Rész, Fezejet
1 1, III | kertészeti katalógusban Marie Antoinette neve volt.~–
2 3, II | miként akkor, mikor még Marie járni tanult, az ő kezét
3 3, III | tudott magától megtagadni.~Marie igen jó tanítvány volt a
4 3, III | szigetke, ami nagyon ingerelte Marie kíváncsiságát.~Vajon mi
5 3, III | csak fokozta az ingert.~Marie nem volt Lajosnak a rabja:
6 3, III | éles sikoltás vegyül.~Ez Marie hangja volt!~A férfi mint
7 3, III | tekintetet vetve háta mögé.~– Marie! – kiáltá a férfi megrémülve,
8 3, III | hogy nem lehet csodálni, ha Marie azt mondta, hogy éppen nem
9 3, III | elkészített kereveten. S Marie tudta azt már. Esténként
10 3, III | amiből dögnek kell lenni!~Marie pedig úgy imádkozott, hogy
11 3, III | Egész este nem látta őt Marie. Csak a macskáinak panaszkodhatott;
12 3, IV | Miért nem fogatott be?~Marie érezte, hogy erre a kérdésre
13 3, IV | Ezt a szót sohase hallotta Marie.~– Hát az a forspont nem
14 3, IV | lehet.~– De hát miért nem?~Marie gondolkozott rajta, hogy
15 3, IV | már tudott „úgy”, ahogy Marie nem tudott. Egyszerre készen
16 3, IV | okvetlenül ischias lesz belőle.~Marie összekulcsolta a két kezét
17 3, IV | hagytak volna a szőnyegen.~Marie és Henry azután egyenesen
18 3, IV | ebben a zivatarban.~– Mit? Marie! – hebegé a kóros, s e pillanatban
19 3, IV | összeroskadt, térdre esett Marie lábai előtt, s aztán két
20 3, IV | Várig. És Lajos értette Marie arcán azt a búskomorságot.
21 3, IV | aranycsillámú víztükröt.~– Jöjjön, Marie. Hozza úszóruháját – monda
22 3, IV | kiengesztelő tudat, hogy Marie megrémítője nem volt valami
23 3, IV | őhozzá elhívja.~– Ugyebár, Marie, útközben a doktor kérdezősködött
24 3, IV | rendkívüliség az egész, Marie. Kár volt érte úgy felindulnunk.
25 4, I | férfival azonos személy, s hogy Marie nem más, mint az akkori
26 4, II | ami azt bizonyítja, hogy Marie rejtélyéről nem tud semmit,
27 4, II | tünemény, aki mellette áll: Marie.~Sokszor föltette magában
28 4, II | mondani akart neki valamit, de Marie szájára tette a kezét, s
29 4, III | Aristarchus hegy csodadolgairól; Marie el-elbólintott, s azon vette
30 4, III | s puskádat kezedbe véve, Marie ajtaja előtt foglalsz helyet.
31 4, III | haza.~Henryt ott találta Marie ajtajában a felvont sárkányú
32 4, III | itthon? – kérdé tőle. – Marie nem ébredt fel?~– Nem. Hanem
33 4, IV | hallgatag együttülés után Marie.~Lajos felrezzent.~– Igen.
34 4, IV | fellopózott az obszervatóriumba Marie, s meglepte Lajost a távcsőnél.~–
35 4, IV | nekik mindent megtudni.~Marie pedig már nem volt gyermek.~
36 4, IV | neki:~– Ah, ne tegyen úgy, Marie!~– Hát nem mindegy-e az
37 4, IV | felől, anélkül, hogy azt Marie meg ne tudta volna. Annyit
38 4, IV | testén hidegláz futott át.~– Marie! – ordíta fel önfeledten.~
39 4, V | annyiban érkezett jókor, hogy Marie éppen a kertjébe távozott
40 4, V | kérdés volt annál, hogy Marie hogy lesz vele megelégedve?~
41 4, V | kívánságod se volt, kedves Marie? – kérdé tőle Lajos a születésnapi
42 4, V | érintetlen maradt. Pedig Marie neve is ki volt abban formálva
43 4, V | összetörni. Majd ki lesz osztva Marie távoli kegyencei, a kis
44 4, V | Mi az, amit elvesztettél, Marie? Kérlek.~– Az álmomat.~–
45 4, V | Lajos kezébe fogta gyöngéden Marie kezét.~– Hátha én vissza
46 5, I | I.~Marie tehát jól meg volt védve
47 5, I | holnap lesz megverve.~ ~Marie sokat nyugtalankodott ez
48 5, II | bár nyugtalankodott is. Marie valóságos tűziszonyban szenvedett.
