Rész, Fezejet
1 1, III| ha nevemet mondom: Alfred Cambray.~– Óh, azt a másikat én
2 1, III| De ez még annál is szebb!~Cambray úr felöltöztette a kisleányt
3 1, III| beledobta a kandalló tüzébe.~Cambray úr is megpróbálkozott azzal,
4 1, III| volt a másodiknál, úgyhogy Cambray úr, mikor a kisleánnyal
5 1, III| equipage-án fog visszatérni.~Cambray úrnak meg kellett engedni,
6 1, III| fogom vezetni. Meglepjük őt.~Cambray úrnak tetszett ez az ötlet.
7 1, III| véletlennnek köszönheti.~Cambray úr maga is régi nemes volt;
8 1, III| egy öltözőszobába vezette Cambray urat. Ott nem volt senki.~
9 1, III| harmónion méla hangját, melyben Cambray úr megismerte Beethoven „
10 1, III| mert a mama nagyon ideges.~Cambray úr csendesen benyitá az
11 1, III| társaság közepett megjelent Cambray úr, egyszerű barna téli
12 1, III| helyeikről: zúgás támadt.~Ekkor Cambray úr megszólalt:~– Én megtaláltam
13 1, III| egyszerre az egész társaság mind Cambray urat vette körül. A szép
14 1, III| Lyonel márki vagyok.”~– Én Cambray Alfréd.~– Ah, legyen olyan
15 1, III| Valami rendkívüli eset!~Cambray úr aztán elmondta sorba,
16 1, III| marquis de Fervlans odament Cambray úrhoz, megszorította mind
17 1, III| suttogá a szép szöszke a Cambray úr mellett ülő barna szépségnek
18 1, III| válságon, s azzal odament Cambray úrhoz.~– A grófnő óhajt
19 1, III| elragadó bűbájjal tekinte Cambray úrra, s azzal mindkét kezét
20 1, III| hogy kapcsolatba hozza Cambray úr fekete kesztyűivel, amik
21 1, III| veszélytől szabadított meg.~Cambray úr pedig hallgatott is,
22 1, III| magának legkedvesebb volt.~Cambray úr azonban nem tette azt
23 1, III| mindkét kezével megfogta Cambray úr kezét, háromszor felemelte
24 1, III| az előterem ajtaján, amíg Cambray úr el nem távozott a vestibule
25 1, III| vestibule ajtaján.~……Amint pedig Cambray úr kilépett a grófnő budoárjából
26 1, III| grófnővel és kisleányával.~…… Cambray urat pedig vitte a márki
27 1, III| gyorsasággal Párizs utcáin végig.~Cambray úr el volt merülve gondolataiba;
28 1, III| hintó ajtaját, s a lelépő Cambray úr egy kivont kardú sergeant-nal
29 1, III| közöm ehhez? Az én nevem Cambray Alfréd.~– Éppen önre vártunk…~……
30 1, III| önre vártunk…~…… Most aztán Cambray úron volt a sor, hogy kacajra
31 1, III| hogy kacajra fakadjon!~*~Cambray urat, miután zsebeit kimotozták,
32 1, III| Már ebédeltem – monda neki Cambray úr.~– Mikor?~– Még tegnap.~
33 1, III| önnek helyén van a szíve, Cambray úr. Önnel nem lehet a megkezdett
34 1, III| rapé.~– Köszönöm – szólt Cambray, belecsippentve a burnótba,
35 1, III| jövünk. Áll az egyezség?~Cambray úr vállat vont.~– Tehát,
36 1, III| A háládatlan! – szólt Cambray úr iróniásan.~– Kérem. Önök
37 1, III| kérdé az önfeledés hevével Cambray úr.~– Dehogy fogták! Hiszen
38 1, III| hogy merrefelé szöktek.~Cambray úr visszatartá a sóhajt,
39 1, III| a sakkhúzást nem tűröm, Cambray úr! Tanúk és adatok vannak
40 1, III| titokba be volt avatva.~Cambray gúnyosan mosolygott.~– Önök
41 1, III| Hogyan? – kiálta fel Cambray, nem bírva felgerjedésének
