Rész,  Fezejet

 1     1,  I  |       Oroszlánnyomon rókát – szólt az ifjú kedvetlen felsóhajtással. –
 2     1,  I  |            legnagyobb gond – szólt az ifjú. – Mert, ha olyan országba
 3     1,  I  |              ügyességemben – szólt az ifjú, előkeresve a finom aranycifrázatú
 4     1,  II |               magát, és dülöngélt.~Az ifjú úr a falhoz húzta magát,
 5     1,  II |            Nem vagyunk-e egyenlők?~Az ifjú úr tudta jól, hogy kivel
 6     1,  II |            szólt a blúzos megfogva az ifjú úr köpenyegét.~– Minthogy
 7     1,  II |          azonban hideg van – szólt az ifjú –, s a szegény gyermeknek
 8     1,  II |    szívességét, polgártárs – monda az ifjú, egy húsz sous-s pénzdarabot
 9     1,  II |               nem kérte volna erre az ifjú, a blúzos ember bizonyosan
10     1,  II |              barátságosan megrázta az ifjú úr kezét.~– Adieu! Ha megbántottam,
11     1,  II |              kocsmába; hanem amint az ifjú úr a leánykával beült a
12     1,  II |               volt az igazi.~Akkor az ifjú úr mondott valami utcát
13     1,  II |            akkor a kocsiból kiszökött ifjú úr megragadta a két karját,
14     1,  II |             szépsége végett.~Azzal az ifjú úr odaült a tükör elé, s
15     1,  II |           szörnyű nagy sált kötött az ifjú úr nyaka körül, amitől annak
16     1,  IV |    barátságára tartósan számítani?~Ez ifjú sarjadék között természetesen
17     2,  II |              vajon vénasszony-e, vagy ifjú leány.~– De ha kocsikáznak,
18     3,  I  |              átlátszó fehér; hanem az ifjú életerő annál pirosabb hajnalként
19     3,  II |     engesztelésül odavonta magához az ifjú fejét, s forrón megcsókolta
20     3,  II |      megcsókolta annak az orcáját.~Az ifjú erre felugrott helyéről:
21     3,  II |               harag! – sóhajta fel az ifjú.~– Hát mi?~– Annak nincs
22     3,  II |                s ott állt az elbűvölt ifjú előtt egy olyan öltözetben,
23     3,  II |            korán eltávozol mindig.~Az ifjú végigsimítá homlokát kezével,
24     4,  I  |             elzárja magát a világtól, ifjú szívvel, életvidám arccal,
25     4,  I  |        világot eldobják maguktól, ily ifjú korukban.~És Vavel grófnak
26     4,  I  |            volt, hogy magát eltemesse ifjú kora virágában, elzárkózva
27     4,  II |           nemzetek eleven testébe?~Az ifjú tanító azt hitte, hogy tanítványa
28     4,  II |           semmit tanulni Lajostól.~Az ifjú azt az egy sort eltette
29     4,  II |             nevét: „Kedves Lajos!”~Az ifjú felugrott helyéről, a bámulat
30     4,  II |              könnyei összeáztatták az ifjú arcát.~De az nem a fájdalom
31     4,  III|         rögtön életre téríté. Feje az ifjú férfi vállán, termete karjain
32     4,  V  |         odatette kis porcelánkezét az ifjú karjára, s átment vele saját
33     4,  V  |               s megszorítá azokkal az ifjú kezeit, oly forrón, oly
34     6,  II |             hangulatát tolmácsolja az ifjú tudós; pedig az csak egy
35     7,  II |              az ügyet, aminek ő egész ifjú életét odaáldozá.~Ő csak
36     7,  II |          megdicsőülés ragyogott át az ifjú férfi érckemény arculatán,
37     7,  VII|              harangvirág.~Mikor a két ifjú hölgy belépett hozzá a konyhába,
38     7,  VII|             Az természetes. Egy derék ifjú férfi meg egy szép fiatal
39     9,  I  |           férfi kilábol belőle, de az ifjú leánykákat elviszi magával
40    11,  IV |          őrnagyát levágták; másnap az ifjú Lauriston lett őrnaggyá
41    12,  II |             percben, amidőn a kard az ifjú francia vitéz kezéből kirepült,
42    12,  II |            vitéz kezéből kirepült, az ifjú hölgy, elfeledkezve minden
43    12,  II | előmozdíthattam.~Erre a halavány arcú ifjú hölgy gyöngéden elpirult,
44    12,  II |   templomtorony kilátszik. Adieu!”~Az ifjú hölgy némán, összetett kezekkel
45    12,  II |      összetett kezekkel könyörgött az ifjú tisztnek, amit annak nem