683 XXXIII |                    megtalálod az uradat meg az öreg Fabricziust.~Juliánna
3684 XXXIII |                  két név. Nem bátorság volt az, ami őt biztatta, csak megvetése
3685 XXXIII |                    uram, mit végezzek? – Ha az Isten haragjától nem rettegek,
3686 XXXIII |                    haragjától nem rettegek, az uram haragjával is majd
3687 XXXIII |                   amin a mélységbe szállok, az öreg Fabriczius pedig mellette
3688 XXXIII |              elkezdte döncölgetni a kisfiát az ölében, s dúdolta neki a
3689 XXXIII |                      amíg szépen elaltatta.~Az öreg Ghéczy Zsigmond azalatt
3690 XXXIII |                  pillanatig sem szűnt; néha az egész házat megrázta, hogy
3691 XXXIII |                  egész házat megrázta, hogy az üvegek a háztetőn csak úgy
3692 XXXIV  |                   Itt e hegy mélyében lakik az egyik demiurgus, a földszellem,
3693 XXXIV  |                    a barlang üregeit, akkor az egész isteni Alhambra átlátszó
3694 XXXIV  |             átlátszó lesz, át- meg átragyog az óriási jégdóm, mintha gyöngyházzal
3695 XXXIV  |                    a belül üreges oszlopok, az oltárok továbbadják a keresztültörő
3696 XXXIV  |                  látogató elkezdi számlálni az óriási jégfalon, mely mellett
3697 XXXIV  |             jégfalon, mely mellett elhalad, az évek sorait. Ahány esztendő,
3698 XXXIV  |                   hány ezredévet számlálhat az?~E jégbarlang bejárását
3699 XXXIV  |                    rávezetni többé.~Ez volt az a bejárat, amelyen keresztül
3700 XXXIV  |              lóháton.~Mikor Ghéczy Zsigmond az ő hajdan kedves cimboráját
3701 XXXIV  |                   itt, annyi amott. Ez volt az igazi Wertheim-pénztár! –
3702 XXXIV  |            felnyithatatlan. A jégtündér már az első esztendőben betakarta
3703 XXXIV  |                     előadja Ghéczy Zsigmond az eldugott kincset. Addig
3704 XXXIV  |                kenyérrel.~Hát most itt volt az az idő. Újra kellett szervezni
3705 XXXIV  |             kenyérrel.~Hát most itt volt az az idő. Újra kellett szervezni
3706 XXXIV  |            visszatért hajdani vezérektől, s az országon kívül történtekről;
3707 XXXIV  |              Erdélyből, a többi innen-onnan az erdőkből, a pusztákról,
3708 XXXIV  |              pusztákról, a Fehér-hegyekből, az Ecsedi-lápból, ahol még
3709 XXXIV  |                    volt, át kellett vádolni az erdőkön, hogy a dobsinai
3710 XXXIV  |                    hívják azt a jéggrottát.~Az urak, untukban, a jövő terveit
3711 XXXIV  |                  előtt. Mind nagyszerű volt az, és mind kivihető, csakhogy
3712 XXXIV  |                libertás” rézforintoknak még az anyamintáit is összetörték
3713 XXXIV  |             Legtöbbet ért a Korponayé, mert az háromszáz aranyat képviselt.~–
3714 XXXIV  |                       De mégis legtöbbet ér az én buksim – enyelgett Pelargus –,
3715 XXXIV  |                    Ha összeszámítom, megüti az ezret.~– No, majd meghozza
3716 XXXIV  |                süthetjük itt a makkot, mert az én Zsiga bátyám nekimegy
3717 XXXIV  |                  ugyan minden ördögnek, még az olyannak is, aki a farkát
3718 XXXIV  |                   farkát a fején viseli, de az Úristentől szertelenül retteg.
3719 XXXIV  |                    mennykővel megcirógatta. Az most nekünk ki nem jön az
3720 XXXIV  |                   Az most nekünk ki nem jön az üvegkalitkájából, ha mi
3721 XXXIV  |                   szikla fenékig megrendül.~Az összeesküvők türelmetlensége
3722 XXXIV  |           türelmetlensége kórusban tör elő; az az istenesebb, aki jobban
