Rész,  Fezejet

  1     3,  IV  |      tulajdonosnője, Landsknechtsschild Katalin bárónő értesülve róla, hogy
  2     4,  I   |            veszi körül az árvát, aminőt Katalin pazarolt az övéire, akkor
  3     4,  I   |              gróf megint levelet kapott Katalin bárónőtől. (Egymáshoz élőszóval
  4     5,  I   |              abból állt, hogy még utóbb Katalin bárónő tör be a Névtelen
  5     5,  I   |                 mint Landsknechtsschild Katalin bárónő, nem kellett aggódnunk.
  6     5,  I   |          mindennap kész a táncestély. S Katalin bárónő szenvedélyes keringőtáncos.~
  7     5,  II  |        furcsábbat nem láttak életükben.~Katalin az ablak felől eltakarta
  8     5,  II  |         hátravan még a kritika! – szólt Katalin, mikor szóhoz juthatott.~–
  9     5,  III |                 jól ismerte. Ez a levél Katalin bárónőtől jön.~Ejh, tehát
 10     5,  III |                 kell róla tudni – mondá Katalin, a vizsgálóbíró türelmetlenségével. –
 11     5,  III |                kegyajándéka címe alatt.~Katalin vette észre a nyert előnyt,
 12     5,  III |                 szó félbeszakadt ajkán.~Katalin egy lépéssel hátrált tőle,
 13     5,  III |                 rá fog ön jönni – szólt Katalin –, amiért idejöttem. – S
 14     5,  III |               milyennek látta az arcát.~Katalin az ijedtség, a kétségbeesés
 15     5,  III |           vagyok.~B. Landsknechtsschild Katalin.”~Vavel bámulva tekinte
 16     5,  III |       jelenetnek egyszerre véget vetett Katalin bárónő azzal, hogy hirtelen
 17     5,  III |                kísérő kardjához kapott. Katalin sikoltva veté magát Vavel
 18     5,  III |                 odanyújtá neki a kezét.~Katalin ismét arca elé rántá a fátyolát,
 19     5,  III |                barátok válnak el.~Mikor Katalin és Lajos ismét fenn ültek
 20     5,  IV  |                  hecc”; de hatalmas! Ha Katalin bárónőnek csak az kellett,
 21     5,  IV  |          cselédsége tapasztalhatá, hogy Katalin bárónő otthon van a kastélyában.~
 22     5,  IV  |           lerontani.~– Így van a dolog. Katalin bárónő igaz, hogy egész
 23     5,  IV  |              szeretett.~Ezt is megtudta Katalin, s nagyon jól mulatott rajta.~
 24     5,  VI  |            őnagysága Landsknechtsschild Katalin bárónő, ki is megtudva,
 25     7,  III |        aranytekercsek közül.) Azt hiszi Katalin húgom, hogy ezek tán kukoricacsövek?