49 5, III | viselt bő ujjakkal, aminő Marie kedvenc viselete.~– Én vagyok,
50 5, III | bennünket valaki?~– Senki sem.~Marie ablakai és a konyhaablakok
51 5, V | Köszönöm. Nem megyek – monda Marie.~– Miért nem?~– A kocsizás
52 5, V | rábámult. Mi ez? Sejtené talán Marie, hogy abban a kocsiban tegnap
53 5, V | faleveleket. Ott látta őt Marie mindannyiszor.~Egy késő
54 5, V | késő őszi délután, amint Marie ismét visszatérőben volt
55 5, V | volna meg egy világért.~Marie, amint a kertészlegény közelébe
56 5, V | szigorúan meg volt tiltva.~Marie tikkadt lélegzettel mondá
57 5, V | rá nézne senki és semmi.~Marie.”~Amint elolvasta, a két
58 5, V | könnyeivel teli.~– Mit akar ön, Marie? Mit akar ön?~Ekkor a leány
59 5, V | világon.~– Az Istenért, Marie! Ki sugall önnek ilyen gondolatokat?~–
60 5, VI | virágok közt sétálhatott Marie, s kedvét találta az egzotikus
61 5, VI | kocsánya, annálfogva azt Marie gombostűvel tűzte a keblére:
62 5, VI | a leányt is a szobában.~Marie szokva volt már Lajos különc
63 5, VI | imperialis”-nak.~Most már tudta Marie, hogy miért sietett el oly
64 5, VI | dísznövényt.~Dühös volt. Marie csak annyit hallott, hogy
65 5, VI | ágait kihajította a hóra.~Marie visszasompolyodott a szobájába.~
66 5, VI | mértföldnyiről szaladt volna utána.~Marie szép szelíden, de egész
67 5, VI | közepén.~E csapás miatt Marie kis virágoskertje is szenvedett.
68 5, VI | nyögé méltatlankodva.~Marie megfeddte e kislelkűségért.~–
69 5, VI | világ csodájára.~Most azután Marie kis kertje is megszabadult
70 6, I | Lajost olvasmányai közül Marie keserves zokogása riasztá
71 6, I | leány.~– Mi baja önnek, Marie?~– Hol vannak a gyógyszerei?
72 6, I | tud ön a halál ellen.~– Marie! – kiálta Lajos, odaugorva
73 6, I | ön nekem másikat – monda Marie. – Akit én szerettem, annak
74 6, I | felhantolást maga végezte el Marie.~Majd eszébe jutott neki,
75 6, I | kardcsattogás nem hallatszott fel Marie szobájáig, szoktak naponkint
76 6, I | szemeiről, hogy az sírt.~– Igen, Marie; most az én magányos verebem
77 6, I | van.~– Az nem azért van, Marie. Hanem mert a kis állatnak
78 6, I | nélkül.~– Könyv nélkül? Marie!~– Megtanultam azt.~– De
79 6, I | feladathoz, ami neki jutott.~Marie és Lajos bementek a beteghez.~
80 6, I | Nevet ő most? – suttogá Marie Lajos fülébe, a torzarcra
81 6, I | imakönyvből föltekintett Marie, már akkor Henry nagyon
82 7, II | volt menyasszony korában!~Marie önkénytelenül tartá maga
83 7, II | te képmásod e földön! Ah, Marie! Te tégy eleget a te jó
84 7, II | hiszen érts meg engem – szólt Marie lágy, könyörgő hangon, s
85 7, II | szándékát azonban meghiúsítá Marie azzal, hogy gyermeteg jókedvvel
86 7, IV | mihozzánk.~– De ki jön ide, Marie? – szólt elbámulva Lajos.~–
87 7, IV | győződött meg róla, hogy amit Marie mond, az való.~Most azután
88 7, IV | lehet megmondani. De hogy Marie volt a legboldogabb: az
89 7, IV | odavigy magadhoz – monda Marie – óh, én nagyon szófogadó