3723 XXXIV  |        türelmetlensége kórusban tör elő; az az istenesebb, aki jobban átkozódik.~
3724 XXXIV  |        földrengéssel járó zuhanat rázza meg az egész jégbarlangot, hogy
3725 XXXIV  |                    tömérdek sziklatömeg.)~S az iszonyú légnyomás eloltotta
3726 XXXIV  |                kovával dolgozni… Olyan volt az, mintha démontábor szórná
3727 XXXIV  |                   találnak a jégtömkelegből az Isten világára.~Kétségbeeshettek.
3728 XXXIV  |                       kiáltá, odamutatva.~– Az a Ghéczy Zsiga! – mondák
3729 XXXIV  |                 Mert nem olyan könnyű annak az alsó részéből a felső emeletébe
3730 XXXIV  |           közeledett. Már ki lehetett venni az emberalakot, mely azt magával
3731 XXXIV  |                  felfelé vontatni.~– Ez nem az öreg Ghéczy! – dörmögék
3732 XXXIV  |                dörmögék valamennyien, amint az alak a mélységből fölmerült.
3733 XXXIV  |                    fejéről a bányászsüveget az égő gyertyával: szép sárga
3734 XXXIV  |                  keríté, s úgy nézett annak az arcába, mint egy őrült.
3735 XXXIV  |                     sötétjében. Akkor aztán az jár jobban, akit hamarább
3736 XXXIV  |             Odanyújtá a legközelebb állónak az égő gyertyát, s a legcsendesebb
3737 XXXIV  |                    kezdte szorosabbra húzni az öklébe szorított hurkot.~–
3738 XXXIV  |            kettévágta a kötelet, s kirántva az asszonyt az ura kezéből,
3739 XXXIV  |                      s kirántva az asszonyt az ura kezéből, odaállt eléje,
3740 XXXIV  |                     Hozzá ne nyúljon valaki az én asszonyomhoz, mert akkor
3741 XXXIV  |                     aki minket megszabadít? Az üzenethozót. Pongrácz ezredes
3742 XXXIV  |                  Korponayt félrecibálják, s az átkozódó Fabricziust elcsitítsák;
3743 XXXIV  |                    Pelargust, mit avatkozik az ő felesége dolgába, holott
3744 XXXIV  |                   keresztül nyalta a mézet: az asszony bolondja.~– Bolond
3745 XXXIV  |                  asszony bolondja.~– Bolond az, aki kihallgatás nélkül
3746 XXXIV  |                  felőle semmi rosszat! Csak az irigyei találtak ki rá minden
3747 XXXIV  |                   tagadnom. Hogy elkövettem az árulást az ország ellen
3748 XXXIV  |                  Hogy elkövettem az árulást az ország ellen Lőcsén, azt
3749 XXXIV  |                   megbántam, azt bizonyítja az, hogy itten állok. Hogy
3750 XXXIV  |                    bírám, ki fölöttem ítél: az én hites uram. – Ami közöttünk
3751 XXXIV  |                  uram. – Ami közöttünk van, az nem dolga senkinek, csak
3752 XXXIV  |               eltávoztok a gölnitzi szádon. Az uram majd később utánatok
3753 XXXIV  |                  Ghéczy Zsigmond üzeneteit; az ő kezébe tette le a leveleket,
3754 XXXIV  |                  legtudósabb, mondja ki rám az ítéletet.~De bizony a jó
3755 XXXIV  |             odafurakodott Fabriczius elé, s az egyik kezével megfogta a
3756 XXXIV  |                    a kompetens védőreplikát az ő imádott szép asszonya
3757 XXXIV  |           princípiumokat. Tudjátok, hogy mi az „in dubiis charitas”. Ha
3758 XXXIV  |                   charitas”. Ha tudna azzal az angyalarccal, azzal a galambtekintettel
3759 XXXIV  |                  amilyennel őt ti, a férje, az egész világ és az ő saját
3760 XXXIV  |                    férje, az egész világ és az ő saját szája is vádolják:
3761 XXXIV  |                    hát nem siethetett volna az a rábízott levelekkel egyenest
3762 XXXIV  |                rábízott levelekkel egyenest az ellenségeinkhez, s felfedezve
