A végnek kezdete

Kádár László egy istenhozzádot mondott Susanne-nak, mikor otthagyta, s aztán csapatjával együtt, amily gyorsan jött, úgy eltávozott.

Darkaváry rá sem nézett az asszonyra. Komornyikjának parancsot adott, hogy rendezzék be „őnagysága” számára a szőlőhegyi villát, ott fog lakni. Azzal ő maga saját lakosztályába távozott.

Bosszúsan rántá a damaszkfüggönyt a Susanne arcképe elé, aztán leült levelet írni Haslinger bankárnak.

Tudatá vele a végzetes episodot, mely rajta keresztül ment. Egy megholt nő helyett kapott egy másikat, s az akadály ismét itt van. Csakhogy ez szerencsére rövid ideig tartó akadály lesz: a tudatlan Kádár őrnagy igen csalatkozott, amikor azt hitte, hogy az által, ha ő „majd” elesik a csatában, a Susanne házassága Darkaváryval érvényes lesz. A törvény előtt e házasság érvénytelen; mert az első férj élt akkor, mikor a másikkal az asszony megesküdött. És Kádár László még annyira vitte a vigyázatlanságot, hogy mint tanú előttemezte a Susanne móringlevelét, ő a násznagy a matriculában is. Ez a házasság semmis. Ennek a bebizonyítására nem kell egyéb, mint lemenni Járekre, ott felkeresni a papot, ki egykor Villám Bandit (alias Kádár László) Susanne-nal összeeskette; attól kivenni a házassági bizonyítványt, s ezzel ketté van szakítva a nyűggé vált lánc.

Ezt a levelet mindjárt el is küldé Darkaváry egy ispánjától Bécsbe Haslingerhez; de ő maga sem maradt ott kastélyában még ez éjszakára sem. Rá nézve nem jó föld volt az, ahol a nemzeti kormány parancsolt. Sietett reggelre olyan helyre jutni, ahol az osztrák főparancsnokság uralkodik. Haslinger ajánló levele mellett könnyű volt oda jutnia.

Ezzel aztán teljesen beállt sorsában a végzetes fordulat. Most már önvédelemnek és megtorlásnak tartá a nemzeti kormány ellenében egészen az ellenfélhez szegődni. Haslinger azt tanácslá, hogy vállalja el a kormánybiztosságot a császári hadseregek mellett a Bánátban. Így hamarább és biztosan eljuthat Járekre, melynek vidékén a legdühösebb háború folyik. Felfokozott szenvedély, a megszorult nagy úr pénzzavara, s a megalázott büszkeség bosszúvágya hajtá e tanács követésére. Ezentúl aztán szolgált saját honfitársai ellen: nagy szenvedéllyel és buzgalommal, mint minden kitérő.

Az osztrák seregek benyomultak a Bánátba.

Itt hallá meg Darkaváry, hogy Kádár őrnagy a fénszarui nagy lovassági csatában az oroszok ellen harcolva elesett. Ez Kádáron nem segít.

Nyugtalanul várta, míg az osztrák seregek Járekig előhatolnak. Szenvedélye oly vakmerővé tette, hogy együtt járt az előretolt kémlő-csapatokkal.

Egyszer aztán eljutottak Járekig.

A helység egészen le volt égve. Templom, paplak küszöbén bogács-erdő. Sehol egy hírmondó. Nagy keresés után találtak végre embert, aki a romok közt lappangott. Az volt a hajdani egyház-curator; most koldus, – vagy tolvaj.

Ettől megtudta Darkaváry, amit keresett.

A papot megölték még az első hadjáratban, akkor égett le a templom is, a paplak is. Abba beleégett az anyakönyv is. Semmi bizonyítvány, semmi tanú afelől, hogy itt valaha Kádár László Susanne-nal házasságra lépett.

Darkaváry a járeki romokban saját fellegvárának romjait találta meg. Semmivé volt téve.

Nem volt semmi eszköze bizonyítani, hogy Susanne Kádár László törvényes neje volt; a tanúk is eleshettek imitt-amott, vagy olyan jól elbújtak, ahonnan nagy okuk van Darkaváry kedvéért elő nem jönni.

Csak Susanne mondhatta volna meg az igazat, de ő inkább eltűrte magán azt, hogy évekig egy rabló szeretője volt. Hasztalan ígért neki Lőrinc kincshalmazokat, azért, ha elválik tőle; hasztalan fenyegette azzal, hogy megöli: a nő mind az ígéreteit, mind a fenyegetéseit kinevette.

Ott maradt hozzákötve holtig.

Így azután a fényes álmok is szétröppentek. A bankárleány férjhez ment máshoz, a milliókat is elvitte más.

A dölyfös úr kénytelen volt magát helyzetének megadni.

Tudta, hogy gyűlölik és kinevetik: s az ilyen tudat nagy szabadalom. Felszabadítja az embert minden kíméletlenségre azon világgal szemközt, amelyben él.

A „rend” helyreálltával Darkaváry természetesen „kinevezett” megyefőnöke lett Bakonybereknek, s lehetett látni az egykor vörös tollas főurat, hóna alá csapott csókaorrú chapeau-bas-val, hímzett frakkban, kocperddel oldalán előszobázni a Statthalternál. S Bakonyberek úgy emlékezik e korszakra vissza, hogy ahhoz képest Memhet pasa kormányzása, a török világban, áldás volt. Nagyon is mohón fogta a dolgot, úgy, hogy nehány év múlva maga a bécsi kormány kénytelen volt megköszönni a szolgálatát és nyugalomra bocsátani.