90 7, IV | ártatlan gyermetegséggel Marie.~A másik leány kacagni kezdett.~–
91 7, IV | szabadított meg? – kérdé Marie elbámulva. – Hogyan? Mikor?~–
92 7, IV | gróf úr, de nem azt, hogy Marie előtt is elhallgassa.~Most
93 7, IV | is elhallgassa.~Most meg Marie neheztelt meg mind a kettőre.~–
94 7, IV | jól van! – diadalmaskodék Marie, s aztán alig várhatta,
95 7, IV | szabadító: óh, hogy ragyogott át Marie arcán a dicsekedés verőfénye,
96 7, IV | szóltál nekem soha! – szólt Marie Lajoshoz. – Elhitetted velem,
97 7, IV | ajkakról az első csókot.~Marie bámulva látta a csodát,
98 7, IV | próbatételt. Hanem az a csók, ami Marie arcát érte, olyan volt,
99 7, IV | kísért húgát, a zárdaszüzet.~Marie aztán Katalinhoz simulva,
100 7, V | ezt nem is hallgatta el Marie előtt.~– Ez nem az én érdemem,
101 7, V | háztartáshoz.~– Ki az Lizett?~Marie nem tudta ezt neki megmondani.
102 7, V | arcát is eltakarta.~Most Marie ragadta meg a legombolyodó
103 7, V | lehetetlen volt el nem mondania Marie előtt mindent, amiben ő
104 7, V | Hogyan? – kiálta fel Marie: énrólam azt hitték, hogy
105 7, V | kitaláltam, ugye, – szólt aztán Marie, Lajos szemébe odavágva
106 7, V | egy összegyűrt levélkét.~Marie ráismert arra.~– Átadhatom
107 7, V | kiragadta a kezemből – folytatá Marie – haraggal, erőszakosan,
108 7, V | Istenért, Lajos! – sikolta fel Marie. – Nézd, Katalin rosszul
109 7, V | kerevet támlányára.~Lajos, Marie odaugrottak hozzá. „Látod,
110 7, V | szép az, így – helyeslé Marie. – A „te lányod”, a te „
111 7, VI | önök zászlószalagját. Aztán Marie is hadd érezze már egyszer
112 7, VI | Óh, be jó lesz! – monda Marie.~Hát azt hogy tagadhatta
113 7, VI | szeretett engem – monda Marie. – S volt idő, amikor igen
114 7, VI | szándéka nem volt ellene; de Marie útját állta, s visszatartóztatá.~–
115 7, VI | sietve.~– Hívtál engemet, Marie? – kérdezé, amint az ércfüggönyt
116 7, VI | felelt neki azon keresztül Marie.~– Mit óhajtasz?~– Amit
117 7, VI | volt ez mindennap – monda Marie; s azzal megnyomva lábával
118 7, VII | Lizett! – könyörge neki Marie.~– Látott ön engemet sírni
119 7, VII | hegyét megcsókolnom utoljára.~Marie odament, s megcsókolta Lizett
120 7, VIII| volna az ilyen ajánlaton Marie?~Lajosnak úgysincs ma szüksége
121 7, VIII| kormányozta a csónakot. Marie nem látta közelíteni a kastélyt,
122 7, VIII| neki, hogy no, még ezt is. Marie a kis dámünőt ölébe akarta
123 7, VIII| képes megérteni. Míg aztán Marie meg nem magyarázta neki,
124 7, VIII| tizenhat ágú koronájával.~Marie odaborul Katalin vállára,
125 7, VIII| szól tréfásan elbámulva Marie. – Ha csak hintalovon nem.~–
126 7, VIII| ne fosszunk meg másokat.~Marie még azt is meg akarta látni,
127 7, VIII| juhászbojtár tilinkózott: Marie arra is vállalkozott, hogy
128 7, VIII| tálalták ki a hajdúkását: Marie megkóstolta azt, s azt mondta,
129 7, VIII| reverenciát fejezett ki Marie iránt a legtökéletesebb
130 7, VIII| az asztalon. Ez volt, ami Marie figyelmét legelébb megragadta.
