Fezejet
1 III | elkezdte, hát csak folytassa – mondá bíró uram. – Sok verse van
2 III | fogsz többet beszélni – mondá Alauda uram, s azzal a szenátoroknak
3 III | helyeikbe.~– Mindjárt! Azonnal – mondá Alauda uram. – Csak még
4 IV | specificatiót, protonotarius úr – mondá engedékeny hangulattal Alauda
5 V | bírót ilyen alkalommal: Bíró mondá „Tulas mihi clavim! „Janitor
6 VI | bíró úr indítványozta – mondá a kamarás, a fejét a palástja
7 VI | akkor ez semmi és semmis! – mondá Fabriczius, s fogván a vörös
8 VI | ki a tanács határozatát – mondá Fabriczius bíró. – Mert
9 VIII | Így soha el nem fogjuk! – mondá Wencezlauz –, ha mind egymás
10 VIII | kegyelmetek a dolgukra! – mondá Fabriczius. – Reggelig minden
11 VIII | küzdelem fojtaná el mellét, mondá ki ítéletét:~– Akkor – negyvennyolc
12 IX | voltak.~– Nemes főbíró úr – mondá a tábornok. – Megengedjen,
13 IX | negyvennyolc óra alatt mondá hideg, halk hangon. – Ha
14 X | nincs fecsegésre való idő – mondá az úrnő –, neked sietned
15 X | Jól van, kis fiacskám! – mondá az úrnő, megcsókolgatva
16 XI | De még hátra van egy – mondá a hölgy, folyvást széttekingetve
17 XI | hozzányúl, ha megéhezik! – mondá a hóhér.~– Akkor aztán meglátjuk
18 XI | doktor érkezik.~– Ahá! – mondá az életre ébredő. – Hisz
19 XII | bíró!~– Hát ez a kisbíró? – mondá a nő, ujjai hegyét a férfi
20 XIII | féloldalt a fehér vállára. S azt mondá magában:~– Lám, a német
21 XIII | meglátta Wencezlauzt, azt mondá neki:~– Carissime! Menjen
22 XIII | sétáljon.~Fabriczius azt mondá a doktornak:~– No, hogy
23 XIV | elektricitást kell összegyűjteni! – mondá a tudós ezermester, s Wencezlauz
24 XIV | elvesztve, kenetteljes hangon mondá:~– Moderálja magát kegyelmed,
25 XV | szükség, hanem ollóra is mondá a tábornok, – Az éjjel a
26 XV | énekeljen!~– Szép templom! – mondá körültekintve. – Ez az a
27 XV | Alaudát darabokra tépni – mondá egy fiatal patrícius egy
28 XV | Higgye el kegyelmed – mondá rá az öreg –, hogy ez kicsinált
29 XVI | Hajnal bizony, rubintom! – mondá neki a menyecske. – Csakhogy
30 XVI | nem logikai következés – mondá a zászlótartó.~– Már most
31 XVI | urakhoz pedig fennhangon mondá: Vegyük ez ügyet egészen
32 XVI | kínzókamarára mutatva, azt mondá csendesen:~– Figyelmeztetem
33 XVI | veszedelem!~A bíró szigorú hangon mondá a lovagnak:~– Ha a vádlott
34 XVI | hangütéssel, pattogó szóval mondá:~– Megengedjen kegyelmed,
35 XVI | vállára téve a kezét, s azt mondá neki szánakozásteljes hangon: –
36 XVI | tábornokkal. „No, kedves barátom – mondá Löffelholtz –, azt ugyan
37 XVI | elfogadni a sok közül – mondá Löffelholtz –, a lőcsei
38 XVIII | vagyok. Temetésre várok – mondá az orvosnak, amint az becsámpázott
39 XVIII | patkányok nyugtalankodnak – mondá az, s egy csók lezárta az
40 XVIII | bei Fusz!”~– No lássa! – mondá Juliánna. – Most már helyre
41 XVIII | a parlamenter zászlót! – mondá Juliánna az uraknak.~Az
42 XIX | dugta.~S aztán fanyar képpel mondá Trautsohnnak:~– Kegyelmed
43 XIX | helyéről s nyugodtan, hidegen mondá:~– Jól van. Hívassuk ide
44 XIX | torkán a tábornok, s azt mondá, mintegy magának beszélve:~–
45 XIX | Szeret biz az egyebet is – mondá rá Blumevitz. – Hanem ez
46 XIX | szabadságunkat!~– Az eszed tisztul? – mondá elszörnyedve a megátkozott
47 XIX | zsákokat a szekérről, fiaim – mondá a diákoknak –, s hozzátok
48 XIX | Hát ez már micsoda? – mondá Korponay elbámulva, s odalépett
49 XXII | De csak maradjanak! – mondá Miklós –, jó lesz nekik
50 XXIII | bűnösök, akikről nóta szól! – mondá Miklós. – Ha ugyan egyáltalában
51 XXIV | lélegzetet vett.~– Hát ekkor azt mondá Miklós bácsi: „No, hát csak
52 XXIV | dolga van.~A frajj pedig mondá neki, hogy a bárónő haldoklik.~–