 26     7,  III |             miattam az is lehet – szólt Katalin, a selyemszálat pengetve.~–
 27     7,  III |                  S akarja-e tudni, szép Katalin húgom, a jegyesének a nevét?~–
 28     7,  III |                 báró Landsknechtsschild Katalin.~Most már felugrott hímzése
 29     7,  III |             Önnek nem vetélytársa, szép Katalin húgom! Vavel grófnak se
 30     7,  IV  |               hogy mit fog visszaizenni Katalin?~Hisz azt nem is okosan
 31     7,  IV  |                A fák közül ki-kivillant Katalin rózsaszín ambrélája.~Vavel
 32     7,  IV  |                volt az első találkozás.~Katalin arcán az a megnevezhetlen
 33     7,  IV  |                és megcsókolá azt.~Hanem Katalin nem soká engedte azt át
 34     7,  IV  |            takarták nagy sötét szemeit.~Katalin megfogta a lány két kezét,
 35     7,  IV  |            velem az én házamba? – szólt Katalin, míg egymást átölelve haladtak
 36     7,  IV  |               úgy ahogy történt – szólt Katalin –, de kérem előre is alispán
 37     7,  IV  |                kezében, hogy jelent meg Katalin előtt, mint szabadító: óh,
 38     7,  IV  |           találkozásunk – szólt nevetve Katalin, s kezét nyújtá a pamlagja
 39     7,  IV  |           alispánnak – sietett óvatolni Katalin – nehogy üldözés legyen
 40     7,  IV  |               fordítá, hogy liliomarcát Katalin égő rózsaorcájához szorítva,
 41     7,  V   |                 kellett tennie magáért. Katalin bámult a jó ízlésen, az
 42     7,  V   |             félig ajánlva, félig kérdve Katalin. – Mert hiszen – szólt Lajosra
 43     7,  V   |              Hiszen – szólt szemlesütve Katalin – meg lehet azt rövidíttetni –
 44     7,  V   |               én is az vagyok – suttogá Katalin.~– Hogy lehetne az? – kérdé
 45     7,  V   |      sopánkodott!)~Elmondott neki aztán Katalin mindent végtől végig. Egész
 46     7,  V   |                egymáséi. Miért volt ez?~Katalin nem tudott mit felelni.~–
 47     7,  V   |                címezni, csak így!~Amint Katalin elolvasta ezt a kis levélkét,
 48     7,  V   |              sikolta fel Marie. – Nézd, Katalin rosszul lesz!~A szép hölgy
 49     7,  VI  |          zavarta meg a családi ünnepet. Katalin kedélye ismét egészen felderült.
 50     7,  VII |             Kedves Lizett – szólt hozzá Katalin nyájasan – ön nem is ismeri
 51     7,  VII |          fenyegető kézmozdulattal rázva Katalin felé a kihúzott ancolie
 52     7,  VII |           voltunk egyedül?~– Nem. Soha.~Katalin közbeszólt.~– És Henryje
 53     7,  VII |               kérdé ez öltönydarabkákat Katalin elé tartva.~– Egy kedves
 54     7,  VII |                  valami igen nagyot!”~… Katalin arca elsápadt.~Lizett pedig
 55     7,  VII |                  Jerünk innen! – rebegé Katalin Marie-hoz. – Rosszul leszek.
 56     7,  VIII|                tréfát Lajosnak – mondta Katalin –, vigyük el a csónakját.
 57     7,  VIII|                 lehet azt neki küldeni.~Katalin néhány szót suttogott az
 58     7,  VIII|               volt finom testalkatában; Katalin kormányozta a csónakot.
 59     7,  VIII|            akkor pillantotta meg, mikor Katalin a kikötőpadhoz oldalogtatta
 60     7,  VIII|           mennyi kacagnivaló volt ezen!~Katalin alig bírt vele lépést tartani.
 61     7,  VIII|             milyen nagyot bámult, mikor Katalin megmondta neki, hogy azok
 62     7,  VIII|            mikor a pávák kiabáltak. Ezt Katalin nem volt képes megérteni.
 63     7,  VIII|              senki a járszalagát hátul. Katalin el-elmaradoz tőle, cselédjeivel
 64     7,  VIII|             koronájával.~Marie odaborul Katalin vállára, átfűzve őt karjával.~–
 65     7,  VIII|                a gazdaságot – mond neki Katalin. – Tudsz te lovagolni?~–
 66     7,  VIII|                 Itthon vagyunk! – monda Katalin, amint Marie-t fölvezette
 67     7,  VIII|                    Hát ezt ki festi?” – Katalin mondta, hogy ez az ő saját
 68     7,  VIII|             mindjárt hozzáfogtak volna. Katalin megmagyarázta neki, hogy
 69     7,  VIII|          kihozza belőle a rendes nótát?~Katalin aztán leült a zongora elé,
 70     7,  VIII|                  Hahaha! – kacagott fel Katalin, – kedves kis leánykám!
 71     7,  VIII|               jobban tudott bánni, mint Katalin.~– Én nem értek hozzá: én
 72     7,  VIII|                 mint neki. Ő aztán csak Katalin arcán vizsgálta, hogy az
 73     7,  VIII|              soha.~– Jer ide; nézd meg.~Katalin odaereszté Marie-t a távcsőhöz.
