Fezejet

 1 IV    |           bor akár fel, akár le, ez engem még nem confundál. Mégis
 2 IV    |         roppant nagy summa pénz hoz engem indulatba, ámbár annak is
 3 X     |         most!~– Hát bizony, édesem, engem nemigen küldenek diót kopácsolni;
 4 XII   |           kértelek, hogy rajzolj le engem is – monda Andrássy.~– Hát
 5 XIII  |            keresztül távozott el, s engem halálos betegen hagyott
 6 XVI   |        tiroli fogolynak az ígérete. Engem pedig addig vissza nem eresztenek. –
 7 XXII  |        énekelték tovább: „És vezérl engem igaz ösvényében!” Miklós
 8 XXII  |            kísértettől! Hiszen csak engem jönne egyszer ijesztgetni
 9 XXII  |        fogni kezedbe, s visszaversz engem férfikézzel. No, hát én
10 XXIII |         Zsófia elbámulva.~– Nem biz engem. Csak megerősít abban a
11 XXIV  |         szitkozódnak a hadnagyok!~– Engem szidtak érte? Megmondhatod.
12 XXIV  |          itthagynál? Sohasem látnál engem többet.~Erre a szóra a gyermek
13 XXIV  |           anyám! De te se hagyj itt engem!~– Nem, fiacskám. Bizony
14 XXVII |            Kormos!”, s elkotródnak. Engem ne félts! Ha felfordítottam
15 XXVIII|          mint a császári uniformis. Engem nem bántanak se a hajdúk,
16 XXVIII| Figyelmeztetem az urat, hogy amikor engem letartóztat, a fejével játszik!~–
17 XXX   |             nekem, miért igyekezett engem oly halálos sietséggel megelőzni?~–
18 XXX   |             vagyok. Bocskai nemese! Engem ne merjen dehonesztálni.
19 XXX   |                Akkor ördög volt, ha engem meg tudott előzni!~– Jól
20 XXXI  |         akart menni Krasznahorkára. Engem hagyott hátra a szomszéd
21 XXXII |             azt ragasztja a legény „engem kendnek!”, s a „dicsértessék”
22 XXXII |         ölelést.~– Hát nem szeretsz engem? – kérdé Juliánna, nyugtalan,
23 XXXII |                Nem? Te nem szeretsz engem?~– Senki sem szeret téged.~–
24 XXXII |           Magamtól tudom. Szeretnek engem a selyembogaraim. Rámásznak
25 XXXII |        mikor etetem őket. Szeretnek engem a fecskék. Odajönnek énekelni
26 XXXII |        hozzám az ablakvasra. Szeret engem a Cicke kutyám. Odafekszik
27 XXXII |            Tudom én, hogy ki szeret engem!~Juliánna szemei megteltek
28 XXXIII|        mindent elmondok előtted, te engem élve nem hagysz; s ha magad
29 XXXIII|      bolondságaim, én sűrű vétkeim, engem kárhoztatnak el; de amiből
30 XXXIII|         Hallod, hogy dörög odafenn! Engem már lesújtott egyszer az
31 XXXIII|    fejezheti ki azt a félelmet, ami engem kínoz. – Minden villámlás
32 XXXIII|     kapaszkodom. Nem bánt senki, ha engem meglátnak.~Ez a szó megolvasztá
33 XXXIV |        tartson meg és úgy veszítsen engem, ahogy esküvel bizonyítom,
34 XXXV  |             szépen skártba tette.~– Engem! Skártba! – kiálta a főúr,
35 XXXIX |          leszek, hogy te is szeress engem.~S azzal az ölébe vonta,
36 XXXIX |             azért kerestél csak fel engem, mivelhogy összeesküvő társaid
37 XLII  |            bizony megbüntetett érte engem az én lelkem.~– El fogom