3763 XXXIV  |               ellenségeinkhez, s felfedezve az összeesküvésünket, nem vihetett
3764 XXXIV  |                    vérdíj fejében? Ha ennek az asszonynak itt, csak úri
3765 XXXIV  |                   mártír a római cirkuszban az oroszlánok között. Nem hívogat
3766 XXXIV  |                    a csábító szónak, bíztak az esküvésben, a hatalmasok
3767 XXXIV  |                    mikor ráhallgatott? S mi az elpártoltat, ha megutálja
3768 XXXIV  |                     a fejünk fölé. Csak ezt az egyet dobjuk le a mélységbe?
3769 XXXIV  |                 esküvel bizonyítom, hogy ez az asszony ártatlan és igaz,
3770 XXXIV  |                    Fejemmel állok jót érte!~Az ifjú trubadúr lángja elharapózott
3771 XXXIV  |           elharapózott a többi keblekbe is. Az urak helyeslő mormogása
3772 XXXIV  |                    asszony részére hajlott. Az érdemei súlya lenyomta a
3773 XXXIV  |                   próbát kiállt, miként ez.~Az öreg Fabriczius intett a
3774 XXXIV  |                      le is üthette a nyakát az előtte állónak.~Megszólalt,
3775 XXXIV  |                   mondok én terád ítéletet. Az az Isten dolga. El is fogja
3776 XXXIV  |                mondok én terád ítéletet. Az az Isten dolga. El is fogja
3777 XXXIV  |                  magadat. Hanem azzal, hogy az apádtól küldve jössz most
3778 XXXIV  |                  lélekkel szereti, mint én, az a te apád. S csak egy ember
3779 XXXIV  |                     ütöttél a címerén, mint az enyémen; s aki ezért téged
3780 XXXIV  |                    ahogy én kerestelek – ez az apád. – Ha te meg tudtad
3781 XXXIV  |                  varázslat jár veled, amibe az én véges eszem be nem tud
3782 XXXIV  |                    a darab pergament, amire az imént társai nevét felfirkálta,
3783 XXXIV  |                    férj számadása ki van-e?~Az még nehéz egy szó lehet.~
3784 XXXIV  |                  bolygó fények eltünedeztek az átlátszó falak mögött. Csak
3785 XXXIV  |                  maradt hátra: Korponayé és az asszonyáé.~Ott álltak egymással
3786 XXXIV  |                 folytonos óraütés számlálva az örökkévaló időt.~Juliánna
3787 XXXIV  |                  volt, csak azt tette, hogy az összefogott két kezét felemelé
3788 XXXIV  |                     hasztalan volna. Ha ezt az egész jégbarlangot meg tudnád
3789 XXXIV  |                 árva gyermekünket? – rebegé az asszony.~– Ne hozd elő,
3790 XXXIV  |                    elő, mert még megátkozom az órát, amikor született.~–
3791 XXXIV  |                   órát, amikor született.~– Az volt a vétkem, hogy őt oly
3792 XXXIV  |                   keresztvízre tartám, mert az én dicsőségem az, hogy egy
3793 XXXIV  |               tartám, mert az én dicsőségem az, hogy egy poronty született,
3794 XXXIV  |                     hallom, hogy meghalt.~– Az Isten szerelméért! Hogy
3795 XXXIV  |           Fabriczius leányát is kiforgatták az apja birtokából; pedig azt
3796 XXXIV  |                     te tanítottad meg. Most az is földönfutó, mint te.~
3797 XXXIV  |                  volt Juliánna szívére. Hát az ő kedvencét is szerencsétlenné
3798 XXXIV  |                 azok, akikben bízott? Ez is az ő lelkére támadó vád, az
3799 XXXIV  |                    az ő lelkére támadó vád, az ő álmainak réme?~– Értelek
3800 XXXIV  |                  kergetlek, dehogy állom el az utadat; hagylak magad elől
3801 XXXIV  |                  várni, ahogy ma vártunk, s az is meglehet, hogy egyszer
3802 XXXIV  |             fejeinket egy kosárba dobja. De az én ajkam a tiedet megcsókolni
