Rész, Fezejet
1 1, III| ha nevemet mondom: Alfred Cambray.~- Óh, azt a másikat én
2 1, III| De ez még annál is szebb!~Cambray úr felöltöztette a kisleányt
3 1, III| beledobta a kandalló tüzébe.~Cambray úr is megpróbálkozott azzal,
4 1, III| volt a másodiknál, úgyhogy Cambray úr, mikor a kisleánnyal
5 1, III| equipage-án fog visszatérni.~Cambray úrnak meg kellett engedni,
6 1, III| fogom vezetni. Meglepjük õt.~Cambray úrnak tetszett ez az ötlet.
7 1, III| véletlennek köszönheti.~Cambray úr maga is régi nemes volt;
8 1, III| egy öltözõszobába vezette Cambray urat. Ott nem volt senki.~
9 1, III| harmónion méla hangját, melyben Cambray úr megismerte Beethoven „
10 1, III| mert a mama nagyon ideges.~Cambray úr csendesen benyitá az
11 1, III| társaság közepett megjelent Cambray úr, egyszerû barna téli
12 1, III| helyeikrõl: zúgás támadt.~Ekkor Cambray úr megszólalt:~- Én megtaláltam
13 1, III| egyszerre az egész társaság mind Cambray urat vette körül. A szép
14 1, III| Lyonel márki vagyok.”~- Én Cambray Alfréd.~- Ah, legyen olyan
15 1, III| Valami rendkívüli eset!~Cambray úr aztán elmondta sorba,
16 1, III| marquis de Fervlans odament Cambray úrhoz, megszorította mind
17 1, III| suttogá a szép szöszke a Cambray úr mellett ülõ barna szépségnek
18 1, III| válságon, s azzal odament Cambray úrhoz.~- A grófnõ óhajt
19 1, III| elragadó bûbájjal tekinte Cambray úrra, s azzal mindkét kezét
20 1, III| hogy kapcsolatba hozza Cambray úr fekete kesztyûivel, amik
21 1, III| veszélytõl szabadított meg.~Cambray úr pedig hallgatott is,
22 1, III| magának legkedvesebb volt.~Cambray úr azonban nem tette azt
23 1, III| mindkét kezével megfogta Cambray úr kezét, háromszor felemelte
24 1, III| az elõterem ajtaján, amíg Cambray úr el nem távozott a vestibule
25 1, III| ajtaján.~... Amint pedig Cambray úr kilépett a grófnõ budoárjából
26 1, III| grófnõvel és kisleányával.~... Cambray urat pedig vitte a márki
27 1, III| gyorsasággal Párizs utcáin végig.~Cambray úr el volt merülve gondolataiba;
28 1, III| hintó ajtaját, s a lelépõ Cambray úr egy kivont kardú sergeant-nal
29 1, III| közöm ehhez? Az én nevem Cambray Alfréd.~- Éppen önre vártunk...~...
