Rész,  Fezejet

501     9,  I   |            Miattam ne legyen már gondod, én jól el vagyok látva. S ha
502     9,  I   |                  influenza-kórházban! Az én leányom!~S mintha Cambray-ra
503     9,  I   |                 amelyiket ön rám bízott, én híven megőriztem, keblemben
504     9,  I   |                  Cambray –, mit tartozom én önnek irgalmazni, akinek
505     9,  I   |               akar.~– Nem, Madame, – azt én nem tehetem. Én idegen vagyok
506     9,  I   |            Madame, – azt én nem tehetem. Én idegen vagyok ebben az országban.
507     9,  I   |                 az ötmilliót! Akar ön az én tanácsomra hallgatni?~–
508     9,  I   |               egy súlyos aggodalmam van. Én magam is az influenza kórházból
509     9,  I   |                  tudja, hogy ez a halál. Én már tudom. Nem fogom már
510     9,  I   |                   Dolgom be van végezve. Én jó helyre szállásoltam be
511     9,  I   |                ragályt. Nem akarom, hogy én legyek az, aki beültettem
512     9,  I   |           kórcsíráit e nép közé, mely az én bálványomnak menedéket adott,
513     9,  II  |              engem anyjának nevez, annak én gyilkosa vagyok.~Akkor aztán,
514     9,  II  |                   Mit akarsz tenni te?~– Én is elhagyom ezt a házat,
515     9,  II  |                  a házat, egyedül.~– Hát én nem mehetek veled?~– Ahova
516     9,  II  |               nem mehetek veled?~– Ahova én megyek, oda te nem jöhetsz.
517     9,  II  |              megyek, oda te nem jöhetsz. Én a táborvonalakon keresztül
518     9,  II  |                  hogy „volt”, igen, mert én öltem meg.~– Ne beszélj
519     9,  II  |                  és mondja azt, hogy nem én öltem meg őt.~– Katalin!
520     9,  II  |                 Állítsd velem szembe! És én az arcába fogom neki mondani,
521     9,  II  |             Marie. – Cambray itt van? Az én megszabadítóm, oltalmazóm,
522     9,  II  |                 Hogy ő, ha ott van, ahol én vagyok, egy szót ne akarjon
523     9,  II  |               percben lehetett csak itt. Én sietek utána.~– Megállj! –
524     9,  II  |            Cambray, a te védelmeződ s az én bosszúállóm, nemcsak a levelét
525     9,  II  |                  mondá: nem akarom, hogy én ültessem be az új halálvészt
526     9,  II  |             ápolónőt.~– Mit akarok? Hogy én mit akarok, mikor azt mondják,
527     9,  II  |                  a szomszéd házban, hogy én akkor mit akarok? Senki
528     9,  II  |            tartozik őt szeretni, egyedül én. – Ugye ő nem kérdezte,
529     9,  II  |           szavával is engem védelmezzen, én hagyjam őt az útfélen elveszni,
530     9,  II  |                  fölemeljem a földről? – Én oda fogok hozzá menni: –
531     9,  II  |                azt, amit ők akarnak, úgy én a dögvész Bethesdáin keresztül
532     9,  II  |                  megtudd tőle: ki vagyok én? Hogy meghallhasd az ő szájából,
533     9,  II  |          meghallhasd az ő szájából, hogy én vagyok az az átkozott fenevad,
534     9,  II  |               adjon? Hallani akarod-e az én gyalázatomat egész teljességében?~
535     9,  II  |                  ő így szólna tefelőled, én azt mondanám neki, hogy
536     9,  II  |          szeretni fogsz ezután is, ahogy én szeretlek téged.~S meg akarta
537     9,  II  |                  fog szeretni, helyetted én szeretem őt. Áldj meg minket,
538     9,  II  |            idvezült!” Nem akarod-e, hogy én ezt Cambray-tól megizenjem
539     9,  III |                 fácányt, s ne lopd el az én sült csicsókámat!” A katona
540     9,  III |           osztrákok mozdulatairól. Olyat én is tudnék csinálni. Láttam
541     9,  III |               mindent keresztüléget. Ezt én régen feltaláltam már, de
542     9,  III |         kimásztam a sáncból; aztán tudok én négykézláb is szaladni.
