Rész,  Fezejet

 1     1,  IV  |  összecsücsörítette a száját, s nagyot nyitott azokon a nagy kék
 2     2,  I   |    Bernát.~– Jaj, uram! – szólt nagyot nevetve az úrhölgy – én
 3     2,  II  |     körülötte ülnénk.~Bernát úr nagyot nevetett ezen.~– Tiszttartó
 4     3,  II  | végigsimítá homlokát kezével, s nagyot sóhajtott, magában mondva: „
 5     3,  IV  |      elvitte a lábán.~Pedig hát nagyot vesztett véle, hogy ezt
 6     4,  II  |       le volt fátyolozva; hanem nagyot sóhajtott.~– Hát mért sóhajtott
 7     4,  IV  |     végez, sem énnekem.~A leány nagyot nézett rá azokkal az okos
 8     5,  II  |         kitáncolta magát, akkor nagyot szokott húzni a kulacsból.
 9     5,  II  |         ellenséget? S azzal egy nagyot cserdített feléje az ostorával.
10     5,  II  |     feléje az ostorával. A duda nagyot nyekkenve sikoltott fel.~
11     5,  II  |        tóba.~Az emberi vad erre nagyot sikoltott, s a partról utána
12     5,  III |       elbámulva a gróf. S aztán nagyot sóhajtott. Arcán mondhatlan
13     5,  III |   ezredes, s sarkantyús lábával nagyot dobbantott.~De ugyanazon
14     5,  V   |       ez órától fogva meglepően nagyot változott. Szerény, figyelmes,
15     5,  V   |    tekintettel nézett le rá, és nagyot sóhajtott.~– Hogy ő nekem
16     6,  I   |      lábamat letettem a földre, nagyot sikoltott. Rátapostam. (
17     7,  II  |    sastollas süveget a fején, s nagyot csörrent réztokos fringiájával;
18     7,  VII |         a kezedben: valami igen nagyot!”~… Katalin arca elsápadt.~
19     7,  VIII|        hogy hát az mi? S milyen nagyot bámult, mikor Katalin megmondta
20     7,  VIII|         közéjük az égből.~Marie nagyot sóhajtott szomorún.~– Milyen
21     9,  I   |        sorstul, hogy határozzon nagyot, szívéhez méltót, lelkét
22     9,  III |       arcát látnák.~Lajos szíve nagyot dobbant. – Jobb kezének
23    10,  III | következése, hogy az udvarhölgy nagyot sikoltva ugrott ki a terem
24    11,  V   |     csak olyan volt az, hogy ha nagyot trüsszentettem, hát hasra
25    12,  II  |       Látod, minek vágtál olyan nagyot a fejemre? Megerőtetted
26    12,  II  |   tábornoknőnek lehetetlen volt nagyot nem nevetnie ezen a patetikus