Rész, Fezejet
1 1, I | szöpögni.~– Nézze csak! – szólt a magasabb férfi. – Valami
2 1, I | Diánája.~– Engedje csak – szólt az alacsonyabb férfi. –
3 1, I | Ah, szegény gyermek – szólt erre egészen elérzékenyülve
4 1, I | Az embertelenség volna – szólt az ifjabb.~– Pedig magunkhoz
5 1, I | egyszerre.~– Topp! Ez igaz! – szólt az öreg. – Megértettem önt.
6 1, I | jó tollasbálba.~– Az ám – szólt a gyermek durcásan –, pedig
7 1, I | Oroszlánnyomon rókát – szólt az ifjú kedvetlen felsóhajtással. –
8 1, I | Szeretem mégis, ha vigyázunk – szólt az öreg, abbahagyva a járkálást. –
9 1, I | Ez a legnagyobb gond – szólt az ifjú. – Mert, ha olyan
10 1, I | Bízzék ügyességemben – szólt az ifjú, előkeresve a finom
11 1, II | Erről beszélgethetünk – szólt a blúzos megfogva az ifjú
12 1, II | Minthogy azonban hideg van – szólt az ifjú –, s a szegény gyermeknek
13 1, II | szél.~– Te vagy, Raoul? – szólt ki a kocsiból a fiatalúr.~
14 1, III | aki meghalt.~– Úgy van – szólt az öregúr szomorúan.~– Ah,
15 1, III | száját mosolyogva.~– Az ám – szólt nyugodtan. – Ezen szokás
16 1, III | spanyol rapé.~– Köszönöm – szólt Cambray, belecsippentve
17 1, III | elhagyta önt.~– A háládatlan! – szólt Cambray úr iróniásan.~–
18 1, III | az ifjúhoz semmi közöm – szólt nyugalmát visszanyerve. –
19 1, III | Fervlans.~– De az rettenetes! – szólt kezeit összecsapva indulatosan
20 1, III | csak mesének tartottam – szólt Cambray, két összetett kezét
21 1, III | látni e tündéri társaságot – szólt, kesztyűjével veregetve
22 1, III | a szerződésünkre, uram – szólt a márki –, hogy akármit
23 1, III | Már lecsendesültem – szólt Cambray – s úgy hiszem,
24 1, III | kockáztatja…~– Azt felelem rá – szólt Cambray, nyugodt mosollyal
25 1, III | mondom önnek, Cambray úr – szólt kemény hangon de Fervlans –,
26 1, III | hagyjon magamra.~– Márki úr! – szólt de Fervlans, kalapja után
27 1, IV | Kudarcot vallottunk – szólt Fervlans. – Ők tizenkét
28 1, IV | igen egyszerű a feladat – szólt Thémire, a hajából kihúzott
29 1, IV | útbaigazító.~– Köszönöm – szólt de Fervlans, breloque-ja
30 1, IV | hiszem, nem lesz nehéz – szólt a márki lába hegyével csiszolva
31 1, IV | felügyeletem alatt hagyja? – szólt de Fervlans oly mosollyal,
32 1, IV | magától?~– Igaz, igaz! – szólt felsóhajtva a grófnő. –
33 1, IV | annak.~Thémire többet nem szólt, hanem elsietett öltözőszobájába.
34 1, IV | Megengedik uraim és hölgyeim! – szólt a kis liliputi úrnő, feltörve
35 2, I | Az bizony elég szép ár – szólt az alispán. – De még szebb
36 2, I | hallottam felőle valamit – szólt közbe a doktor.~– No hiszen,
37 2, I | megigazítja.~– Remélem – szólt a baronesse Doboka úrhoz –,
38 2, I | hívják?~– Ez még senki sem – szólt az alispán –, csak a patvarista.
