Rész, Fezejet
1 3, IV | tulajdonosnõje, Landsknechtsschild Katalin bárónõ értesülve róla, hogy
2 4, I | veszi körül az árvát, aminõt Katalin pazarolt az övéire, akkor
3 4, I | gróf megint levelet kapott Katalin bárónõtõl. (Egymáshoz élõszóval
4 5, I | abból állt, hogy még utóbb Katalin bárónõ tör be a Névtelen
5 5, I | mint Landsknechtsschild Katalin bárónõ, nem kellett aggódnunk.
6 5, I | mindennap kész a táncestély. S Katalin bárónõ szenvedélyes keringõtáncos.~
7 5, II | furcsábbat nem láttak életükben.~Katalin az ablak felõl eltakarta
8 5, II | hátravan még a kritika! - szólt Katalin, mikor szóhoz juthatott.~-
9 5, III | jól ismerte. Ez a levél Katalin bárónõtõl jön.~Ejh, tehát
10 5, III | kell róla tudni - mondá Katalin, a vizsgálóbíró türelmetlenségével. -
11 5, III | kegyajándéka címe alatt.~Katalin vette észre a nyert elõnyt,
12 5, III | szó félbeszakadt ajkán.~Katalin egy lépéssel hátrált tõle,
13 5, III | rá fog ön jönni - szólt Katalin -, amiért idejöttem. - S
14 5, III | milyennek látta az arcát.~Katalin az ijedtség, a kétségbeesés
15 5, III | vagyok.~B. Landsknechtsschild Katalin.”~Vavel bámulva tekinte
16 5, III | jelenetnek egyszerre véget vetett Katalin bárónõ azzal, hogy hirtelen
17 5, III | kísérõ kardjához kapott. Katalin sikoltva veté magát Vavel
18 5, III | odanyújtá neki a kezét.~Katalin ismét arca elé rántá a fátyolát,
19 5, III | barátok válnak el.~Mikor Katalin és Lajos ismét fenn ültek
20 5, IV | hecc”; de hatalmas! Ha Katalin bárónõnek csak az kellett,
21 5, IV | cselédsége tapasztalhatá, hogy Katalin bárónõ otthon van a kastélyában.~
22 5, IV | lerontani.~- Így van a dolog. Katalin bárónõ igaz, hogy egész
23 5, IV | szeretett.~Ezt is megtudta Katalin, s nagyon jól mulatott rajta.~
24 5, VI | õnagysága Landsknechtsschild Katalin bárónõ, ki is megtudva,
25 7, III | aranytekercsek közül.) Azt hiszi Katalin húgom, hogy ezek tán kukoricacsövek?
26 7, III | miattam az is lehet - szólt Katalin, a selyemszálat pengetve.~-
27 7, III | S akarja-e tudni, szép Katalin húgom, a jegyesének a nevét?~-
28 7, III | báró Landsknechtsschild Katalin.~Most már felugrott hímzése
29 7, III | Önnek nem vetélytársa, szép Katalin húgom! Vavel grófnak se
30 7, IV | hogy mit fog visszaizenni Katalin?~Hisz azt nem is okosan
31 7, IV | A fák közül ki-kivillant Katalin rózsaszín ambrélája.~Vavel
32 7, IV | volt az elsõ találkozás.~Katalin arcán az a megnevezhetlen
33 7, IV | és megcsókolá azt.~Hanem Katalin nem soká engedte azt át
34 7, IV | takarták nagy sötét szemeit.~Katalin megfogta a lány két kezét,
35 7, IV | velem az én házamba? - szólt Katalin, míg egymást átölelve haladtak
36 7, IV | úgy ahogy történt - szólt Katalin -, de kérem elõre is alispán
37 7, IV | kezében, hogy jelent meg Katalin elõtt, mint szabadító: óh,
38 7, IV | találkozásunk - szólt nevetve Katalin, s kezét nyújtá a pamlagja
39 7, IV | alispánnak - sietett óvatolni Katalin - nehogy üldözés legyen
40 7, IV | fordítá, hogy liliomarcát Katalin égõ rózsaorcájához szorítva,
41 7, V | kellett tennie magáért. Katalin bámult a jó ízlésen, az
42 7, V | félig ajánlva, félig kérdve Katalin. - Mert hiszen - szólt Lajosra
43 7, V | Hiszen - szólt szemlesütve Katalin - meg lehet azt rövidíttetni -
44 7, V | én is az vagyok - suttogá Katalin.~- Hogy lehetne az? - kérdé
45 7, V | sopánkodott!)~Elmondott neki aztán Katalin mindent végtõl végig. Egész
46 7, V | egymáséi. Miért volt ez?~Katalin nem tudott mit felelni.~-
47 7, V | címezni, csak így!~Amint Katalin elolvasta ezt a kis levélkét,
48 7, V | sikolta fel Marie. - Nézd, Katalin rosszul lesz!~A szép hölgy
49 7, VI | zavarta meg a családi ünnepet. Katalin kedélye ismét egészen felderült.
