|
Nemes bosszú
Nincs szomorúbb gyászoló
fél, mint egy bukott pártvezér. Amely percben kivehető lesz az ellene
forduló szavazattöbbség: mindazok, akik egy órával előbb még jó hírekkel
törték magukat szobájába, akik arcát látni óhajtották, akik hosszú életéért áldomást
ittak, akik nyakába borulva csókolták, akik vállaikon utcahosszat hordozták,
egyszerre eltűnnek mellőle: azon veszi magát észre, hogy egyedül
maradt, s aztán egy véghetetlen óráig hasztalan vár új hírnökre, míg egyszer a
félrevert harangok tudatják vele, hogy tűz van; az utcán szaladók
kiabálják: a fehér tollasok tanyája ég! Ebből sejtheti a fordulatot,
amiről végre meggyőzi egy végigtántorgó vörös tollas kortes, aki
utcahosszat káromkodva döngeti a kapukat; de már nem kiált "éljen"-t
a jelöltje előtt, hanem elmondja, hogy mi véleménye van a szentekről,
kacskaringós kifejezésekben, s hozzáteszi, hogy "árulás volt".
Természetesen minden ütközetet
árulással szoktak elveszteni.
Erre aztán nem vár több
hírmondást a nagyság, hanem letépi jelvényét a kalapja mellől; befogva
készen álló kocsijába veti magát, s azt mondja: "haza, Darkavárra!"
Az útja saját kortestanyája
mellett visz el. Ott most nagy baj van: de nem "éljen" kiabálás. A
kortesuraknak valami nagy bajuk van a zsidó Jehovájával, mert azt emlegetik
nagyon. Pedig annak a Jehova nem oka, hogy Sámson a bukás hírére olyan rossz
vinkót adott fel a vert tábornak, amely már csakugyan nem nemes torokba való.
Be is verték kétszáz akónak a fenekét, s a lőrét kieresztették az utcára;
a bukott jelöltet a saját kiöntött borából támadó patak szépen elkíséri az út
mentében a legközelebbi hídig, ahol beleszakad az árokba.
S aztán egyes-egyedül
érkezik haza.
Nem kíséri már bandérium.
Nem lobognak már a zászló sehol. Nem fogadják orációkkal. Éjfél után érkezik haza.
Ott is csak bosszúságra. Egész cselédnépe mámoros. Az asszonyság (kit nem
szokott magával hordani) bezárkózott már szobájába. Senki sem várja.
Lefekszik; de aludni nem
tud. A zsibongó tömeg ott táncol behunyt szeme előtt, ott ujjong a
füleiben, s a keserű bosszú lázzá mérgesül minden csepp vérében. Megveretni ily
csúfosan, annyi erőfeszítés, hízelgés, csókolódás, pénzpazarlás,
gyűlölethintés után! Meghalni élő testtel!
S a szegény halottnak még
nem elég meghalni; hanem végig kell hallgatni a halotti prédikációját is és meg
kell fizetni a temetési költségeit.
Azt pedig csak akkor tudja
meg a szegény halott ember, mikor már eltemették, hogy milyen sokba kerül az
ilyen tisztességtétel.
Egyik kocsmáros a másik
után jön a dupla kontóval. Egy hadjáratot ki lehetett volna vele tartani,
amennyibe ez a tisztújítás került! Még a kést, villát is mind megették s a bort
hordóstól együtt itták meg. A halott úr nem léphet ki sehová a szobájából, hogy
egy gyanús alak el ne fogja egy új árjegyzékkel. S ez mind becsületbeli
adósság. Nem lehet megtagadni, nem lehet pörre ereszteni. Leköpnék azt az
embert, aki egy ilyen követelés ellen kifogást tenne; a főúrnak egyik
kezében a tárcáját kell tartani, másikkal a nyugtákat elszedni.
Igaz, hogy pártja is volt;
felét a költségnek az írta alá. Soha se lát ő azok közül a küszöbén
belépni egyet is többet, s ha véletlenül összetalálkozik velük valahol s
előhozza, hogy az illetményeiket megfizethetnék, a szeme közé nevetnek; ha
pedig a püspököt, kanonokot látogatja meg az ígért subsidium megnyerése végett,
azok elkezdenek neki a mennyei kárpótlásokról beszélni; végül megáldják; - de
pénzt nem adnak.
Hetedhét országból nyakára
csődül a világ rongyos embere: az mind sopánkodik, hogy az ő kortese
volt; kit úgy megvertek, hogy megfeküdt bele; kinek a ruháját tépték össze,
kinek meg az ablakát verték be; az mind ő tőle várja sebeinek
orvoslását.