 74     7,  VIII|           eltűröd a dohányfüstöt, ugye?~Katalin biztosítá őt róla, hogy
 75     7,  VIII|                hogy őtőle megszabadult.~Katalin figyelmezteté rá, hogy már
 76     7,  VIII|              elvezetlek a hálószobádba.~Katalin vitte magával a leányt.~–
 77     7,  VIII|               parkban sétáltak, azalatt Katalin cselédjei mindent áthordtak
 78     7,  VIII|             aludjál édesen! – súgá neki Katalin, és megcsókolva a homlokát,
 79     7,  IX  |                                     IX.~Katalin még sokáig nem tudott elalunni,
 80     7,  IX  |              ujjait egymásba kulcsolta.~Katalin suttogá:~– Az Isten őrizzen
 81     8,  II  |                  Marie azt akarta, hogy Katalin legyen a zászlóanya: hisz
 82     8,  II  |            áldás.~Azután megfordult, és Katalin keblére borult zokogva,
 83     8,  II  | zongoraiskoláját s a kis arcképet, amit Katalin festett. Néha olyankor jött,
 84     8,  II  |                 volt az egész kelengye.~Katalin megtapogatta a gyolcsot: „
 85     8,  II  |            közül künn hagyott, hogy azt Katalin, ha tőle utasítást kap,
 86     8,  II  |                 bal keze hüvelykujjára.~Katalin a rábízott kincset elrejté
 87     8,  II  |           elmegy az ura után a táborba.~Katalin elmosolyodott azon, hogy
 88     8,  III |               belőle Landsknechtsschild Katalin bárónő. Tökéletes német
 89     8,  III |              kezem között van.”~(Tehát „Katalin” özvegy – és leánya van!)~„
 90     9       |                        KILENCEDIK RÉSZ ~Katalin vagy Thémire?~
 91     9,  I   |             valami nagyon szép nótával.~Katalin azalatt lement a parkba
 92     9,  I   |               választ a kapott levélre.~Katalin még egyre tusakodott magával.~
 93     9,  I   |              termett az íróeszközökkel.~Katalin megírta a válaszát De Fervlans-nak,
 94     9,  I   |                sugallat volt-e az, hogy Katalin éppen Jocrisse-tól küldte
 95     9,  I   |       visszadobni a harminc ezüstpénzt!~Katalin elrejté magát a park kéjlakába,
 96     9,  I   |                hozott – Párizsból.~Erre Katalin akkora ajtót nyitott, hogy
 97     9,  I   |        hasogatják fel szép fehér bőrét!~Katalin csak leejté a két kezét
 98     9,  II  |                  Istenem! Mit beszélsz? Katalin!~– Azt, hogy el kell hagynod
 99     9,  II  |             hogy nem én öltem meg őt.~– Katalin! Hátha nem igaz ez? Hátha
100     9,  II  |            mondta, átkozottul hazudott.~Katalin arcán egy pillanatra valami
101     9,  II  |              fogok hozzá menni: – igen, Katalin. – Amihez az egyik leányodnak
102     9,  II  |                 hogy ő kétségbeessék?~– Katalin. Hát nem Isten vigyáz-e
103     9,  II  |                  de magamnak az vagyok!~Katalin még egy kétségbeesett fogáshoz
104     9,  III |                                    III.~Katalin pedig összeszedte a drágaságait,
105     9,  III |              kemény, szigorú hangon. – „Katalin”-e, vagy „Thémire?”~– Katalin!