131 7, VIII| milyen jól el foglak találni.~Marie azt szerette volna, ha ahhoz
132 7, VIII| Tökéletes művésznő volt. – Marie egészen oda lett a bámulattól. –
133 7, VIII| szállni közéjük az égből.~Marie nagyot sóhajtott szomorún.~–
134 7, VIII| neked a zongorából adni.~Marie ezért az ígéretért megölelte
135 7, VIII| csak hárman voltak egyedül. Marie mindent rendkívül jóízűnek
136 7, VIII| az ismerős távcső, amivel Marie jobban tudott bánni, mint
137 7, VIII| ott az étterem! – mondá Marie; az urak bizonyosan vacsoránál
138 7, VIII| feje attul meg nem fájdul.~Marie most már nem tudott megválni
139 7, VIII| Nagyon jó lesz, – szólt Marie megnyugtatva.~És aztán amint
140 8, I | ólálkodott utánam, hogy Marie titkát kitudja. Most már
141 8, I | nélkül fel lett volna fedezve Marie titka, mielőtt én képes
142 8, II | egymás szemébe nízzenek.~Marie naponként hallotta most
143 8, II | akkorra elkészült a zászló is.~Marie azt akarta, hogy Katalin
144 8, II | hogy ezt a tisztességet Marie töltse be. Az ő zászlója
145 8, II | meglátnia: valószínűleg Marie rajztanulmányait, zongoraiskoláját
146 8, II | kezdé, hogy búcsúzni jött: Marie kifutott a szobából. Sejtelme
147 8, II | szülőiktől. Azután itt van Marie arcképe és azé a másik leányé,
148 8, II | aztán feltárta az ajtót. Marie ült a zongoránál. Aztán
149 8, II | Lajos eltávozása után Marie egészen búskomor lett. Most
150 8, II | úgy volt tartva, hogy azt Marie is elolvashassa.~– Meglephetnők
151 8, II | elmosolyodott azon, hogy Marie szeme élesebb volt, mint
152 9, I | Gyönyörű májusi alkonyat volt. Marie nagy szorgalommal gyakorolta
153 9, I | akárhol a táborban.~– És Marie?~– Őt nem viheti magával.
154 9, II | II.~A rajztanóra letelt, Marie sietett felkeresni Katalint.~
155 9, II | az a főkapun át távozott.~Marie megtalálta Katalint a nyári
156 9, II | felemeltetni a földről, Marie is leült oda mellé a földre,
157 9, II | Cambray? – szólt elbámulva Marie. – Cambray itt van? Az én
158 9, II | Ez a te képed! – szólt Marie. – S hová lett ő?~– Elment
159 9, II | bátorsága, lesz a másiknak is…~– Marie! Gondolj Lajosra! Azt akarod-e,
160 9, II | a leányt visszatartsa.~– Marie! Azért akarsz-e Cambray-hoz
161 9, II | eltakarta két karjával arcát.~Marie elvonta a szégyenpírban
162 9, II | arcra a padlaton.~ ~Marie sietett a Névtelen Várba.~
163 9, III | is össze akarják törni. Marie így is, úgy is száműzöttje
164 9, III | az acélszekrényt.~– Hát Marie hova lett?~– Jó helyen van.
