Fezejet

 1 I    |   Andrássy család ősanyja, Serédy Zsófia, Andrássy Istvánné.~Valóban
 2 XXI  | üvegfedéllel. Ottan alszik Serédy Zsófia, Andrássy Istvánné. Még
 3 XXI  |     szobácskát nevezte a magáénak Zsófia. Egy része a falaknak Istené
 4 XXI  |           a hátuk mögött, azalatt Zsófia azt művelte, hogy összeszedte
 5 XXI  |        kérni az irgalomfalatot. – Zsófia nem hagyott egész uradalmában
 6 XXII |           év óta nem látta férjét Zsófia.~Az a kegyetlen hadjárat
 7 XXII |     lőcsei szomszéd házak között?~Zsófia belenyugodott e távollétbe.
 8 XXII |   tartották hősi önfeláldozásnak: Zsófia az ellenkezőt tette, s az
 9 XXII |         Odanyújtá neki a levelet.~Zsófia megismerte a férje írását,
10 XXII | meghallják, hogy mit beszél!~Csak Zsófia értette meg a dühöngést.~
11 XXII |      azért ez a féktelen indulat.~Zsófia elhagyta az imaszékét, s
12 XXII |     magasabbnak látszott, mint ő.~Zsófia halovány arca fehér lángban
13 XXII |           nagy csendesség támadt.~Zsófia csengő hangon, mintha arkangyal
14 XXII |        kiáltá:~– Nincs már Isten!~Zsófia összerendülve bocsátá el
15 XXII |        fel, halálérző fájdalommal Zsófia.~– Elárulta! Eladta a németnek!
16 XXII |  Folytassátok az éneket! – kiálta Zsófia a gyülekezetnek.~S a nép
17 XXII |           várbeli népség számára.~Zsófia megszokta már Miklós úrnak
18 XXII |        kisfiam? - kérdé elbámulva Zsófia.~– Hogy úgy meg tudott ijedni
19 XXII |     többet elhagyni a koporsóját!~Zsófia odalett az elszörnyedéstől.~–
20 XXII |         emberek voltak, mint más.~Zsófia a kezeivel takarta el a
21 XXII |         meg kellett benne fagyni.~Zsófia a tekintetéből sejtheté,
22 XXII |           azt, amit ma beszélünk.~Zsófia ösztönszerűleg szorítá a
23 XXII |          szembe minden ránézővel.~Zsófia, érezve a kettőjük közötti
24 XXII |           bátya? Rólad beszélnek. Zsófia haraggal állt föl helyéből.~–
25 XXII |            Mért nevetsz? – rebegé Zsófia, összeborzadva ez eszelős
26 XXII |      volna veled négyszemközt is.~Zsófia még mindig nem értette,
27 XXII |   mennyország, akkor is kizárnám!~Zsófia látta, hogy a józan Miklós
28 XXII |        már akkor meg is van téve.~Zsófia, amint fölismerte a rögeszméjét
29 XXII |         sietteti hazavágyó lelke?~Zsófia ártatlan, semmit nem értő
30 XXIII|           a szót kiejté a száján, Zsófia csak szótlanul bámult rá
31 XXIII|       szenvedéseidet és a hazáét!~Zsófia, mint az álomból felriasztott,
32 XXIII|          meg két erőszakos kézzel Zsófia a nagyobbik fiát, mintha
33 XXIII|    indulatosan felugorva helyéről Zsófia, s azzal megragadva mind
34 XXIII|          Gömörnek a Szepességből.~Zsófia azonban a maga mindennapos
35 XXIII|     közepett hazaérkezett a várba Zsófia, alig váltott más ruhákat,
36 XXIII|        fakó már, mint az irhabőr.~Zsófia nem tudta neki azt mondani,
37 XXIII|          ez tégedet bánt? – kérdé Zsófia elbámulva.~– Nem biz engem.
38 XXIII|          tartson meg asszonyának. Zsófia büszkén emelé föl fejét.~–
39 XXIII|       apjukhoz hasonlók legyenek.~Zsófia szívében feltámadt a harag
40 XXIII|        árulás! Ennek útját állom!~Zsófia megrettent. Elállt a szava
41 XXIII|      fordul. Ez a te munkád volt.~Zsófia elszörnyedve hátrált vissza
42 XXIII|         írhatott többé a férjének Zsófia. Ez a könnyebbülés is el
43 XXIV |        lármája mindennap behatolt Zsófia szobájába. Termek, tornácok
44 XXIV |           tudomány.~Nem csoda, ha Zsófia nem folyamodott a szarvas
45 XXIV |           gyermekeit imádkoztatta Zsófia, az ágya mellett térdepeltetve,
46 XXIV |       Azért, mert hazaáruló lett.~Zsófia arcra fordult az ágyában,
47 XXIV |   odakéredzkedett az anyja mellé.~Zsófia nagyon odavolt már a testi-lelki
48 XXIV |         egyszer a bátyja helyett. Zsófia szótlanul feküdt, mint egy
49 XXIV |           Anyácskám! Ne halj meg!~Zsófia hirtelen fölnyitá a szemeit
50 XXIV |       hagylak elmenni.~Most aztán Zsófia kezdte el a gyermeket becézni.~
51 XXIV |        nem akart tovább beszélni.~Zsófia azzal az éleslátással, ami
52 XXIV |          heves szívdobogások közt Zsófia.~A gyermek nagy lélegzetet
53 XXIV |           mindjárt az apja is az!~Zsófia reszketett a láztól.~– Látod,
54 XXIV |        nekem jó kisfiam – suttogá Zsófia.~– Az leszek, anyácskám.
55 XXIV |   elvitette Miklós egyszer, mikor Zsófia aludt, a cselédjével, hogy
56 XXIV |     imádságos könyvemet – suttogá Zsófia.~Abból még kitelt egy levélnek
57 XXIV |           az aranyakat elrejteni.~Zsófia hálát emelt az Istenhez,
58 XXIV |        karjánál fogva, a másikban Zsófia levelét tartva.~A gyermek
59 XXIV |      apagyilkosságra, istentelen!~Zsófia úgy állt ott az ablakban,
60 XXIV |  megfordult és elhagyta a szobát.~Zsófia kimerülten rogyott az ágyára.~
61 XXIV |           a gyóntatóját kérte fel Zsófia, hogy beszéljen a lelkére
62 XXIV |       rendeleteket adni.~Miklós a Zsófia szobaajtajában találta a
63 XXXV |           a hálószoba, hol Serédy Zsófia tanítá gyermekeit Istent
64 XXXV |       egyszer harmadszor – Serédy Zsófia még akkor is mosolygott
65 1    |          kis szobáig, ahol Serédy Zsófia egykor a kisfiával levelet