Két hétig nem olvashat
hírlapot, mert az mind tele van az ő bukásának részleteivel; a pasquill
miatt kap három kihívást párbajra: nem verekedik, nincs kedve hozzá; megírja a
satisfactiót levélben. Mások meg nem párbajra hívják, hanem becsületsértési
pert akasztanak a nyakába. Kastélyának a kapuján egy reggel hat idéző
levelet lobogtat a szél, amit a juratus tabulae regiae notarius, be nem bocsáttatván,
odaszegezett.
Végül még egy bűnvádi
pört is kap ajándékba. Megidézik a fehér tollasok tanyájának felgyújtatásáért.
A tetten kapott gyújtogatók mind azt vallják, hogy Darkaváry úr biztatta
őket élő szóval, hogy pörköljék fel a "sextá"-kat. Készek meg
is esküdni rá. Ebből csúnya per fog kerekedni.
Mikor a szegény meghalt
emberre így omlik mindenünnen az elsíroló hant az egész külvilágról, olyan jól
esik aztán, ha van a saját kis világában egy varázskör, melyben megpihenhet s
örömét, vigaszát találja: a biztató, együtt szenvedő asszony s az ártatlan
csevegő gyermekek.
Darkaváry nem volt az az
ember, aki vigasztalást szokott keresni; ő a bosszúállást kereste.
Hozzá is kezdett.
Igaz, hogy nem is nagy öröm
az embernek, mikor tele epével, méreggel, megérkezik haza, aztán még a folyosón
hallja, hogy a kedves nő milyen jó kedvvel dalol ott fenn szobájában,
közben kacag is vidáman, s aztán amint belép hozzá, már akkor se nem dalol, se
nem nevet, hanem elkezd panaszkodni, hogy milyen fejfájása van, hogy egész
éjjel nem tudott aludni, hogy a cselédek agyonbosszantják, hogy a ruháját úgy
elrontotta a divatárusnő, hogy lehetetlen fölvenni; hogy a kisfiúknak nem
jó ez a levegő, golyvát kapnak tőle, hogy a parasztokkal mennyi baj
van, ha az úr nincs itthon.
- Hát tudja mit, édesem? -
mondá Lőrinc úr a szép Susanne-nak - jobb lesz magának, ha olyan beteges,
elmenni a gyerekekkel együtt Vihnyére. Pakoljon össze, s holnap induljon útra.
A delnőnek nem volt ez
ellen kifogása, s volt azután nem egy, de háromnapi pakolás az útra; s mikor
Darkaváry úr Susanne-t és gyermekeit hintójába felpakolta, utánuk még egy
társzekeret küldött, tele poggyásszal és kalapskatulyákkal.
Amint Susanne elment
Darkavárról, Lőrinc úr is befogatott, inasának (ki leveté már a
vármegye-hajdú egyenruháját) azt mondá, hogy díszruháit rakja a bőröndbe,
s aztán mennek át Szelevényre -, Herendy alispánhoz.
A megsértett ellenpártiak
mindegyike megtámadta Darkaváryt a pasquill miatt vagy perrel, vagy kihívással:
egyedül Herendy nem. Az ellenfelek nem restelltek kimenni Lipcsébe, utánajárni
a nyomtatvány megrendelőjének. Jól van. Az nem Darkaváry volt. De aki
végre mégiscsak maga fizette ki a nyomtatás árát, az bizony csak Darkaváry
volt. És így ő maradt a csávában.
Mikor a szelevényi úri
lakba Darkaváry úr behajtott, készen volt rá, hogy nagyon meg fogják bámulni,
sőt a lovainak az orrát is meg fogják vizsgálni, hogy nem hoztak-e
magukkal valami "ló-grippé"-t? Ellenkezőleg történt. Volt
ellenfele, az alispán, egész az udvarra kijött eléje, s szívélyesen megszorítá
vendége kezét; aztán karonfogva vezeté be saját szobájába.
Herendy szép öregember
volt, fehér haja, nyílt tekintete, nagy kék szemei; őszinte, első
tekintetre keresztüllátható lélek.
- Békét kötni jöttem - ez
volt első szava Darkavárynak.
- Részemről készen áll
a béke mindig.
- Igaz. Te nem jöttél rám
bosszút állani a megbántásokért.
- Mert nem voltam
megbántva. Régi ember vagyok. Tudom jól az alkotmányos praxist; választás,
tisztújítás idején minden
szabad, mint a rómaiaknál a Saturnaliák alatt; s ha vége a választásnak, vége
az ellenségeskedésnek. A gúnyvers pedig nem bántott engem: azt mondta, hogy
szegény voltam, becsületes voltam, eszem után lettem az, ami vagyok. Nem
bántalom ez.