3803 XXXIV  |             egyenesen. Még én nem írtam alá az elbocsátó leveledet, előbb
3804 XXXIV  |                    mögött levő rejtekben.~– Az volt a titkos átjáró a szomszéd
3805 XXXIV  |                     tábornok nem tud semmit az árulásról?~– Semmit sem.
3806 XXXIV  |                    nem menekült „ő” ki azon az úton, amelyen te bejutottál
3807 XXXIV  |                   hozzá?~– Mert kényes volt az én asszonyi becsületemre.~– „
3808 XXXIV  |                asszonyi becsületemre.~– „Ő” az volt, te nem! – Tehát Andrássy
3809 XXXIV  |                 lőcsei árulásban? Te voltál az, aki őt elcsábítottad; a
3810 XXXIV  |                    te varázstudó ajkad volt az a titkos hatalom, ami őt
3811 XXXIV  |                     zászlójától, s átbukjék az ellenségei közé – most eredj
3812 XXXIV  |               amivel a tévútra vitted, hozd az igaz útra vissza. Adj neki
3813 XXXIV  |                     te viszed. Vedd elő azt az arany hajszálat, mivel őt
3814 XXXIV  |                    s adjuk érte azt, amiért az megkapható. Nekünk Andrássy
3815 XXXIV  |                     kezébe kapja a zászlót, az egész ország mint egy tábor
3816 XXXIV  |              eszedbe utasításomat. Nem elég az, hogy odamégy s visszajössz. –
3817 XXXIV  |                   hiába. Ez a tanúbizonyság az lesz. Most küldi a bécsi
3818 XXXIV  |                      a legöregebb testvért, az aulikust, aki azalatt, míg
3819 XXXIV  |         tanácskozóterme ebben a várban van; az öccsét pedig, a megkegyelmezett
3820 XXXIV  |                    és visszajössz, s azután az fog történni, hogy Andrássy
3821 XXXIV  |                 István bezárja vára kapuját az új főispán előtt, s kiutasítja
3822 XXXIV  |                 elővonva ködmene belsejéből az elbocsátó lapot, ő is odaírta
3823 XXXIV  |                  kötelet dereka körül fűzte az asszonynak, mégiscsak át
3824 XXXIV  |               felfelé fordítá. Tekintetében az a gondolat tükröződött vissza,
3825 XXXIV  |                    sem váltottak egymással. Az egyik gyertyafény távozott
3826 XXXV   |                   jó nagyokat, nem jött elő az áldomást visszaköszönteni.
3827 XXXV   |                     volt hozzá, azok voltak az orvosa, a papja meg a tiszttartói.
3828 XXXV   |                 pedig volt a kancellistája, az vitte ki az üzeneteit a
3829 XXXV   |                  kancellistája, az vitte ki az üzeneteit a cselédeknek
3830 XXXV   |                 minden hozzá érkező levelet az íródeákjának adott át, hogy
3831 XXXV   |                  mutassa he – diákul.~Abban az elenchusban aztán fordultak
3832 XXXV   |   Impetratur-restitutio in integrum.”1~Erre az a marginális jegyzet vörösplajbászoztatott,
3833 XXXV   |                plajbász.~„Elégetendő.”~Csak az olyan iratokat olvasta el
3834 XXXV   |             esztendőn alul.~Mivel tölti hát az idejét:~Azt mondják: filozófiai
3835 XXXV   |                 munkán dolgozik. Ez is csak az íródeák révén szivárog ki,
3836 XXXV   |              törléseket visz bennük véghez.~Az még csak megjárja, hogy
3837 XXXV   |                     tudni Korponaynénak, ha az ígéretet, mit az urának
3838 XXXV   |          Korponaynénak, ha az ígéretet, mit az urának tett, be akarta váltani.~
3839 XXXV   |                 lesz a legnehezebb: bejutni az elzárkózott remete cellájába,
3840 XXXV   |               kertész. Mindennap le szokott az uraság szakítani két szál
3841 XXXV   |               szegfűt, s azt magával viszi. Az egyik szál szegfüvet ott