543     9,  III |              elkezdtem ugatni, úgy tudok én ahhoz, mint egy igazi kuvasz,
544     9,  III |               mondá magában Lajos. – „Az én szép menyasszonyom küldi
545     9,  III |          ismerősek voltak Lajos előtt.~– Én vagyok! Én vagyok! – rebegé
546     9,  III |                Lajos előtt.~– Én vagyok! Én vagyok! – rebegé már messziről
547     9,  III |              Katalin, mennyit szenvedtem én – Thémire miatt.~– Pedig
548     9,  III |        megtanulok szegény ember lenni.~– Én már megtanultam – monda
549     9,  III |                 az nekem, aki volt, s ha én az vagyok önnek, aki voltam:
550     9,  III |               voltam: akkor a fizetés az én dolgom. Mondja meg ön, hol
551     9,  III |             haraggal emelte fel arcát.~– Én magam fogom önt oda elvezetni!
552     9,  III |             kezedet. Te Katalin vagy. Az én Katalinom!! S forrón megszorítá
553     9,  III |               kétszázat vigyen magával. „Én magam száz leszek!” – felelt
554    10,  II  |                   Itt nem maradhat ön!~– Én pedig itt fogok maradni,
555    10,  II  |                 van Cambray?~– Mit tudom én? – Hol van Cambray? – Szép
556    10,  II  |                 Nem lehet hozzá menni.~– Én fel fogom őt keresni.~–
557    10,  II  |                   önnek szüksége van rá. Én nem ismerek semmi veszedelmet.~
558    10,  II  |                     Cambray! Bocsáss be! Én vagyok. A te Máriád! Hogy
559    10,  II  |                 ki akarsz játszani, majd én is kijátszalak téged!”)~
560    10,  II  |           zsémbelni.~– No lásd, Cambray, én mármost haragszom rád; ha
561    10,  II  |                bocsátasz magadhoz, akkor én itt hagylak, s feléd sem
562    10,  II  |                  neki, majd ő kiszolgál. Én nem őrizlek itt egész éjjel.
563    10,  II  |                az ajtót a keresztvassal. Én itt maradok. Aztán jöjj
564    10,  II  |                  ne hozd, mert attól meg én félek; hanem támaszd az
565    10,  II  |                  úr ne vegye észre, hogy én itt vagyok. Majd később
566    10,  II  |                  valamire szüksége lesz. Én ide a pamlagra ledűlök;
567    10,  II  |                 Ha felnyitja a rácsot, s én el találtam volna alunni:
568    10,  II  |              innen, mert ha itt maradsz, én megöllek! – Hogy lehet ilyet
569    10,  II  |                fogvacogva nyöszörögni:~– Én úgy félek.~– Mitől félsz?~–
570    10,  II  |                sötét alak. – Meg ne lőj! Én vagyok az apád.~– Ne közelítsen
571    10,  II  |                 az apádra? Lackó fiam!~– Én nem vagyok most Lackó fiam,
572    10,  II  |                tégy.~– Mit jön kend ide? Én az úrnőmet nem hagyom bántani!~
573    10,  II  |        rákiáltott:~– Ereszd le a puskát! Én nem akarom, hogy lőj! –
574    10,  II  |              férfi halkan folytatá:~– Az én uram, aki engem ide küldött,
575    10,  II  |                 dolgom. – Nekem ugyan az én uram azt parancsolta, hogy
576    10,  II  |               uram azt parancsolta, hogy én kísérjem el a kijelölt menedékig
577    10,  II  |         menedékig az ő legdrágábbját: de én mást gondoltam ki. Az én
578    10,  II  |                 én mást gondoltam ki. Az én pofám nem arra termett,
579    10,  II  |                   az nagyon jó lesz: azt én igen szeretni fogom.~– Aztán
580    10,  II  |                Laci szemeiben!~– De majd én sem soká leszek már rossz
581    10,  II  |                 már rossz ember. – Ha az én uram azzal az asszonnyal
582    10,  II  |              előre tudom, hogy holnap az én uram hol fog megjelenni!