Ekkor aztán az az egész raj, melynek hitelező a neve, egyszerre megrohanta.

Addig, míg hatalmas „szerdár” volt, nem merték háborgatni; de amint a rang lemúlt róla, minden tetszhalott hitelező feltámadt, akinél valami írása volt. A moratoriumnak is vége volt már.

Ekkor még egyszer kisütött rá a nap; még egy alkalma volt legalább vagyona egy részét megmenthetni. Megkapta az úrbéri kárpótlást. Az tett mintegy másfél milliót.

Ez összeggel kibontakozhatott volna legalkalmatlanabb tartozási hínárjából: a többit rendes törlesztés által szabályozhatta volna; de nem azt tette. Hanem hagyta perre menni hitelezőit s a tartozások fizetése helyett rálépett arra a térre, mely a legbiztosabb útja a meggazdagodásnak és az elszegényedésnek. Iparvállalatokhoz kezdett.

Biztos meggazdagodás útja annak, aki ért ahhoz az iparághoz, amire vállalkozott; biztos elszegényedés annak, aki csak hiszi, hogy ért.

Darkaváryból is olyan gavallér vállalkozó lett, mint amilyenek szappan-gyárokat, tégla-gyárokat alapítanak, aztán készítenek olyan szappant, mint a tégla, s olyan téglát, mint a szappan.

Minden gyára, műmalma sorra megbukott. Maga sem értett hozzá, mások megcsalták: nem ismerte a munka és árak combinatióját; nem a piacot. Végső haragjában a börzére ment spekulálni, ott azután kapcára levetkőztették szépen.

Mikor már a szakálla szürkülni kezdett, akkor már nem volt sem egy uradalma, sem egy kastélya többé.

A szakállát aztán megfestette feketére, s odament lakni Susanne-hoz. Annak a villája a szőlőheggyel együtt még megvolt. Az az ő nevére lett írva, a hitelezők nem vehették el a férj adósságaiért.

Ámde a természet nem hagy hézagot: gondoskodva van róla, hogy a fának hernyója, a lisztnek férge, a bundának molya legyen. Susanne-nak is volt két korhely fia, aki apja dicső példáját követve, ugyancsak igyekezett a füvet elébb lelegeltetni a lovával, mielőtt széna lenne belőle.

Híres adósságcsinálók voltak. Még ugyan kiskorúak; de tud az okos fiatal ember magán segíteni. A váltóra nem csak a saját nevét írja, hanem az anyáét is, s aztán az anyának nem marad más választása, mint vagy fizetni a rajkó helyett, vagy becsukatni azt váltóhamisításért. Susanne fizetett inkább.

Mire a fiúk nagykorúak lettek, már csak az volt a vitás kérdés, hogy vajon az apjuk tette-e őket tönkre, vagy ők az apjukat és anyjukat.

A második provisorium alatt már életszükséggé vált Darkaváryra nézve, hogy könyörögjön a kormánynál egy olyan gyűlöletes hivatalért, melyet tíz felszólított ember közül kilenc visszautasított. Azt megkapta. Azzal aztán be is kötötte a koszorúját. A provisorium elmúltával egyike lett a lehetetlen embereknek.

Kapott nyugdíjat, de ez nem használt neki: mert mindig tele volt egy szégyenletes adóssággal, ami miatt a nyugdíjat az utolsó háromszáz forintig lefoglalták.

S még mindig festette a szakállát.

Elkezdte azt a jól kultivált iparágot mívelni, melynél fogva az ember régi jó barátait imitt-amott meglátogatja, anekdotázik, kedvessé teszi magát, végül kihúz egy váltót a zsebéből, s nem kér egyebet, csak egy kis aláírást. A meglepett jó barát nem bír elég bátorsággal azt megtagadni. Hiszen csak „giro”. A lejáratkor aztán fizeti a jó barát az elfeledett tartozást. Ez a bánya ezereket ád.

Hanem ez a bánya egyszer csak kimerül. Akkor elkezdődik a szemérmes gyűjtés egy titokban tartandó hajdani nagyság részére. Ez már csak százakat vet.

S Darkaváry még mindig festi a szakállát; hajdani nagy nevét odakölcsönzi szédelgő vállalatokhoz; s viseli azok bukásával szégyenét egy kis haszonért.

Végre leszáll odáig, ahol azok laknak, kik boltban, vendéglőben apró összegekkel adósok maradnak, ismerőstől és idegentől tíz forintokat kérnek kölcsön, de öttel is beérik, s soha sem jön az a gondolatjuk, hogy az „ólomnak” még egyéb hasznát is lehetne venni, mint szakállat festeni vele.

S ennek az embernek van egy kísérője, ki nyomról-nyomra jár utána, komisz adósságait titokban kifizetgeti, pincéreket a vendéglőkben, boltosokat imitt-amott kielégít, házbérét idején lerója; szabójánál, csizmadiájánál jót áll érte, hogy csak lássák el mindennel, amire szüksége van; lopva egész láda szivarokat is küldözget neki abból a fajtából, amit az öreg otthon boldog napjaiban szívogatott.

Ez egy szorgalmas, fiatal, jó keresetű ügyvéd: Ilonnak a fia, ki most Tarna Elekkel egy ügyvédi irodában dolgozik.

Hanem Darkaváry erről nem tud semmit.

Ő még mindig festi a szakállát s jogot tart az élethez.