Fezejet

 1 III   |          nyelveddel, hogy milyen édes ennek a templomajtónak a
 2 VIII  |          No! Mi az?~– Ezek az én édes szemeim! Nem látják kelmetek
 3 VIII  |             Ahol fut, ni! Héj az édes szemeim! Elejbe a rúddal!~
 4 X     |      eleget petyegett: „Hát már, édes, én ezután leány leszek?”~–
 5 XI    |         a nádméz.~– Megtaláltam, édes kincsem. Itt van a szelencében.~–
 6 XIV   |    Kedvesem, aranyom, bálványom, édes kis uracskám!”~Doktor Cornides
 7 XVI   |         Korponay János felébredt édes álmából.~– Ejnye bizony
 8 XXII  |          leste a szót azokról az édes ajkakról, az anyja térdére
 9 XXII  |          anya és gyermekei közti édes együttlétet nehéz lépések
10 XXII  |        disputáljunk teológiáról, édes ángyom! Ismerem én azt az
11 XXII  |          De az én uram nem az!~– Édes ángyom? Te magad is vetted
12 XXII  |     parancsnokságát, így szólt: „Édes öcsém, rád bízom a legdrágább
13 XXII  |       jöttem fel éppen tehozzád, édes ángyom – folytatá kegyetlen
14 XXIII |       bánom és megtorlom, ha egy édes ölelésért a hazát adja kelengyéül;
15 XXIII |       úgy könyörgött hozzá.~– Óh édes jó uram; szerelmes bálványom!
16 XXIII |     szavakon kezdődnek:~„Kedves, édes, egyetlen jó uram.”~S végződtek
17 XXIII |       jönne hozzá ez az ember?~– Édes ángyom – kezdé Miklós, száraz,
18 XXIII |      kincsét, akik azt mondják: „édes hazám!”, amíg a hazának
19 XXIV  |         nyakon az árulást. Ha az édes apámfia tette volna ezt,
20 XXIV  |      gyermeket.~– Te fogod majd, édes öcsém, letisztítani az Andrássy
21 XXIV  |    levélben Andrássy Istvánnak.~„Édes bátyám.~A feleséged meghalt
22 XXIX  |      Abból pedig semmi sem lesz, édes lelkem, mert egy ló sincs
23 XXIX  |    Juliánna nem dalolgatott az ő édes álmai felett. Hanem más
24 XXX   |        emlékezik másra, mint az „édes szülémre”, az pedig tegnap
25 XXX   |      hízelgő hangjával.~– Ugyan, édes jó barátom, nem lenne szíves
26 XXXI  |   családi boldogságot, az otthon édes nyugalmát, mind kockára
27 XXXI  |    keresztül nélkülözni annak az édes, csevegő gyermekajknak mindennapi
28 XXXII |       minden dolgot, diskurzust, édes álmot, nyakába keríté a
29 XXXIII|           Te hidd el nekem, hogy édes. Pedig egy dolog a kettő.
30 XXXIII| Bármilyen nagy dolgot.~– No hát „édes”? – Azt szeretem. – Belehalhatsz,
31 XXXVI |    helyébe állott haloványságnak édes, mosolygó kifejezése volt. –
32 XXXVII|       akkor gondoltad volna meg, édes cimborám – szólt közbe Pelargus –,
33 XXXIX |          nem térítette.~– Óh, én édes lelkem uram. Olyan nagy
34 XL    | írótollal játszott.~– Hát akkor, édes húgám, az történik veled,
35 XLI   |          ruhájának a szegélyét. „Édes szentem!”~– Ne időzz itt! –
36 XLI   |          ezt kitalálja.~– Ugyan, édes földim – szólítá meg –,
37 XLII  |        azt suttogja, hogy milyen édes az élet – még mások halálának
38 XLII  |        mondja meg az én egyetlen édes jó uramnak, hogy a szívemben
39 XLII  |        mondani.~– Ha pedig az én édes uramatyámmal találkozik