30 1, III| vártunk...~... Most aztán Cambray úron volt a sor, hogy kacajra
31 1, III| hogy kacajra fakadjon!~*~Cambray urat, miután zsebeit kimotozták,
32 1, III| Már ebédeltem - monda neki Cambray úr.~- Mikor?~- Még tegnap.~
33 1, III| önnek helyén van a szíve, Cambray úr. Önnel nem lehet a megkezdett
34 1, III| rapé.~- Köszönöm - szólt Cambray, belecsippentve a burnótba,
35 1, III| jövünk. Áll az egyezség?~Cambray úr vállat vont.~- Tehát,
36 1, III| A háládatlan! - szólt Cambray úr iróniásan.~- Kérem. Önök
37 1, III| kérdé az önfeledés hevével Cambray úr.~- Dehogy fogták! Hiszen
38 1, III| hogy merrefelé szöktek.~Cambray úr visszatartá a sóhajt,
39 1, III| a sakkhúzást nem tûröm, Cambray úr! Tanúk és adatok vannak
40 1, III| titokba be volt avatva.~Cambray gúnyosan mosolygott.~- Önök
41 1, III| Hogyan? - kiálta fel Cambray, nem bírva felgerjedésének
42 1, III| összecsapva indulatosan Cambray -, hogy egy nyolcéves leánygyermek,
43 1, III| mesének tartottam - szólt Cambray, két összetett kezét térdei
44 1, III| az önök elõtt eljátszott.~Cambray magánkívül ragadta elõ zsebébõl
45 1, III| Már lecsendesültem - szólt Cambray - s úgy hiszem, hogy ön
46 1, III| Azt nem fogjuk tenni, Cambray úr; ellenkezõleg nagy gonddal
47 1, III| Álmodta ezt az önök tanúja.~- Cambray úr. Beszéljünk okosan. Ön
48 1, III| S ha azt mondom önnek, Cambray úr, hogy ön vonakodása által
49 1, III| Azt felelem rá - szólt Cambray, nyugodt mosollyal emelve
50 1, III| mármost azt mondom önnek, Cambray úr - szólt kemény hangon
51 1, III| hangon de Fervlans -, hogy Cambray, a bankár, mondhat valamit,
52 1, IV | úrnak van joga; attól pedig Cambray úr még messze van. Majd
53 8, II | Avoncourtnak van még tudomása, ki Cambray álnév alatt rejtõzött sok
54 9, I | túl elmúlt - egy perc.~- Cambray! - kiáltá a hölgy, s kezének
55 9, I | kiáltást.~- Igen, Madame, én Cambray vagyok, más néven marquis
56 9, I | óh leányom; Amélie-m!”~Cambray keserûn szólt:~- Azt a leányát,
57 9, I | könyörgött.~- Ejh - mondta Cambray -, mit tartozom én önnek
58 9, I | fiatal leány!~Az eltávozó Cambray egy könnyeiben feloszló
59 9, II | Aki ezt mondta nekem, az Cambray...~- Cambray? - szólt elbámulva
60 9, II | mondta nekem, az Cambray...~- Cambray? - szólt elbámulva Marie. -
61 9, II | szólt elbámulva Marie. - Cambray itt van? Az én megszabadítóm,
62 9, II | felkeresned.~- Miért nem?~- Cambray kívánta - nem! parancsolta
63 9, II | képet s ezt a levelet itt Cambray hozta nekem Párizsból; a
64 9, II | siratom, csak magamat. - És Cambray, a te védelmezõd s az én
65 9, II | a nemes vad.~- Óh drága Cambray! Ez a te képed! - szólt
66 9, II | a gondjára legyen bízva Cambray? Az nem lehet!~- Hát mit
67 9, II | mikor azt mondják, hogy Cambray itt fekszik betegen a szomszéd
68 9, III| mellett.~- Mit? D’Avoncourt: Cambray itt van! - kiálta magánkívül
69 9, III| öldöklõ fegyvert.~- Igen. Cambray itt van. S most õ vigyáz
70 10, II | maradni, Lizett. Hol van Cambray?~- Mit tudom én? - Hol van
71 10, II | Mit tudom én? - Hol van Cambray? - Szép kérdés! Mintha a
72 10, II | feltalálni. - Keresheti azt! - Cambray nemes ember volt! Cambray
73 10, II | Cambray nemes ember volt! Cambray okos ember volt. - Nemes
74 10, II | csengõ, szelíd hangával: „Cambray! Atyám! Itt vagy?” - Sehonnan
75 10, II | üres volt: azon nem feküdt Cambray.~Azután szétnézett a szobában
76 10, II | mindenséggel - a semmiséggel.~- Cambray! Atyám! - kiálta Marie a
77 10, II | õt magától taszítani.~- Cambray! Bocsáss be! Én vagyok.
78 10, II | elkezdett zsémbelni.~- No lásd, Cambray, én mármost haragszom rád;
79 10, II | lefekhetném. Jó éjszakát, Cambray!~E szavakra a kór megszûnt
80 10, II | kanóca füstölögve lobogott Cambray fejénél, s bevilágítá annak
81 10, VI | Nem akart-e az vele jönni? Cambray nem eresztette‑e? Elfutott-e
82 12, I | hallott már semmit.~- Csak Cambray meg ne halt volna!~- Úgy!
|