3842 XXXV   |                  szál szegfüvet ott találja az íródeák a nagy könyvek közé
3843 XXXV   |                misét mond a kápolnában, azt az úr az elrácsozott erkélyről
3844 XXXV   |                     a kápolnában, azt az úr az elrácsozott erkélyről hallgatja,
3845 XXXV   |              kápolnába bejöhet akárki, akit az ájtatosság odahoz, de őt
3846 XXXV   |                  portékáját. Tudta, hogy mi az igazi ritkaság, mi az incunabulun,
3847 XXXV   |                    mi az igazi ritkaság, mi az incunabulun, mi a kópia,
3848 XXXV   |                 incunabulun, mi a kópia, mi az apokrif? Nem hagyta rászedetni
3849 XXXV   |                  volt, annak nagyon megadta az árát, s más kézre nem eresztette.~
3850 XXXV   |                    járnak. Szakasztott mása az ő elvesztett „pantheonának”.~
3851 XXXV   |                  ide ezt a könyvet? – kérdi az íródeáktól.~– Az a görög
3852 XXXV   |                      kérdi az íródeáktól.~– Az a görög asszony maga, akié
3853 XXXV   |                     akié a könyv.~– Hol van az az asszony?~– Odakinn van
3854 XXXV   |                  akié a könyv.~– Hol van az az asszony?~– Odakinn van a
3855 XXXV   |                képek vannak benne.~– Fiatal az a nő?~– Én biz a képét elfelejtettem
3856 XXXV   |               termeken végig, aztán kinyílt az ajtó, s betipegett topogott
3857 XXXV   |                   betipegett topogott rajta az összegörnyedt anyóka, szemöldökig
3858 XXXV   |               Maradj kinn! – mondá Andrássy az íródeáknak.~Mikor aztán
3859 XXXV   |                jutni kegyelmedhez – suttogá az asszony.~– Mi hozza ide
3860 XXXV   |                  több volt a rémület – mint az örvendezés.~– Hát – a bűnöm
3861 XXXV   |             Andrássy.~– Valóban sok – mondá az asszony, elértve az útmutatást.
3862 XXXV   |                   mondá az asszony, elértve az útmutatást. S legjobban
3863 XXXV   |                     Nekem úgy tetszik, hogy az csak álom volt. S az álmodó
3864 XXXV   |                   hogy az csak álom volt. S az álmodó és a felébredt két
3865 XXXV   |                 szemsugár, egy kóbor mosoly az ajkon oly bűvrontó lehet,
3866 XXXV   |                    érte? Egyenlő értéket. – Az én lelkemnek is van egy
3867 XXXV   |                      s ahova menekülhetnék, az Istenhez való utamat elállja. –
3868 XXXV   |             szenvedett, mintsem a mártírok. Az a csodaalak, aki még holtában
3869 XXXV   |                     bocsánatát. Akkor talán az én lelkem is megszabadul
3870 XXXV   |                    én lelkem is megszabadul az ő lidércétől.~Ez az egy
3871 XXXV   |             megszabadul az ő lidércétől.~Ez az egy érző húr maradt a nagy
3872 XXXV   |                  szívében. Hogy rátalált ez az asszony!~Át meg át volt
3873 XXXV   |                   hogy odavezesse hozzá ezt az asszonyt: „Borulj arcra
3874 XXXV   |                   kezet. S azzal odaszökött az asztalhoz, melyen a „Pantheon”
3875 XXXV   |                szétrombolták.~Mit adna most az archeológ világ érte, ha
3876 XXXV   |                    archeológ világ érte, ha az a képgyűjtemény megmaradt
3877 XXXV   |                  mintha attól tartana, hogy az még megsajnálja a tűzbe
3878 XXXV   |              Valóban csak néhány lépés volt az.~Csak két terem esett közbe.
3879 XXXV   |                 Csak két terem esett közbe. Az egyik a címerterem, az Andrássyak
3880 XXXV   |                      Az egyik a címerterem, az Andrássyak arcképcsarnoka
3881 XXXV   |                díszszekrényével, azután jön az előpitvar, s abból nyílik