42 1, III| összecsapva indulatosan Cambray –, hogy egy nyolcéves leánygyermek,
43 1, III| mesének tartottam – szólt Cambray, két összetett kezét térdei
44 1, III| az önök előtt eljátszott.~Cambray magánkívül ragadta elő zsebéből
45 1, III| Már lecsendesültem – szólt Cambray – s úgy hiszem, hogy ön
46 1, III| Azt nem fogjuk tenni, Cambray úr; ellenkezőleg nagy gonddal
47 1, III| Álmodta ezt az önök tanúja.~– Cambray úr. Beszéljünk okosan. Ön
48 1, III| S ha azt mondom önnek, Cambray úr, hogy ön vonakodása által
49 1, III| Azt felelem rá – szólt Cambray, nyugodt mosollyal emelve
50 1, III| mármost azt mondom önnek, Cambray úr – szólt kemény hangon
51 1, III| hangon de Fervlans –, hogy Cambray, a bankár, mondhat valamit,
52 1, IV | úrnak van joga; attól pedig Cambray úr még messze van. Majd
53 8, II | Avoncourtnak van még tudomása, ki Cambray álnév alatt rejtőzött sok
54 9, I | túl elmúlt – egy perc.~– Cambray! – kiáltá a hölgy, s kezének
55 9, I | kiáltást.~– Igen, Madame, én Cambray vagyok, más néven marquis
56 9, I | óh leányom; Amélie-m!”~Cambray keserűn szólt:~– Azt a leányát,
57 9, I | könyörgött.~– Ejh – mondta Cambray –, mit tartozom én önnek
58 9, I | fiatal leány!~Az eltávozó Cambray egy könnyeiben feloszló
59 9, II | Aki ezt mondta nekem, az Cambray…~– Cambray? – szólt elbámulva
60 9, II | mondta nekem, az Cambray…~– Cambray? – szólt elbámulva Marie. –
61 9, II | szólt elbámulva Marie. – Cambray itt van? Az én megszabadítóm,
62 9, II | felkeresned.~– Miért nem?~– Cambray kívánta – nem! parancsolta
63 9, II | képet s ezt a levelet itt Cambray hozta nekem Párizsból; a
64 9, II | siratom, csak magamat. – És Cambray, a te védelmeződ s az én
65 9, II | a nemes vad.~– Óh drága Cambray! Ez a te képed! – szólt
66 9, II | a gondjára legyen bízva Cambray? Az nem lehet!~– Hát mit
67 9, II | mikor azt mondják, hogy Cambray itt fekszik betegen a szomszéd
68 9, III| mellett.~– Mit? D’Avoncourt: Cambray itt van! – kiálta magánkívül
69 9, III| öldöklő fegyvert.~– Igen. Cambray itt van. S most ő vigyáz
70 10, II | maradni, Lizett. Hol van Cambray?~– Mit tudom én? – Hol van
71 10, II | Mit tudom én? – Hol van Cambray? – Szép kérdés! Mintha a
72 10, II | feltalálni. – Keresheti azt! – Cambray nemes ember volt! Cambray
73 10, II | Cambray nemes ember volt! Cambray okos ember volt. – Nemes
74 10, II | csengő, szelíd hangjával: „Cambray! Atyám! Itt vagy?” Sehonnan
75 10, II | üres volt: azon nem feküdt Cambray. Azután szétnézett a szobában
76 10, II | mindenséggel – a semmiséggel.~– Cambray! Atyám! – kiálta Marie a
77 10, II | őt magától taszítani.~– Cambray! Bocsáss be! Én vagyok.
78 10, II | elkezdett zsémbelni.~– No lásd, Cambray, én mármost haragszom rád;
79 10, II | lefekhetném. Jó éjszakát, Cambray!~E szavakra a kór megszűnt
80 10, II | kanóca füstölögve lobogott Cambray fejénél, s bevilágítá annak
81 10, VI | Nem akart-e az vele jönni? Cambray nem eresztette-e? Elfutott-e
82 12, I | hallott már semmit.~– Csak Cambray meg ne halt volna!~– Úgy!
|