583    10,  II  |                 uram hol fog megjelenni! Én is ott leszek! Meg a huszonnégy
584    10,  II  |        megmutatom, hogy mit tudok!~– Hát én nem őhozzá megyek?~– Hahhó,
585    10,  II  |             ismeri azt a mestert, aki az én szobámban azt a fortélyos
586    10,  III |             Napóleon. – No ilyen levelet én is tudnék a feleségemnek
587    10,  III |                  chien de Vienne”! Ez az én küldetésem. – Miután pedig
588    10,  III |             Hanem hát mindez csak ürügy. Én azt hiszem, hogy a császár
589    10,  III |            aligha többet nem tudsz, mint én. Nem ok nélkül unatkoztál
590    10,  III |                  Csakhogy az a férfi nem én vagyok, hanem más. – Tehát „
591    10,  III |                van, Madame! – Tehát majd én leszek az az úr, aki tud
592    10,  III |          Mindjárt ebéd után.~– Hallod-e, én azt sejtem, hogy úrnőd,
593    10,  III |             valami mást is gondolhatott. Én arra is képesnek hiszem
594    10,  IV  |                     kérdezé.~– Nem tudom én. Vadállat vagy ördög emberi
595    10,  IV  |                     Ah, az bizonyosan az én megszökött halemberem.~–
596    10,  IV  |                meglőnöd. Az csakugyan az én elveszett szörnyetegem.
597    10,  IV  |                  elveszett szörnyetegem. Én tanítottam meg kicsiholni.
598    10,  IV  |               ránk gyújtja a bozótot. És én magam tanítottam rá a sátánfattyút,
599    10,  IV  |                  vét, abban bűnhődik. Az én vétkem, hogy ezt a szörnyeteget
600    10,  V   |                  No, már kedves barátom, én igen nagy belépti díjat
601    10,  V   |                 magadat! Jobban ismerlek én! Mikor meglátod az ellenséget,
602    10,  V   |             enyelgő szóval Katalinhoz. – Én leszállok e dombról, mert
603    10,  V   |                 és lesben maradtok, amíg én az országúton előretörök,
604    10,  V   |             akkor előjönnek rejtekükből: én visszavonulok előlük, és
605    10,  V   |              udvariasságot.~– No, hát az én nevem meg Sátán Laci! S
606    10,  V   |                ördögien nevetett.~– Most én jövök!~Melyik ördög eszi
607    10,  VI  |                  hozzá: „Úgy úgy, anyám! Én is így tettem! Tanuld meg
608    10,  VI  |                 csak rám, nem ismer meg? Én vagyok az úrnő, aki a feleségét,
609    10,  VI  |               ezt az acélgyűrűt adta, az én hites mátkám. Annak a kincse
610    10,  VI  |              gyerek – fürge gyerek. S az én feleségem becsületes asszony.~–
611    11,  II  |      lovasezredbe az első vitéz ápril 24-én állt be; május 11-én az
612    11,  II  |                  24-én állt be; május 11-én az ezred 1136 főnyi erős
613    11,  III |               III. A pápai nap~Június 11-én, tehát nyomban a karakói
614    11,  III |            sebeit. „Tizenegy!” – „De biz én kicsinálom egész tucatra!” –
615    11,  IV  |              Ferenc azt mondta: „Bátyám, én most ide állok kegyelmed
616    11,  IV  |                 más paripáért. „Dejsz az én hóka lovamat nem viszed
617    11,  IV  |              véletlen nem jő közbe, most én sem írom ezt a történetet.~
618    11,  V   |              hoztak egy csoport maródit; én is felfogadtam egyet; de
619    11,  V   |           parancsolsz! Annak is csak, ha én engedem! – veté neki oda
620    11,  V   |                 is elfért.~– No hát most én próbálom meg a te gyíklesődet!