53 XXIV | kell ütni a macska lábára – mondá Miklós.~– Hogyan?~– Hát
54 XXIV | hát most célozz jól! – mondá neki Miklós. Ferenc letérdelt
55 XXIV | összeborzadt. Hisz őneki mondá az a nő: – „Meggátolom az
56 XXV | kérek.~– Tábornok úr! – mondá Belleville. – De mi az ördögöt
57 XXV | indulattól.~– Nézz csak ide – mondá Belleville lovag, s félretolta
58 XXVI | kiállítására. Mikor visszajött, azt mondá:~– De mármost ne menj azon
59 XXVI | pecsételte a salva guardiát, azt mondá Andrássynak:~– És mármost
60 XXVII | jössz oda velem, kicsikém – mondá neki Juliánna. Nem! Te nem
61 XXVIII | Készülj rögtön az útra – mondá Krisztinának –, fogass be,
62 XXVIII | amíg a comitivát megírom – mondá Alauda uram, s leült az
63 XXIX | szekere túljutott a hídon, azt mondá a vén hajdúkocsis:~– No,
64 XXIX | Hát így is majd megélünk – mondá Korponayné. – Be kell hát
65 XXIX | Átkozott rossz vinkó! – mondá rá, mikor megkóstolta.~–
66 XXIX | előrerohanva.~– Itt az uram! – mondá Juliánna a lovagnak.~Az
67 XXIX | borravalót kapsz érte – mondá Juliánna.~A legény kétfelé
68 XXIX | Itten van Kraszna! – mondá a vezető legény, megfordítva
69 XXIX | Itt meg kell pihennünk – mondá a csikós Juliánnának.~–
70 XXIX | legény villogó szemének, azt mondá neki nagy szelíden:~– Kapsz,
71 XXIX | kacagni.~Szegény főúr! – mondá magában Andernach lovag –,
72 XXX | Furfangos tréfa biz ez – mondá aztán a nádorhoz fordulva. –
73 XXX | szekérét, s a kocsisának azt mondá, hogy jó lenne ezt az embert
74 XXXI | magát, s kezét nyújtva, mondá Juliánnának.~– Dehogy keresem,
75 XXXII | szemrehányást tettek neki, azt mondá: „Hát mikor az oláh elevenen
76 XXXII | itt kapja az útfélen. Azt mondá neki, hogy csak menjen előre
77 XXXII | nyújtá a kisfiának.~– Hm! – mondá az, azzal a bölcs bíráló
78 XXXIV | másra bízza a titkainkat! – mondá rá Fabriczius.~Korponay
79 XXXIV | ezredes volt köztük a fő; neki mondá el Juliánna Ghéczy Zsigmond
80 XXXIV | Értelek most már egészen – mondá Korponay. – Csalva vagy,
81 XXXIV | összefonta karjait, s azt mondá: „Jól van, odamegyek!”~–
82 XXXIV | Akkor készen vagyunk – mondá a férfi, s elővonva ködmene
83 XXXV | támaszkodva.~– Maradj kinn! – mondá Andrássy az íródeáknak.~
84 XXXV | Andrássy.~– Valóban sok – mondá az asszony, elértve az útmutatást.
85 XXXV | is sejti, hogy mit? Azt mondá kegyelmed, egy kísértő rémtől
86 XXXV | könnyeiddel!”~– Legyen meg – mondá, kezét nyújtva Juliánnának.~
87 XXXV | találom a legszebbnek – mondá a nő a kertésznek.~– Valóban,
88 XXXV | barátok.~– Azok maradjunk – mondá a nő. – Talán tehetek is
89 XXXV | Nem ismerek ilyen erőt – mondá a hős vezér nyugodtan, s
90 XXXVI | úgy tett, ahogy az apja mondá, hogy egész parádéval utazzék
91 XXXVI | kegyelmetek, olvassák írásban – mondá Juliánna, s elővonta a főkötőjébe
92 XXXVI | utána a leírt nevét.~Hm! – mondá magában Juliánna. – Itt
93 XXXVI | poharat az asztalról, azt mondá:~– No hát, urak, nem valót
94 XXXVIII| meg kell neki gyógyulnia – mondá a doktor az elbúsult anyának. –
95 XXXVIII| officinában.~– No látod – mondá Löffelholtzné –, most már
96 XXXVIII| meglátogatnod.~Juliánna azt mondá erre aggóskodva, hogy nagyon
97 XXXIX | előtte a karjait, s azt mondá neki:~– Azért jöttél, hogy
98 XL | donációt.~– Hja, asszonyom – mondá erre Pálffy kitérőleg –,
99 XL | A lőcsei kapituláció! – mondá a hölgy, előkeresve a tarsolyból
100 XL | belépésekor sejtettem – mondá Pálffy János. – Kegyelmed
101 XL | A viszonttalálkozásig – mondá Pálffy János a nőnek. –
102 XLI | alakoskodás.~– Fordulj vissza – mondá Juliánna a fuvarosnak. Ettől
103 XLII | ismét eszméletéhez tért, azt mondá a bíráinak, hogy csak hozzák
104 XLII | káplánnak. Pelargus azt mondá, hogy csak tartsa meg azt:
|