Utóhang

Nem volt igaz a kisfiúról szóló halálhír.

Ezt csak Pelargus találta ki, azért, hogy az utolsó órák nehéz próbájában megőrizze az imádott asszonyát az elbukástól. Tudta, hogy ha a fia halálhírét hozzák neki, akkor erős marad, elszánt a halálra.

Megígérte pedig, esküvel fogadta, hogy tisztára mossa ennek az asszonynak a nevét, ha kell, annak kihulló vérével.

A kis Korponay Gábor nagy ember lett, testben, lélekben és rangbeli állásban; híres-nevezetes családnak a feje.

Hanem Andrássy Istvánnak a fiát, azt a legkedvesebbet csakugyan elvitte rövid időn az a titokteljes kór, aminek a számára nem termett orvosság e földön.

E második csapás után, a nagy, históriai nevezetességű ember egészen elmerült a világra nézve.

Azt a csodálatos halottat az üvegfödelű koporsóban átszállították a váraljai templom sírboltjába. Száz éven keresztül volt az a köznépnek búcsújárási tárgya; emlékét a népajk tartotta fenn.

Csak ennek a századnak az első tizedeiben hatott fel a népmonda a várlakba is. Ekkor keresték föl a bámulatkeltő halottat a családtagok a falusi templom kriptájában, ahonnan aztán nagy ünnepélyességgel szállíták fel ismét Krasznahorka várába; hat férfitagja az Andrássy és rokon családoknak emelte a vállán a koporsót, egész fel a hajdani nyugvóhelyéig; a csendes kis szobáig, ahol Serédy Zsófia egykor a kisfiával levelet íratott a veszélytől fenyegetett apjának.

Most ott alussza tovább az örök álmot, mint egy látható szimbóluma a feltámadásnak.

Az a másik asszony pedig ott él most is a lőcsei bástya rejtett ajtaján.

Elmondtam, amit a krónikák a két nőről és az ő világukról feljegyeztek; hozzá illesztettem, amit saját lelkem látott; nagy szeretettel foglalkoztam velük, s szinte fáj magamnak, mikor azt kell mondanom, hogy a történetnek vége.