621    12,  I   |               Mondtam, hogy vegyék be az én dupla ágyúimat! Nem fogadták
622    12,  I   |                ezt? Annyi bizonyos, hogy én egyet sem találtam közülök
623    12,  I   |                 föl tudná nyitni, ami az én drágaságaimat most fogva
624    12,  I   |             aztán a remeklés!~– Márpedig én tudok olyan mesterséget.~–
625    12,  I   |              alatt vagy az ajtó mellett. Én is így szoktam. Más is megteheti.~
626    12,  I   |                sietett a tábornokához.~– Én itt elválok tőletek. Rám
627    12,  I   |              tudom. Sajnállak érte.~– De én ki fogom őket szabadítani
628    12,  I   |    visszafoglalhassuk egyesült erővel.~– Én magam fogom őket kiszabadítani!~–
629    12,  I   |                   Hogy mit teszek, az az én titkom. Kell hozzá erőszak
630    12,  I   |     lehetetlenséggel, és mégis bizonyos. Én kiszabadítom az én szeretteimet
631    12,  I   |             bizonyos. Én kiszabadítom az én szeretteimet úgy, hogy a
632    12,  I   |               senkinek arról tudni, hogy én eltávoztam.~– Jó lesz, majd
633    12,  II  |              úrnak. Az izenet így szól: „Én, Vavel de Versay Lajos gróf,
634    12,  II  |                foglyul tartja magánál az én jegyesemet: Dealba Thémire
635    12,  II  |            tetszik, Marie hercegasszony. Én kérem vissza cserébe az
636    12,  II  |                  kérem vissza cserébe az én hölgyeimet az ő hölgyeiért.
637    12,  II  |              előkelő hölgyeket!~– Hát az én hölgyeimet nem tartja-e
638    12,  II  |                  fogva az ön férje?~– Az én leányom oly rettegős, olyan
639    12,  II  |                 félénk teremtés, mint az én szegény Marie-m!~– De ön
640    12,  II  |             azért házak.~– S mivel fogom én ott a hosszú időt tölteni,
641    12,  II  |             visszajön? Tud ön pikétezni? Én szenvedélyes pikétező vagyok!~–
642    12,  II  |           vérében megfürödni képes: – az én vagyok! És bizony mondom
643    12,  II  |      védszenteihez, hogy Guillaume úr az én szeretteimet szabadon bocsássa!~
644    12,  II  |                az miértünk lesz cserébe. Én ismerem Guillaume urat.
645    12,  II  | szerencsétlenségtől, hogy valami bajában én ápoljam, mert azt nem állja
646    12,  III |                csinálja, uram!~– Madame. Én felelős vagyok a tábornoknak
647    12,  III |                Ne legyen önnek gondja az én leányom hajaszálaira! Intézze
648    12,  III |                 kapituláció föltételeit: én majd addig elintézem a leányom
649    12,  III |         fogalmazó hibája. – Mit tesz az? Én hálára vagyok önnek kötelezve.~–
650    12,  III |               ajánlott cserével. Ismerem én Guillaume tábornokot. Azt
651    12,  III |                 a számadásainkat; s most én nem tudom, hogy melyikünk
652    13,  I   |               önt diadala gyümölcseitől. Én egy éjszakával hamarább
653    13,  I   |                tábornok úrhoz írt; ebből én megtudtam, hogy a tábornoknő
654    13,  I   |                 pedig azt hebegte, hogy „én azt mondom, hogy semmit
655    13,  I   |            csókjaival, könnyeivel.~– Óh, én drágám. Óh, én szentem!
656    13,  I   |         könnyeivel.~– Óh, én drágám. Óh, én szentem! Óh, én kicsi kis
657    13,  I   |              drágám. Óh, én szentem! Óh, én kicsi kis bálványom!~A leány
658    13,  I   |               bír emelni, mint Katalin – én nehéz vagyok. – Addig menjetek
659    13,  I   |                 hagymázos szavai mind az én lelkemet sújtó vádak voltak.
660    13,  I   |              Marie-t elragadták volna az én kezeim közül, nekem más
661    13,  I   |             voltál, mint egy Isten! – De én is szenvedtem annyit, mint
662    13,  I   |           láncaiból. Minden rosszat, mit én elkövettem, egy kézfordítással
663    13,  I   |               családjaitokhoz vissza… Az én kardom bevégezte munkáját