3882 XXXV   |                ostrom idején készült), csak az a rendkívüli rajta, hogy
3883 XXXV   |              nyugodtak, fönségesen andalító az egész arc tekintete, a szempillák
3884 XXXV   |                mintha figyelnének a szemek, az ajkakon a fájdalmas mosolygás,
3885 XXXV   |                 fekete haja keblére omolva.~Az alsó vánkosa tele van rakva
3886 XXXV   |            régiebbek hervadtak, aszúk.~Ezek az aszúvirágok beszélnek.~Nagyobb
3887 XXXV   |                   természet talányul ad fel az emberi észnek.~Hogy változik
3888 XXXV   |                   észnek.~Hogy változik meg az emberi lélek a múltja hangulatával
3889 XXXV   |               annyiszor hűtlen tudott lenni az élőhöz, milyen hűséges tud
3890 XXXV   |                  virágát!~Ezért zárkózik el az egész világtól. Ezért nem
3891 XXXV   |                 hogy meg ne háborítsa senki az ő titokteljes találkozásait
3892 XXXV   |                   titokteljes találkozásait az ő elmúlhatatlan egyetlenével.~
3893 XXXV   |                 Most már egyetlen neki!~Nem az égé, nem a földé, egyedül
3894 XXXV   |                   égé, nem a földé, egyedül az övé csupán.~Nem várja az
3895 XXXV   |                    az övé csupán.~Nem várja az angyalokat, csupán őtet.~
3896 XXXV   |        ismerhetetlen hatalom kényszerítheti az embert, aki hívatlanul jő,
3897 XXXV   |               tudott kimondani.~Szemei mint az álomjáróé, meredtek az alvó
3898 XXXV   |                 mint az álomjáróé, meredtek az alvó tüneményre, ott az
3899 XXXV   |                     az alvó tüneményre, ott az üvegkoporsóban.~Mkor idejött,
3900 XXXV   |             Andrássy felemelte a koporsóról az üvegfedelet.~Nem áradt abból
3901 XXXV   |                   Nem áradt abból más, mint az aszúvirágok illata széjjel.~
3902 XXXV   |                   Aztán félve tekinte félre az arcára, nem haragudott-e
3903 XXXV   |                    csakúgy mosolygott, mint az előbb. Másodszor is ajkával
3904 XXXV   |                 Másodszor is ajkával érinté az átlátszó kezet, most már
3905 XXXV   |                      Andrássy visszaereszté az üvegfedelet csodahalottja
3906 XXXV   |               karthauzi zárda tagja volnék. Az én halottam nem lett hamuvá,
3907 XXXV   |                    keresgetem, mi fájna még az életben, ami bekövetkezhetnék
3908 XXXV   |                    mert szakasztott képmása az anyjának, valami olyan bajban
3909 XXXV   |                    ami a szívén támadja meg az embert. Nem lehet meggyógyítani,
3910 XXXV   |                sóhajtott. Mi vigasza legyen az oly szívnek, amiuek már
3911 XXXV   |              részvételét. Most otthon lakom az apámnál a kisfiammal.~–
3912 XXXV   |                      Igen? Szívesen fogadta az öreg? Ő nagyon keményszívű
3913 XXXV   |                    a szóra könnybe lábadtak az asszony szemei.~– Óh, uram,
3914 XXXV   |                  kegyelmed, mégis rám talál az. S az én szívem nincsen
3915 XXXV   |            kegyelmed, mégis rám talál az. S az én szívem nincsen kőből.
3916 XXXV   |               korona, nem földi nagy birtok az, amit én most Istentől könyörgök;
3917 XXXV   |                     könyörgök; hanem csupán az, hogy tartsa meg a kis magzatomat.
3918 XXXV   |                tartsa meg a kis magzatomat. Az én fiam is úgy sínylődik,
3919 XXXV   |                semmi öröme, semmi dicsősége az Isten világának. Ha a gyermekemet
3920 XXXV   |                    közös a szíveikre nézve, az egyforma rettegés, mindegyiknek
3921 XXXV   |                   tudhatta magáról, hogy ez az érzés igaz. Hazugság lehet
