Rész,  Fezejet

 1     3,  IV  |        minden ember.~– Doktor úr – rebegé a leány halk hangon, melyből
 2     3,  IV  |            meg fog ön gyógyulni? – rebegé a leány, ki el nem távozott
 3     6,  I   | fölmelegíteni.~– Segítsen rajta! – rebegé Lajoshoz, könnytől ragyogó
 4     6,  I   |            Pedig én gázoltam rá! – rebegé a leány, s aztán óvatosan,
 5     6,  I   |   megcsókolja azt.~– Igen, igen! – rebegé, s most már ragyogni kezdtek
 6     7,  II  |           elhagyá.~– Mi történt? – rebegé a leány megrémülten Lajos
 7     7,  II  |            mit beszél ön, Lajos? – rebegé. – Én nem értem önt.~Vavel
 8     7,  IV  |          Lajos elé, s meleg hangon rebegé neki e szókat:~– Igen. Én „
 9     7,  V   |           maga előtt – és – azért! rebegé, s a nyakára csavart bajadért
10     7,  V   |            sehol.~… – Nincsenek! – rebegé a hölgy, s keblére ölelte
11     7,  VII |       Lizettnek.~– Jerünk innen! – rebegé Katalin Marie-hoz. – Rosszul
12     7,  VIII|     Marie-é volt.~„Óh, Istenem!” – rebegé a leány, és elkezdtek a
13     8,  II  |            Őrizzen meg az Isten! – rebegé a hölgy, arra gondolva,
14     9,  II  |             Kis anyám! Mi bajod? – rebegé a leány, odasietve hozzá,
15     9,  III |            Én vagyok! Én vagyok! – rebegé már messziről a hölgy, hogy
16     9,  III |         volnék? – Katalin vagyok – rebegé a hölgy, odafutva hozzá