- De bántotta az
asszonyokat is! - szólt a méltatlankodás gerjedelmével Lőrinc.
E szóra némi pír futotta el
Herendy arcát; de azért nyugodtan mondá:
- Aki asszonyokat bántott,
csak magát bántotta meg.
- Én e bántalmat
helyrehozni jöttem ide. S ennek egyetlen egy módja van. Én nőül kérem
Ilont.
Herendy meg volt lepve e
szótól; nehéz is lett volna arra rögtön választ adni.
- Ne felelj rá most semmit,
bajtárs - mondá Lőrinc. A válasz meggondolandó. Most egyelőre csak
maradjunk a kérés stádiumában. Te bevezetsz engem családodhoz; én ismétlem a megkérést,
röviden, emberül. Ti azt felelitek rá, hogy kértek határidőt a válaszra;
én abban megnyugszom. Ha a válasz "igen" lesz: tudod már, gyermek nem
vagyok többé, ábrándozás nem tulajdonom; de asszonyhoz jó tudok lenni.
Boldognak fogom magamat érezni. Ha pedig tagadó lesz a válasz, abban is
megnyugszom; a megbántás, mely miattam és ellenemre érte családodat, azáltal,
hogy lányod kezét megkértem, a világ előtt ki lesz engesztelve, s leszünk
jó barátok akkor. Óhajtom az elsőt.
Herendy a szemrehányás halk
hangján mondá Darkavárynak:
- És Susanne? És
gyermekeid?
- Susanne-t már elküldtem a
háztól, s ránézve mától fogva idegen vagyok. A gyermekekről gondoskodom,
mint lovagias ember és sorsuk biztosítva lesz.
- Nagyon szeretted
őket. Ne áldozz föl három lényt, akit szeretsz, egy nem érzett bántalom
elégtételéül.
- Ez már megtörtént.
Ők el vannak távolítva körömből. Gondold meg jól a dolgot. Még más is
van ebben, mint elégtételadás egy megsértett családnak. Ez összeköttetés, ha
létrejöhet, megszünteti megyénkben az átkos pártvillongást, helyreállítja a
régi békét.
"A megye békéje."
Ez volt az a lép, amellyel Herendyt meg lehetett fogni. A szelíd,
tisztalelkű ember mindig szíve ellenére hagyta magát egy olyan küzdelem
élére állíttatni, mely honfit honfi ellen ingerel, s melynek eszközeitől
egész jelleme visszaborzadt. Az valami utópiai álom volt ránézve: egy vármegye,
melyben a pártvillongás helyett közegyetértés intézi a közügyeket. Meg volt
hódítva a gondolattól.
Bevezette Darkaváryt
családjához.
Neje beteges volt: rég
visszavonult a világtól, csak falujában volt látható, hol a szegények
jóltevőjüket ismerték benne.
Ilon, az egyetlen leány,
azon hölgyek közé tartozott még, akiket úgy neveltek, hogy sohase legyen saját
akaratuk. Férjhezmenetelükig azt teszik, amit szülőik akarnak, azután azt,
amit férjük akar. Ha a bölcs szavaiként az a legerősebb ember, aki önmagát
le tudja győzni, úgy ezek a legerősebb jellemek; valóban azok: kik
védeni tudják azt, aki őket bántja, az egész világ ellen, és önmaguk ellen
is, ha az az ő urok: apa, vagy férj.
Arcának vonása lelkületének
tükre; halványan mosolygó, szendeségében szilárd; rokonszenves arc. Nem ragyogó
szépség, de csupa kellem. És okos, mívelt: mintája azoknak a leányoknak, akik
anyjuktól tanultak mindent, nem a gouvernante-tól.
Lőrinc másnap reggelig
ottmaradt Herendy házánál. A hölgyek előtt nem is ejtett el célzatokat
idejövetele oka iránt: elég volt azokat az apának elmondani, attól megtudták
azok azt, s úgy bántak vele, mint kitüntetésre érdemes kérővel.
Két hét múlva tudtára
adandják a választ.
Mikor eltávozott, mindenki
kezet nyújtott neki, s meg volt engedve, hogy Ilon kezét ajkával érintse,
miként anyjáét.
Nagy gondot hagyott hátra
maga után a Herendy házánál.
Az apa felkérte családi
tanácsra neje fivérét, Szombathy főjegyzőt.