39 2, I | Görömbölyi Bernát.~– Jaj, uram! – szólt nagyot nevetve az úrhölgy –
40 2, I | nagyobb baj lesz abból – szólt közbe a doktor maliciózus
41 2, II | úr!~– Ah, igaz, igaz! – szólt általános kacagásban részt
42 2, II | rémségesen regényes, doktor úr – szólt a bárónő. – Ezt nem fogadjuk
43 2, II | magánál?~– Az nem lehet – szólt a lelkész –, mert száz alkalma
44 2, II | amit az inzsellér mond – szólt Bernát bácsi, amint a kacajhullám
45 2, II | inzsellér úr ideájával! – szólt bele a doktor – ha nincsenek
46 2, II | láttam soha.~– Ah! ah! – szólt a bárónő. – Mondja csak,
47 2, II | hogy: „pusz, pusz!”~– Ah! – szólt meglepetve a bárónő. – A
48 2, III | házigazda.~– Lehetetlen! – szólt elbámulását őszintén kifejezve
49 2, III | patvarista.~– No hát mi? – szólt a hajdú.~– Spenót sült békacombokkal…~–
50 3, II | térdét és a fejét, s nem szólt hozzá semmit. Vannak köszöntők,
51 3, II | Nos? Meg akarsz verni? – szólt a gyermek, félig sírva,
52 3, II | kérlek, a felöltönyödet – szólt Lajos, s reszketett mind
53 3, III | a csónak fenekén, s nem szólt többet, még a szepegését
54 3, III | sétakocsizás alatt egy szót sem szólt, s az ebédnél alig evett
55 3, IV | vegyest.~– Nézze ön! – szólt büszkén. – Nekem van ilyen
56 3, IV | hozta önt ide.~– Kérem! – szólt a doktor megneheztelve. –
57 3, IV | történetéről senkinek se szólt többet.~*~Mindezekből pedig
58 3, IV | rendkívüli alakot.~– Nem! – szólt indulatosan a férfi, s azzal
59 4, III | egyezkedésünket.~– Szép egyezkedés! – szólt Vavel felgerjedten, a tüzes
60 4, III | ne vesződjék ön velem – szólt a bárónő, ki még mindig
61 4, III | Lajosra.~– Meg nem halt… – szólt Vavel az ágyon fekvő némber
62 4, IV | passzusomba beleilljék, gróf úr? – szólt kérkedő hangon. – Kinek
63 4, IV | Még nem végezte ön el – szólt Vavel, s szekrényéhez lépve,
64 4, V | győződve, hogy olyan lesz – szólt a gróf beleegyezőleg. –
65 4, V | jókedvtől.~– Mind elhiszem – szólt megnyugodva a gróf. – De
66 5, II | hátravan még a kritika! – szólt Katalin, mikor szóhoz juthatott.~–
67 5, III | előttem ez a név.~– Úgy? – szólt a bárónő, nagyon furcsa
68 5, III | Barthelmy Léon nejét?~– Én? – szólt Lajos elbámulva, és elkezdett
69 5, III | szeretném ismerni a módját! – szólt indulattól reszkető hangon.~–
70 5, III | mindjárt rá fog ön jönni – szólt Katalin –, amiért idejöttem. –
71 5, III | Ezt a két pisztolyt! – szólt Vavel, szétnyitott köpenye
72 5, III | törekedtek.~– Gróf úr! – szólt Vavel elé lépve – van szerencsém
73 5, III | megkérdeznem, gróf úr – szólt csendes, kimért hangon Barthelmy
74 5, III | fordult, s fedetlen fővel így szólt:~– Uraim! Önök tanúi voltak,
75 5, III | elégedve, Vavel gróf? – szólt aztán sisakját feltéve.~–
76 5, III | Mit cselekedett ön? – szólt hevesen a bárónő, amint
77 5, V | tanulóterembe. Egy szót sem szólt addig hozzá. Arca sápadt
78 5, V | haragvó arcába.~– Kinek szólt e levél?~A leány szomorún
79 5, V | megragadá a férfi kezét, s szólt egész szíve teljességéből:~–
80 5, V | Nem vagyunk-e ketten? – szólt tompa hangon a férfi. S
81 5, VI | odakölcsönözni ne terheltessék.”~Így szólt a lelkész levele.~Ami ezekből
82 6, I | Marie-hoz.~– Ön könnyezett! – szólt a leány megdöbbenve. Megismerte
83 7, I | Azt csak bízza ön rám – szólt széttekintve, ha nem hallgatózik-e
84 7, II | ülő alak ennél dicsőbb? – szólt elragadtatással Lajos, átölelve
85 7, II | gróf úr.~– Azt szívesen – szólt Vavel gróf, s indult a dolgozóasztalához.~
86 7, II | Óh, te rettenetes vagy! – szólt a leány, elfordítva tőle
87 7, II | engem magához fog venni – szólt a leány átszellemült tekintettel; –
88 7, II | hiszen érts meg engem – szólt Marie lágy, könyörgő hangon,
89 7, II | örömtől.~– Komolyan mondám – szólt Lajos. – Elöljáróm előtt
90 7, II | űzhetek tréfát.~– Úgy van – szólt Bernát úr. – Én önnek most
91 7, III | Hát miattam az is lehet – szólt Katalin, a selyemszálat
92 7, IV | De ki jön ide, Marie? – szólt elbámulva Lajos.~– Hát ki?