165 9, III | rablójának, hogy törjön be éjjel Marie szobájába, mutassa neki
166 10, II | gyermek, Sátán Laci fia.~Marie csengetésére kinyitották
167 10, II | Jól van, Lizett – szólt Marie, s aztán a kisfiúhoz fordult –
168 10, II | mikor a folyosó végén járt Marie, utánakiáltott:~– Mon petit
169 10, II | Jöjjön vissza egy szóra!~Marie visszatért hozzá.~– Ha csakugyan
170 10, II | kövér Lizett, s aztán, hogy Marie eltűnt előle, kidugta a
171 10, II | seregszámra – veszekedni.~Marie pedig elindult a kis Lackóval
172 10, II | kivert dohány maradványával. Marie nem ismert rá a hajdani
173 10, II | Azután szétnézett a szobában Marie, s szemébe tűnt, hogy az
174 10, II | Cambray-nak lenni!~Ott volt.~Marie odasietett. Az ércgörgönyön
175 10, II | Cambray! Atyám! – kiálta Marie a rácson keresztül.~– Ki
176 10, II | rácson keresztül.~– Ki az? Marie! – kiálta fel a lázbeteg,
177 10, II | nevetett bizonnyal.~Erre aztán Marie is gondolt ki valami ellenfurfangot. („
178 10, II | imára kulcsolva mellén.~Marie pedig azt tette, hogy a
179 10, II | akkor engem felköltesz.~Marie ledűlt a bőrkerevetre, sáljával
180 10, II | elcsendesült. Akkor aztán Marie is föltette magában, hogy
181 10, II | Már tizenegy óra elmúlt.~Marie azt „hitte”, hogy alszik,
182 10, II | meg nem mozdul már régen.~Marie felugrott a kerevetről,
183 10, II | bevilágítá annak az arcát.~Marie látott már egyszer ilyen
184 10, II | milyen hosszú még az éjszaka!~Marie nem mert ebben a szobában
185 10, II | tanácsosabbnak találta.~Marie borzadva nézett arra a felnyithatlan
186 10, II | gyertyát, s aztán ő a puskát, Marie a szövétneket véve kezébe,
187 10, II | a sötét lépcsőn végig. Marie volt a bátrabb; ő ment elöl
188 10, II | ébresztgeté őt eleinte Marie, csendesen kocogtatva az
189 10, II | éjszakát eltölthetném? – mondá Marie.~A fiú habozva nézett rá.~–
190 10, II | derék legény vagy. – S azzal Marie felvette a gyertyát a földről,
191 10, II | ajtómélyedésből lépett elő.~Marie visszahátrált.~Ekkor aztán
192 10, II | azt nevezni. Előreugrott, Marie elé, s a felvont puskát
193 10, II | magához tért ijedelméből Marie; egy még erősebb ijedelem
194 10, II | csinálni.~Hanem felmutatta Marie előtt az átadott acélgyűrűt.~–
195 10, II | Most aztán úgy vett búcsút Marie a Névtelen Vártól, mint
196 10, III | Csodának kell történni, hogy Marie megszabaduljon.~
197 11, I | oldalát Katalin, a másikat Marie írták számára teli, egész
198 12, I | franciák a várost, s Katalin és Marie a kezeikbe jutottak?~Tudtak-e
199 12, I | Alba, avec la princesse Marie.~– „Princesse Marie!”~–
200 12, I | princesse Marie.~– „Princesse Marie!”~– A bizony. Innen tudom
201 12, I | kebléből azt a levelet, melyben Marie leírta a Névtelen Várban
202 12, I | Azután kivette a kebléből Marie arcképét, megcsókolta aztán
203 12, II | Zsófia, vagy ha úgy tetszik, Marie hercegasszony. Én kérem
204 12, III | Zsófia, állítólag Capet Marie Charlotte hercegasszony,
205 12, III | volna magát Győr romjai alá Marie hercegnővel együtt temettetni,
206 13 | TIZENHARMADIK RÉSZ ~Marie~
207 13, I | hogy semmit se mondok!”~– Marie beteg? – suttogá lenyomott
208 13, I | függönyeivel, s az ágyon fekszik Marie, és az ágy fejénél ül Katalin.~–
209 13, I | mondhatta, sohase mondja el.~Marie Lajos nyakába kapaszkodva
210 13, I | Hangosan nem szólhatott, nehogy Marie meghallja) – Őt megszabadítád
211 13, I | Lajos és Katalin odasiettek.~Marie be akarta mutatni Lajosnak,
212 13, I | messze, s itt hagyjátok „Marie”-t eltemetve? – No, nem
213 13, I | lég jöjjön be a kertből.~Marie megfogta kettőjük kezét,
214 13, I | se a vérpadhoz. – Ki volt Marie? – A macskák fejedelemnője.
|