Fezejet

 1 II    |             tartó marok; a mezítelen gyermek a kivont karddal; a fanyűvő
 2 III   |              III. FEJEZET ~A kétfejű gyermek – Az irámszarvas és a százszorszép
 3 X     |          karddal, akár pépet főzni a gyermek számára, akár ellenség megszállta
 4 X     |             könny lett utána.~Amíg a gyermek reggelizett, a nő hátravonult
 5 X     |         dolgot, amihez nem kell ez a gyermek itt a közelben.~– Én sem?~–
 6 X     |               Jaj de szép maskara!~A gyermek elkezdett kacagni, vége-hossza
 7 X     |          beszélt Pelargussal, hogy a gyermek ne értse.~– Vigyázz a gyémántomra
 8 XIII  |              az öregember is, mint a gyermek. Recommendálhatom kegyelmednek.~–
 9 XIX   |               Mikor aztán berohant a gyermek szobájába, körülnézett,
10 XIX   |       megkérdje az asszonytól, hol a gyermek? Ha kínozzák, majd csak
11 XXII  |              a kezeivel takarta el a gyermek fejét, a kebléhez szorítva
12 XXII  |          uram, fedezd be ez ártatlan gyermek fejét! Ne hagyd kárhozatra
13 XXII  |            akinek a képmása ez a két gyermek itten, ha azt a szíve ide
14 XXII  | diadalmaskodó csoportot, amint a két gyermek dicsőségtől ragyogó anyjának
15 XXIII |             meg akarná őt fojtani. A gyermek megijedt, s menekülni akart.~
16 XXIV  |           halott, s nem viszonozta a gyermek hízelkedő gyügyögéseit.~
17 XXIV  |              miért akartad te azt?~A gyermek odahúzta magához az anyja
18 XXIV  |              együtt, kezdé magában a gyermek zila beszédének összefüggését
19 XXIV  |              a célba, kisfiacskám?~A gyermek, aki már eldugta a fejét
20 XXIV  |         szívdobogások közt Zsófia.~A gyermek nagy lélegzetet vett.~–
21 XXIV  |             amit mondtam! – rebegé a gyermek.~– Nem. Nem. Jól tetted
22 XXIV  |              elmúlik.~S az anya és a gyermek szíve addig dobogott egymáson,
23 XXIV  |            írószereimet az ágyhoz.~A gyermek kereste az írószereket.
24 XXIV  |            az arcát. Emlékezett rá a gyermek, hogy azt így tették máskor
25 XXIV  |         nekem, hogy azt megteszed?~A gyermek csak a szempilláival intett.~–
26 XXIV  |             Zsófia levelét tartva.~A gyermek rémült tekintettel nézett
27 XXIV  |          félj, anyácskám – suttogá a gyermek, mikor a cseléd kifordult –,
28 XXIV  |         engem többet.~Erre a szóra a gyermek megbánta, amit előbb mondott.~–
29 XXIV  |              amíg alszom – köté ki a gyermek.~– Aludjál csak. Én virrasztok.~
30 XXIV  |               Én virrasztok.~Azzal a gyermek álomnak ereszté a fejét.~
31 XXIV  |             a közbejött gyászeset.~A gyermek mélyen aludt. Miklós rátakarta
32 XXIV  |            Ferkó bátyám? – kérdezi a gyermek, széttekintve a sokaság
33 XXIV  |              ősi vér káposztalévé.~A gyermek felöltözött, s aztán követte
34 XXIV  |                A fanatizmus lángja a gyermek lelkét is őrjöngésbe hozta.
35 XXIV  |              el nem fut előled.~De a gyermek nem tette azt, amit mondott
36 XXIV  |              érve már összerogyott a gyermek, s nem bírt odább menni,
37 XXIV  |            utánafanyalogtak.~Amint a gyermek meglátta a templom közepén
38 XXX   |              a könny.~Sírt, mint egy gyermek.~Azután dühöngeni kezdett: „
39 XXX   |            menekült néppel, asszony, gyermek, öreg ember, aki a visszavonuló
40 XXXI  |             akit a szíve jóságánál a gyermek is megfoghat, míg Illésházy
41 XXXI  |           ígért kincseit kergette, a gyermek nagy teher lenne. Egyre
42 XXXI  |           egy kis sziget – amit az a gyermek játékszereivel körülrak;
43 XXXII |           csak az Úristentől, ~s egy gyermek, aki semmitől sem fél, még
44 XXXII |           gyümölcs; mit vágyna ide a gyermek?~Megállt a csalánnal végignőtt
45 XXXII |            ott belül.~Mivé lett az a gyermek, amióta nem látta! Hogy
46 XXXII |             a ragyogó szemek? Most a gyermek olyan sápadt, az arca majd
47 XXXII |               csak csodálkozást; s a gyermek nem ugrik fel a földről,
48 XXXII |         palánk szögletében épített a gyermek mindenféle tarka kövekből,
49 XXXII |          apró kis koporsók, amiket a gyermek maga faragott zsindelyből.~–
50 XXXII |             szörnyedt el Juliánna, a gyermek mellé telepedve a pimpimpárévirágos
51 XXXII |      elmulasztott éjszakáért a beteg gyermek kórágya mellett?~Juliánna
52 XXXII |         homlokát verte a kezeivel. A gyermek pedig nem segített neki
53 XXXIII|            nő folytatta csendesen. A gyermek hallgatva bámult, s azt
54 XXXV  |     emlékezteti.~Hát még aztán a két gyermek?~Még azokat is meg kellett
55 XXXVI |            kertész látta őt és a két gyermek. Egyik se beszélt a cselédséggel
56 XLII  |                Imádkozás egy megholt gyermek mennyei üdvéért.”~Megholt
57 XLII  |          mennyei üdvéért.”~Megholt a gyermek!~Ez volt az utolsó fonál,
58 XLII  |        magában végigolvasá a megholt gyermek mennyei üdvéért könyörgő