Ez természetesen azt
tanácslá, hogy kapva kell kapni az alkalmon, nem hogy egy gazdag vőt, de
hogy a pártok kibékülését meg lehessen nyerni. "Soha ilyen olcsón nem
vehetjük azt meg: egy leány keze árán."
Csak az anyának volt egy
ellenvetése:
- Tudjátok jól, hogy Ilon
szíve már nem szabad. Tarna Eleket nem tudja feledni. És méltán szerette
őt meg. Ez az ifjú odahagyta a Darkaváry pártot, egyedül azért, mert nem
tűrhette, hogy nőket sértenek meg. Akkor idejött hozzánk. Egész önfeláldozással
fáradt a te győzelmed kivívásában, s nagy része van abban. Az ő
szívre ható szónoklatai bírták rá a nemességet sok helyütt, hogy elutasítsa a
lélekvásárlókat, szabad belátása szerint szavazzon. S tette azt önérdek nélkül,
mert amint a Darkaváry pártnál kitörültette magát a jelöltek sorából, emitt nem
engedé magát azok közé fölvétetni. Tarna Elek annyira szított hozzánk, hogy
Darkaváryt párbajra is kihívta miattunk. És én tudom, hogy Ilon nagyon szereti
őt. És az ifjú megérdemli Ilont, s boldoggá fogja tenni.
Ez a felfedezés ingadozóvá
tette az atya elhatározását. Hanem hiszen azért volt ott a főjegyző
sógor, hogy ahol ily bonyolult kérdések akadnak, azokat bölcsen megoldani
segítsen. Ő, aki a főispánt kisegíté a névaláírási nehézségek labyrinthjából,
itt is fel tudta találni a legcélszerűbb expedienst.
- Hallgassatok rám: egy
okos szót mondok. Tarna Elek, igaz, hogy derék fiatalember, jó
készültségű, jeles szónok. De hát a fiatalembernek egyéb dolga is lehet a
világon, mint idejekorán megházasodni. Most következik nemsokára a
követválasztás az országgyűlésre. Ha a pártok kiegyeznek, azáltal, hogy
Darkaváry nőül veszi Ilont: akkor a megye két követéül kikiáltjuk
egyhangúlag Darkaváry Lőrincet és Tarna Eleket. Ezzel szent lesz a béke a
megyében. Darkaváry kudarca a tisztújításban fényesen ki lesz engesztelve a
követválasztás által: ez az ő ambíciójának nagy elégtétel, a fiatalember
pedig a szerelmi históriáért kárpótolva lesz az előtte megnyitott
publicistai pálya gyönyörűségei által. Óh, higyjétek el nekem, hogy egy
ilyen fiatalembernek nagyobb gyönyörűség az, ha ott a diaetán elmondhat
egy fényes orációt, amiért megéljenezik, vagy pláne lemennydörgik, mintha
otthon bölcsőt ringathat, s a feleség azt kérdi tőle reggel: mit
főzzünk? Ha Tarna Elek Pozsonyban a tekintetes karok és rendek előtt
egy mennydörgős dikciót tarthat a papok ellen, a vegyes házasság
kérdésében: azért ő a szent házasság minden
gyönyörűségeit elfelejti.
S ez indítvány éppoly
helyes megoldása volt a kényes kérdésnek, mint a főispán harmadfél
kacskaringós manupropriája; s öt hét múlva Darkaváry oltárhoz vezette Ilont, és
a tekintetes karok és rendek kikiálták országgyűlési követeknek Darkaváryt
és Tarnát; és Tarna Elek a fáklyászenénél, melyet a lelkesült közönség
megválasztott követei tiszteletére adott, oly hatalmas és oly hosszú
programszónoklatot tartott, hogy a fáklyavivőknek a körmükig égett le a
csutak. Ígérte, hogy alkotmányos jogainkat követtársával karöltve fogja
védelmezni az országgyűlésen.
Követtársa pedig, karöltve
az ő egykori imádottjával, mint férj és feleség tapsolt ennek a szép
beszédnek.
És így a megyei követséggel
szépen rekompenzálva lett az elvesztett szerelem, s a feláldozott szerelem árán
meg lett nyerve a politikai pártfúzió. Mégiscsak ér hát valamit - mind a
kettő.
...Ez hát mégiscsak nemes
bosszú volt?
Nem! Aljas, utálatos,
ördögi bosszú ez. A férfi, ki magáévá tette legyőző ellensége
leányát, jól tudta azt, hogy most kezébe kapta az eszközt, ellenségét a sírig
kínozhatni.
És erre számított.
|