50 7, VII | Kedves Lizett - szólt hozzá Katalin nyájasan - ön nem is ismeri
51 7, VII | fenyegetõ kézmozdulattal rázva Katalin felé a kihúzott ancolie
52 7, VII | voltunk egyedül?~- Nem. Soha.~Katalin közbeszólt.~- És Henryje
53 7, VII | kérdé ez öltönydarabkákat Katalin elé tartva.~- Egy kedves
54 7, VII | valami igen nagyot!”~...Katalin arca elsápadt.~Lizett pedig
55 7, VII | Jerünk innen! - rebegé Katalin Marie-hoz. - Rosszul leszek.
56 7, VIII| tréfát Lajosnak - mondta Katalin -, vigyük el a csónakját.
57 7, VIII| lehet azt neki küldeni.~Katalin néhány szót suttogott az
58 7, VIII| volt finom testalkatában; Katalin kormányozta a csónakot.
59 7, VIII| akkor pillantotta meg, mikor Katalin a kikötõpadhoz oldalogtatta
60 7, VIII| mennyi kacagnivaló volt ezen!~Katalin alig bírt vele lépést tartani.
61 7, VIII| milyen nagyot bámult, mikor Katalin megmondta neki, hogy azok
62 7, VIII| mikor a pávák kiabáltak. Ezt Katalin nem volt képes megérteni.
63 7, VIII| senki a járszalagját hátul. Katalin el-elmaradoz tõle, cselédjeivel
64 7, VIII| koronájával.~Marie odaborul Katalin vállára, átfûzve õt karjával.~-
65 7, VIII| a gazdaságot - mond neki Katalin. - Tudsz te lovagolni?~-
66 7, VIII| Itthon vagyunk! - monda Katalin, amint Marie-t fölvezette
67 7, VIII| Hát ezt ki festi?” - Katalin mondta, hogy ez az õ saját
68 7, VIII| mindjárt hozzáfogtak volna. Katalin megmagyarázta neki, hogy
69 7, VIII| kihozza belõle a rendes nótát?~Katalin aztán leült a zongora elé,
70 7, VIII| Hahaha! - kacagott fel Katalin, - kedves kis leánykám!
71 7, VIII| jobban tudott bánni, mint Katalin.~- Én nem értek hozzá: én
72 7, VIII| mint neki. Õ aztán csak Katalin arcán vizsgálta, hogy az
73 7, VIII| soha.~- Jer ide; nézd meg.~Katalin odaereszté Marie-t a távcsõhöz.
74 7, VIII| eltûröd a dohányfüstöt, ugye?~Katalin biztosítá õt róla, hogy
75 7, VIII| hogy õtõle megszabadult.~Katalin figyelmezteté rá, hogy már
76 7, VIII| elvezetlek a hálószobádba.~Katalin vitte magával a leányt.~-
77 7, VIII| parkban sétáltak, azalatt Katalin cselédjei mindent áthordtak
78 7, VIII| aludjál édesen! - súgá neki Katalin, és megcsókolva a homlokát,
79 7, IX | IX.~Katalin még sokáig nem tudott elalunni,
80 7, IX | ujjait egymásba kulcsolta.~Katalin suttogá:~- Az Isten õrizzen
81 8, II | Marie azt akarta, hogy Katalin legyen a zászlóanya: hisz
82 8, II | áldás.~Azután megfordult, és Katalin keblére borult zokogva,
83 8, II | zongoraiskoláját s a kis arcképet, amit Katalin festett. Néha olyankor jött,
84 8, II | volt az egész kelengye.~Katalin megtapogatta a gyolcsot: „
85 8, II | közül künn hagyott, hogy azt Katalin, ha tõle utasítást kap,
86 8, II | bal keze hüvelykujjára.~Katalin a rábízott kincset elrejté
87 8, II | elmegy az ura után a táborba.~Katalin elmosolyodott azon, hogy
88 8, III | belõle Landsknechtsschild Katalin bárónõ. Tökéletes német
89 8, III | kezem között van.”~(Tehát „Katalin” özvegy - és leánya van!)~„
90 9 | KILENCEDIK RÉSZ~Katalin vagy Thémire?~
91 9, I | valami nagyon szép nótával.~Katalin azalatt lement a parkba
92 9, I | választ a kapott levélre.~Katalin még egyre tusakodott magával.~
93 9, I | termett az íróeszközökkel.~Katalin megírta a válaszát De Fervlans-nak,
94 9, I | sugallat volt-e az, hogy Katalin éppen Jocrisse-tól küldte
95 9, I | visszadobni a harminc ezüstpénzt!~Katalin elrejté magát a park kéjlakába,
96 9, I | hozott - Párizsból.~Erre Katalin akkora ajtót nyitott, hogy
97 9, I | hasogatják fel szép fehér bõrét!~Katalin csak leejté a két kezét
98 9, II | Istenem! Mit beszélsz? Katalin!~- Azt, hogy el kell hagynod
99 9, II | hogy nem én öltem meg õt.~- Katalin! Hátha nem igaz ez? Hátha
100 9, II | mondta, átkozottul hazudott.~Katalin arcán egy pillanatra valami
101 9, II | fogok hozzá menni: - igen, Katalin. - Amihez az egyik leányodnak
102 9, II | hogy õ kétségbeessék?~- Katalin. Hát nem Isten vigyáz-e
103 9, II | de magamnak az vagyok!~Katalin még egy kétségbeesett fogáshoz
104 9, III | III.~Katalin pedig összeszedte a drágaságait,
105 9, III | kemény, szigorú hangon. - „Katalin”-e, vagy „Thémire?”~- Katalin!
