Fezejet

 1 V      |              ismét De Hortis uramnak szólt, aki híressé tette magát
 2 IX     |         tartozik énrám az asszony! – szólt felindultan.~– Nem úgy értettem. –
 3 IX     |        kapitányt, se a kapitánynét – szólt nyersen a tábornok, nevetésbe
 4 XI     |            volt a tudományos neve) – szólt a doktor, megfogva a beteg
 5 XII    |                Vallja meg, hogy mire szólt ez a fogadás?~– Ha megígéri,
 6 XII    |           felhalmozva látni.~– Ah! – szólt elbámulva a hölgy. – Kegyelmed
 7 XII    |          segítek az időnek sietni! – szólt nevetve a lovag, s elővesz
 8 XII    |         kezded a gonosz játékodat? – szólt kedvszegetten a lovag. –
 9 XIII   |             berohant a ketrecbe.~Nem szólt semmit, csak felnyalábolta
10 XIII   |           körmeik közül.~A leány nem szólt semmit; de összetapadó ajkai
11 XIII   |          felé.~– Belleville lovag! – szólt, felismerve az alakot Fabriczius,
12 XIII   |            lovag! Én a bíró vagyok – szólt Fabriczius, leeresztve a
13 XIII   |              Nos! Hát mit mondtam? – szólt triumfáló tekintettel a
14 XIII   |            csalódás. Lehet csalás! – szólt kemény hangon Fabriczius.~–
15 XIV    |                Magam is azt tartom – szólt Fabriczius. – A kapitány
16 XIV    |                 Ám lássa kegyelmed – szólt Fabriczius; elég önuralkodással,
17 XV     |              nem lehet hozzáférni! – szólt nevetve Andrássy. – És így
18 XV     |          textusa Sanakerib királyról szólt; de abból ő maga sem hallott
19 XVI    |        nevetnek azon, amit mondok? – szólt szétbámulva Korponay.~Azon
20 XVI    |              főstrázsamester uram! – szólt oda Korponaynak. – Ha már
21 XVI    |         elmehet már kegyelmed haza – szólt; egész rekedt volt az éjszakai
22 XVIII  |           ellenállás, generális úr – szólt Blumevitz, kitárva az ablakszárnyakat. –
23 XVIII  |              muskétám, aki beszél! – szólt egyet intve az ajtóban álló
24 XVIII  |         beszélünk a kapitulációról – szólt úrias tempóval Blumevitz
25 XVIII  |           asszony.~– Én azt hiszem – szólt Juliánna, egész lelki nyugalommal
26 XIX    |              előtt is újra mondom! – szólt Fabriczius, szétszakítva
27 XXII   |      Andrássy István születésnapjára szólt a várban minden harang;
28 XXII   |              ami Miklós generálisnak szólt, s lerázva a zúzmarát a
29 XXII   |              annak más módja.~Nem is szólt többet semmit; csendesen
30 XXII   |           kebléhez szorítva azt. Nem szólt semmit; de az égre meredő
31 XXII   |              támadást. Kemény hangon szólt rá a hatalmaskodó rokonra.~–
32 XXII   |             vár parancsnokságát, így szólt: „Édes öcsém, rád bízom
33 XXII   |          Balra dűlt az elhatározása.~Szólt.~– Te azt mondád nekem,
34 XXIII  |             kedvese iránt.~– Igen! – szólt rideg, kemény hangon. –
35 XXIV   |             imádkoztál az apádért! – szólt hozzá félig kérdező hangon.~–
36 XXIV   |       magához.~– Jól mondod, fiam! – szólt a pap, ki maga is reszketett
37 XXIV   |             eléje, s a nagyobbik így szólt:~– Hallod-e, te barát! (
38 XXIV   |               Hiszen nem halt meg! – szólt utána az öccse. – Nekem
39 XXV    |            Hát én leszek a „frère” – szólt Andrássy nevetve. Belleville
40 XXV    |        maleficiuma.~– Maleficiuma? – szólt a tábornok, összeráncolva
41 XXV    |            egyre nevetett.~– Az ám – szólt, odalépve ahhoz a nevezetes
42 XXV    |              báróné.~– Két báróné? – szólt megakadva Andrássy. – De
43 XXV    | hazardjátékot nem nézhetem tovább! – szólt igaz keresztyéni elszörnyedés
44 XXV    |              indulok. De nem, nem! – szólt a kalendáriumot előkapva. –
45 XXV    |             ellen.~Csak Andrássy nem szólt bele a vitába. Ő tudta azt
46 XXVI   |         érkezett, az Pálffy nádornak szólt, attól a bizonyos anonymustól,
47 XXVI   |       Várjunk csak! Alighanem lesz – szólt a postamester, s bürokratai
48 XXVII  |                 Megvallom őszintén – szólt asszonyi színjátszásának
49 XXVII  |              várára.~– Nem tagadom – szólt meghatottan a herceg –,
50 XXVIII |               Azt akárki mondhatná – szólt Alauda uram. – Hol az írás?~
51 XXVIII |             meri.~– Még nem eléggé – szólt Alauda, s a kiterjesztett
52 XXVIII |       kegyetlenül.~– Héj, ayafiak! – szólt Andernach lovag, elővéve
53 XXIX   |            nádornak.~Azután suttogva szólt Krisztinához:~– Fogd ezt
54 XXX    |              banyáról beszélek én! – szólt türelmét vesztve Andernach. –
55 XXXI   |             Ezért fáradtunk.~– Ejh – szólt bosszúsan Blumevitz –, mit
56 XXXI   |           Hát azt mi tudjuk ketten – szólt Blumevitz, mialatt Juliánna,
57 XXXI   |        Maradjon még, nagyasszonyom – szólt, nyájasságot erőltetve arcára. –
58 XXXIII |              asszony!~– Az vagyok! – szólt Juliánna, nyugodt, szelíd
59 XXXIV  |          arcába, mint egy őrült. Nem szólt neki semmit, csak a szemeivel
60 XXXIV  |            Bevégeztem küldetésemet – szólt Juliánna, mikor a rejtekből
61 XXXIV  |      dolgukat.~– Kérem kegyelmedet – szólt még Juliánna –, segítsen
62 XXXV   |          térdre e koporsó előtt.~Nem szólt, nem sírt, csak reszketett.~
63 XXXV   |        irgalmazni fog nekem „ő” is – szólt kitörő fájdalommal a nő. –
64 XXXV   |       futóárkot.~– Lássa kegyelmed – szólt Juliánnához, szétszórt irataira
65 XXXV   |              a kegyelmed nyugalmát – szólt mentegetőzve Juliánna, és
66 XXXVI  |            egy utat kell megtenned – szólt az öreg. – Ezeket a leveleket,
67 XXXVII |           volna meg, édes cimborám – szólt közbe Pelargus –, amikor
68 XXXVIII|             mindig magammal hordom – szólt Juliánna a keblére tapintva,
69 XXXVIII|              hosszú út.~– Apropos! – szólt közbe Alauda uram. – Kegyelmednek,
70 XXXIX  |          szorgalmazza.~– Nem bánom – szólt Korponay, s még csak a homloka
71 XL     |     legjobban tudja kegyelmességed – szólt keserűen –, hogy ezt az
72 XLII   |            veszélyes levelekkel, így szólt hozzá:~„Ha pedig teneked
73 XLII   |              szállja meg lelkedet! – szólt kenetteljes hangon az ifjú.~
74 XLII   |       indultál!~Juliánna a káplánhoz szólt még.~– Holnap hajnalban