93 7, IV | gyönyörrel, s aztán így szólt hozzá:~– Nem őérte jöttem
94 7, IV | eljössz-e velem az én házamba? – szólt Katalin, míg egymást átölelve
95 7, IV | Tőlem nem is kérdik már – szólt közbe Lajos –, hogy beleegyezem-e
96 7, IV | hiszen te is velünk jöhetsz – szólt ártatlan gyermetegséggel
97 7, IV | hozzájussunk, úgy ahogy történt – szólt Katalin –, de kérem előre
98 7, IV | mi első találkozásunk – szólt nevetve Katalin, s kezét
99 7, IV | azt szeretném megérteni – szólt az alispán –, hogy miért
100 7, IV | ez ügy végelintézésére – szólt Lajos. – Én éppen arra kérem,
101 7, IV | maga kincsét!~– Jól van – szólt az alispán – megígérem,
102 7, IV | nem szóltál nekem soha! – szólt Marie Lajoshoz. – Elhitetted
103 7, V | magunkkal fogjuk vinni? – szólt, félig ajánlva, félig kérdve
104 7, V | Katalin. – Mert hiszen – szólt Lajosra mosolyogva – ön
105 7, V | rajta, s joviális tréfával szólt közbe:~– Nem olyan hamar
106 7, V | három vasárnap.~– Hiszen – szólt szemlesütve Katalin – meg
107 7, V | Én kitaláltam, ugye, – szólt aztán Marie, Lajos szemébe
108 7, V | önnek ez oly nagy örömhír – szólt az alispán – akkor üssük
109 7, V | megijesztetted őt!~– Ne rettenj meg – szólt Lajos –, futó baj az: majd
110 7, VI | Most az én foglyom vagy – szólt a meglepetten rábámuló Katalinnak. –
111 7, VII | esett.~– Kedves Lizett – szólt hozzá Katalin nyájasan –
112 7, VIII| így?~– Nagyon jó lesz, – szólt Marie megnyugtatva.~És aztán
113 8, I | Dehogy nem történt semmi – szólt az alispán –; azt csak a
114 8, III | levél Guillaume tábornoknak szólt: ibi-ubi.~Hogy Guillaume
115 9, I | Amélie-m!”~Cambray keserűn szólt:~– Azt a leányát, azt az
116 9, II | az Cambray…~– Cambray? – szólt elbámulva Marie. – Cambray
117 9, II | Cambray! Ez a te képed! – szólt Marie. – S hová lett ő?~–
118 9, II | és aztán nemes szelíden szólt:~– És ha ő így szólna tefelőled,
119 10, II | keresi.~– Jól van, Lizett – szólt Marie, s aztán a kisfiúhoz
120 10, II | Köszönöm, jó Lizett – szólt a lány mosolyogva. – Csak
121 10, II | Engedelmeskedem neki – szólt reszketve a leány, de szemeit
122 10, IV | kapaszkodva.~– Ússzál ki! – szólt oda De Fervlans.~– Ördög
123 10, V | Tehát légy hadsegédem – szólt Lajos enyelgő szóval Katalinhoz. –
124 10, V | felgyújtjátok.~– Úgy lesz – szólt az altiszt, s kiválasztva
125 11, III | öreg após elkeseredetten szólt hozzá:~– Ha már a rendes
126 11, III | családapa vagy!~A feleség sírva szólt:~– Úgyis veszve van már
127 12, I | tábornok.~– Guillaume! – szólt Vavel megrettenve.~– Guillaume
128 12, II | gondolom.~– Hát az igaz-e? – szólt suttogva az úrhölgy – (úgy
129 12, II | római nyelven beszél! – szólt összecsapva a kezeit a párizsi
130 12, II | lepihenjen, akkor aztán így szólt Vavel a tábornoknénak:~–
131 12, III | címerrel.~Az oltalomlevél szólt Vavel de Versay, expatriált
132 12, III | kérdé a kapitány.~– Nem – szólt Vavel, kezét nyújtva neki. –
133 12, III | kérem önt igen szépen – szólt a kapitány hátra lépve. –
134 12, III | is itt lesz.~– Értem! – szólt Vavel elmosolyodva.~– No
|