3922 XXXV   |                  lehet minden a világon, ez az egy való.~– Talán kegyelmezni
3923 XXXV   |                       Talán kegyelmezni fog az irgalmas Isten! – sóhajtá
3924 XXXV   |          visszafordult oda, s térdre rogyva az ajtó előtt s kezét a rézkilincsre
3925 XXXV   |              rézkilincsre téve kiáltá hozzá az ajtón keresztül: „Óh, ne
3926 XXXV   |                  keresztül: „Óh, ne vidd el az én gyermekemet is; óh, légy
3927 XXXV   |                  Kegyelmed vissza fog térni az atyjához innen?~– Még ebben
3928 XXXV   |                 atyjához innen?~– Még ebben az órában.~– Hiszen ne siessen.
3929 XXXV   |                     nekem ajándékot, aminek az értékét nem lehet felbecsülni,
3930 XXXV   |                      örvendeztesse meg vele az öreget. Ezzel rovom le az
3931 XXXV   |                   az öreget. Ezzel rovom le az árát a visszaadott Pantheonnal.~
3932 XXXV   |              kincset érő levelet hazaviszem az apámnak, azt fogja kérdeni,
3933 XXXV   |                     mind el nem beszélhetem az apámnak.~– Hát hogy legyen?~–
3934 XXXV   |                apámnak, hogy elfogadja tőle az ajánlott Bebek-féle ágyút
3935 XXXV   |               megtehetem.~A levéltárhoz, ha az udvarra nem akartak lekerülni,
3936 XXXV   |              Korponaynét.~Kicsiny kertecske az, ahol az Andrássyak ősanyjai,
3937 XXXV   |                  Kicsiny kertecske az, ahol az Andrássyak ősanyjai, szegfüveik
3938 XXXV   |                     a másikon árnyékot tart az a tömör bástyafal, amelyiknek
3939 XXXV   |               Andrássy Fischer prédikátort, az evangélikus esperest aládobatta.~
3940 XXXV   |                   aládobatta.~A szegfű volt az akkori kertészdivat uralkodó
3941 XXXV   |               kegyetlen büntetés lett volna az, ha az első bűneset után
3942 XXXV   |                  büntetés lett volna az, ha az első bűneset után a lángpallosos
3943 XXXV   |                fűben-fában megtalálja annak az emlékét, akit elveszített.
3944 XXXV   |                kertész, s kedveskedett vele az urától vezetett látogatónőnek.~
3945 XXXV   |         visszatértek Andrássy írószobájába. Az íróasztalon állt drágakövekkel
3946 XXXV   |                    már, a kapcsai leváltak, az izzó papírlapok egyenként
3947 XXXV   |                     is tudta olvasni azokat az ismeretlen tűzbetűket? –
3948 XXXV   |                    művészi csínnal rajzolta az előtte ülő arcképét ezen
3949 XXXV   |                Azóta Andrássy filozóf lett. Az is csak elméletben, a szívében
3950 XXXV   |              bölcsészek hideg megfontolása, az élettel leszámolt nyugalom,
3951 XXXV   |                   leszámolt nyugalom, hanem az ellentéte az eddigi szenvedélyes
3952 XXXV   |                nyugalom, hanem az ellentéte az eddigi szenvedélyes hajlamoknak,
3953 XXXV   |            hajlamoknak, a méla búskomorság.~Az olyan éles asszonyi szem,
3954 XXXV   |                    A könnyelmű, ledér férfi az elhagyott, elfeledett, halálra
3955 XXXV   |            valószínűleg idemenekült ezekkel az asszonyi foglalkozásaival
3956 XXXV   |                   asszonyi foglalkozásaival az utolsó napokban, mikor a
3957 XXXV   |                 előtte minden, ami e házban az elhunyt feleségre emlékezteti.~
3958 XXXV   |                   idegen asszonyt megláttak az apjuk szentélyében, nagyot
3959 XXXV   |                   Mind a ketten odahúzódtak az apjuk mellé Talán eszükbe
3960 XXXV   |                   bátya beszélt előttük, és az anyjuk előtt arról a szép