106     9,  III |           Katalin”-e, vagy „Thémire?”~– Katalin! Katalin! – Hát ki volnék? –
107     9,  III |              vagy „Thémire?”~– Katalin! Katalin! – Hát ki volnék? – Katalin
108     9,  III |             Katalin! – Hát ki volnék? – Katalin vagyok – rebegé a hölgy,
109     9,  III |                sóhajta fel Lajos. – Óh, Katalin, mennyit szenvedtem én –
110     9,  III |              mégis? Tehát elhiszi, hogy Katalin vagyok? Hogy senki más nem
111     9,  III |              senki más nem vagyok, csak Katalin.~– Hogy hitem tökéletes
112     9,  III |                   Akkor add kezedet. Te Katalin vagy. Az én Katalinom!!
113     9,  III |            kiválasztott száz jó lovast; Katalin azt mondta neki, hogy kétszázat
114     9,  III |            mielőtt feljött volna a nap. Katalin, a parasztruhában, ott ügetett
115    10,  III |                  Az „Landsknechtsschild Katalin” levelét hozza.~De Fervlans
116    10,  III |                éjfél után értesülhetett Katalin által a Marie-t fenyegető
117    10,  V   |      rendeleteket.~Amint meglátta, hogy Katalin is felült az öszvérre, és
118    10,  V   |            próbáig, hogy Thémire-e vagy Katalin? Az élvhajhászó divathölgy-e
119    10,  V   |                 hogy ez csak cselfogás.~Katalin látta jól, hogy bukdácsolnak
120    10,  V   |        szeretőjére. Megmondta azt előre Katalin: ha azt meglátod, engemet
121    10,  V   |               között, mint az indiánok.~Katalin nem tarthatta vissza magát
122    10,  VI  |                 üresen maradt már, mire Katalin oda megérkezett.~Csak akkor,
123    10,  VI  |             piros a gyöngye: piros vér.~Katalin mint az álomjáró ődöngött
124    10,  VI  |               Amint a pórnőnek öltözött Katalin a félelmes tudnivágyás tétovázásával
125    10,  VI  |              hozz nekem egy ital vizet.~Katalin nem kérdezte: ki az? Jó
126    10,  VI  |                 itt az artézi kútfúrás!~Katalin nőies gyönyörrel tartotta
127    10,  VI  |                arcát az ég felé emelte.~Katalin bizony nem ismert rá.~A
128    10,  VI  |                 nem mozdult meg többet.~Katalin újra emberi érzések hűs
129    10,  VI  |                s azt mondta:~– Ihatnám!~Katalin sietett neki friss vizet
130    10,  VI  |        halottnak lenni egy kicsinyt.~De Katalin nem engedte őt leszédülni,
131    10,  VI  |                    beszélt hozzá szépen Katalin. – Nézzen csak rám, nem
132    10,  VI  |              hajadonát elláthatta volna Katalin izenettel…~
133    11,  I   |         levéllel, melynek egyik oldalát Katalin, a másikat Marie írták számára
134    11,  I   |        nevettető jelenet volt az, ahogy Katalin leírta, mikor az acélládikót
135    11,  I   |               örömet akar neki szerezni Katalin, hát úgy szólítja, hogy „
136    11,  I   |                 azt akarta ő már!~Aztán Katalin elbeszéli neki Lajos hősi
137    12,  I   |      elfoglalták a franciák a várost, s Katalin és Marie a kezeikbe jutottak?~
138    12,  I   |                 Marie-t elviszik, akkor Katalin is el van rá nézve örökre
139    12,  III |              másként Landsknechtsschild Katalin bárónő, s nevelt leánya
140    13,  I   |             Marie, és az ágy fejénél ül Katalin.~– Ah! Uram Isten! – ordít
141    13,  I   |              ragadni még a halálból is!~Katalin a homlokára tette a leánynak
142    13,  I   |                  A leány aztán megfogta Katalin kezét, s odavonta azt Lajos
143    13,  I   |             jobban fel bír emelni, mint Katalin – én nehéz vagyok. – Addig
144    13,  I   |                 kiment az oldalszobába, Katalin követte őt.~Vőlegény és
145    13,  I   |          inszurrekció népdala.~Lajos és Katalin odasiettek.~Marie be akarta
146    13,  I   |                 keze oly erővel szorítá Katalin kezét e szavak alatt, hogy