106 9, III | Katalin”-e, vagy „Thémire?”~- Katalin! Katalin! - Hát ki volnék? -
107 9, III | vagy „Thémire?”~- Katalin! Katalin! - Hát ki volnék? - Katalin
108 9, III | Katalin! - Hát ki volnék? - Katalin vagyok - rebegé a hölgy,
109 9, III | sóhajta fel Lajos. - Óh, Katalin, mennyit szenvedtem én -
110 9, III | mégis? Tehát elhiszi, hogy Katalin vagyok? Hogy senki más nem
111 9, III | senki más nem vagyok, csak Katalin.~- Hogy hitem tökéletes
112 9, III | Akkor add kezedet. Te Katalin vagy. Az én Katalinom!!~
113 9, III | kiválasztott száz jó lovast; Katalin azt mondta neki, hogy kétszázat
114 9, III | mielõtt feljött volna a nap. Katalin, a parasztruhában, ott ügetett
115 10, III | Az „Landsknechtsschild Katalin” levelét hozza.~De Fervlans
116 10, III | éjfél után értesülhetett Katalin által a Marie-t fenyegetõ
117 10, V | rendeleteket.~Amint meglátta, hogy Katalin is felült az öszvérre, és
118 10, V | próbáig, hogy Thémire-e vagy Katalin? Az élvhajhászó divathölgy-e
119 10, V | hogy ez csak cselfogás.~Katalin látta jól, hogy bukdácsolnak
120 10, V | szeretõjére. Megmondta azt elõre Katalin: ha azt meglátod, engemet
121 10, V | között, mint az indiánok.~Katalin nem tarthatta vissza magát
122 10, VI | üresen maradt már, mire Katalin oda megérkezett.~Csak akkor,
123 10, VI | piros a gyöngye: piros vér.~Katalin mint az álomjáró õdöngött
124 10, VI | Amint a pórnõnek öltözött Katalin a félelmes tudnivágyás tétovázásával
125 10, VI | hozz nekem egy ital vizet.~Katalin nem kérdezte: ki az? Jó
126 10, VI | itt az artézi kútfúrás!~Katalin nõies gyönyörrel tartotta
127 10, VI | arcát az ég felé emelte.~Katalin bizony nem ismert rá.~A
128 10, VI | nem mozdult meg többet.~Katalin újra emberi érzések hûs
129 10, VI | s azt mondta:~- Ihatnám!~Katalin sietett neki friss vizet
130 10, VI | halottnak lenni egy kicsinyt.~De Katalin nem engedte õt leszédülni,
131 10, VI | beszélt hozzá szépen Katalin. - Nézzen csak rám, nem
132 10, VI | hajadonát elláthatta volna Katalin izenettel...~ ~
133 11, I | levéllel, melynek egyik oldalát Katalin, a másikat Marie írták számára
134 11, I | nevettető jelenet volt az, ahogy Katalin leírta, mikor az acélládikót
135 11, I | örömet akar neki szerezni Katalin, hát úgy szólítja, hogy „
136 11, I | azt akarta ő már!~Aztán Katalin elbeszéli neki Lajos hősi
137 12, I | elfoglalták a franciák a várost, s Katalin és Marie a kezeikbe jutottak?~
138 12, I | Marie-t elviszik, akkor Katalin is el van rá nézve örökre
139 12, III | másként Landsknechtsschild Katalin bárónõ, s nevelt leánya
140 13, I | Marie, és az ágy fejénél ül Katalin.~- Ah! Uram Isten! - ordít
141 13, I | ragadni még a halálból is!~Katalin a homlokára tette a leánynak
142 13, I | A leány aztán megfogta Katalin kezét, s odavonta azt Lajos
143 13, I | jobban fel bír emelni, mint Katalin - én nehéz vagyok. - Addig
144 13, I | kiment az oldalszobába, Katalin követte õt.~Võlegény és
145 13, I | inszurrekció népdala.~Lajos és Katalin odasiettek.~Marie be akarta
146 13, I | keze oly erõvel szorítá Katalin kezét e szavak alatt, hogy
|