3961 XXXV   |                olyam irgalom nélkül tépi ki az ő anyjuk szívéből az élet
3962 XXXV   |                     ki az ő anyjuk szívéből az élet örömeit, gondolták: „
3963 XXXV   |                 örömeit, gondolták: „Nem ez az?”~Mikor ott térdepeltek
3964 XXXV   |                       Mikor ott térdepeltek az apjuk arcképe előtt, mikor
3965 XXXV   |              kinézést még aggasztóbbá tette az az önvádterhes fájdalom,
3966 XXXV   |                    még aggasztóbbá tette az az önvádterhes fájdalom, amivel
3967 XXXV   |          önvádterhes fájdalom, amivel a fiú az apján csüggött, ahogy annak
3968 XXXV   |                   bocsánatkérés volt, azért az önfeledt pillanatért, amikor
3969 XXXV   |                önfeledt pillanatért, amikor az ágyút az apja ellen irányzá.~
3970 XXXV   |                pillanatért, amikor az ágyút az apja ellen irányzá.~Juliánna
3971 XXXV   |                     kegyelmed is jól ismer. Az itteni doktorok nem tudják
3972 XXXV   |             kitalálni a baját.~– Éppen mint az én fiamét.~– Ha rá bírom
3973 XXXV   |                tudós doktort, hogy megtegye az utat Gömörbe, akkor elküldöm
3974 XXXV   |                    szobából, üdvözöljék ezt az úrasszonyt idebenn.~Aztán
3975 XXXV   |                    idebenn.~Aztán odalépett az íróasztalához, melyen megkezdett
3976 XXXV   |               Juliánna ott ült a karszékben az asztal mellett.~Andrássy
3977 XXXV   |                    Azt ugyan föltette erről az asszonyról, hogy csakugyan
3978 XXXV   |                  asszonyról, hogy csakugyan az érzés hozta ide, a lelkiismeret
3979 XXXV   |           lelkiismeret nehéz lidércnyomása. Az asszonyszív csupa babona.
3980 XXXV   |                  valami más okának is lenni az idejövetelre.~Hogy ez a
3981 XXXV   |                   hiú-csalóka ábránd után – az a nő nem érez mélyen.~Hanem
3982 XXXV   |                    udvartól van ide küldve (az ő jó barátaitól). Azok bizonyosan
3983 XXXV   |                    Azok bizonyosan keveslik az eddig tett szolgálatait,
3984 XXXV   |                    rábírná, hogy valósággal az ő szolgálatukba álljon.
3985 XXXV   |                  magyar kiváló főurakra, ha az országot új alapon akarják
3986 XXXV   |              gyanúja. Nem is sejtette, hogy az ellenkező oldalról ássák
3987 XXXV   |            szétszórt irataira mutatva. – Ez az én mindennapi foglalatosságom.
3988 XXXV   |                     a kínai szokások. Nincs az a fényes polc, amiért ezt
3989 XXXV   |                   amilyen nagyon megszokták az udvari marsallok minden
3990 XXXV   |                    minden reggel megjelenni az uralkodó levée-jén, s megkérdezni: „
3991 XXXV   |                    mindennap elmennem ahhoz az üvegkoporsóhoz, s megkérdeni: „
3992 XXXV   |                     csaták trombitáit fúnák az ablakom alatt, a falra akasztott
3993 XXXV   |                  Ezt mind tudom. Sőt értem. Az én nagyravágyó álmaim is
3994 XXXV   |                      akármilyen szomorít is az. Minden élettelen tárgyban,
3995 XXXV   |                    a fájó szív így belenőtt az emlékeibe, olyan, mint a
3996 XXXV   |                      aki parancsoljon, akad az országban; a kérdés csak
3997 XXXV   |                    országban; a kérdés csak az, hogy engedelmeskednek-e
3998 XXXV   |                     ki gömöri főispánnak?~– Az nem lehet! Hisz a főispán
3999 XXXV   |                   kiálta a főúr, olyat ütve az öklével a triplex philosophia
4000 XXXV   |                    főispán, ha ért hozzá.~– Az pedig ért hozzá, higgye