Rész, Fezejet
1 1, III| akkor nyissa ki, ha nevemet mondom: Alfred Cambray.~– Óh, azt
2 1, III| lakhelyéről.~– S ha azt mondom önnek, Cambray úr, hogy
3 1, III| tudom.~– No, hát mármost azt mondom önnek, Cambray úr – szólt
4 2, I | ment ezen túl:~– Én azt mondom, hogy mit is mondjak?…~Aztán
5 2, I | megcsóválta a fejét.~– Azt mondom én, hogy mit is mondok?~–
6 2, I | nógatá a doktor.~– Azt mondom én, hogy az bizonyosan valami
7 2, I | azzal a szóval, hogy „azt mondom, hogy mit mondok?” akkor
8 2, II | hozzájutott a maga sorához.~– Azt mondom, hogy mit is mondok…~– Ugyan,
9 2, II | unszolá a doktor.~– Azt mondom…~– No, csak ki vele bátran!~–
10 2, II | csak ki vele bátran!~– Azt mondom, hogy azért van annak a
11 3, IV | volt sértve.~– De ha én mondom, hogy tessék besétálni!~–
12 4, IV | száz lakat. Nem ok nélkül mondom én, hogy vigyázzon a gróf
13 4, IV | utánam. Még egy dologhoz nem mondom, hogy nem volna kedvem:
14 5, III| lovagi és nemesi szavamra mondom önnek: ez a hölgy itt mellettem
15 5, III| nem teszik meg. Én is azt mondom. Nem tétovázok a veszély
16 5, IV | mondja el!~– Hát mondok, azt mondom, hogy nekem mindjárt gyanús
17 5, V | egész világgal? Mert bizony mondom, hogy ki a Névtelen Vár
18 6, I | souterraine-ben”, akkor azt mondom neki, hogy „no hát köszönöm
19 7, I | Hagyjuk ezt a bohóságot. Azt mondom én, alispán úr, hogy mulassunk
20 7, V | most mondani! De csak nem mondom el. Könnyű volna az a diszpenzáció,
21 10, III| egészet… te!~– Csak a felét, mondom, mert csak a hímnemű Európát
22 12, I | Hanem azt már csak súgva mondom el; mert hátha valaki hallgatózik
23 12, II | országot lakják! – És bizony mondom önnek, hogy végigmehet ön
24 12, II | az én vagyok! És bizony mondom önnek, hogy nem töltheti
25 13, I | azt hebegte, hogy „én azt mondom, hogy semmit se mondok!”~–
|